Kate Funnivall “A sorrentói lány” című regénye egy nagyon izgalmas könyv, melynek helyszíne Sorrento – és ennek nagyon örültem, mert kevés ilyet találni. A főszereplő, Caterina egy intarziakészítő családba születik, és apja tragikus halála után folytatja a kis családi műhely vezetését. Szorgosan dolgozik, hogy el tudja tartani kisöccsét, Lucát, és vak nagyapjukat. Nincs könnyű dolga, mert a háború utáni Nápoly romokban hever, nincs munka, nincs étel, a szövetséges katonák segítenek helyreállítani a lerombolt várost. JakeParr, az amerikai tiszt megbízást kap bizonyos lopott nápolyi műtárgyak előkerítésére, és a szálak Caterina műhelyéhez vezetnek. Lassan-lassan fény derül a lány apjának titkos múltjára. Alvilág, Camorra, a szép Capri és még a nápolyi scugnizzók életébe is betekinthetünk. Sorrento mellett Capri és Nápoly a helyszín, és az óváros, a föld alatti Nápoly.
Caterina története elejétől kezdve a végéig izgalmas, olvasmányos, végig szurkolhatjuk a közte és Jake között szövődő románcot, és a Caprin élő gróf ékköves asztalának előkerülését. Nagyon ajánlom ezt a könyvet annak is, aki készül Sorrentóba meg azoknak is, akik már voltak, és fantáziájukban élettel telnek meg a már ismert helyszínek.
Maksim Gorkij (1868. március 28, Nyizsnyij Novgorod – 1936. június 18, Moszkva), azaz eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov orosz író már korán írni kezd, részt vesz a forradalomban és a bolsevik párt tagja lesz. Személyesen is megismeri Lenint. Néhány cári rendeleteket bíráló cikke után emigrálni kényszerül, így kerül Capri szigetére (1906).
Villa Blaesus, Capri
Caprin a Villa Blaesus-ban (a mai Hotel Villa Krupp) lakik a Settanni családnál (1906-1913 között). Itt fogadja politikus és író barátait, 1908-ban Lenint is. Az ő emlékére egy Lenin-szobor áll most a villa alatti Giardini di Augustóban. Lenin mindigis hallgatott Gorkijra, hatására egyszer több száz embert engedtetett ki a börtönből. A villában fia, Makszim is vele lakott, valamint akkori kedvese, Marija Andrejeva Fjodorovna, akiről szintén szobrot formáztak a villa kertjében. Itt írja meg “Mesék Itáliáról” és “Az Anya” című regényeit.
Hazaköltözik Oroszországba, majd Lenin nagy feladatot ad neki, ő lesz annak az irodalmi központnak a vezetője, amelyiknek feladata a szovjet rendszer számára kívánatos európai és világirodalom oroszra fordítása.
1921-ben Sorrentóba költözik, egyrészt, hogy eltávolodjon a közvetlen politikai élettől, másrészt hogy tüdőbaját kezeltesse a déli klímával. A Villa Il Soritóban lakott és háromtucat vendéget tartott el egyszerre. Tizenegy szobát bérelt a házban, de volt, hogy a szomszédos Hotel Minervában is szállásoltak el vendégeket. Tömegek jártak oda orosz és emigráns írók, tudósok, színészek, újságírók, politikusok és orvosok. Ajánlást kértek tőle a kiadókhoz, folyóiratokhoz, írásaik megszerkesztését, átírását, véleményt, támogatást, lakást, kölcsönt, pénzt, családtagok kimentését a börtönből, tüzifát, orvost, kézrátételt, örökbefogadást, bármit. Ő pedig segített, intézkedett, nem utasított el senkit.
Villa Il Sorito, SORRENTO
Mussolini engedte írni és nem zaklatta, mert azt mondták neki, hogy Gorkij az emlékiratait írja. Tüdőbaja miatt egyre rosszabbul lett, sokszor felkelni is alig tudott, de a társaság volt a gyógyszere, elfeledtetett vele mindent, senki nem látta rajta, hogy beteg. Imádta nézni a teraszról a napnyugtát, a Vezúv oldalában pislákoló fényeket. Tudta, hogy csak itt lehet biztonságban, távol hazájától, ahol még mindig azt hiszik, hogy befolyásos író, és ezért békén hagyják.
Gorkij Sorrentóban
Volt egy harmadik hely is, ahol időnként megszálltak, Nápoly Posillipo negyedében, a Villa Gallottiban.
Tudta, ha visszamegy a Szovjetunióba, meghal, mert kikészítik és felhasználják bábnak a politikához, mégis megtette. 1936-ban halt meg Moszkvában, sokak szerint az orvosa, Jagoda keze volt a dologban, aki lassan és fokozatosan megmérgezte őt.
Gorkij Itáliában töltött időszakáról Spiró György “Diavolina” című könyvében olvashatunk bővebben, ahol a cselédje írja le, milyen volt az író mellett élni.
Hogyan született a mindenki által ismert “Caruso” dal? A története nagyon érdekes.
Lucio Dalla, a dal szerzője, épp Capri és Sorrento közt vitorlázott, egyik őt kísérő énekesével, mikor a motor tengelye elszakad. Vitorláztak néhány mérföldet, majd Lucio felhívta egy barátját, a Hotel Excelsior Vittoria tulajdonosát, aki a sorrentói kikötőbe vontatta őket. Amíg a csónakot javították, barátja felajánlotta neki a szálloda azon lakosztályát (ma “Suite Caruso” a neve), ahol a híres Enrico Caruso operaénekes töltötte életének utolsó időszakát. Luciót magával ragadták az érzelmek, még a zongora is ott állt, melyen a nagy tenor játszott. Még aznap este elment a “La Scogliera” bárba, ahol a barista elmondta, hogy a nagynénje volt Caruso szobalánya. Tőle tudta meg a romantikus történetet, miszerint az operaénekes, akinek mellhártyagyulladás következtében megoperálták bal tüdejét, lábadozás közben szenvedélyesen beleszeretett egy fiatal lányba, akinek énekórákat adott. Amikor érezte, hogy itt a vége, és meg fog halni (ez nem teljesen igaz, mert Caruso Nápolyban halt meg, a Hotel Vesuvióban, miközben Rómába utazott volna újabb kezelésre), kivitette a zongorát a teraszra, és olyan hangosan kezdett énekelni, hogy az egész Sorrentói-öbölben hallani lehetett. Lucio Dalla megihletődött a történet által, és ugyanazon a teraszon ülve, még aznap este megszületett a dal, amit a történet inspirált.
“Qui dove il mare luccica E tira forte il vento Su una vecchia terrazza Davanti al Golfo di Surriento Un uomo abbraccia una ragazza Dopo che aveva pianto Poi si schiarisce la voce E ricomincia il canto
Te voglio bene assaje Ma tanto tanto bene sai È una catena ormai Che scioglie il sangue dint’ ‘e ‘vvene sai
Vide le luci in mezzo al mare Pensò alle notti là in America Ma erano solo le lampare Nella bianca scia di un’elica Sentì il dolore nella musica Si alzò dal pianoforte Ma quando vide la luna uscire da una nuvola Gli sembrò più dolce anche la morte Guardò negli occhi la ragazza Quelli occhi verdi come il mare Poi all’improvviso uscì una lacrima E lui credette di affogare
Te voglio bene assaje Ma tanto tanto bene sai È una catena ormai Che scioglie il sangue dint’…”
Vagyis a Sorrentói-öbölben, ahol csillog a tenger és fúj a szél, egy régi teraszon egy férfi átölel egy lányt, miután sírt. Aztán megköszörüli a torkát és elkezdi a dalát. “Annyira szeretlek, annyira nagyon. Ez egy olyan kötődés, ami megolvasztja véremet belül.” Nézte a tengert és az amerikai éjszakákra gondolt, beindult egy kis motoros hajó és ő felállt a zongorától. Nézte a Holdat, majd a lány zöld szemeibe nézett, amik olyanok voltak, mint a tenger. Kicsordult egy könnycsepp, de próbálta elnyelni. Az operában megjátszhatják magukat, de egy szempár, ami ilyen közelről és ilyen igazul néz rád, azoktól elfelejted a szavakat. És minden kicsivé vált, még azok az éjszakák is Amerikában. Megfordult és látta az életét, igen, az élet hamarosan véget ér, de nem törődött vele, sőt, boldognak érezte magát és újra énekelni kezdte a dalát…. “Te voglio bene assaje…”
Lucio Dalla valószínűleg maga sem gondolta, hogy dala, melyet az az este ihletett a sorrentói teraszon, az olasz és nápolyi dalok klasszikusává válik.
1986-ban publikálta, azonnal hatalmas sikert aratott. A “Carusót” azóta rengetegen elénekelték hatalmas sikerrel, többek közt Luciano Pavarotti (az első pop szám volt, amit elénekelt), Andrea Bocelli, Al Bano, a Ricchi e Poveri, Pino Daniele, Julio Iglesias és sokan mások.
Ma a 10 leghíresebb olasz dal listáján másodikként tartják számon, a Domenico Modugno által írt “Volare” után.
Dél-Olasz Dolce Vita 