- operaénekes
- SZÜLETETT: 1873. február 25, Nápoly – 1921. augusztus 2, Nápoly /48 év/
- NYUGHELYE: Cimitero Santa Maria del Pianto, Napoli
Enrico Caruso operaénekes egy szegény nápolyi családban látta meg a napvilágot. A kolera idején patkányok közt laktak, Anyukája mezítláb járt, hogy valamelyest taníttassa a fiát. Hogy pénzt keressen, Caruso a Sant’Anna templomba járt énekelni, majd esküvőkön, temetéseken lépett fel. Kották és kisebb színdarabok másolását is vállalta.
Gyakran meglógott az órákról, hogy úszni menjen a Santa Lucia negyedbe, itt erősödött meg a tüdeje. Imádott anyja halála lelkileg nagyon megviselte. Apja új családot alapított.
A katonaságban is énekelt, később felfigyelnek rá. Faustót és Rigolettót játszik. Salernóba hívják énekelni, majd Palermóba, Milánóba. Gyermeke születik Ada Giachetti olasz operaénekesnőtől, de Caruso eltitkolja őket még a saját családja előtt is. Ada férjnél volt, és hivatalosan soha nem házasodtak össze. Buenos Airesbe hívják, majd olyan keresett lesz, hogy megszűnnek anyagi gondjai.
1901-ben régi álma teljesül, a kis nápolyi színházak után végre fellép a Teatro San Carlóban is, a “Szerelmi bájital” című operában, de kifütyülik és megbukik. Megfogadja, hogy soha többé nem lép fel Nápolyban, és ezt be is tartja.
New Yorkba költöznek, majd Ada elhagyja a két gyerekkel. Ezután szerelmi botrányokba keveredik. Később feleségül veszi a tehetős amerikai lányt, Dorothy Benjamint és kislányuk születik, Gloria.
Sok operában játszott: “Parasztbecsület”, “Fausto”, “Rigoletto”, “Traviata”, “Gioconda”, “Tosca”, “Othello”, “Aida”, “Carmen”, stb. De leghíresebb szerepe a “Bajazzókban” Pagliacci szerepe volt (akkor ritkaságnak számító bariton hangja volt a sok tenor között), és Puccini “Bohéméletének” Rodolfója.
Mikor Puccinihez ment meghallgatásra, aki a “Toscához” keresett énekest, a zeneszerző kétkedve fogadta “Már megint egy nápolyi utcagyerek!” Majd miután meghallgatta, odafordult Carusóhoz és azt mondta “Ki küldte hozzám? Isten?”
Hangját (mivel nem volt pénze tanárra és megfelelő képzésre) sokan kritizálták – a magas hangokkal problémái voltak -, mégis ő volt az első sztártenor, mivel lemezekre énekelte fel dalait, és így hírnevet szerezett a világban.
Amerikában előadás közben vért köp és összeesik. Lemondja a fellépéseit és visszavonul pihenni Nápolyba. Életének utolsó éveit Sorrentóban tölti, a Excelsior Vittoria Hotelben.
Mellhártyagyulladás miatt tüdejét megoperálják, és a szállodában lábadozik. A halál Nápolyban éri, a Hotel Vesuvioban, ahová azért ment, hogy Rómába utazva újabb kezeléseket kapjon. Temetésére megnyitják a San Francesco di Paola bazilikát, ahol emberek ezrei búcsúznak tőle. Utolsó útját végigkísérték egész a Santa Maria del Pianto temetőig, ahol pompás síremléke ma is áll.
Életének egy késői szerelmi kalandját Lucio Dalla énekli meg világhírűvé vált “Caruso” című dalában (1986).