Luigi d’Ungheria, azaz Nagy Lajos

• avagy I. (Nagy) Lajos magyar király
• Anjou-ház
• URALKODOTT: 1342-1382 /40 év/
• ELŐDJE: Károly Róbert (apja)
• UTÓDJA: Mária magyar királyné (lánya)
• SZÜLETETT: 1326. március 5, Visegrád – 1382. szeptember 10, Nagyszombat /56 év/
• NYUGHELYE: Nagyboldogasszony bazilika, Székesfehérvár
• SZÜLEI: Károly Róbert & Lokietek Erzsébet
• NAGYSZÜLEI: II. Sánta Károly & Árpád-házi Mária nápolyi királynő
• FELESÉGEI: 1) Luxemburgi Margit ✝️ 2) Kotromanic Erzsébet
• GYERMEKEI: Katalin kir. hercegnő ✝️, Mária magyar királynő, Szent Hedvig lengyel királynő
• TESTVÉRE: Endre herceg, István herceg

I. Nagy Lajos magyar király (olaszul Luigi d’Ungheria) Károly Róbert és Lokietek Erzsébet házasságából született, 1326. március 5-én látta meg a napvilágot, két korán meghalt testvére után. Nevét nagybátyjáról, Toulouse-i Szent Lajosról kapta, aki II. Sánta Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária gyermeke volt. Lajos testvérei az 1327. november 30-án született Endre és az 1332-ben született István voltak. Valamint a két hercegnő: Katalin és Erzsébet.

Lokietek Erzsébet és gyermekei: Lajos, Endre, István hercegek és a két hercegnő: Katalin és Erzsébet

Gyermekkorát a királyi udvarban töltötte és testvéreivel együtt szeretetteljes nevelésben részesült. Komoly, mégis vidám kedélyű apja és mélyen vallásos, jó észjárású és a politikai ügyekbe is gyakran beavatkozó anyja szárnyai alatt. A gyerekek a visegrádi udvar franciás, lovagi szellemű világában nevelkedtek, jeles lovagok, előkelő úrihölgyek és tudós papok társaságában. Először mint apródok (7-14 éves korig), majd mint fegyverhordozók (21 éves korig), végül lovagok. Lovaglást, úszást, nyilazást, vívást, vadászatot tanultak. Lajos később jogi, politikai és történelmi ismereteket, hittudományt és csillagászatot is. A magyar nyelven kívül beszélte a latint, a franciát, az olaszt és a németet is. Nagy történelmi példaképei Szent László király és a világhódító Nagy Sándor voltak.

Lajos, a lovag herceg

1342. július 16-án, 54 éves korában a visegrádi várkastélyban elhunyt Károly Róbert, Magyarország királya. A halott király legidősebb fiának és utódának, a 16. életévét betöltött Lajos hercegnek jogát a trónra senki sem vitatta, már következő vasárnap (1342. július 21) megkoronázták, az országos rendek egyöntetű határozatával. A belsőleg szilárd, gazdaságilag virágzó, katonailag erős, európai tekintélyű ország örököse bizton számíthatott az atyja által fölemelt új nagybirtokos osztály, a papság és a nemesség támogatására.

Testvérének, Endre hercegnek halála után kezébe ragadta a vezetést, hogy kegyetlen bosszút álljon. VI. Kelemen pápától levél érkezik, hogy megakadályozza Nápoly ellenes fellépését és trónigényét, melyben mélységes megdöbbenését és együttérzését fejezi ki a testvérnek és Erzsébet anyakirálynénak, hangsúlyozza saját veszteségét is, miszerint “elvesztették azt a páratlan férfiút, akitől a szicíliai királyság államának gondos kormányzatát remélték”. Erre Lajos emlékezteti a pápát Károly Róbert és Roberto d’Angio egyezségére, miszerint közös utódaik viszik tovább az Anjou örökséget, ehelyett ez a tragédia esett meg “ezzel az én egész keresztény világon kiterjedt atyafiságomat is, velem együtt, örök időkre meggyalázták” – írja a király. Megtorlást kér a pápaságtól és hogy fossza meg testvére gyilkosait, Johannát és testvérét, Máriát, valamint a tarantói és durazzói hercegeket a nápolyi királyságra való minden joguktól. És mindent adományozzon neki és István hercegnek. A pápa elismerte, hogy eljárást kell indítania, ám addig, amíg Johanna bűnössége nincs minden kétséget kizáró módon bizonyítva, nem hajlandó őt megfosztani trónjától.

Közben Nápoly népe – akik az udvarral ellentétben kedvelték Endre herceget – fellázad Johanna ellen, körülvéve a Castel Nuovót (1346. március 6), a bűnösök kiadatását követelik. Johanna 10 embert ad ki a palotából, akit a nép a gyilkosság felbújtásával vádol. Johanna kénytelen új férjet keresni, hogy megerősítse Nápoly védelmét: unokatestvérét, Tarantói Lajost nevezi ki főkapitánynak és helytartónak Nápolyban. Házasságukat egyelőre nem lehetett érvényesíttetni, mert az újabb olaj lett volna Lajos testvéréért vérző szivére. A pápa felhatalmazást adott, hogy ha Lajos mégis háborúra szánná el magát Nápoly ellen, akkor nyilvánosságra hozhatják a Tarantói Lajos és Johanna egybekeléséhez szükséges pápai engedélyt, hogy Nápoly ne maradjon hivatalos férfi védelem nélkül.

Endre gyilkosai ügyében a hivatalos bűnvádi eljárás 1346. június 3-án indult meg. A bűnösök sorban hullottak, és megkínoztattak, majd kegyetlenül meglakoltak. Tarantói Katalin októberben elhalálozott. Johannát és a hercegeket ártatlannak nyílvánították. Lajos király azonban elégedetlen volt az eredménnyel, a főbűnösök elítélése elmaradt, Johanna pedig házasodni készült, amivel végleg elzárnák a magyarok útját a nápolyi királyság felé. A helyzet úgy festett, hogy Nápolyban kezd megszilárdulni Johanna helyzete, és Katalin tarantói hercegnő merész diplomáciai játéka tehát halála ellenére teljes sikerrel járt. A királygyilkosság gyanúja eloszlott a fejük fölűl, és új király is volt a láthatáron.

Lajos szinte korát meghaladó érettséggel kezdett a hadjárat szervezésébe, összeszövetkezett a pápaság és a franciák ellenségeivel: Bajor Lajos német-római császárral, III. Edward angol királlyal, Dusán István szerb királlyal, Velencével is fegyverszünetet kötött. Úgy döntött, hogy nem Magyarországról visz le hadsereget Itáliába, hanem ott, itáliai földön szervezi meg haderejét. Egyrészt kevesebbe kerül, másrészt az ottani zsoldosok jobban értenek a várvíváshoz is. Követeket küld előre, hogy puhatolózzanak, szövetségeket kössenek, zsoldosokat hajtsanak fel.

A pápa agggodalma növekedett, és kiközösítéssel fenyegette a nápolyi királyság ellen támadókat. Johanna kincstára üres volt, alig talált szövetségeseket. Durazzói Károly is cserben hagyta, az elégedetlenkedő nápolyi bárók csapatának élére állt, és egyenesen behívta az országba a magyar királyt (1347 nyara).

Lajos szövetséges bárókat és grófokat szerez Ferrarában, Perugiában, Aquilában, Folignóban, Fondiban, az Abruzzókban is, (akik csatlakoznak hozzá Johanna ellenében, és ligákba tömörülnek), majd 1347 novemberében maga is elindul Itália felé, 1000 főnyi lovagjával együtt, édesanyjára, Erzsébet királynéra bízva az ország kormányzását.

Lajos uralomra termett egyéniség volt, akinek tekintélye tiszteletet parancsolt. Emberi közvetlensége mellett harcias természete tette leginkább népszerűvé. Míg apja, Károly Robert csak szükségből húzott kardot, ő élvezetből, szórakozásból. Hacsak tehette, nyeregbe szállt és sokszor saját életét is kockáztatva személyesen vezette hadait a csatákban. Egyfajta “lovagkirály” eszméjét testesítette meg.

Nagy Lajos

Amikor 1347. november 11-ét követő valamelyik napon Nagy Lajos átlépte a magyar-osztrák határt, serege alig volt nagyobb egy uralkodói kíséretnél. Mintha a király nem is egy hosszú, véres háborúra, hanem csupán egy sétalovaglásra indult volna.

Boccaccio így emlékezik meg a történtekről “Faunus” című eklogájában, ami a nápolyi hadjárat idején készült 1348-ban. A görög pásztorköltészetbe öltöztetett allegorikus vers elmeséli, miként esett áldozatul a bátor, fiatal pásztor, Alexis (Endre herceg) nyája védelmében egy dühösségtől remegő, vemhes nőstény farkasnak (Johannának), ugyanakkor utal a küszöbön álló rettenetes bosszúra is, amit Alexis fivére, Tityrus (Nagy Lajos) követett el, ki az Ister (Duna) közelében egy sziklabarlangban lakott. Amint értesült öccse haláláról, felkerekedett a Duna menti magas völgyekből számtalan ebével és edzett csordapásztoraival, hogy elfogja és megbüntesse a nőstény farkast és a sárga oroszlánokat (Tarantói család), amelyek az ember vesztére kóborolnak az erdőben.

Nagy Lajos lovagi torna öltözete

Katonákat kapott osztrák földön, Padovában, Veronában, Modenában, Bolognában, Forliban, Riminiben, Folignóban az ottani városok uraitól, akik támogatták tervében. Elkerülte ugyan a nagy itáliai városokat, de a kisebbektől épp elég támogatást kapott. Mindenhol ünnepélyesség és tisztelet fogadta, vacsorákat rendeztek és szövetséget kötöttek vele. December 24-én ért Aquilába, a legfőbb szövetségesének számító városba. 40 napra volt ehhez szüksége. 10-12.000 fős sereget tudott kiállítani, ezzel szemben Durazzói Károlynak, aki a nápolyi csapatot vezette, csak 2500 lovast és pár ezer gyalogost sikerült szembeállítani vele. A nápolyi főurak többsége igyekezett Aquilába, hogy elismerje természet szerinti való uruknak és örök hűséget fogadjanak neki. A döntő csatát Capuánál vívták, ahol Tarantói Lajos főkapitány (Johanna férje) védte a Volturno folyó által körülkerített várat. Lajos serege csellel hamar bevette a várat és menekülésre késztette a nápolyiakat. Ez az egy csata eldöntötte a nápolyi királyság sorsát. Az ország egyetlen kardcsapással Lajos király kezébe került.

1348. január 15-én átadták a város kulcsait, Johanna félve Lajos bosszújától, még aznap elvitorlázott Marseilles felé, hogy Provance-i birtokaira költözzön. Tarantói Lajos pár nap múlva követte őt.

Nagy Lajos január 16-án hagyta el Beneventót és Aversa felé folytatta útját, ahol az aversai királyi kastélyban szállásolta el magát. A nápolyi udvar ügyeinek intézését ekkorra Durazzói Károly vette át, aki úgy határozott, hogy új királyukat a legnagyobb pompával fogadják, mikor az Nápolyba érkezik. Ezután unokaöccsével, Tarantói Róberttel együtt Aversába lovagolt. Lajos király látszólag nyájasan fogadta őket, állítólag még szavát is adta, hogy nem esik bántódásuk. Az volt a kívánsága, hogy öccseik is jöjjenek vele Aversába, és együtt vonuljanak be Nápolyba. 1348. január 20-án, mikor együtt volt az összes durazzói és tarantói testvér (Johanna férjét leszámítva, aki Avignonba szökött), Lajos király megvendégelte őket, a lakoma után még kockajátékba is kezdett rokonaival. Majd a király fegyverbe parancsolta hadinépét és ő maga is fegyvert öltött, lóra ült, mintha Nápolyba készülne. Hirtelen azonban Durazzói Károlyhoz fordult: “Vezess oda, ahol Endre öcsémet megölték!” A halálra vált csapat megérkezett a kolostorhoz. Mikor Lajos meglátja az erkélyt, ahonnan öccsét megfojtva a kertbe dobták, elfogja az indulat, és mint a kitörő vulkán, hevesen Durazzói Károlyra támad. Holttestét ugyanúgy a kertbe dobatja, mint azt öccsével tették, ahol három napig temetetlenül hagyták. Csak ezután temethették el a San Lorenzo Maggiore templomban. A többi négy herceget Visegrádba küldte, és szigorú őrizetbe vetette.

1348. január 24-én vonult be Nápolyba, lóháton, páncélban. A meghódított királyságot saját jogos családi birtokának tekintette. Felszólította a nápolyi urakat és városokat a meghódolásra, hűségesküt tetetett velük. Meghirdette a parlamentet a béke és a nyugalom helyreállítására. A főbb méltóságokat saját híveivel töltötte fel. Pereket indított öccse gyilkosainak ügyében, és a kis Martell Károlyt, Endre fiát, akit Johanna a Castel dell’Ovóban hagyott, Budára szállíttatta, hogy nagyanyja, Erzsébet nevelésére bízza. Sajnos a gyengécske fiú hamarosan meg is hal.

Lajos nápolyi tartózkodásának a pestis vetett véget. A fekete halál terjedni kezdett a nép körében és a királyt is utólérte. Neki sikerült ugyan kigyógyulnia, de nyugtalanították a pestis otthoni elterjedéséről szóló hírek, így hát félbeszakította nápolyi tartózkodását és visszatért Magyarországra. Helytartókat nevezett ki és seregével elhagyta Nápolyt.

Három hét múlva a nápolyi nemesek kitűzték a városban Johanna királynő zászlóját, és maga a királyi pár is készen állt a királyság visszaszerzésére, a restaurációra. Eladták a pápai székhelyet, Avignont, Johanna hűbérbirtokát a pápának, aki cserébe felmentette a királyi párt bűnösségük alól és elismerte házasságukat. 13 hajóból álló flottájuk élén visszatértek Nápolyba, Portici kikötőjében várták őket a királyság bárói és mind a nemesek. A pár Nápolyba vonul. A Castel dell’Elmót, Nápoly fellegvárát könnyedén visszafoglalták, a Castel Nuovóval és a Castel dell’Ovóval nehezebben boldogultak, de mire Tarantói Lajos király visszafoglalta a környékbeli várakat, a magyarok itt is megadták magukat. Nápoly újra a nápolyi dinasztiáé volt.

Fokozatosan veszni látszottak a magyar birtokok is, így Lajos 1350. április 14-én elindította második nápolyi hadjáratát, gályákkal utazott Nápolyba, és a magyar területen, Manfredoniában szállt partra május 1-jén. Csapata ezúttal 30.000 kipihent és friss katonából állt! Sorra hódították a városokat Nápoly felé, majd július 9-én Tarantói Lajos személyes párbajra hívta ki a magyar királyt: aki győz, az ura lesz egész Nápolynak. Majd miután megegyeztek a feltételekről, a nápolyi király visszalépett. Ebolit és Salernót is elfoglalta, de behódolt neki Amalfi, Rovella, Scala, Castellammare és úgyszólván az egész Principato. Sorrentót megostromolták, a Vezúv lábainál lévő Sommát felégették, Acerra és Nola után Aversa felé vették az irányt. A várost Tarantói Lajos parancsára titokban megerősítették és kifogott még a felkészült magyar seregen is. Lajos királyt nyílvessző találta el a lábán, amibe csaknem belehalt.

Lucera vára, ez is egy fontos győzelem volt

Ezután másodszor is bevonult Nápolyba és elfoglalta azt, a királyi pár ismét menekülni kényszerült, ezúttal Gaetába. A harcban mindkét fél elfáradt, készleteik kiapadtak.. ezért fél évre fegyverszünetet kötöttek, olyan feltétellel, hogy a pápa ezidő alatt lefolytatja a vizsgálatot Johanna ügyében. Ha bűnösnek találtatik, elveszti királyságát és az Lajos királyra fog szállni. Ha nem, akkor Lajosnak kell kivonni csapatait Nápolyból, visszaadni az elfoglalt területeket és szabadon bocsátani a fogoly hercegeket. Ezesetben Johanna 300 000 aranyforint hadikárpótlást fizet. Az ítélet meghozataláig mindkét félnek az ország határain kívül kell tartózkodnia.

Lajos római zarándoklatra készült Rómába, az 50 évenként tartandó jubileumi búcsúrendezvényekre (1350. szeptember 17), ahol lerótta tiszteletét. Október 25-én pedig hazaérkezett Magyarországra. Végül a harcban elfáradva és más területek felé koncentrálva, lemondott a nápolyi területeiről, a hadisarcról és a nápolyi hercegeket is szabadon engedte, mindössze Salernót kívánta megtartartani és általános békét kért az ott maradó magyaroknak. “Urunk nem kapzsiságból, hanem öccse megbosszulásáért intézte ezt a háborút.” A pápa hálája jeléül pápai feloldozásban részesítette és Johanna is kész volt mindenben egyetérteni. A béke megszületett.

A “Képes Krónika” első oldala

Mikor kezdett kihalni látszani az Anjou-ház mindkét ága – Johanna utód nélkül maradt, Lajosnak pedig csak leánygyermekei születtek – Lajos “kölcsönkérte” Nápolyból Durazzói Lajos fiát, az utolsó Anjou fiúgyermeket, hogy Visegrádon utódot nevelhessen belőle. Johanna persze nem mondhatott nemet erre a kérésre, így elküldte a 25 éves Carlót Lajoshoz (1370). Ő pedig Margheritával, az ifjú feleséggel (Maria d’Angio egyetlen lányával) és két gyermekükkel Nápolyban maradt.

1381-ben a nagy nyugati egyházszakadáskor Johanna az avignoni VII. Kelemen pápa mellé állt, így VI. Orbán letaszította a trónjáról. Helyette Carlót hívta Nápolyba, akit Lajos támogatásával Carlo III di Durazzo néven Nápoly új királyává koronáztak. 1382. május 22-én Lajos nevében, Muro várában négy magyar zsoldossal megfojttatta Johannát, mint “férjgyilkost”.

Lajos, mintha csak erre várt volna, 1382. szeptember 10-én elrendezve minden dolgát, visszavonult lovagkirályként lehunyta szemét… A magyar trónt Mária nevű lánya örökölte, másik lánya, Hedvig pedig a lengyelt trónt. Nagy Lajos halálával kihalt a magyar Anjou-ház utolsó férfitagja is.

Felesége és lánya, Mária Nagy Lajos sírjánál