Nápoly, Capri, Sorrento, Ischia, Procida
Lorenzo Vaccaro nápolyi szobrász Cosimo Fanzago és Dionisio Lazzari tanítványa volt, és Francesco Solimena közeli jóbarátja. Torre del Grecóban gyilkolták meg 51 évesen. Fia, Domenico Antonio Vaccaro szintén szobrász és építész lett.
Főbb művei Nápolyban:
Szobrok:
Via Agnano Astroni 24, NAPOLI
/AGNANO/
“Négy hektár földi paradicsom” – így is szokták hívni… Agnano híres termálfürdőjéről van szó, mely az i.e. 3-4. század óta létezik.
A Terme Romane di Agnano egy vulkán kráterében épült, a Campi Flegrei “tüzes mezőin”. A 8400 éve kihúnyt vulkán fumarolákat és melegvízű gyógyforrásokat enged ki magából, amit már az ókori rómaiak is felfedeztek és előszeretettel kihasználtak. 6 szinten terültek el az akkori fürdőkomplexum teraszai, a források mentén, a legnagyobb luxusban: hideg-, melegvizes medencék, szaunák. A romok sokáig rejtve maradtak, ugyanis a vulkáni krátert a 9. században egy földrengés után elöntötték a források és tóvá változott. A Bourbonok vadászrezervátumot építettek a tó mellé, hasonlatosan, mint a Casina Vanvitelliana a Fusaro-tónál.
Főlépcsője (Scalone principe) mellett gyönyörű függőkerteket alakítottak ki, hogy Ferdinando II di Borbone vadászkastélya hatalmas ablakaiból tudjon gyönyörködni bennük. Később a kastélyt is beépítették a fürdő épületébe.
Mikor 1865-ben a maláriát terjesztő szúnyogok miatt lecsapolták a tavat, nagy meglepetésben volt részük, nem csak a római fürdő maradványai kerültek elő, hanem olyan ősi görög táblák is, melyek az első telepesektől származtak, és amelyeknek nincs párja az egész Campi Flegrei területén. A felfedezések legalább akkora jelentőségűek voltak, mint a Baiai fürdőkomplexum, amit a régészeti parkban találunk.
A Tempio di Igea felfedezése történelmi szenzáció, hisz az egészség görög istennőjének szentélye a környék legrégebbi hellenisztikus építménye (az i.e. 4-3. századból).
1870. szeptember 28-án nyílt meg az új, nagyszabású Terme di Agnano termálfürdő a kor legnagyobb luxusával. Ez a természetes oázis, Nápoly belvárosától csupán negyedórányira, hamar nagyon népszerű lett. Ide járt a nápolyi arisztokrácia kúráltatni a különféle bajaikat, és élvezni a társasági életet.
A 19-20. században olyan előkelő hely volt, hogy a legnagyobb rendezvényeket és bálokat is itt tartották, rendszeres politikai összejövetelek is voltak a társaság elit rétegének. Egy nagyon impozáns, hatalmas szalon szolgált erre az alkalomra, szökőkútjának közepére azt a Vénusz szobrot állították, amit az ásatásokon találtak.
Egy hosszú hanyatló korszak után, mely a II. világháború után következett be, most újra nekiláttak a fürdő felújításához, ami méltán képviseli a hely nagyságát.
2000 éves római romok közt sétálhatunk. Ez a rész például az i.e. 4. századból maradt meg, és ma is használatban van:
4 hektáras parkjában pihenőhelyeket és pálmafás sétányokat alakítottak ki.
4 beltéri medence különböző hőfokokkal
És 2 kinti medence a jellegzetes agnanói termálvízzel
A park egyik forrása a 72-ből, 80 C fokos vizével az egész parkot ellátja termálvízzel:
Finn szauna:
A fürdő különlegessége, az a természetes szaunabarlang (Stufe di San Germano), ahol Capua első püspöke, Germanus kúrálta magát a 6. században, aki ízületi gyulladásban szenvedett. Ezek a szaunák minden mesterséges fűtés nélkül, pusztán a vulkán hőjét kihasználva működnek. Hőmérsékletük 40-70 C fok körül mozog. Az általa keletkezett gőz gyógyítja a légúti problémákat, a bőrbetegségeket, a reumát és méregtelenít.
Pihenő helyiség:
A park:
A bistro ahol könnyű ételeket fogyaszthatunk:
És a fejlődés nem áll meg. További bővítéseket terveznek a kráter teljes terjedelmében, íme a projekt képei:
Partenope után megalakul az új város, a magasabb területeken fekvő Neapolis (i.e. 475), amit 3 Decumano (főutca) és számtalan keresztutca szelt át, a klasszikus görög polis mintáit követve. A várost falakkal vették körbe, hogy megvédjék a támadásoktól. Ezek a görög falak olyan híresen erősek voltak, hogy a későbbi gót és bizánci támadók semmilyen módon nem tudták bevenni őket. A város határai akkoriban a mai Piazza Cavour – Piazza Bellini – Piazza Nicola Amore – Castel Capuano által határolt részen voltak. Eredetileg 8 kapuval rendelkeztek.
A görög városkapuk a következők voltak: vízszintesen a Decumano Superiore két végén: Porta Romana és Porta Carbonara, a Decumano Maggiore végeinél: Porta Puteolana és Porta Campana (később Porta Capuana), és a Decumano Inferiore mentén: a Piazza San Domenicónál a Porta Cumana és a Porta Furcillensis (vagy Herculanensis, később Porta del Cannavaro). Függőlegesen pedig: északon a Porta San Gennaro és a Via Mezzocannonén a Porta Ventosa (vagy Licinia, a scirocco szélről nevezték el).
Később az Anjouk, az Aragóniaiak és a spanyol alkirályok további kapukat építettek (és sokat más helyre tettek vagy leromboltak). Összesen 26 kapuval és 28 bástyával rendelkezett a város történelme során. Néhány ma is látható közülük:
PORTA SAN GENNARO – az egész város legrégebbi kapuja azok közül, amelyek még ma is állnak. Ez volt az északi kapu, már 928-ban is létezett, valószínűleg akkoriban épült. Nevét onnan kapta, hogy erre lehetett menni a Capodimontéba vezető úton a San Gennaro katakombák felé.
PORTA NOLANA – szintén az Aragóniai-fallal épült városkapu, az antik görög Porta Furcillensis (Porta Herculanensis/Porta del Cannavaro neveken is nevezték) kapu áthelyezésével. “Ferrante” I Aragona készíttette és Giuliano da Maiano dekorálta ki (1484). Mellette szinte teljes épségben látható még két bástyája és egy darab régi falmaradvány
PORTA CAPUANA – “Ferrante” I d’Aragona király építteti az Aragon-falakkal együtt (1488), egy antik kapu, a Porta Campana helyén.
PORT’ALBA – a spanyol alkirályok korszakában Antonio Alvárez De Toledo (Duca d’Alba) építtette, hogy a Via Tribunalit összekösse a Via Toledóval (1625). Régebben “Porta Sciuscellának” is nevezték, mivel amíg a kapu nem létezett a polgárok a falon lévő lyukon át közlekedtek a környező fákon és kerteken keresztül, hogy megússzák a nagy kerülőt
A tengeri kapuk (Porte marine) mára már nem léteznek, de egykor 16 volt belőlük! A Porta di Massa onnan kapta a nevét, hogy a Massa Lubrenséből szállított bort, gyümölcsöt és tejtermékeket itt vették át a csónakokból, nevét ma a nagy kompkikötő kapta meg. A Porta del Pesce a halárusoké volt, itt érkeztek a legfrissebb fogások a városba. A Porta della Mandrán keresztül pedig a csordákat hajtották be, hogy a vágóhídra tereljék őket. A Porta di Santa Maria a Parete egy templomról, a Porta Caputo, a Porta delli Pulici és a Porta d’Olivares pedig három nemesi családról kapta a nevét, akik saját mólóval rendelkeztek. De volt kapuja a borárusoknak (Porta della Marina del Vino), a sókereskedőknek (Porta dello Sperone del Sale), a mész kereskedőnek (Porta delle Calce) és a bőrdíszműveseknek (Porta della Conceria) is. És ott volt azon kívül még a Porta di Mezzo, a Porta di Sant’Andrea és a Porta del Molo Piccolo (vagy Porta di Portosalvo).
PORTA DEI TORNIERI – ez a csodálatos módon megmaradt kapu ma egy bár bejáratát díszíti a Via Marina és a Via Duomo sarkán
PORTA DEL CARMINE – a ma már nem létező vár, a Castello del Carmine egykori kapuja volt, amit Carlo III di Durazzo építtetett (1382). A kapu az új Aragón-várfal részeként jött létre 1484-ben. Az egykor a tengerre néző kapunak csak két oszlopa maradt fent, amiket megnézhetünk a Via Marinán
A Porta del Mercato kapu a Piazza Mercatóról, a piactérről közvetlen a tengerre nyílott, ahonnan a friss árut hozták be a piacra
PORTA COSTANTINOPOLI – a mellette álló templomról a Santa Maria di Costantinopoliról kapta a nevét, ahol lerombolt emlékére táblát állítottak. A kapu eredetileg a 14. században épült és a San Pietro a Majella kolostor közelében állt, az áthelyezések során több neve is volt: Porta Donnorso, Porta di Sant’Antonello
PORTA REALE – az ősi Porta Cumana kapu volt, mely a Piazza San Domenicón állt. Később Carlo II d’Angio a Piazza del Gesù közelébe helyezteti és felújítja Porta Reale néven (1268). Érdekesség, hogy nem volt még akkor király, apja királysága idején csináltatta. A kapuról a Via Toledo egyik házfalán emlékezik meg egy tábla, rögtön a Piazza Dante után
PORTA MEDINA – Ramiro Núnez de Guzmán (duca di Medina) 1640-ben kaput nyit a Montesanto negyedben és róla nevezik el Porta Medinának, ma már nem létezik, csak egy darab a falból. Emlékére táblát állítottak a Cumana di Montesanto állomással szembeni épület falán
PORTA DELLO SPIRITO SANTO – a Basilica di Spirito Santo mellett álló kaput (amit Porta Petruccio néven is emlegettek) 1563-ban szintén lerombolták
PORTA DI CHIAIA (1533) – a Don Pedro De Toledo parancsára indított új városrendezés és a falak kitolása után az új falak mentén épült kapu a Chiaia negyed, vagyis a strand, a kertek és a tengerpart felé, ma már nem létezik, emlékét a Palazzo Miranda bejárata fölött emléktábla őrzi
Via Chiaia 142, NAPOLI
/CHIAIA/
Nápoly egykori kapui közül a Chiaia vagyis a strand, a kertek és a tengerpart felé vezető kaput, a Porta di Chiaiát Don Pedro De Toledo spanyol alkirály állíttatta (1533), miután kijjebb tolta a városfalakat a Via Toledo irányába.
A ma Chiaia kapuként emlegetett boltív a Via Chiaián nem az eredeti, hanem később építették és valójában egy híd, ahogyan neve is mutatja: Ponte di Chiaia.
Az eredeti Porta di Chiaia kapu a mai Palazzo Miranda helyén állott, a Via Chiaia 142. szám alatt, a fallal körülvett város egykori határán. A kaput valójában akkor bontották le, amikor a palotát tervező Carlo Vanvitelli és építész csapata túl kicsinek ítélte meg a bejáratot az áthaladó szekerek és hintók számára, amik behajtottak a palotába. Ezért a palota építésekor (1782) Ferdinando I di Borbone király engedélyével lebontották.
Az egykori városkapu helyét ma dísztábla őrzi az első emeleti erkély fölött.
Via Chiaia 142, NAPOLI
/CHIAIA/
A Palazzo Miranda a Via Chiaia utca egyik palotája, ami a fallal körülvett város egykori határán állt. Arra a pontra épült, ahol korábban a Porta di Chiaia állt. A kaput 1782-ben lebontották, mivel a Carlo Vanvitelli építészeiből álló csapat, akik a palotát megtervezték és felépítették, kicsinek találták az áthaladó szekerek és hintók számára, amik behajtottak a palotába. Az egykori városkapu helyét ma dísztábla őrzi az első emeleti erkély fölött.
A palota első tulajdonosai a Caracciolók voltak, Don Ferdinando Caracciolo és felesége, Donna Gaetana Caracciolo d’Avellino, aki Miranda hercegnője volt (Duchessa di Miranda), innen kapta a nevét a palota. Később lányuk, Anna Maria Caetani örökölte, aki hozzáment Giuseppe De’ Medici di Ottajano herceghez.
A 19. század során több átalakításon is átesett, 1830-ban a meglévő loggiához egy második emeletet is építettek, amit Antonio Niccolini dekorált ki neoklasszicista stílusban Michele De’ Medici di Ottajano és Giulia Marulli hercegnő esküvőjének alkalmából. 1842-ben megépült a harmadik emelet is.
A palotában Gabriele D’Annunzio író is vendégeskedett (1892).
1500 és 1600 között a Monte Echia hegyről lefolyt víz által kimosott völgyben, egy kiszáradt patak helyén a híres Domenico Fontana építész megépítette a Via Chiaia utat, hogy összekapcsolja a Piazza del Plebiscitót a tengerparttal. A terület 1700 körül kezdett benépesedni, mikor Ferdinando I parancsára lebontották a Porta di Chiaiát (1782). Az 1800-as évektől a helyi arisztokrácia kedvenc helye lett az itt nyílt értékes árukat kínáló drága és elegáns boltok miatt, amik luxus termékeket árultak. Ide jártak például kesztyűt vásárolni. Ez lett a “város igazi szalonja” (il vero salotto della città).
Nápoly legelgánsabb sétálóutcája minden kétséget kizáróan a Via Chiaia. Itt találhatók a legnagyobb márkák üzletei: Gucci, Salvatore Ferragamo, Emporio & Giorgio Armani, Valentino, Swarovski.
A Via Chiaia a Gran Caffè Gambrinustól kezdődik és a Piazza dei Martiri térig tart. Legfontosabb látnivalói:
A híres Brandi Pizzeria, ahol a legenda szerint az első Margherita pizzát készítették a királynőnek.
A Gradoni di Chiaia Nápoly elsőszámú panorámautcája, a “tipikus nápolyi utcák” hangulatával. Gyakran kerül fotótémára, ahogy a házak majdnem összeérnek, lepedők száradnak és a távolban ellátni egész a hegy tetején a várig. Az utca a végében csatlakozik a Corso Vittorio Emanuele úthoz, ami a Vomeróra visz fel.
Ponte di Chiaiát vagyis a hidat, ami az utca fölött átível a spanyol alkirály Manuel de Acevedo y Zúniga építtette. Fent egy másik utca van, ahol lakóházak vannak, gyakorlatilag párhuzamosan haladva a Gradoni di Chiaiával. Felfelé Via Giovanni Nicotera (Corso Vittorio Emenuele felé), lefelé Via Monte di Dio a neve (Pizzofalcone kilátó felé). Feljutni ide az alatta futó Via Chiaiáról a L’Ascensore di Chiaia lépcsőházon keresztül lehet (estére bezárják a lakók és csak reggel nyitják ki újra).
Itt fönt található a Santa Maria delle Grazie és a San Carlo alle Mortelle templom, valamint a Museo del Tessile e dell’Abbigliamento Elena Aldobrandini.
Itt a Vico San Carlo alle Mortellénél lehet felmenni a Petraio lépcsőkhöz is, ami a Vomeróra visz fel.
Tovább haladva a Via Chiaián, pár lépésre a Ponte di Chiaiától jobbkéz felől, a Sant’Orsola a Chiaia templomhoz érkezünk.
A templom mellett, az egykori kolostor helyén épült fel a Teatro Sannazzaro színház, a “la bomboniera della nobiltà”, vagyis a nemesség bombonosdoboza, ahová gyakran jártak a sikk és az elegáns berendezés miatt. (Itt van a Teatro Politeama is.)
A Cinema Metropolitan 1948-ban épült és sokáig a város legforgalmasabb mozija volt. Pontosan a Palazzo Cellamare lábainál áll. A palota hatalmas kertjével Nápoly egyik legdrágább reneszánsz öröksége. Még Goethe és Casanova is megszállt itt, a hely a nagyszerű estélyeiről volt híres.
Az egykori Porta di Chiaia helyén álló Palazzo Miranda és a Palazzo Caravita Sanchez De Leon a további látnivalók, de csodát láthatunk, ha felmegyünk a Palazzo Mannajuolóba is. Innen csak egy ugrás a Santa Maria di Betlemme picike temploma.
Visszatérve a Via Chiaiára egy csodás platánfa lugas alatt átsétálva…
… a Santa Caterina a Chiaia templomhoz jutunk, a Via Santa Caterinára.
Az utca ezután a Piazza dei Martiri térbe torkollik. Innen a Via Calabritto útvonalon folytathatjuk utunkat a tenger és a Riviera di Chiaia villasorai felé.
A Chiaia (vagy ahogy nápolyiul írják Chiaja) a San Ferdinandóval és Posillipóval együtt alkotja Nápoly I. kerületét.
A Chiaia egész pontosan Nápoly azon tengerparti része, ami a Piazza Vittoria és a Mergellina között terül el. Magában foglalja Chiaia, Lungomare, Mergellina és Piedigrotta negyedeket.
A Chiaia negyedet a 16. század során kezdték építeni a spanyol alkirályok, akik a Via Toledo megépítésével kijjebb tolták a nápolyi városfalakat. A Via Chiatamone meghosszabbításaként létrejön a Chiaia. Ebből az időből maradt fent a Porta di Chiaia kapu is, amit Don Pedro De Toledo állíttatott eredetileg a Via Santa Caterinán (1533). Később lebontották (1782), és a Via Chiaián építették fel újra.
1692-ben a Chiaia nem volt más, mint egy kis földterület a városfalon kívül, ami kertekkel volt díszítve. 1697-ben Luis Francisco de la Cerda alkirály megépítteti azt a fákkal szegélyezett, 13 szökőkúttal színesített sétányt, ami később a királyi park, a mai Villa Comunale elődje volt. A sétány a Porta di Chiaia kaput kötötte össze a Piedigrottai Crypta Neapolitanával. 1781-ben Carlo III di Borbone megirigyelve a Tuileriák kertjét, fényűző királyi parkot csináltat belőle.
Egy év múlva itt nyílik meg a világ első tengerbiológiai intézete, a Stazione Zoologica Anton Dohrn.
Az 1800-as évek második felében teljesen megváltozik a látkép, mikor a tengerpart feltöltésével létrehozzák a Via Caracciolo sétányt (1869-80). A Chiaia egyszeriben Nápoly legelegánsabb negyedévé válik. Létrejön a Piazza Amedeo környéke (1859) és a Via dei Mille utca (1886), megépülnek a szebbnél szebb paloták.
Ma a Via Calabritto-Piazza dei Martiri-Via Chiaia szakasz Nápoly legelőkelőbb sétálóutcájának mondató, itt találhatók a nagy márkák üzletei pl. Gucci, Salvatore Ferragamo, Emporio & Giorgio Armani, Valentino, Swarovski. Érdekesség, hogy Mario Valentino jelenlegi cipőboltjában forgatták a “Briliáns barátnőm” egyes jeleneteit, itt volt a Cerullók cipőboltja.
A Gradoni di Chiaia panorámautca többször is elnyerte a fotópályázatok első helyét, mint “Nápoly legautentikusabb utcája”. A vele párhuzamos utca a Ponte di Chiaia híd tetején halad, és a Pizzofalcone negyedbe vezet. Az utcáról az Ascensore di Chiaia lépcsőházon keresztül mehetünk le a Via Chiaiára.
A Via Chiaián tovább haladva találjuk a Pizzeria Brandit, ahol a legenda szerint az első Margherita pizzát készítették a királynőnek.
A paloták sora ezután a Casanovának is otthont adó impozáns Palazzo Cellamaréval kezdődik, a Chiaia egyetlen mozijánál (Metropolitan). Nem sokkal föntebb áll a Palazzo Mannajuolo különleges elliptikus lépcsőházával. A Piazza dei Martiri tér a Chiaia főtere – középen a Monumento ai Martiri Napoletani angyalos oszlopával és oroszlánjaival. Itt több híres palotát is találunk, közülük Nunziante tábornok palotája a Palazzo Nunziante, a Ferdinando I di Borbone király második feleségének épített Palazzo Partanna és a Luigi Vanvitelli által tervezett Palazzo Calabritto érdemel említést.
A Riviera di Chiaiára kiérve folytatódik a paloták sora a Palazzo San Teodoróval (Museo Realtà Virtuale), a Palazzo Caravita di Sirignanóval és a firenzei Pitti-palotára hasonlító Palazzo Guevara di Bovinóval.
Legjelentősebb palota a neoklasszicista Villa Pignatelli, ahol jelenleg a Museo Principe Diego Aragona Pignatelli Cortés működik, melynek gyönyörű parkjában a Museo delle Carrozze hintókiállítás kapott helyet.
Szintén említésre méltó a Palazzo delle Arti di Napoli /PAN/ modern művészeti múzeuma, a Via dei Millén.
A Chiaia rengeteg kis templommal büszkélkedhet, közülük a Chiesa di Santa Caterina a Chiaia, Chiesa di Ascensione a Chiaia, Chiesa di Sant’Orsola a Chiaia, Chiesa di Santa Teresa a Chiaia, Chiesa di San Giuseppe a Chiaia, Chiesa di San Pasquale a Chiaia, Chiesa di Santi Giovanni e Teresa, a Chiesa Anglicana di Napoli, Santa Maria della Neve in San Giuseppe, Santa Maria della Vittoria, San Carlo alle Mortelle jelentősek.
A Riviera di Chiaia fölötti terület, a Vico Belledone-Via Poerio-Via Carducci-Via Santa Caterina-Via Filangeri környéke bárokkal, éttermekkel és pizzeriákkal van tele, ahol esténként az éjszakai élet folyik.
A Piazza Amedeo tér mellett fedezhetjük fel a Santa Teresa a Chiaia templomot és a szép Parco Margheritát, ami szecessziós villákkal van körülvéve. Feltekintve látni a Castello Aselmeyert, az olasz-skót tervező, Lamont Young munkáját. A gótikus-középkori stílusú palota eredetileg az angol turistáknak készült volna, de az első perctől kezdve magánkézben van.
Ferdinando II di Borbone ad utasítást 1852-ben, hogy építsenek egy utat, ami összeköti a lenti területeket a Vomeróval, így megépült a Corso Vittorio Emanuele. Az út a Piedigrottától vezetett fel egészen a Convento di Suor Orsola Benincasa kolostorhoz. Ez volt Nápoly első körgyűrűje, amit megnyitottak a forgalomnak. Az utat a Petraio lépcsősor köti össze a Vomeróval, végig gyönyörű panorámával.
Via Duomo 237, NAPOLI
/DUOMO/
A Via Duomón, közvetlen a San Giorgio Maggiore templom mellett található a híres Jorit óriási falfestménye, amely San Gennarót, Nápoly védőszentjét ábrázolja.
A Murales San Gennaro 15 méter magas, gigantikus alkotás, amely immár a város szimbólumává vált. Jorit, az alkotó tipikus védjegyével rendelkezik, az arcon lévő mély barázdákkal, ahogy összes többi festményei. San Gennarót hétköznapi emberként akarta ábrázolni, az utca embereként, aki egy a nép közül, ezért arcát egy nápolyi munkásfiúról, egy karosszérialakatos barátjáról formázta meg, aki inspirálta őt.
A festmény elhelyezkedése is kultikus, ugyanis a Spaccanapoli utca végében található, ami tipikusan ismert, hogy kettészeli Nápolyt, valamint a Via Duomo kereszteződésében, pár lépésre a Duomótól és a kincseit őrző múzeumtól (Museo del Tesoro di San Gennaro). Az sem véletlen, hogy Jorit éppen itt, a San Giorgio Maggiore mellett készítette el alkotását, a templom ugyanis San Severónak, San Gennaro mártírtársának emlékére épült, akivel San Gennaro szoros kapcsolatot ápolt, éppen az ő dolgozószobájában találták meg az első freskót San Gennaróról, amit ma a San Gennaro katakombákban őriznek.
Via Chiaia, NAPOLI
/CHIAIA/
A Gradoni di Chiaia egy lépcsős panorámautca, a tipikus nápolyi utcák hangulatával a Chiaia negyedben. Gyakran kerül fotótémára, ahogy a házak majdnem összeérnek, lepedők száradnak és a távolban ellátni egész a hegy tetején a várig.
Az utca a Via Chiaiáról nyílik és a Spanyol negyeden (Via Nardones-Vico Sant’Anna di Palazzo–Vico Santa Teresella degli Spagnoli) áthaladva a Via Santa Caterina da Siena utcába torkollik. Végig bepillantást nyújtva a helyi életbe, a Quartieri Spagnoli színes forgatagába és a kis utcák életébe. Nem véletlenül ez a város leghíresebb “Salita”-ja (emelkedője), már több alkalommal is képviselte Nápoly ikonikus képét a háziasszonyok napfényben lógó ruháival, és a sikátorok zsúfolt-zajos életével és apró boltjaival.
Az utca végénél, pontosan a Cariati negyednél a Corso Vittorio Emanuele útba torkollik bele, méghozzá abba a részébe, ahol a Funiculare Centrale megáll (CORSO V. EMANUELE nevű megálló). Innen mehetünk fel egyenesen a hegy tetetejére, a Vomeróra.
Napjainkban a Gradoni di Chiaia lépcsői a Via Chiaiától felfelé indulva végig hangulatos bároknak adnak helyet, ahol esténként iszogathatunk. Fények gyulladnak, hangos zene szól és az asztalok megtelnek turistákkal. Igazi nápolyi hangulat.
Via Duomo 237/A, NAPOLI
/DUOMO/
A Via Duomón álló Basilica di San Giorgio Maggiore egyike Nápoly legősibb templomainak, másodikként épült a Santa Restituta után. Szintén Costantino császár alapította. Nápoly egyik híres püspöke, San Severo építtette, 363-409 közt.
Új nevét San Giorgióról, azaz Szent Györgyről kapta, aki segített a népnek az itt vívott longobárdok elleni csatában.
A San Giorgio egyike volt azon négy templomnak, amelyek a középkorban a legnépszerűbbek voltak a városban: a Santi Apostoli, a San Giovanni Maggiore és a Santa Maria Maggiore della Pietrasantával együtt.
1640-ben tűzvész, majd 1694-ben földrengés érte és megrongálódott. Ekkor bízták Cosimo Fanzagóra a felújítását. Oszlopainak egy részét a közeli Santa Maria degli Angeli alle Croci templomba építették be. Később jobboldali hajóját is elbontották a Via Duomo szélesítése miatt. A belső őskeresztény korintoszi oszlopok ma is állnak, és építészeti ritkaság a szinte teljes épségben fennmaradt apszis is a bejárat fölött. Egykor itt volt az oltár, de Cosimo Fanzago ötletére megcserélték a bejárattal és ellenkező oldalra építették be. A főhajó felett 3 kupola található.
Az főoltár alatt őrzik az alapító San Severo püspök ereklyéit, melyeket a San Gennaro katakombákból hoztak ide (9. század). A jobboldali harmadik pillér mellett megtaláljuk a neki tulajdonított márvány széket is.
A templom érdekessége egy rejtett festmény: az oltárnál két kép van a falon, mindkettő Alessio D’Elia műve a 18. századból: “San Severo feltámaszt egy halottat” és a “Szent György megöli a sárkányt”. Az utóbbi alatt egy ugyanolyan nevű festményt találtak a restaurálás során – Aniello Falcone művét a 17. századból. Ezt egy különleges megoldással meg tudjuk nézni, ha az eredeti képet kihajtják.
Ezen kívül Francesco Solimena három képét érdemes megcsodálni: “Sant’Antonio da Padova”, “San Nicola di Bari” és az “Il Calvario”.
San Severo és a város védőszentje, San Gennaro közt szoros volt a kapcsolat, ugyanis éppen San Severo dolgozószobájában találták meg az első freskót San Gennaróról, amit ma a San Gennaro katakombákban őriznek. Nem véletlen tehát, hogy Jorit, a híres művész éppen ide a templom mellé készítette el híres alkotását a “Murales San Gennaro” falfestményt a szent patrónusról.
A Via Duomón járunk, vagy ahogy az utóbbi időben átkeresztelték: “Via dell’Arte” (művészetek utcája) vagy “Via dei musei” (múzeumok utcája). 8 kulturális örökséget (múzeumot) nézhetünk meg itt.
A Piazza Nicola Amore környéke volt az a terület, ami a “Risanamento” vagyis a Via Duomo utca kiszélesítéseként létrejött. A metro állomásának (Stazione Duomo) építése során egy antik stadiont fedeztek fel itt a föld alatt. Egy olyan történelmi jelentőségű leletről van szó, amit már az Olimpiai Játékok óta kerestek Görögországban. Itt olvashattok róla.
A Via Duomo a Palazzo Comóval kezdődik, ahol a Museo Filangeri kapott helyet, Gaetano Filangeri értékes páncél- és a fegyvergyűjteményével.
A mellette lévő Complesso Monumentale San Severo al Pendino egykori temploma is érdekes kiállítások helyszíne, például a 17-18. századi betlehemeké.
Jorit híres alkotásánál, a “Murales San Gennaro”-nál láthatjuk a San Giorgio Maggiore templomot, mely Nápoly 4 legrégebbi templomának egyike és a “dupla” Szent György képet őrzi.
Az egykori templom kolostorából lett palota, a Palazzo Santa Maria Porta Coeli ma az egyetem irodalmi tanszékének ad otthont.
Scavi archeologico di San Carminiello ai Mannesi – a jelenleg zárt régészeti területen egy antik domus romjaira bukkantak a Római Birodalom időszakából (I. század), mely gazdag termálfürdőkkel is rendelkezett és egy Mitras-szentéllyel, ami nagyon jó állapotban megmaradt.
A Piazza dei Girolaminin álló Monumento Nazionale dei Girolamini gyönyörűen felújított templomával és kolostorával, és mindenekelőtt értékes képtárával és kivételes antik műveket bemutató könyvtárával vált híressé.
A templom előtti tér falán láthatjuk Bansky híres alkotását, a “Madonna con la Pistola” Street Artot, amit Nápolynak szánt. A kép becsült értéke körülbelül 100 ezer dollár.
A Piazza Riario Sforza téren áll San Gennaro oszlopa, a Guglia di San Gennaro.
Mellette feltétlen keressük meg a “San Gennaro & Caravaggio” Street Artot is.
Vele szemben, a Pio Monte della Misericordia templomban őrzik a 17. század egyik leghíresebb festményét, Caravaggio “Le sette opere delle Misericordia” című alkotását. Ne hagyjuk ki!
A Vico Zuroliban ezután nézzük meg “Sophia Loren” Street Artját.
Tovább haladva a Via Duomón a 16. századi Palazzo Miradois-t csodálhatjuk meg.
Vele szemben Nápoly fő székesegyháza, a Duomo áll, mely az ősi Basilica Santa Restitutával együtt alkot egy vallási komplexumot. Az antik bazilikában tekinthetjük meg a keresztény világ legrégebbi keresztelő kápolnáját (3€).
A Duomo jobboldalán, az árkádok alatt tekinthetjük meg a Museo del Tesoro di San Gennarót, ahol a világ legdrágább ékszereit, a San Gennaro kincseket őrzik, melyek értékesebbek az angol koronaékszereknél is.
A Complesso Monumentale Museo Diocesano & Museo d’Arte Contemporanea Donnaregina (MADRE) a vallási tárgyak gyűjteményét és a modern kortárs művészeteket mutatja be a Donnaregina Nuova templomban. A kiállítás magában foglalja Magyarországi Mária királyné gyönyörű gótikus templomát is, a Donnaregina Vecchiát, amit magyar szentekkel festetett tele.
A Via Duomo az őt keresztező főútnál, a Via Foriánál ér véget, a Porta San Gennarónál, ahonnan egyenesen a katakombákhoz vezet az út a Sanità negyedbe.
Piazzetta Grande Archivio, NAPOLI
/DUOMO/
A Fontana della Sellaria kutat Ínigo Vélez de Guevara spanyol alkirály alatt építették a környező házak lakói Felice Basile és a Sedile del Popolo kezdeményezésére (1648).
Eredetileg a Piazza della Selleria téren állt, ahol a nép tanácshelyének, a Seggio del Popolónak a székhelye volt. Nevét a környéken tevékenykedő kovácsmesterekről kapta, akik nyerget és egyéb lószerszámokat készítettek (selleria=nyeregkészítő). Akkoriban divat volt a mesterségekről elnevezni az utcákat, például a szomszédos Ferrivecchi utca az ócskavasakról lett elnevezve, amit itt árultak.
Azonban később a Piazza Nicola Amore tér és a “Quattro Palazzi” építése miatt lerombolták a Selleria teret, a kutat pedig a következő székhely, a Piazzetta Grande Archivio mellett állították fel. Később innen is tovább költöztek és üléseikhez a Sant’Agostino della Zecca templomot kapták meg.
A szökőkút fölött a spanyol király címerét találjuk (középen), tőle balra az alkirályét, jobbra pedig Nápoly városáét.
A fekete piperno kőből készült monumentális alkotást egy sokszögletű márvány medence egészíti ki, amibe kétoldalról, két maszkos vízköpőből folyik a víz. Eredetileg 4 oldalsó medence fogta fel a vizet, de ezeknek a költöztetés során nyoma veszett.
Via Chiaia 139, NAPOLI
/CHIAIA/
A Chiaián található Palazzo Cellamare egyike Nápoly legszebb és legdrágább reneszánsz palotáinak. Giovanni Francesco Carafa apát megrendelésére épült az 1500-as években. Unokája, Luigi Carafa (Duca di Stigliano) herceg Ferdinando Manlio építészt bízza meg, hogy modernizálja a kor ízlésének megfelelően (1531). Később Anna Carafa kapja örökségbe a palotát (1630) a posillipói Palazzo Donn’Annával együtt. 1636-ban Anna férjhez megy a spanyol alkirályhoz, Ramiro Guzmánhoz. A Masaniello lázadás idején a csőcselék kifosztotta a palotát (1647), majd a király tulajdonába került. Az 1656-os pestis idején a Carafák engedélyével kórháznak használták a közeli Sant’Orsola kolostor apácái.
1700-ban aztán Cellamare hercege, a genovai Antonio del Giudice vásárolta meg.
Később Francavilla hercegéé lett (1770), aki híres volt gyűjtőszenvedélyéről és nagyszabású estélyeiről, amiket a palotában tartott. Az illusztris vendégek közt volt a herceg barátja, Casanova is, akivel 1770-ben ismerkedtek meg.
A palotában lakott egy ideig Goethe és Torquato Tasso is, de ez volt Caravaggio utolsó tartózkodási helye is, mielőtt Porto Ercoléba indult.
A 20. században a híres Renato Caccioppoli matematikus élt itt, aki sajnálatos módon itt lett öngyilkos egy puskalövéssel. Sok történet kering róla, zsenialitásáról és őrültségéről. Például mikor az 1930-as években rossz szemmel nézték, hogy az ember kisméretű kutyát tartson, ő egy kakassal jelent meg az utcán, amit pórázon sétáltatott.
A palota ma teljesen beleolvad a látképbe, a Via Chiaián sétálgatva csak hatalmas, nemesi címerrel ellátott impozáns főbejárati kapuját vesszük észre, ami a palota előtti lejtőn helyezkedik el. Ferdinando Fuga készítette barokk stílusban (1726).
Másik bejárata a Via Filangeri felől van, ahonnan egy nemesi kúria benyomását kelti.
Különleges figyelmet érdemel kétszintes belső udvara, melyeket szökőkutak és szobrok díszítenek. A középső impozáns kút Giovanni da Nola munkája (sajnos csak néhány darabja maradt meg, de a korabeli festményeken jól látszik). A Carafa család és minden hozzátartozó címerei díszítették. Egykor ez a kert volt Nápoly legkülönlegesebb nemesi kertje, tele volt mitológiai istenek és istennők szobraival, de márványdarabokat is kiállítottak a császári időkből, amik feliratokat tartalmaztak.
A Cappella del Carmelót, a palota saját kápolnáját Ferdinando Fuga készítette (1727).
Ferdinando Sanfelice is dolgozott itt, a kettős lépcsőház bejáratát készítette el.
A palotában jelenleg magánlakosztályok működnek, de a termek a bombázások ellenére megőrizték eredeti freskóikat.
A palota alatt, az épület felépítéséhez ásott tufabarlangban 1940 óta a “Cine-teatro Metropolitan” működik, ami Nápoly egyik mozijának ad otthont a kettő közül.
Via Giovanni Nicotera-Via Monte di Dio (a Via Chiaia felett), NAPOLI
/CHIAIA/
A Ponte di Chiaia egy híd a Via Chiaia fölött, ami összeköti a Pizzofalcone negyedet a San Carlo alle Mortellével, és felvezet egyenesen a Corso Vittorio Emanuele útig (a Petraio lépcsőkig).
A hidat Manuel de Acevedo y Zúniga spanyol alkirály kívánságára építették (1636), aki Monterey grófja volt, emiatt a híd eredeti neve Ponte Monterey volt.
A Via Chiaia felső szintjének eléréséhez egy meredek rampát is építettek. Szép anekdota, hogy a rampán a domonkos rendi Gregorio Maria Rocco atya, aki jóban volt a Bourbonokkal, egy nagy keresztet helyezett el, mely a hívek gyertyáitól megvilágítva fényt adott a környéknek. Innen eredt a Nápoly megvilágítását célzó oltár-állítás ötlete, amit szintén ő terjesztett a király elé. Tulajdonképpen neki köszönhetjük azt a rengeteg házi szentélyt, amivel Nápoly jelenleg rendelkezik.
A hidat statikai okokból a Bourbonok felújították (1834), a rampát pedig lépcsőházra cserélték. A L’Ascensore di Chiaia ma is járható módja a feljutásnak, kivéve este, mikor a lakók bezárják.
A Ponte di Chiaia a felújításban megszépült és neoklasszicista stílust kapott. Egyik oldala angyalokkal és márványfrízekkel van díszítve, másikon pedig két ló látható.
A híd kibírta a II. világháború bombázásait is, és most újra felújított pompával ragyog.
Via Calabritto 20, NAPOLI
/CHIAIA/
A Palazzo Calabritto Nápoly egyik gyönyörű palotája a Chiaián. Egy hatalmas saroképület, ami a Piazza dei Martirit köti össze a tengerre néző Piazza Vittoriával.
Két bejárata van, díszesebb főbejáratát a Via Calabrittón találjuk, oldalsó bejárata a Piazza dei Martiri téren van a 30-as szám alatt.
Duca di Calabritto, azaz Vincenzo Tuttavilla herceg építtette, aki földterületet vett a Santa Maria della Vittoria templom szomszédságában és 1720 körül építkezésbe kezdett. A Calabrittók családi rezidenciáját akarta megépíttetni.
Carlo III di Borbone királyt annyira megdöbbentette az épület nagyszerűsége, hogy megvette. Ám nem állt szándékában sem befejezni, sem használni, ezért Calabritto herceg fia visszavásárolta tőle (1754). Francesco herceg Luigi Vanvitellit bízta meg a palota befejezésével (1756), aki lényeges változtatásokat hajtott végre a homlokzaton.
A főportált díszes márvány kariotidákkal vette körbe.
Az udvart kettős átriummal és új lépcsővel látta el, amely azonban nem követi az épületet teljes magasságában, hanem egy tengerre néző teraszra vezet, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész öbölre.
Belső terében a II. világháború bombázásai ellenére őriznek még néhány szép eredeti mennyezetfreskót.
A későbbiekben olyan neves lakói voltak a palotának, mint Gioacchino Murat, Paolo Avitabile tábornok és Filippo Caracciolo herceg. Az “Aranykorszakban”, az 1980-as évek végén még az SSC NAPOLI székhelye is volt. 2023 júliusában ünnepélyes keretek közt egy hivatalos SSC NAPOLI STORE márkaboltja nyílt a csapatnak a Via Calabritto 18 alatt, ahol először lehetett hozzájutni a különleges Scudettós pólóhoz, amivel a csapat 3. győzelmét ünnepelték.
A Palazzo Calabritto ma számos nápolyi divattervező stúdiójának ad otthont és egy művészeti galéria is található benne. Az egyik leszármazott, Duchessa Maria Imara Caracciolo hercegnő még ma is a palotában lakik, a Piazza dei Martiri felé eső szárny belső udvarában, a nemesi emeletek egyikén.
Via Domenico Morelli 7, NAPOLI
/CHIAIA/
A Palazzo Nunziante a Chiaia egyik palotája a Piazza dei Martiri téren. Alessandro Nunziante tábornok megrendelésére készült (1855), és az az Errico Alvino tervezte, aki a Duomo homlokzatát és a szomszédos téren álló Monumento ai Martiri Napoletani emlékművet is.
Az épület bejárata a Via Morellire néz. A szobrokkal díszített díszlépcső tetején a bálteremben találjuk magunkat. Gyönyörű freskóit Vincenzo Paliotti készítette (1831-1894).
A palota egy privát kápolnával is rendelkezik, bejárata kívülről érhető el, nem sokkal a palota főbejárata mellett a Via Domenico Morellin. Ma is privát tulajdon, a látogatók elől zárva tartják. Vörös homlokzatán egy gyönyörű rózsaablak van. Bent többek közt Domenico Morelli és Paolo De Matteis képét is őrzik.
A ház hátsó része a Piazzetta Santa Maria a Cappella Vecchiára néz, ahol egykor a Santa Maria Cappella Vecchia templom udvara volt.
Via Aniello Falcone 122, NAPOLI
/VOMERO/
A Villa Carafa di Belvedere vagy egyszerűbben Villa di Belvedere az 1600-as években épült a Vomero nyugati felén, mint “villa fuori porta”, azaz városon kívüli villa. A gazdag flamand bankár, Ferdinando Vandeneynden építtette, aki Castelnuovo márkija volt (Marchese di Castelnuovo).
A karthauzi szerzetest, Fra’ Bonaventura Prestit bízta meg az építéssel, aki Ascanio Filomarino nápolyi bíboros eminánciájának szolgálatában állt, mint karthauzi mérnök. Ő készítette többek közt a Palazzo Zavallost is a Via Toledón.
Később a Carafák alakították gigantikus rezidenciává, Carlo Carafa (Principe di Belvedere) irányításával, aki elvette a flamand bankár lányát (1674). Az épület Posillipóra és a Nápolyi-öbölre néző teraszain loggiákat alakítottak ki.
A házhoz vezető, fákkal szegélyezett sugárút mentén istállókat alakítottak ki, és egy gyönyörű márvány kutat állítottak fel, ami most a panorámateraszt díszíti.
Az építkezéshez szükséges anyagot a terasz alatti dombrészről vették, ahol barlangokat ástak. Ezeket később bor-és húskonzerváló pincékként használták. Felülről egy lépcsővel lehetett megközelíteni, ami ma is megvan.
A villát gyakran látogatták a nápolyi magas rangú társaságok, nemesek, hercegek és maguk a Bourbonok is. Maria Carolina, Ferdinando I di Borbone felesége nyaranta nagy estélyeket rendezett itt, melyek hatalmas tömegeket vonzottak. De voltak itt koncertek és lovagi tornák is. Később, a francia uralom alatt Gioacchino Muratnak is kedvenc helye volt.
A villában értékes festmény- és szoborgyűjtemények voltak, a termek mennyezeteit olyan festők freskói díszítik, mint Luca Giordano.
A környék ugyan benépesült azóta, de a villa ma is megőrizte eredeti rendeltetését: átöleli a teljes Nápolyi-öblöt. A villa tulajdonképpen a Vomero-hegy szimbólumává vált, számos festményen megörökítették és ma is a házasulandók kedvenc helyszíne.
Via Domenico Cimarosa 77, NAPOLI
/VOMERO/
Ⓜ️ Linea1 VANVITELLI
🚡 Funicolare di Chiaia CIMAROSA
🚡 Funicolare Centrale PIAZZA FUGA
Maria Carolina 1814. szeptember 8-án hal meg, halála után nem sokkal férje Ferdinando I di Borbone újraházasodik és elveszi a szicíliai Lucia Migliacciót (1814. november 27), akit száműzetésük alatt ismert meg Palermóban. Már vele együtt tér vissza a nápolyi trónra 1815-ben, majd 1816-ban újra egyesíti a két királyságot Regno delle Due Sicilie néven. Új felesége királynői rangra azonban soha nem emelkedhetett, társadalmi különbözőségük miatt.
Ferdinando I di Borbone 1823-ban egy hatalmas parkot adott a feleségének a Vomero-dombon, ami akkoriban szinte teljes egészében mezőgazdasági jellegű volt, és csak a Castel Sant’Elmo, a Certosa di San Martino kolostor és néhány nemesi villa foglalta el. Többek közt a Villa Carafa di Belvedere, amit szintén a Bourbonok használtak.
Az új parkban építtetett egy neoklasszicista villát, amit Villa Floridianának nevezett el feleségéről, aki Floridia grófnője volt (Duchessa di Floridia). Mellé egy másik kisebb ház is épült kávéházként, a Villa Lucia. Ebben a villában az uralkodó és felesége békében töltötték életük utolsó éveit. Ferdinando 1825 januárjában, Lucia 1826 áprilisában halt meg. Öröksége volt egy másik palota is, amit szintén a király újíttatott fel neki, a Chiaián lévő Palazzo Partanna.
A Villa Floridiana parkját az Orto Botanico di Napoli (Nápolyi Botanikus Kert) igazgatója, Friedrich Dehnhardt alakította ki romantikus stílusban, ösvényekkel és sugárutakkal. 150 növényfajt hozott magával: pálmákat, fenyőket, platánokat, tölgyeket és kaméliákat.
A parkban pilléreket, oszlopokat és szobrokat találunk, amik római és jón romokat imitálnak. Valamint egy nyitott amfiteátrumot (Teatrino della Verzura), egy kis szentélyt (Tempio ionico), üvegházakat és néhány barlangot, amelyek a király egzotikus állatainak voltak kialakítva, melyeket a Portici palotából hozott magával.
Az erdőt átszövő kanyargós kis utak a villa mögötti, tengerre néző teraszra vezetnek, ahol egy kilátó van.
Kétoldalt felvezető lépcsősorral, szökőkúttal és szép halastóval, ahol teknősök sütkéreznek.
A tengerre néző csodálatos panorámát nem szabad kihagyni.
1919-ben a villát az állam megvásárolta és kerámia múzeumot rendezett be benne Placido di Sangro, Duca di Martina (Martina hercege) örökségéből. Bútorok, üveg, korall, elefántcsont tárgyak és értékes reneszánsz és barokk majolikák képezik a kollekció darabjait.
Ezen kívül a királynő magánlakosztályait, egy kis kápolnát és egy biliárd szobát lehet még megtekinteni.
Főbb művei Nápolyban:
Piazza dei Martiri 58, NAPOLI
/CHIAIA/
A Palazzo Partanna a Chiaia negyedben lévő egyik palota. A Piazza dei Martiri téren áll, pontosan a Mártírok emlékműve mellett.
A 18. században Duca di Paduli gróf birtokolta ezt a Porta Chiaián kívüli területet. Mario Gioffredo építészt bízza meg, hogy palotát építsen fel ide. A 19. században Antonio Niccolini újítja fel és királynői rezidencia válik belőle Lucia Migliaccio (Duchessa di Floridia) számára, aki Ferdinando I di Borbone király második, szicíliai felesége volt (miután első felesége, Maria Carolina 1814-ben meghalt). Később szintén neki építette a Villa Floridianát a Vomerón, ahol együtt laktak. Királynéi rangra soha nem emelkedhetett, mert társadalmi különbözőségük miatt Ferdinando I soha nem emelhette a trónra. A Palazzo Partanna név onnan ered, hogy Lucia Migliaccio a szicíliai Benedetto Grifeónak, Partanna hercegének özvegye volt.
1812-ben a palota a Hadügyminisztérium és a Haditengerészeti Minisztérium székhelye lett.
A palota főbejárata Mario Gioffredo munkája, a baloldali oszlopon láthatjuk is a monogramját. A többi dekoráció és a belső terek neoklasszicista stílusúak. A bejárat fölött és a belső lépcsőház homlokzatán Lucia Migliaccio szicíliai szülőföldjének címere látható.
Via Gaetano Filangeri 36, NAPOLI
/CHIAIA/
A Chiaián található Palazzo Mannajuolo az egyik legszebb nápolyi szecessziós épület, amit “Art Nouveau” vagy “Liberty style” néven ismernek. Giuseppe Mannajuolo mérnök-vállalkozó megbízásából épült 1909-1911 között, a kor legmodernebb technikájával: vasbetonból. Lenyűgöző üveghomlokzata a Via dei Mille felől csodálható meg.
A Palazzo Mannajuolo különlegessége, hogy belső része és a lépcsőház ellipszis alakú. Felfelé nézve láthatjuk a márvány lépcsőházat és a kovácsoltvas korlátot egy gyönyörű perspektívából.
Az elliptikus lépcsőház “Nápoly szeme” volt a “Napoli Velata” (2017) című Ozpetek filmben, a sok nápolyi misztikum egyike. Jelképe annak, ahogy a főhősnő egyre jobban és jobban alámerül Nápoly “bugyraiba”.
A házat a lakók bezárják, ezért a lépcsőházat diszkréten csak úgy lehet meglátogatni, hogy a portást megkérjük szépen, engedje meg a látogatást.
Piazza dei Martiri, NAPOLI
/CHIAIA/
Az impozáns Chiaia negyed főtere a Piazza dei Martirin található. A tér közepén láthatjuk azt az emlékoszlopot, ami a nápolyi mártíroknak állít emléket. Errico Alvino alkotása (1861), aki a szomszédos Palazzo Nunziantét is készítette, valamint a Duomo homlokzatát. Az oszlop tetején egy csodaszép angyal látható, ami a mártírság virtusát szimbolizálja. Emanuele Caggiano munkája.
Az oszlopot négy oroszlán veszi körül:
1) Haldokló oroszlán – az 1799-es Partenope Köztársaság áldozataiért (Antonio Busciolano munkája)
2) Karddal átszúrt oroszlán – az 1820-as Carbonari lázadások áldozataiért (Stanislao Lista munkája)
3) Fekvő oroszlán mancsai közt az 1848-as szabályrendelettel – az 1848-ban elbukott liberálisokért (Pasquale Ricca munkája)
4) Álló oroszlán – Garibaldi 1860-ban elesett katonáiért. Mögötte egy emléktábla is található az Egységes Olaszországért életüket vesztetteknek.
/CHIAIA/
A Piazza dei Martiri a Chiaia negyed legelegánsabb főtere, amit a Via Chiaia és a Via Calabritto között találunk.
Ismertetőjele a tér közepén álló Monumento ai Martiri Napoletani magas oszlopa, melynek tetejét egy nagy, szárnyas angyal díszíti. A mártírhalált halt nápolyiaknak állították, akik a szabadságért haltak meg 1799, 1820, 1848 és 1860 során. Egyszóval a “Szabadkőművesség” (massoneria) szimbóluma.
A téret gyönyörű paloták veszik körbe, itt áll a Palazzo Nunziante, ami Alessandro Nunziante tábornok háza volt. Az egykor itt álló Chiesa Evangelica Scozzese templomot lebontották, csak az előtte álló “Giardino delle Delizie” kert maradt meg kovácsoltvas kerítésével.
És a Palazzo Partanna, amit Lucia Migliacciónak, Ferdinando I di Borbone második, szicíliai feleségének építettek.
Kicsit lejjebb, a Via Calabrittón pedig Luigi Vanvitelli neoklasszicista palotája, a Palazzo Calabritto.
A tér sarkán azt a cipőboltot láthatjuk, ahol a “Briliáns barátnőm” című sorozat egyes jeleneteit forgatták. A Cerullók cipőboltja egy igazi Valentino boltban került felvételre.
Don Pedro De Toledo alkirály Carlo V spanyol király nápolyi megbízottjaként vezette Nápolyt annak távollétében, a spanyol alkirályok korszakában.
Don Pedro de Toledo rendkívül sok mindent végzett Nápolyban 11 éve alatt. Mivel a város ekkorra már jelentősen túlnőtte magát, nagy városrendezésbe kezd, megépítteti a Királyi Palotától a városkapuig tartó Via Toledót (1536), ezzel kiszélesítteti a város területét.
A Toledótól nyugatra lévő részt, egész a Vomero hegyig, mértani pontossággal utcákra osztja, és létrehozza a Spanyol negyed (Quartieri Spagnoli).
A városfalakat a megnövekedett lakosság miatt kijjebb tolják (1537) a Dante teret a Via Tarsiáig, és a Montesanto irányába egész a Castel Sant’Elmóig (amelyből szintén ő csinált erődöt), a Chiatamone részt a Chiaiáig, északon a Cavourig a Bastione degli Incurabiliig. Ezeken a falakon kívül építkezni tilos és büntetett volt! (A falak egészen 1740-ig fent maradtak, mikor is Carlo III di Borbone kezd a bontásukba.) A városkapukat is jelentősen módosította, lerombolta vagy elköltöztette őket (27 létezett belőlük). Lebontották a Porta di Costantinopolit (áttetette az azonos nevű utca bejáratához), a Porta di Sant’Antoniellót, a Porta San Gennarót (később újraépítik) és a Porta Carbonarát. A Porta Realét átrakatta a Piazza del Gesùról a Via Toledo megépítése után a Via Toledo bejáratához, a Palazzo Petagna és a Palazzo De Rosa közé. Neve ezután Porta di Toledóra, majd Porta dell’Olióra változott, az itt lévő olajtartályok (ciszternák) miatt, aztán a Basilica dello Spirito Santo megépítése után Porta dello Spirito Santónak kezdik hívni. A Castel Capuanóból királyi rezidencia helyett bírósági épületet csinál (1537), az alagsort börtönné alakíttatja, és kibővíti a Bibliotecával és a Cappella del Sommariával. Megépítteti a spanyolok legjelentősebb templomát, a Basilica di San Giacomo degli Spagnolit (1540). Spanyol mintára átszervezi az egyetemet (mai MANN épülete). A szaracén kalózok elleni védekezés jegyében megerősítteti és csaknem teljesen átalakítja a Castello di Baia várat. Ő volt az, aki számos szaracén tornyot építtetett városszerte és az Amalfi-parton is (itt).
Őrtornyot akart építtetni Torregavetában, de az antik római Villa Vatia nyomaira bukkanva, inkább tovább folytatta annak ásatásait.
1538 - szeptember 28-án kiemelkedik az új hegy, a Monte Nuovo a földből, Don Pedro De Toledo egész udvarával, sok lovaggak és néhány filozófussal a helyszínre lovagolt, és a San Gennaro alla Solfatara templom mellől nézte a folyamatokat. Innen jól be lehetett látni az egész térséget
1538 - megerősítteti és csaknem teljesen átalakítja a Castello di Baia várat. Számos szaracén tornyot építtet városszerte és az Amalfi-parton is
Scampia (vagy ahogy nápolyiul mondják “skámpiá”) Nápoly egyik külkerülete északon Arzano, Secondigliano, Miano és Piscinola mellett, a repülőtér szomszédságában.
Érdekességként egy római villa maradványait is megnézhetjük itt (a területen egykor mezőgazdasági élet folyt). A II. világháború után kezdenek csak el építkezni itt, a legtöbb épület 1970-1990 között épült.
Közülünk a “Le Vele di Scampia” vagyis a scampiai “Vitorla házak” a legismertebbek. A különleges dizájnnal megépített házak a Nápolyból kiszorult, szegényebb embereknek biztosítottak lakhatást. Az 1980-as Irpinai földrengés után a fedél nélkül maradt lakók elözönlötték a negyedet, különösen a “Velákat”. Hamar felfedezte az ebben rejlő lehetőséget a Camorra, nápoly bűnszervezete, és segítő kezet nyújtott nekik. Átvették az irányítást a lakókomplexum felett és saját területükké változtatták. Szabadon terjeszthették és tárolhatták itt a drogot. A bűnözés a munkanélküliség arányával egyre nőtt.
A 2004-2005-ös véres leszámolások, az úgynevezett “Scampia-viszály” 70 ember halálát okozta. Többeknek az emlékművét ma is láthatjuk, ilyen volt például Gelsomina Verde is, akit elraboltak és brutálisan megvertek, hogy az egyik bandatag hollétét felfedjék. Végül fejbelőtték, testét egy autóba gyömöszölték és felgyújtották. Az ügy hatalmas port kavart és a hatóságok komoly fellépéséhez vezetett.
Scampia területén áll az egykori Villa Comunale, ma Parco Ciro Esposito, amit a Napoli szurkoló, Ciro Esposito emlékére neveztek el, akit egy római utcai összecsapásban, a Napoli-Fiorentina meccs előtt lelőtt az AS Roma ultráinak egyike 2014-ben. 30 éves volt. Egy kis autómosót vezetett a két bátyjával Scampiában, és nem volt soha tagja a Napoli Ultrák szélsőséges csapatainak. A parkot tufafal védi körben, közepén pedig egy mesterséges dombon létrehozott vízesés található, mely két tavat táplál. Rózsaszín virágú Júdás-fák, trópusi növények és pálmák díszítik.
Bejáratánál található az az oszlopsor, melyen Enzo Avitabile dalának sorai láthatók: “Quando la felicità non la vedi, cercala dentro” (Mikor a boldogságot nem látod, keresd belül).
Mögötte a Piazza Ciro Espositón gyerekek játszanak.
És itt találjuk a Cirónak szentelt Muralest is.
2014-től itt forgatták a “Gomorra” című sorozatot, melyet Roberto Saviano dokumentumregénye alapján írtak meg, és a “Scampia-viszály” bandaháborújáról szól. A történet minden szava igaz volt, olvassatok róla bővebben itt.
A “Restart Scampia” nevű projekt keretében, mely a térség megtisztítását célozza, lebontottak a “Velák” 7 házából négyet, és még további kettőt terveznek. A lakókat fokozatosan átköltöztetik az állomás mellett épült vadiúj lakóházakba. A Piscinola-Scampia metróállomás felújítása után több katonai erő jelenlétét rendelték el az állomás és a Velák környékén.
Az állomással szemben 2019-ben két Jorit falat is avattak: a híres rendező “Pasolini” és “Angela Davis” aktivista emlékére. Pasolini alatt a következő idézet áll “Luther levelei” című művéből: “Ne hagyd magad megkísérteni a boldogtalanság, a butaság és a komorság bajnokaitól, légy vidám! Megtanítanak majd, hogy ne ragyogj. Te viszont: akkor is ragyogj!”
A Velák ledöntése után elsőként a Federico II egyetem új Orvosi és Sebészeti Tanszéke épült meg modern, kör alakú épületével (2022) a Viale della Resistenza úton.
A Posillipo negyed egyik panoráma útja, a Via Orazio. A Sant’Antonio kilátóból lehet felsétálni ide a Via Minucio Felicén át.
Itt sétálgatva ne tegyük el a fényképezőgépünket, örökítsük meg a lélegzetelállító tájat.
Capri és a Palazzo Donn’Anna egy kéznyújtásnyira van, és ellátni egész a Riva Fioritáig.
Kicsit feljebb sétálva a Via Petrarcához érünk, aminek szintén vannak panoráma szakaszai, többek közt a sárga tufasziklák közé ágyazódott Piazza San Luigit láthatjuk felülről, ami Márai Sándor egyik kedvenc tere volt a Posillipón – és az enyém is… imádom a pálmafáit.
Mindegy hogy reggel van vagy este, a csoda itt mindig garantált, és nincs taxisofőr, aki meg ne állna ezeken a szakaszokon az utasaival, hogy pár fotót készítsenek a tájról.
Sant’Antonio kilátó, Via Minucio Felice 13, NAPOLI
/POSILLIPO/
Nápoly gyönyörű panorámapontján, a Sant’Antonio kilátóban elhelyezkedő Chiesa di Sant’Antonio templom a Rampe di Sant’Antonio szerpentinen keresztül közelíthető meg a Piazza Sannazzaróról, vagy a Funiculare di Mergellina felvonóval (első megálló – SANT’ANTONIO).
A négy zónát (Chiaia, Mergellina, Posillipo, Casale Porta Posillipo) összekötő dombon a ferences szerzetesek emeltek először kis templomot kolostorral, ami kezdetben szanatóriumként is működött. Az antik görög-római út vezetett fel ide.
1774-ben épül meg a templom mellé a négyszögletes Campanile, melynek különlegessége, hogy teteje és kupolája nyolcszögletű.
A templom belseje pici, de nagyon kedves. Főoltárát Sant’Antonio faszobra díszíti, akiről egy festmény is található az egyik kápolnában “Sant’Antonio in estasi” címmel. A baloldali első kápolnában egy szép Immacolata faszobrot is találunk. A “Maddalena e San Giovanni Evangelista in adorazione della croce” festmény mellett.
A templom előtt a La Grotta di Lourdes-dal a Lourdes-i Szűz Máriára emlékeznek.
A templomot 2000-ben felújították és a “Processione di Sant’Antonio” ősi körmenet felelevenítésével visszanyerte régi fényét. Ilyenkor a szent szobrát kiviszik a templomból és körmenetben végighordozzák ezen a negyeden, majd ünnepség veszi kezdetét.
A Belvedere di Sant’Antonio Nápoly egyik legszebb panorámapontja. Az antik görög-római utat Ramiro de Guzmán spanyol alkirály bővíttette ki (1643), hogy a híveknek könnyebb legyen feljutni a Sant’Antonio templomhoz. Így született meg az először Salita di Santa Maria delle Graziének, később Rampa di Sant’Antoniónak nevezett szerpentin, ami a Piazza Sannazzaróról vezet fel ide.
A szerpentin kb 800 méter, ám teljes egészében meredek felfelé, ami legalább 10 percet vesz igénybe a legrátermettebbektől is. A nápolyiak nem úgy mondják, hogy “felmegyünk a kilátóba”, hanem úgy: “jamm ngop’ ‘e tredici scese” (felmegyünk a 13 lejtőn), mert nekik ez a hely az “‘e 13 sces”, vagy simán “‘O Sant’Antonio”, nem a Belvedere. Felesleges is így kérdeznünk, nem fogja érteni senki.
Ez a rámpa volt híres jelenete a “Piedone, a zsaru” című filmnek, mikor Piedone üldözi Ferdinando, a “Báró” piros Lamborghinijét, végül a templom előtt elkapja őt.
A Funiculare di Mergellina siklót 1931-ben nyitják meg, ami összeköti a Mergellinát a Posillipóval. A Sant’Antonio kilátóhoz az első megállónál kell leszállni (SANT’ANTONIO), és onnan kb 300 méter séta balra.
Az 1960-as években alakítják ki a nagy teret a Chiesa di Sant’Antonio templom előtt, ahonnan a lenyűgöző kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre. Szánjunk egy kis időt eltölteni itt fent a Belvedere di Sant’Antonio kilátóban, feltöltekezni a lélegzetelállító panoráma előtt. Aki itt áll, a város lényegét ragadja meg, ezért kihagyhatatlan állomása a Nápolyi városlátogatásnak (Nápoly TOP10).
A Riviera di Chiaia elegáns palotái, a Piazza Sannazzaro a Szirén kútjával, a Mergellina kikötője a jachtokkal, a Castel dell’Ovo és a Castel Sant’Elmo palotái, háttérben a Vezúv és Sorrento, jobbra Capri szigete látható.
Itt állt egykor a “pino di Napoli”, Nápoly híres százéves mandulafenyője, amely minden korabeli látképen és festményen szerepelt. 1984-ben sajnos kivágták, mert megbetegedett. Eredeti helyén, a Via Minucio Felice és a Via Orazio kereszteződésében új fenyőt ültettek (1995), amit azóta minden évben megünnepelnek.
A Sant’Antonio kilátó lánykérések, esküvői fotózások helyszíne, de gyakran jönnek fel ide este beszélgetni vagy meccs után a fiatalok.
Az esti fényekkel és különösen Szilveszterkor lenyűgöző látvány, mikor tűzijátékok fénye világítja meg az egész Nápolyi-öblöt.
Innen kissé feljebb sétálva találjuk a Parco Vergilianót, a város másik szép kilátópontját, ahol Vergilius és Leopardi sírja található. Valamint a Via Orazio és a Via Petrarca utakat, amik szintén felséges panorámákat kínálnak a nápolyi fotózáshoz.
Viale della Resistanza, NAPOLI
/SCAMPIA/
A Le Vele di Scampia, vagyis “Scampia Vitorlái” egy nagyszabású projekt részeként született 1962 és 1975 között. Francesco Di Salvo építész egy olyan teljesen modern negyedet tervezett a zsúfolt és egyre népesedő Nápolyon kívül, ahol a kisebb pénztárcájúak is helyet kaphattak.
Az elgondolást Nápoly szűk sikátorai inspirálták, ahol a lehető legtöbb család elfért a legkisebb helyen.
Az egycsaládos lakóegységekhez közösségi tereket alakítottak ki, ahol a lakók összejöhettek.
Le Corbusier lakóegységei (unitès d’habitation – egy függőleges kertváros, ahol családok százai szocializálódhatnak és alkothatnak közösséget) és Kenzo Tange “akasztófa”-házai (strutture a cavalletto) inspirálták Di Salvót, aki toronyépületeket és melléjük sátoralakú “vásznakat” tervezett, igazi “vitorlaként”.
A vitorlaházakat nagy központi tér választja el egymástól, ahol függőfolyosókat alakítottak ki, összekötve az épületeket.
A házak 14 emeletesek, a lakások pedig szabványosan 50 négyzetméteresek, plusz 10 négyzetméter terasszal. A házak a Parco di Scampiára néznek és a Viale della Resistenzán állnak.
A komplexum eredetileg 7 épületből állt, két területre osztva: Lotto A,B,C,D az egyik tömb, az út másik felén pedig a Lotto F,G,H hármas tömbje. A házakat egy idő múlva a lakók színek szerint kezdték hívni: vela rossa, vela celeste, vela gialla, vela verde.
A házak mellé Di Salvo közösségi központokat, játszóparkokat és egyéb szociális létesítményeket akart építeni, ám ezek soha nem valósultak meg.
Az 1980-as Irpinai földrengés után ezrek váltak hontalanná. Közülük sokan a Velék mentén kezdtek el “csövezni”, és mivel a kormány a behúnyt szem taktikáját alkalmazta, a Camorra kezdett kezet nyújtani nekik. Lassan az egész terület felett átvették az irányítást és az épület-komplexumokat saját területükké alakították, kábítószer-terjesztés céljából. Egészen odáig mentek, hogy nagy vaskapukat szereltek fel bizonyos folyosókra és lépcsőházakra, így a “Veléket” megerősített igazi erőddé változtatták. A drogdílerek bezárhatták ezeket a kapukat, hogy időt nyerjenek a menekülésre, ha a rendőrség megjelenne.
A drogkereskedelem, a boltok és szórakozóhelyek teljes hiánya, az 50% feletti munkanélküliség és a rendőrség teljes távolléte miatt a Scampia negyed gyorsan hanyatlásnak indult.
2004-2005-ben egy erőszakos konfliktus is kirobbant a különböző Camorra bandák között. A “Scampia-viszályként” ismert háború több mint 70 gyilkosságot eredményezett. A “Gomorra” című nagysikerű sorozat tökéletesen bemutatja az eseményeket.
A Gomorra főszereplője maga Scampia. Nem egy háttér, hanem a sztár.”
ROBERTO SAVIANO
Azóta beindult a Gomorra-turizmus, és a rajongók sorra látogatnak el ide, hogy elkészítsék saját felvételeiket a helyszínekről. Tudni kell azonban, hogy a film minden egyes jelenete igaz volt, nem fikció! Roberto Saviano dokumentumregénye alapján készült, ami a 100% valóságot mutatja be. A nápolyiak tisztában vannak vele, hogy aki itt jár, az életét kockáztatja. Bármikor jöhet egy lövés, egy leszámolás, az “őrszemek” folyamatosan dolgoznak a háztetőkön ma is, ahogy a filmben látható, füttyel üzennek egymásnak, ha valaki arra kószál, aki nekik idegen. Motorosok köröznek, ablakok nyílnak – és figyelnek. Folyamatosan. Az egész negyed látogatása ugyanakkor nagyon szomorú és tiszteletet parancsol az idelátogató fotózgató turistától, hiszen mélyszegénységben élnek itt az emberek, akiknek nincs semmilyen lehetőségük a választásra…
A lakók üzenetei a turistáknak:
A Vitorla-házak közül négyet 1997-ben, 2000-ben, 2003-ban és 2020-ban lebontottak. A tervek szerint még kettőt lebontanak, a harmadikat pedig felújítják. A Restart Scampia program keretén belül csak a Vela Azzurra marad majd állva, ahol a felújítás után a Città Metropolitana irodái lesznek és beköltözik a Federico II egyetem Orvosi és Sebészeti Kara. A városrész új összeköttetést kap Nápollyal, szállásokat, kereskedelmi egységeket kulturális intézményeket és iskolákat építenek és felújítják a Parco di Scampiát is. Ennek részeként már el is indultak a fejlesztések, a Linea1 metró Stazione Scampia megállója előtti tér felújításával.
Bejárata a Basilica dell’Incoronata Madre del Buon Consiglio mellett, Via Capodimonte 13, NAPOLI
/CAPODIMONTE-SANITÀ/
A Catacombe di San Gennaro, vagyis San Gennaro katakombái egy ókeresztény temető volt, ahová a nápolyiak szentté vált püspökét hozták eltemetni.
A katakombákba a Basilica dell’Incoronata Madre del Buon Consiglio templom mellől lehet lemenni, bejáratát San Gennaro óriási, 4 méter magas szobra őrzi.
A katakombák két különböző szinten helyezkednek el (egykor külön helyiségek voltak külön bejárattal, nemrég egybenyitották őket). Nagy belső terek jellemzik, ami ritkaságszámba ment, és a tufa rendkívül jó megmunkálhatóságának és szilárdságának köszönhető.
A temető ősi magja a 2. századból való. Valószínűleg egy nemesi család sírboltozata volt, amit később a keresztényeknek adományoztak. Bővítésére a 4. században kerül sor, mikor ide helyezik Nápoly első védőszentjének, Sant’Agrippinónak a maradványait és neki szentelik a földalatti bazilikát. Egyetlen hajójában ma is őrzi a püspöki széket és az oltárt egy nyílással, melyen át a hívek láthatták és megérinthették a szent sírját. A Basilica Ipogea di Sant’Agrippinóban a mai napig tartanak miséket.
A bazilika körül alakultak ki a katakombák, rácsszerkezet szerint, szabályos formákban. A 6 méter magas belmagasságú előcsarnokban egy nagy keresztelő medence (762) található.
A felső katakomba, a Catacomba superiore eredetileg egy 3. századi ősi sír volt, Dél-Olaszország első keresztény festményeit őrzi. Bővítése akkor kezdődött meg, mikor San Gennaro maradványait idehozták, hogy eltemessék. Innentől zarándokhellyé vált a sírhely. Később kiegészítették és tovább bővítették a püspökök kriptájával (Cripta dei Vescovi), ahová a város első 14 püspökét temették el – háromhajós földalatti bazilika.
San Gennaro sírja a Basilica dei Vescovi alatt helyezkedik el, egy úgynevezett “Cubiculumban”.
San Gennaro halála után (305) a csontok az Agnano melletti Marciano vidékére kerülnek, majd 413-431 között áthozatják ide. A csontokat 831-ben Sicone I herceg, megostromolva Nápolyt, ellopta és magával vitte Beneventóba, ahol a szent született. A csontokat idővel a Montevergine Apátságba helyezik biztonságba, ám az ottani “Mamma Schiavona” kultusz miatt teljesen feledésbe merül. Nápolyban azonban továbbra is él a San Gennaro kultusz, köszönhetően a náluk maradt koponya ereklyének és a két vérrel teli fiolának, melyeknek Roberto d’Angio király díszes relikvia-mellszobrot csináltat (1305). 1497-ben szállíttatják a csontokat a Montevergine Apátságból a Duomo alsó, Succorpo részébe, ahol ma is megtalálhatók. A katakombákban több freskó is található San Gennaróról: “Sancto Martyri Januario”, “Confessio di San Gennaro” (a sírjához legközelebb álló festmény lent a sírkamrában), “San Gennaro e i compagni della passio” és a “San Gennaro tra il Vesuvio e il Monte Somma”.
A katakombák összesen mintegy 3000 ember testét őrzik. Vannak, akiket egyszerűen csak a földbe ástak, voltak akiket a szélső folyosók mentén temettek el a bemélyedésekben, a díszesebb sírok a családok jelentőségét hangsúlyozták: freskókkal vagy mozaikokkal díszített árkádok alatt kaptak helyet.
A katakombákat egyedi és gazdag művészeti örökség jellemzi, amit a 2. századi ókeresztény világtól a 9-10. századi bizánci falfestményekig ránk hagytak.
Ezek közül talán leghangulatosabb az úgynevezett pompeji-stílusban festett előcsarnok a Catacombe Superiore előtt (3. század).
Piazzale Madre Landi, Via Capodimonte 13, NAPOLI
/CAPODIMONTE-SANITÀ/
Az Incoronata Madre del Buon Consiglio egyike Nápoly legfrissebben épült templomainak. A Capodimonte közelében fekszik, és különlegessége, hogy mind kívül, mind belül a római Szent Péter bazilikára hasonlít. Olyannyira, hogy “piccola San Pietrónak” is szokták hívni a helyiek.
Számos lerombolt vagy elhagyott templomból származó műalkotás található itt. Annak ellenére, hogy fiatal templom, máris önálló története van: az 1980-as irpinai földrengés során a Madonna szobor feje ledőlt a templom tetejéről, de csodával határos módon nem tört össze. A lezuhant szobor két részre törött, a fejre és a törzsre, ahol karján tartotta a kis Jézust, ráesett a lépcsősorra, de nem tört el, egyben maradt. Helyét a lépcsőn emléktábla őrzi.
A templomot a szentté avatott apácának, Maria di Gesù Landinak és az ő általa szentté vált képnek, a “Madonna del Buon Consiglio”-nak építették. Később X. Pio pápa megkoronázta a képet (1912). A szentéletű nápolyi lány, Maria 17 éves korában bevonult a ferences rendbe apácának, 1884-ben készíttetett egy képet a Madonna del Buon Consiglióról, melyet a Via Duomo 36 szám alatti otthonában tartott, és amelyhez két csoda is kötődik: amint kiállította a publikum elé, elmúlasztotta a kolerajárványt (1884). 1909-ben pedig, mikor, a Vezúv egy kitörése miatt a várost sűrű hamu takarta és sok tető, padlás beomlott, Maria kitette a képet a balkonra, ahol egy napsugár megvilágította, majd néhány nap múlva megszűnt a kitörés. A szentkép beszélt is a fiatal apácához, azt mondta neki “Nagy templomot akarok építeni a katakambák fölé”.
Maria és a hívek elkezdték tehát a templom építtetését a szentkép számára. Vincenzo Veccia építészmérnököt kérték fel a feladatra, akinek Maria annyi utasítást adott, hogy a templom nagy vonalakban kövesse a katolikus egyház közontjának és szimbólumának számító római San Pietro Bazilika formáját, hiszen ennek a templomnak a királynőjévé választották a Madonna del Buon Consigliót.
1912-ben a pápa megkoronázza a Madonnát, 1931-ben Maria meghal, nem éri meg a befejezést. 1938-ban a képet ünnepélyes menettel a Via Duomóból a még el nem készült templomba viszik. 1980-ban Giovanni Paolo II pápa bazilikának minősítteti a templomot. 1990. november 11-én személyesen is meglátogatja a templomot, melynek emlékére szobrot helyeznek el róla a bazilika bejárata előtti részen, közvetlen Michelangelo “Mózesének” másolatával szemben.
Főoltárát az a 8 szobor díszíti, mely az Apostolokat ábrázolja, és a Carità negyedbeli San Giovanni dei Fiorentini templomból hozták ide. Michelangelo Naccherino, Pietro Bernini és Francesco Cassano alkotásai.
A bejárat fölött Luca Giordano “Resurrezione di Gesù”-ját láthatjuk.
Az egyik kápolnában pedig Michelangelo római “Pietàjának” másolatát.
Más kápolnákban Santa Maria Maddalena oltárfestményét, és olyan hírességek sírkövét, mint a Savoyai ház tagjai, Elena (Duchessa d’Aosta) és Anna d’Orléans, valamint Maria di Gesù Landiét is.
A templomnak saját szelleme is van, egy hosszú fehér menyasszonyi ruhát viselő lány, aki valószínűleg itt házasodott, és meghalt. Szelleme csak a szingli lányoknak és az egyedülálló nőknek jelenik meg.
A templom előtti téren áll San Gennaro óriási szobra, ami több mint 4 méter magasságával a legmagasabb a városban (Lello Esposito alkotása).
Innen közelíthetők meg a San Gennaro katakombák, vagyis a földalatti ókeresztény temető. Az 5. században ide temették a város védőszentjét, San Gennarót.
Történt egyszer, 1742-ben, Carlo III di Borbone király uralkodásának 8. évében, hogy ajándék érkezett a Portici palotába. A Nagy Mehemet V török szultán egy hatalmas indiai elefántot küldött Nápolyba, ajándékul a királynak. Az emberek a csodájára jártak, fogalmuk sem volt, mi fán terem az elefánt.
Francesco Serao nápolyi tudós tollat ragadott, hogy megörökítse az eseményeket az utókornak “Descrizione dell’elefante pervenuto in dono dal Gran Sultano alla Regal Corte di Napoli il 1° novembre 1742” című írásában. Azt írta, hogy ez a világ legcsodálatosabb állata, hatalmas termetét és erejét illetően is. Elképzelhető az emberek ámulata, mikor a Carnevale idején bemutatták őt a Teatro San Carlo egyik darabjában, amit a római librettista Pietro Metastasio írt, és az “Alessandro Indiában” címet viselte (1743).
A Bourbon hadsereg veteránjai közül egy tizedes vigyázott az elefántra és őrizte. A férfi hirtelen híres lett és olyan hatalommal rendelkezett, amivel korábban soha. Büszke volt az állatra és szinte a magáénak tartotta. Jogot formált arra, hogy titokban megmutassa annak, akinek akarta. Gyakran kapott borravalót, ha valaki szokatlan időben kérte, hogy lássa a nagy büszke elefántot. A tizedes fontos embernek érezte magát Nápolyban, fürdött a rivaldafényben.
1756-ban bekövetkezett azonban a nem várt esemény, az elefánt meghalt. Valószínűleg a helytelen táplálék miatt, amivel itt etették. A tizedes végtelenül elkeseredett lett, azt hitte hogy az ilyen állatok legalábbis örökké élnek. Az elefánt halálával hirtelen minden hatalma megszűnt, minden fontossága odalett, altiszt lett, mint a többiek.
A tizedes depressziója a nápolyi köznyelvet betöltő számtalan közmondások egyike lett: “Caporà, l’elefante è mmuorto!” vagyis “Tizedes, az elefánt meghalt!” – az olyan emberre mondják, aki hirtelen az új körülmények miatt elvesztette a hatalmát. Abba kell hagynia, hogy fontosnak érezze magát, vagyis vége a bulinak.
A hatalmas elefánt csontvázát először a Nemzeti Múzeumba vitték, majd később a Museo Zoologicóba, az Università Federico II Állattudományi múzeumába, ahol most is látható.
Ferdinando I di Borbone király felesége volt, aki számos újítást vezetett be a palotában.
Maria Carolina 1814. szeptember 8-án hal meg, halála után nem sokkal férje újraházasodik és elveszi a szicíliai Lucia Migliacciót 1814. november 27-én, akit viszont soha nem emelhet a trónra, társadalmi különbözőségük miatt. A Villa Floridianában laknak, amit emiatt építtetnek a Vomerón.
Főbb tettei Nápolyban:
A kenyér (pane) az emberiség egyik legrégebbi étele, nyomait Pompei freskóin is felfedezhetjük.
Sőt, Ercolanóban egy egész megszenesedett kenyeret találtak az egyik ház kemencéjében a régészek.
A 16. század környékén találták meg először leírva a “pizza” szót Nápolyban, ami egy lapított kenyér volt és a görög “pitta” szóból származott, mely “focacciát” jelentett. A paradicsom megjelenése előtt (1600-ban érkezett Közép-Amerikából) a pizzát fűszernövényekkel, fokhagymával, hagymával ízesítették és sajttal borították, később olivaolajjal, paradicsommal vagy szardíniával dúsították.
A legenda úgy meséli, hogy az első pizzát Raffaele Esposito készítette Margherita di Savoia olasz királynénak 1889 júniusában. Az olasz tricolor színeivel díszített pizzát a királynő tiszteletére nevezte el, így született meg a világ első “Margherita pizzája”. A bazsalikom a zöldet, a mozzarella a fehéret, a paradicsom a pirosat jelképezte.
A valóság az, hogy a Margherita pizza (csak nem ezen a néven) már 1858-ban is létezett, Francesco De Bourcard “Usi e Costumi di Napoli” (Nápoly szokásai és hagyományai) című könyvében már leírta a Marinara, a Margherita és a Calzone receptjét is, melyek megegyeznek a maival.
Egy másik variáns szerint az első pizzát a Capodimontén sütötték a királyi palotában. A 200 évvel ezelőtti kemence ma is áll a Giardino del Torrében, ahol a király veteményeskertjei voltak.
Ha az első legendában hiszünk, együnk a Brandi Pizzeriában, ahol tábla emlékezik meg az eseményről és Espositóról: “Qui 100 anni fa nacque la pizza Margherita” (100 évvel ezelőtt itt született a Margherita pizza).
Ha pedig a másodikban, akkor látogassunk el a Bosco di Capodimontéba, ahol pont a napokban nyílt meg újra a bistrot és pizzeria a Bourbon toronyban, ahol ugyanabban a kemencében sütik majd a pizzákat, mint egykor a királyi családnak.
Sokan viszont az Antica Pizzeria Port’Albát nevezik meg Nápoly legrégebbi pizzériájának, és minden bizonnyal első is volt abban, hogy már 1830 óta le lehetett ülni asztalok mellett fogyasztani a pizzát.
Mióta Bill Clinton a G7-ek Csúcstalálkozóján (1994) tovább népszerűsítette a nápolyi pizzát a Di Matteo-nál, azóta ők is és a Dal Presidente is a felkapottak közé tartoznak.
A pizzériák új vonalát Gino Sorbillo képviseli, aki először mutatta be különböző tévéshowkban, és Chef versenyeken, hogy hogyan készül a nápolyi pizza.
Az antik vonal TOP listájának élén még mindig az Antica Pizzeria Da Michele áll a Forcellában, ahol akár két óra is lehet a várakozási idő, köszönhetően a Julia Roberts főszereplésével forgatott “Ízek, imák, szerelmek” c. film nagy sikerének.
Aztán ott vannak a Michelin csillagos pizzériák: Concettina ai Tre Santi, Da Attilio, Da Michele, Gino Sorbillo, 50 Kalò, La Notizia. És a nápolyiak népszerű kedvencei: Antonio Sorbillo, Donna Sofia, Nu Murzill’ Sapurito (jelenleg a Na Bona Furchettában), Starita, Trianon, 1906 Imperatore, stb.
Az igazi nápolyi pizza elkészítési módja 2017-ben az UNESCO védelme alá került. Sokan mai napig azt hiszik, hogy valamilyen “titkos recept” vagy egyedi hozzávaló adja a lényegét, ám a titok nem ebben van, hanem a nyújtási technikában! Azok a pizzériák, akik betartják a nagyon konkrét szabályokat – fatüzelésű kemence, hagyományos nyújtási technika, kitűnő DOC minőségű alapanyagok – megkaphatják az “Associazione Verace Pizza Napoletana (AVPN)” minősítést, amit nagy büszkeséggel tesznek ki az éttermekben – vonzva ezzel az autentikus nápolyi pizzák szerelmeseit.
Salita Moiariello 16, NAPOLI
/CAPODIMONTE/
A MUSA az egyetlen Csillagászati múzeum Dél-Olaszországban, ami látogatható és nyitva áll a közönség előtt.
Az Osservatorio Astronomico létrehozását Giuseppe Bonaparte parancsolta meg egy 1807-ben aláírt rendelettel és 1812-ben Gioacchino Murat hagyta jóvá az építését a Capodimonte palota melletti Miradois-dombot kijelölve. Pietro Bianchi építész vezetésével 1819. december 17-ére lett kész az új Obszervatórium, ahol aznap éjjel az első megfigyelést a Cassiopeia csillagképén végezték.
A múzeum a nápolyi csillagászat 200 éves történetét mutatja be, az útvonal során megtekinthetők az egykori fából faragott eszközök, sárgaréz okulárék, az értékes rajzok és lexikonok gyűjteménye. A könyvtár Galilei, Kopernikusz, Ptolemaiosz, Kepler és Newton műveinek egyes első példányait is őrzi. Pótolhatatlan kulturális örökség.
Egészen a régi koroktól a modern kutatási eszközökig jutunk el, majd egy Planetáriumot is megnézhetünk. Gyönyörű parkja a “Giardini delle Stelle” (Csillagok kertje) remek kilátást biztosít és a megnyugvás helye is egyben. A domb neve “Miradois” spanyolul azt jelenti “nézd azt ott fent”.
Főbb művei Nápolyban:
Carlo III di Borbone és felesége Maria Amalia di Sassonia nagy rajongói voltak a meisseni és a kínai porcelánoknak, amiket osztrák és francia manifaktúrákban készítettek. Mivel a királynő nagyapja Augusto di Sassonia alapította a Meisseni Porcelángyárat (1708), így a királynőnek jelentős gyűjteménye is volt belőlük, amiket hozományul kapott a családtól.
1743-ban férjével együtt úgy döntenek, hogy megalapítják a Bourbon királyság saját porcelángyárát, a Real Fabbrica della Porcellanát a Capodimonte palotában.
Egészen 1759-ig működött itt a manufaktúra, mikor Napoleon és seregei ellen menekülve összeszedtek mindent és bezárták a gyárat. Ma az épületben Olaszország egyetlen porcelángyártással foglalkozó kézműves iskolája működik, továbbvíve a hagyományokat.
A Capodimonte porcelán az egész világon elismert és híres lett, a nápolyi gyártás minőségben is felülmúlta a németet és a franciát, mivel egy finomszemcsés keverék segítségével létre tudták hozni és megformálni a legapróbb részleteket is. Az itt gyártott porcelánoknak három nagy csoportját különböztetjük meg:
Az egész világon egyedülálló az az ajándék, amit Carlo III di Borbone feleségének, Maria Amaliának hozott létre: a Salottino di Porcellana, vagyis a “Porcelán szalon”, ami a Portici palota királynői boudoirjának részeként épült (1759).
Falát 3000 darab rokokó stílusú fehér Capodimonte-porcelán borítja, beleértve a csillárt is. Az akkor divatos egzotikus kínai “Chinoiserie” típusú mintákkal díszítve Giuseppe Gricci készítette el, csaknem három teljes évre lefoglalva a porcelángyárat.
A capodimonte manufaktúra remekeiből és a királyné meisseni porcelánkülönlegességeiből álló gyűjteményük később az Olasz Királyság kezébe kerülve, Capodimontéba költözött és a szalont is átköltöztették oda (1866). Itt kívánták ugyanis egyesíteni a nemzeti kincseket.
Ahol még híres Capodimonte porcelán-gyűjteményeket láthatunk: Museo Duca di Martina (Villa Floridiana), Museo Filangeri, Museo Diego Aragona Pignatelli Cortes (Villa Pignatelli).
Via Miano 2, NAPOLI
/CAPODIMONTE/
A Reggia di Capodimonte palota a király egykori vadászkastélya volt csodás kilátással Nápolyra és a Nápolyi-öbölre.
134 hektáros parkját, mely 2014-ben elnyerte az “Itália legszebb parkja” díjat, a híres Ferdinando Sanfelice építész tervezte (1734) Carlo III di Borbone király parancsára. Sanfelice két egymástól elkülönülő részt képzelt el: a palotát a körülötte lévő parkkal és a vadászterületül szolgáló erdőt, amit szobrokkal, barlangokkal díszített, és ahol különféle épületek álltak, úgymint: a templom, a manufaktúrák és a gazdasági épületek.
A palotát körülvevő sétány körül helyezkednek el a királyi kertek, melyek a két 19. századi kapu, a Porta Grande és a Porta Piccola között terülnek el.
A Belvedere kilátó a palota legszebb része. Éveken át a nápolyi tájfestészet ikonja volt ez a hely a városra nyíló panorámájával, amit Carlo III di Borbone is szépsége miatt választott. A Savoyai-dinasztia alatt került át ide a szökőkút (ami a kert egy másik részén volt) és a palota körüli pálmákat is ők álmodták meg.
A Giardino Anglo-Cinese az eredeti angol kertet őrzi, amit az Orto Botanico di Napoli vezető kertésze készített 1840-ben. Régi fákkal, ligetekkel és több mint 400 különféle növényfajjal lett benépesítve, igazi oázis a nagyvárosi forgatag után.
A lovaglópálya (Galloppatoio) és a lóistállók (Scuderia) mellett helyezkedik el a hercegek apró palotája (Palazzina dei Principi), amely már a királyi palota előtt is létezett. Acquaviva márkijai, a Carmignanók építtették. 1826-ban Francesco I di Borbone a királyi hercegek lakhelyéül jelöli ki az épületet.
A Porta di Mezzo grandiózus kapuja az eredeti bejárat az erdőhöz, melyet egykor királyi címerek díszítettek. A kovácsoltvas kapu azonban ma is őrzi a liliomokat, a Bourbonok szimbólumát.
Öt nagy sugárút vezet innen a király vadászterületére, melyek közül a középsőben egy barlang van.
A park területén pihenhetünk, futhatunk, jógázhatunk, sétálgatunk vagy biciklizhetünk is. Gazdag élővilág jellemzi, különféle tölgyek, juharok, hársfák, madarak és békák a szökőkutakban.
Itt kapott helyet a királynő háza (Casina della Regina) és a Real Fabbrica della Porcellana porcelángyár, amit Carlo III di Borbone és felesége, Maria Amalia di Sassonia alapított és 1743-1759 között működött itt. A Capodimonte porcelán nagy sikereket ért el és ma is híres az egész világon. Az épületben ma felsőoktatási intézmény működik porcelánkészítő kézműves szakon.
A palotában megcsodálhatjuk a kor minden bizonnyal legkülönlegesebb alkotását, a királynő számára készített Salottino di Porcellanát is, vagyis a Porcelán szalont (52-es terem), melyet teljes egészében rokokó stílusban készített porcelán borít, beleértve a csillárokat is. Eredetileg a Portici palotához készült (1759), majd áthozták ide a Capodimontéba (1866).
A porcelángyár mellett áll a szintén Ferdinando Sanfelice által tervezett apró templom, a Chiesa di San Gennaro (1745). Plébániának szánták az erdőben dolgozók számára. Nemrég felújított belseje a porcelán díszítésekkel és a megvilágítással mindenkit ámulatba ejt. Az oltáron a “San Gennaro in gloria” című kép látható, kétoldalt pedig San Carlo és Sant’Amelia szobra.
Az erdőben találhatók még a mezőgazdasági épületek, laboratóriumok, az egykori kecskeház (Capraia), a fácánkeltető (Fagianeria) a tehénistálló (Vaccheria) és a raktár (Cellaio), ahol a vadak eleségeit és a boroshordókat tartották.
A Giardino di Torre a gyümölcsöskert volt, amit a Biancour család művelt, ők gondoskodtak a király asztalára kerülő gyümölcsökről, az egzotikus ananászt, a málnát és a ribizlit is beleértve. A kert magas tornyáról és szép szökőkútjairól volt híres. Különlegesség, hogy újra nyit az étterem-bistrot a felújított Bourbon toronyban, ahol a király 200 éves kemencéjében fogják sütni a pizzákat, abban, ahol az első nápolyi pizza készült annak idején. (Nyitva: Keddtől-Vasárnapig 9.00-17.00). A botanikus kertbe is be lehet menni (5€).
A szobrok közül a Statua del Gigante (az óriás szobra) a leghíresebb, amit a Farnese kollekció részeként Rómából hoztak el 1763-ban.
A palotát Carlo III di Borbone építtette (1738), hogy ide telepítse édesanyja, Elisabetta Farnese örökségét, amit a család híres tagja, Alessandro Farnese pápa halmozott fel Rómában. A Portici palota kicsinek bizonyult, hogy a kincsek elférjenek, így létrehozták nekik ezt a palotát.
Érdekesség: a világ első Csillagvizsgálója működött itt és működik ma is 1819 óta. Gioacchino Murat alapította, aki maga is kedvelte a palotát. Az Osservatorio Astronomico di Capodimonte ma is látogatható és a benne kialakított múzeumban (MUSA) megtekinthetők az egykori csillagvizsgáló eszközök, távcsövek.
A Savoyaiak szintén lakóhelyül használták 1861-től.
A monarchia végén a palota múzeummá alakul (1950).
A királyi lakosztályokat 18. századi antik bútorok és a különböző rezidenciákról származó porcelán- és majolikagyűjtemények díszítik, valamint egy értékes goblein-kiállítás is látható itt.
És egy hatalmas antik betlehem.
Első emelet: Farnese képtár (Quadreria Farnese) – Masaccio, Tiziano, Botticelli, Raffaello
Második emelet: 1200 és 1700 közötti időszak festményei – Caravaggio (“Flagellazione di Cristo”), Goya, Vasari
Harmadik emelet: 1800-as évek és mai kortárs művészet – Andy Warhol, Mimmo Jodice, Alberto Burri, Joseph Kosuth, Michelangelo Pistoletto
Fontos képek a múzeumban:
A parkhoz a közeljövőben állandó navetta culturalét (kulturális transzfert) állítanak szolgálatba, ami benne lesz a belépőjegy árában: környezetkímélő buszok közlekednek majd a park és a Centro között, akik a város több pontján veszik fel az utasokat.
Basilica di San Domenico Maggiore - Vico San Domenico 8A, NAPOLI
/SPACCANAPOLI/
A Chiostro di San Domenico Maggiore bejárata a San Domenico Maggiore bazilika oldalán, a Vico San Domenico felől nyílik. Az udvaron átsétálva, a bazilika főbejárata melletti Campanilénél lehet bejutni. Itt van a bazilika múzeuma, a DOMA (Museo di San Domenico Maggiore), ahol vezetett túrákat kínálnak az egykori egyetem termeibe, Aquinói Szent Tamás cellájába és a Cappella del Tesoro di San Domenicóba, ahol a templom kincseit őrzik, és azt a 42 koporsót, amiben az Aragóniai királyok fekszenek.
A San Domenico Maggiore kolostort Carlo II d’Angio király építtette az 1231-ben Nápolyba érkező dominikánusoknak. Mai napig ez a legnagyobb dominikánus rendház Dél-Itáliában. Területe a kolostorokkal együtt olyan méreteket öltött, hogy csak úgy emlegették: “kis város a városban”. Három kolostorkertje közül jelenleg csak a Chiostro Piccolo (kis kolostor) vagy más néven “Chiostro delle Statue” (a szobrok kolostora) látogatható.
A Chiostro di San Tommasóban van a városi tornaterem, a Chiostro Grande pedig (ahol Giordano Bruno is lakott 1566-ban) jelenleg a Liceo Casanova középiskolának ad helyet.
A kolostor három emeletes:
FÖLDSZINT – itt volt egykor a Federico II által alapított Nápolyi Egyetem székhelye, ahol San Tommaso is oktatott, mégpedig jobbra az első teremben. Ma is használják egyes teológiaórákra. Értékes régi könyveket őriz, szép majolika padlója van és egy freskója. Innen egy folyosón át jutunk a kolostor kertjébe, melynek négy sarkában négy női szobor áll: a dominikánusok női szentjeit ábrázolja. A szobrok az egykor itt álló San Sebastiano templomból származnak.
Áthaladva a kerten a monumentális lépcsőházhoz jutunk, mely az emeletre visz minket.
EMELET – A szerzetesek régi cellái láthatók itt, köztük Aquinói Szent Tamásé (Stanza di S. Tommaso d’Aquino). Az ún. “Corridoio di San Tommaso” folyosón, ami a szobájához vezet, minden egyes ajtó fölött az ő életéből vett egy-egy jelenet látható.
Tommaso az egyetemre járt itt Nápolyban (1244), majd Carlo I d’Angio hívására visszatér, hogy a kolostorban teológiát tanítson (1272-1274). Itt írta meg “Summa Theologiae” című művének harmadik kötetét is.
A szobát mostanra egy kis kápolnává alakították át, picike oltárral és felette a 13. századi “Crocifisso” (Keresztrefeszítés) képpel, mely csodás módon állítólag beszélt hozzá. Ezt kérdezte: “Tommaso, szép dolgokat írtál rólam, milyen jutalmat kérsz érte?” Mire ő azt válaszolta: “Semmit, csak Téged Uram!”
Oldalt a szobában San Tommaso egy csontereklyéjét őrzik. A belső szobában pedig személyes tárgyai láthatók, íróasztala a székkel, néhány régi könyv és egy írás, ami tőle származik.
A Sala del Capitolo a legszebben megőrződött terem, kazettás mennyezetén gyönyörű freskókat láthatunk: Krisztus kálváriája, szenvedése és mártíromsága.
A Biblioteca Storica – Nápoly legjelentősebb könyvtárainak egyike volt a 15. századig. Olyan kincseket őriz, mint Aristotelész, Ovidius, Seneca és Cicero munkái, vagy az “Aeneis” és az “Odüsszeia” kéziratai. A 16. században Giordano Bruno (1566) és Tommaso Campanella (1589) állandó látogatói voltak a könyvtárnak.
FELSŐ SZINT – A dominikánusok privát részei és egy kápolna. A folyosón most régi kéziratok és híres festmények vannak kiállítva Mattia Pretitől, Luca Giordanótól és Francesco Solimenától.
A belépőjeggyel megnézhetjük a San Domenico Maggiore bazilika sekrestyéjében (Sacrestia) látható kiállítást is, ahol 42 drága szövettel bevont koporsót találunk az Aragóniai dinasztia uralkodóinak és nemeseinek bebalzsamozott testével.
A királyi család tagjai:
A nemesek közül pedig:
Különlegesség, hogy ezek a múmiák egyedi történelmi örökségek Itáliában, mivel testük kitűnően konzerválódott. (Ezen kívül egyetlen hasonló múmia-sorozatot találtak csak Európában, a bécsi kapucínusok katakombájában, ahol Habsburg uralkodók fekszenek.)
Egy kutatás során a pisai egyetem paleopatológiai munkatársainak fantasztikus lehetősége volt megvizsgálni ezeket a testeket, ami rendkívül érdekes és fontos eredményeket hozott. Ki tudták deríteni, hogy milyen betegségben haltak meg az uralkodó család tagjai: három érdekes rákfajtát, szifiliszt, különleges bőrbetegségeket és egy nagyon ritka hepatitis-B vírust fedeztek fel. Az eredményeket történelmi és orvoskutatási célokra használták fel.
Innen továbblépve a Sala del Tesoroban, vagyis a szent relikviák kincstárában találjuk magunkat. Itt látható az a kiállítás, amit a királyi család tárgyait és ruháit mutatja be, amiket a múmiákról vettek le és most vitrinek fiókjaiban őrzik: palástok, fátylak, selyem párnák, tőrök, páncélok és ruhák. Valamint a dominikánus szenteket bemutató papírmasé sorozat és a rend szent tárgyai, ereklyéi.
Itt található Leonardo da Vinci híres alkotásának, a “Salvator Mundi”-nak az egyik másolata is, melynek eredetije a nyilvános aukciókon eladott képek közül a legdrágábban eladott festmény lett a világon. Abu Dhabiba vitték.
ZOO – a nápolyi állatkert a Stadion szomszédságában
EDENLANDIA – a nápolyi vidámpark közvetlen az állatkert mellett, a Stadionnál
TENGERI AKVÁRIUM A VILLA COMUNALÉBAN – a nápolyi tenger élővilágát bemutató akvárium mindig elnyeri a kicsik érdeklődését
DÍNÓCSONTVÁZAK A MÚZEUMBAN – egy amerikából kapott, 8,5 méter hosszú dínócsontvázzal, ami valószínűleg a világ egyik legnagyobb példánya
FÖLD ALATTI VILÁG – Nápoly városa alatt egy másik, antik város is található, ami olyan, mint Pompei, csak a föld alatt. Szűk vájatokon, az antik vízvezeték nyomán fedezhetjük fel
DRACULA SÍRJA – a rejtélyes sírkő Nápoly egyik belvárosi kolostorkertjében rejti a legenda szerint Vlad Tepes hamvait
STREET ART VADÁSZAT – unatkozó gyerekeknek szuper játék lehet a “Ki találja meg a festményt?”-játék
BUD SPENCER NYOMÁBAN – megkeresni a “Piedone” jeleneteket szintén élvezetes játék lehet annak, aki Bud filmjein nőtt fel
SZIRÉN VADÁSZAT – a várost alapító Partenope szirén ott van az oszlopokon, falakon, street artokon, mindenhol. Ki találja meg a legtöbbet belőle?
MARADONA NYOMÁBAN – Maradona emlékhelyeit megtalálni nem nehéz! Próbáljunk meg a különleges darabok felkutatására specializálódni!
PIETRARSAI VASÚTMÚZEUM – mindig érdekes programokkal várják a gyerekeket az Itália első vasútjait bemutató kiállításon, Pietrarsában. A kicsik nagyon szeretik, mert be lehet mászni egyes vonatok belsejébe is
Nápoly sok olyan programot tartogat, ami eső esetén is nagy élményeket ad. Ezekből válogattam most (kattintsatok, hogy megnyíljanak):
MÚZEUMOK – Nápolyban rengeteg érdekesebbnél érdekesebb múzeum van, és itt ne csak az Archeológiai Múzeumra gondoljatok, itt van a teljes lista! Az Acquario tengeri élővilágától kezdve a Paleontológiai múzeum dinóin át az Ásványtani múzeum kincseiig. A Cristo Velatót se hagyjuk ki semmiképp!
TEMPLOMOK – Nápolyt a “templomok városaként” is szokták emlegetni, kb 150 van belőlük, és mind titkokat rejtenek
PALOTÁK – esőben kitűnő program a régi 16-17-18. századi paloták megcsodálása is, amikkel tele van a város
A 7 KIRÁLYI VÁR – Palazzo Reale, Castel Nuovo, Castel dell’Ovo, Castel Sant’Elmo a kolostorral, stb.
SZÍNHÁZAK – egy szép este a San Carlo Operaházban vagy a Teatro Belliniben egy különleges megkoronázása lehet a Nápolyi tartózkodásnak
FÖLD ALATTI TÚRÁK – kevesen tudják, de Nápoly alatt egy másik város is húzódik, akárcsak Pompei, csak a föld alatt! Itt esős időben általában kígyóznak a sorok
KATAKOMBÁK – a különleges temetkezési helyek, Nápoly kultúrájának része
CASERTAI PALOTA – a Versailles-i palotához hasonlatos nápolyi királyi palota egy órányira a várostól
PORTICI PALOTA – szintén egy királyi palota, különleges belépési nyitvatartással Porticiben
PIETRARSAI VASÚTMÚZEUM – Itália első vasútját bemutató grandiózus kiállítás Pietrarsában
Piazza San Domenico Maggiore
Főbejárat: Vico San Domenico 8A, NAPOLI
/SPACCANAPOLI/
A dominikánusok 1231-ben érkeztek meg Nápolyba, és a bencések által elhagyott 10. századi bizánci templomban, a San Michele Arcangelo a Morfisában telepedtek le (a lépcső feletti bejárati rész). Carlo II d’Angio király épít nekik mellé egy bazilikát, a gyönyörű gótikus stílusú San Domenico Maggiorét (1283-1324), ami a későbbi Aragóniai nemesség anyatemploma lesz. Ez a legnagyobb dominikánus rendház Dél-Itáliában. Területe a kolostorokkal együtt olyan méreteket öltött, hogy csak úgy emlegették: “kis város a városban”.
Itt volt Federico II Egyetemének első székhelye, ahol Aquinói Szent Tamás teológiát tanított (1272), cellája megtekinthető a kolostorban. Itt élt és tanult Giordano Bruno barát is (1566), akit később Rómában máglyán elégettek a tanai miatt (1601).
A templom igen kedvelt volt, a Carafák szerették volna mindenáron családi temetkezési helynek (16. század) és az Aragóniai királyok földi maradványait őrző koporsók is itt találhatók. Az 1500-as évekbeli földrengést kibírta ugyan, még így fogadta Carlo V királyt is, utána felújították barokk stílusban (1670). Gioacchino Murat idejében kiűzik a dominikánusokat és termekké alakítják a belső terét, ami jelentős károkat okoz, főként műemlékeiben és a könyvtárban. A 19. században végül visszanyeri eredeti gótikus arculatát. A II. világháborús bombázások nyomait 1953-ban tüntetik el, helyreállítják a kazettás mennyezetet, a tetőket, a padlóburkolatot és a külső lépcsőket.
A bazilika főhomlokzata a Piazza San Domenicóra néz, ahol az Obelisco di San Domenico emlékoszlop áll. Innen azonban csak egy oldalsó bejáraton át, a régi templomon keresztül tudunk bemenni a bazilikába, az épület baloldalán lévő lépcsősoron át (Scalone Aragonese), amit “Ferrante” I d’Aragona építtetett (1465).
A főbejárat az épület jobb oldalán, a Vico San Domenicón található nagy udvaron keresztül érhető el. A bejárattól jobbra, a Campanile mellett nyílik a kolostor bejárata.
A bazilika belsejében a bejárat fölötti kerek tondóban San Domenicót láthatjuk. A többi tondó az árkádok ívei közt a többi dominikánus szenteket ábrázolja.
A mennyezetet arany kazetták díszítik, középen a dominikánusok címerét láthatjuk, míg a sarkokban a spanyol alkirályi címereket.
A padlózatot Domenico Antonio Vaccaro készítette a barokk felújítások során (1732).
Főoltárát Cosimo Fanzago készítette, mögötte egy 1715-ből származó orgonát láthatunk, amit kis puttók díszítenek.
Összesen 27 kápolnát láthatunk a templomban, a Carafa, a Brancaccio és a Capece családoké.
A jobboldali hetedik kápolna a d’Aquino családé volt, akik San Tommaso d’Aquinónak szentelték. Az oltárkép Luca Giordano műve volt és a “Madonna col Bambino e San Tommaso d’Aquino”-t ábrázolta – 1975-ben ellopták. Megvan viszont a Giovanna, Cristoforo és Tommaso d’Aquino számára szentelt hármas síremlék.
Keressük meg a Cappellone del Crocifissóban a “Crocifisso Miracolót”, a képet, ami beszélt Aquinói Szent Tamáshoz (eredetijét a szobájában láthatjuk a kolostorban). Itt van Diomede Carafa síremléke is, aki a Carafa lóról híresült el.
Valamint a Cappella Maria Maddalenában a gyönyörű Mária Magdolna festményt, ahol a haja beborítja őt egész a földig.
A balra található kápolnák közt pedig a Cappella di Zi’ Andreát, ami “Andrea bácsi” (dominikánus szerzetes) Madonnájáról lett elnevezve. A szobrot egy esküvőre csináltatták ajándékba, emiatt jegygyűrűt visel. Ám a menyasszonynak nem tetszett a Madonna arca, ezért visszaadta az ajándékot. Másnapra gyönyörű arccal találták meg a szobrot, mintha égi kezek faragták volna. Ezután a szobor többekhez beszélt, látomásokról és varázslatos “izzadásáról” számoltak be.
Ebben a kápolnában volt elhelyezve Caravaggio “Flagellazione di Cristo” (1607) című képe is, amit más híres képekkel, többek közt Tiziano “Annunciazione”-jával (1557) együtt ma a Capodimontei képtárban őriznek, míg Raffaello “Madonna del Pesce”-jét (1513) a Pradóba szállították.
A bazilikában működő DOMA Museum belépőjegyével megtekinthető a Sacrestia (sekrestye) is, ahová egy folyosón át vezet az út. Felnézve először Francesco Solimena gyönyörű mennyezetfreskóját csodálhatjuk meg, a “Trionfo della fede sull’eresia”-t (A hit diadala az eretnekség felett, 1709).
A terem karzatán fekszik az a 42, drága szövettel bevont koporsó, melyekben az Aragóniai dinasztia királyainak és nemeseinek bebalzsamozott teste nyugszik. Itt van eltemetve: Alfonso “il Magnanimo” I d’Aragona (később Spanyolországba vitték), fia Ferdinando “Ferrante” I d’Aragona, az ő lányai Maria d’Aragona és Giovanna d’Aragona hercegnők, Alfonso II d’Aragona lánya Isabella d’Aragona és fia Ferdinando “Ferrandino” II d’Aragona, Roberto d’Angio testvére Filippo d’Angio, Vittorio Emanuele II lánya Maria Pia savoyai hercegnő, Luigi Carafa (principe di Stigliano), Ferdinando Orsini (Duca di Gravina), Pietro d’Aragona, Antonello Petrucci és Ferdinando Francesco d’Avalos.
Különlegesség, hogy ezek a múmiák egyedi történelmi örökségek Itáliában, mivel testük kitűnően konzerválódott. (Ezen kívül egyetlen hasonló múmia-sorozatot találtak csak Európában, a bécsi kapucínusok katakombájában, ahol Habsburg uralkodók fekszenek.) Egy kutatás során a pisai egyetem paleopatológiai munkatársai megvizsgálták ezek a testeket, ami nagyon érdekes és fontos eredményeket hozott: három különleges rákos esetet, két szifiliszt, bőrbetegségeket és egy nagyon ritka hepatitis-B vírust találtak a halálozások okaként. Az eredményeket kutatási célokra használják fel.
Innen továbblépve a Sala del Tesoroban, vagyis a szent relikviák kincstárában találjuk magunkat. Itt látható az a kiállítás, ami a királyi család tárgyait és ruháit mutatja be, amiket a koporsóban lévő testekről vettek le. Vitrinek fiókjai mögött láthatunk: palástokat, fátylakat, selyem párnákat, tőröket, páncélokat és díszes ruhákat. Ezen kívül megcsodálhatjuk a dominikánus szenteket bemutató papírmasé sorozatot és a rend szent tárgyait, ereklyéit.
Az antik San Michele Arcangelo a Morfisa templomba – ha nem onnan jöttünk be -, a kereszthajó jobb oldalán át tudunk bejutni.
A Convento di San Domenico kolostoráról, ahol a nápolyi egyetem első székhelye volt, ITT olvashattok bővebben.
Umberto II savoyai király apja, Vittorio Emanuele III lemondása után alig egy hónapig uralkodott, ezért gyakran “májusi királyként” emlegetik. Ő volt az Olasz Királyság utolsó uralkodója. 1946. június 12-én a népszavazás eredményeként Alcide De Gasperi kihirdeti az új Olasz Köztársaságot (Republica Italiana). Megalakul Olaszország.
Kronológia:
1920-1960 között megépül a Basilica dell’Incoronata Madre del Buon Consiglio
1950-től megindul a kereskedelmi forgalom a Capodichino repülőtéren
1980-tól megindul az utasforgalom is a Capodichinón
1994 - a G7-ek találkozója Nápolyban, melyre Bill Clinton is ellátogat, aki egy pizzát eszik a Di Matteóban
2012 - átadják a Stazione Toledo metrómegállót, ami számos díjat nyer. Kiállítják William Kentridge szobrát is, a “Cavaliere di Toledót” a fenti téren
2014 - a Piazza Garibaldi új designt kapott, megépült a fém pergolával borított passzázs, a Galleria Commerciale
A Sedilék (vagy seggio-k vagy piazzák) Nápoly közigazgatási intézményei voltak a 13-19. század között. Carlo I d’Angio király hozta létre őket. Az egyes negyedek nemesi családjai maguk közül választottak vezetőt a Sedilék élére, aki képviselte őket a San Lorenzo Maggioréban a gyűléseken, ahol a város dolgait beszélték meg. Tanácstermük, a Sala Capitolare ma is megtekinthető a Neapolis Sotterrata belépőjeggyel.
A negyedek nemesi családjaiból adódott a testület 5 tagja, a hatodik a nép (popolo) egy kiválasztott tagja volt.
Ezek a nemesi családok részt vettek a város fejlesztésében, palotákat építettek, impozáns családi kápolnákat és fényűző templomokat. Híresek voltak jótékonysági munkájukról is, a nemesasszonyok gyakran támogatták kolostorok létrehozását. Többek közt a Pio Monte della Misericordia, a Suor Orsola Benincasa kolostor és konzervatórium, majd számos bank is nemesi családok összefogásával született meg. Különféle agrikulturális gazdálkodásokat hoztak létre, mecénásai voltak a festőknek, zenészeknek és a művészeknek. Részt vettek a kulturális Akadémiák megalapításában.
Olyan történelmi eseményeknek és összefogásoknak voltak résztvevői és kirobbantói, mint az 1485-ös Bárók lázadása (Ferdinando I d’Aragona király ellen). Többek közt nekik köszönhető, hogy nem tört ki a Spanyol inkvizíció és Nápolyban egyetlen embert sem égettek el máglyán eretnekségért. Ők adták át a város kulcsait Carlo V spanyol királynak. De Részt vettek Masaniello lázadásában is (1647), ami az új reformok ellen szólt.
A Sedilik olyan tekintélyre tettek szert, hogy 1601-ben azt a feladatot kapták, hogy megvédjék San Gennaro felbecsülhetetlen értékű kincsét. Megalakult a Deputazione, vagyis a San Gennaro Kincseit Védő Társaság. 12 tagból állt: 10 főt a nemesi családok küldtek, kettőt a Seggio del popolo. A 13. tag a polgármester volt.
A Sediliket a Tribunale di San Lorenzo gyűléshely felszámolásával 1800. április 25-én szüntették meg (Ferdinando I di Borbone), mikor úgy döntöttek, az Sediliken ülésező családok nem mások csupán, mint az arisztokratikus kiváltságok őrzői. Ezután szabad bejárásuk lett a politikába, a tagok a polgári testület tagjai lettek, összeállt a Municipio (Városháza), ahol az első polgármestert 1808-ban választották meg.
A Deputazione viszont nem szűnt meg, mai napig fontos munkát végez a kincsek megőrzésében. Jelenlegi tagjai: a sindaco (polgármester) mellett Duca Don Riccardo Carafa d’Andria herceg, Marchese Don Pierluigi Sanfelice di Bagnoli márki, Don Carlo di Somma Principe del Colle herceg, Dott. Vittorio Accardi doktor, Conte Don Alessandro d’Aquino di Caramanico gróf, Don Girolamo Carignani dei Duchi di Novoli herceg, Conte Don Agostino Caracciolo di Torchiarolo gróf, Don Riccardo Imperiali dei Principi di Francavilla herceg, Duca Don Giovanni Pignatelli della Leonessa és Don Fabio Albertini dei Principi di Cimitile herceg. A Deputazione tagjainál van az a kulcs, ami a San Gennero vérereklyéket őrző széfet nyitja. Érdekessége, hogy a szelence két kulccsal nyílik – egyik az érseknél van, másikat a Deputazione tagjai őrzik – , melyeket egyszerre kell elfordítani, egyik a másik nélkül nem tudja kinyitni.
Nemrég két történelmi megemlékezés is történt, az első 2018-ban, a Corteo Storico “Gran Giostra dei Sedili”, mikor aragóniai korabeli öltözetben vonultak fel a Sedilik tagjai és nemesi családjaik, a Castel Nuovótól indulva a Plebiscito téren át egészen a Municipióig, majd lovagi tornát tartottak Agnanóban.
A másik 2023 szeptemberében, a Corteo Storico “1527 Quando Napoli fece voto a San Gennaro” – vagyis a történelmi felvonulás: “Amikor Nápoly fogadalmat tett San Gennaronak”. Emlékezve arra az ünnepi eseményre, mikor 1527. január 13-án a Sedilik vezetőinek képviseletében Nápoly városa szabályos közjegyzői szerződést kötött a város védőszentjével, San Gennaróval, melyben esküt tettek, hogy ha a szent megvédi a várost – amit sorozatos földrengések, járványok és a Vezúv kitörései sújtottak-, akkor egy kápolnát emelnek neki. A Szent teljesítette az ígéretét, a kápolna pedig megépült (1601). Egyben létrejött a Deputazione bizottság a San Gennaro kincsek védelmére.
A felvonulás a Piazza Mercatóról, a Santa Maria del Carmine bazilikától a Duomóig menetelt, ahol azután középkori játékokat mutattak be.
Via Duomo 149, NAPOLI
/DUOMO/
A nápolyi Duomo bejáratától jobbra, az árkádok alatt találjuk San Gennaro ékszereinek kiállítását, a Museo del Tesoro di San Gennaróban.
A gyűjtemény a világ egyik legdrágább ékszereit őrzi. A háborús bombázások idején a Vatikánba menekítették, majd egyszerűen megtagadták a kérést, hogy visszaadják. 1947-ben a nápolyi érsek felhatalmazást adott a kincsek visszaszerzésére: amit végül a “Poggioreale (börtön) királyának” nevezett Giuseppe Navarrának sikerült visszahoznia és a nápolyi érsek kezébe adni. A múzeumot 2003-ban nyitották meg a nagyközönség előtt magáncégek, európai alapítványok és helyi intézmények támogatásával, a Deputazione, vagyis a San Gennaro kincseit védő társaság javaslatára.
A múzeum több mint 700 négyzetméteren mutatja be San Gennaro kincseit, amit a Deputazione tagjai őriztek egészen 1601 óta. Ékszerek, szobrok, finom szövetek és nagyértékű festmények láthatók itt. Az ékszerek többsége olyan drága és egyedi, hogy a Banco di Napoli őrzi őket páncélszekrényben. A szakértők szerint értékesebbek, mint az angol II. Erzsébet királynő koronaékszerei vagy az orosz cárok kincsei.
Itt látható az a relikvia-mellszobor (Busto reliquario di San Gennaro), amit Carlo II d’Angio készíttetett 1305-ben, a szent lefejezésének ezer éves évfordulójára. Francia ötvösmesterek finom munkája ezüstből és aranyból. Az Anjouk címerei díszítik és drágakövekkel van borítva. Az itt kiállított darab egy másolat, eredetijét a San Gennaro kápolnában őrzik, aminek belsejében a koponyacsont ereklyéit tartják (minden este a főoltáron lévő ezüst széfbe helyezik).
1) MITRA DI SAN GENNARO – a kiállítás kiemelt tárgya az az aranyozott ezüstből készült püspöksüveg, amit a szoborhoz rendelt meg a Deputazione 1713-ban. 3964 darab drágakő díszíti, köztük 3326 gyémánt, 198 smaragd és 164 rubin. Súlya összesen 18 kg.
2) COLLANA DI SAN GENNARO – a másik a közel 250 évig készült (1679-1929) nyaklánc – eredetileg egy nápolyi ötvösmester munkája -, ami a világ egyik legértékesebb ékszereként ismert. Európa szinte összes nagy dinasztiája és nemesi családja adományozott hozzá ékszereket és drágaköveket: Carlo III di Borbone és felesége Maria Amalia di Sassonia, Maria Carolina d’Asburgo (zafirkék kereszt), Francesco I d’Austria, Giuseppe Bonaparte (jobboldali smaragdzöld kereszt az övé – ma 20 millió eurót érne), Maria Cristina di Savoia és Vittorio Emanuele II. Az utolsó ajándék egy gyűrű volt, amit az Olasz Királyság utolsó királynője, Maria José di Savoia Nápolyban tett látogatása során lehúzott az ujjáról és odaadta, hogy a nyakláncba illesszék (1929). A San Gennaro nyaklánc volt az egyetlen itáliai kincs, amit Napoleon nem vitt magával zsákmányként, hanem ő is drágaköveket adott hozzá.
A kiállítás a hívek hitét és elkötelezettségét mutatja be San Gennaro felé, a háttérben felcsendülnek a 17. századi nápolyi sikátorok hangjai, a hívek imái, könyörgései és szent énekei, amint várják a csodát. A felvonulások és körmenetek Nápolyban és New York utcáin az emigránsokkal. Láthatjuk a vérereklye-tartókat, kupákat, San Gennaro aranyszállal hímzett palástját és a számtalan szobrot. A kincs több mint 21.000 darabból áll, így folyamatosan cserélődnek a tárgyak, a helyhiány miatt.
A második emeleten található a három sekrestye – Sacrestia dell’Immacolata, Antesacrestia, Sacrestia Nuova – ahol Luca Giordano, Massimo Stazione, Giacomo Farelli és Aniello Falcone gyönyörű freskóit láthatjuk.
A harmadik emeleten őrzik a kiállítás legdrágább kincseit, az ékszereket.
Érdekesség: a múzeum 3 legértékesebb tárgya, a mítra, a nyaklánc és a Carlo III di Borbone által adományozott kereszt soha nem kerülhet egyszerre kiállításra. És hogy miért? Az ok nagyon egyszerű: nem létezik olyan biztosító, ami mindhárom ékszer ellopását fedezné!
Ne felejtsünk el személyi igazolványt magunkkal vinni, amit a kijáratnál kilépéskor visszaadnak majd.
Ha hazaértünk – vagy mielőtt indulunk -, nézzük meg Dino Risi kultikus vígjátékát, a “San Gennaro kincsét” (Operazione San Gennaro, 1966) Nino Manfredi, Senta Berger és Totò főszereplésével, amit magyarra is lefordítottak. A szórakoztató filmmel sok mindent megérthetünk a nápolyiak vallásosságáról.
És egy szuper, modern vígjáték is van a kincsről Serena Rossi főszereplésével: “Caccia al tesoro” (Kincsvadászat, 2017).
Piazza Santa Maria degli Angeli a Pizzofalcone, NAPOLI
/PIZZOFALCONE/
A Santa Maria degli Angeli bazilika nem csak a Pizzofalcone domb, hanem egész Nápoly egyik legszebb templomaként van számontartva.
Costanza Doria del Carretto hercegnő finanszírozására épült (1587), aki a teatinus szerzeteseknek adta. Az a Francesco Grimaldi építész újította fel teljesen (1610), aki maga is teatinus pap volt, és aki a San Gennaro kápolnát is kidekorálta a Duomóban.
Gyönyörűszép mennyezetfreskóiról híresült el a hely, amellyel Giovan Battista Beniaschi telefestette a templomot. A Madonna életének jeleneteiről (1667 után).
A központi kupola nagy ablakai rengeteg természetes fényt engednek a templom belsejébe, benne az “Il Paradiso” nevű freskót láthatjuk. Míg négyoldalt a négy evangélistát.
Egy fontos alkotás a bazilikában: a kórus Luca Giordano “San Gaetano” (1662) című képét őrzi. Továbbá a jobboldali 4. kápolnában volt egy Sant’Anna szobor, amit Andrea Vaccaro készített – ám ez a II. világháború alatt eltűnt. És a freskók közül is sajnos sok megsemmisült a bombázásokban.
Sok nemesnek van itt síremléke, akik a Monte di Dión laktak, köztük a Serra di Cassano családé, akik a közeli Palazzo di Serra di Cassano palotát birtokolták.
A bazilikához egykor hatalmas kolostor is tartozott a Monte di Dio-n, ami most a katonai törvényszék (Tribunale Militare) épülete 1861 óta.
A templom előtti téren épp csak elkezdték az új metrómegálló kiépítését, a régészek máris leleteket találtak, így most leálltak a munkálatokkal. A templom előtt a fasiszta Aurelio Padovani emlékművét állították fel (1930 körül).
Via Generale Parisi, NAPOLI
/PIZZOFALCONE/
A templomot Anna Mendoza és Delia Sanseverino nemesasszonyok adományaiból építették (1588), akik a jezsuitáknak adományozták. Nevét, hogy megkülönböztessék a Santissima Annunziata Maggiore bazilikától, egyre inkább “Nunziatellaként” kezdték emlegetni. 1736-ban Ferdinando Sanfelice építész teljesen újjáépítette. A jezsuiták elűzése után üresen maradt az egész kolostoregyüttes, ahol a király parancsára megalakult az első katonai iskola (accademia militare), ami a templomról lett elnevezve Nunziatellának.
A templom gyönyörű barokk stílusú, mennyezetfreskóját, az “Assunzione della Vergine” (A Szűz mennybemenetele, 1751) Francesco De Mura festette (1751).
A templom különlegessége még, hogy a főoltár két oldalán lévő kis angyalokat maga Giuseppe Sanmartino, a “Cristo Velato” alkotója készítette (1756).
Az apszisban egy Mária életét bemutató freskósorozat kapott még helyet.
A kápolnákat a jezsuita szenteknek, San Stanislao Kotskának, San Francesco Saveriónak és Sant’Ignaziónak szentelték.
Via Generale Parisi 16, NAPOLI
/PIZZOFALCONE/
A Scuola Militare Nunziatella (1787) a még működők közt a legrégebbi katonai iskola Olaszországban. Nápoly Pizzofalcone nevű domján áll, fekvésének és erős vörös színének köszönhetően kiemelkedik a tájból.
Ferdinando I di Borbone király utasítására alapították 1787-ben, közel ahhoz a kaszárnyához, amit a spanyol alkirályok építettek (Gran Quartiere di Pizzofalcone, 1670).
A Nápolyi Királyság (Regno delle Due Sicilie) katonáit akarták itt taníttatni. Az iskola több, Carlo III di Borbone által korábban létrehozott iskolát egyesített: Real Accademia de los Guardias Estendartes de las Galeras (1735), Accademia di Artiglieria (1745), Accademia del Corpo degli Ingegneri Militari (1754) és a Reale Accademia Militare (1769). 810 kadétot vettek fel, akiket 9 századra osztottak. Sir John Actont bízták meg az iskola vezetésével. Az Alpokon túli (francia, német, osztrák) tapasztalatokat beépítve egy igazán innovatív képzés indult meg.
Az iskola a jezsuiták egykori kolostorában kapott helyet, ahol a régi novíciátus működött, a Pizzofalcone dombon. Nevét a kolostor kis temploma, a Chiesa della Nunziatella (1588) adta, ami még most is áll az iskola mellett, és amit Ferdinando Sanfelice újított fel.
A felújítási munkák után 1787. október 18-án megkezdődtek az órák. Gioacchino Murat uralkodása alatt jelentősen megreformálta az iskolát, amit a Bourbonok visszatérése után sem változtattak vissza. Az 1848-as forradalmi felkelések miatt Ferdinando II di Borbone jobbnak látta az iskolát áthelyezni a Caserta melletti Maddaloniba, az új királyi székhely mellé. 1859-ben térnek csak vissza Nápolyba Carlo Filangeri tábornok vezetésével. Az iskola átvészelte az Olasz egyesítést (1860) is, sőt tanulói közt volt a trónörökös Vittorio Emanuele III herceg is.
A II. világháború ideje alatt az iskolát biztonsági okokból Beneventóba helyezték át (1943). Egy év múlva 1944-ben már újra ki is nyitott Nápolyban. De a háború utáni válság annyira sújtotta az akadémiát, hogy majdnem bezárták (a római és milánói katonai iskolák meg is szűntek). Ám az intézmény professzorai, tisztjei és öregdiákjai összefogtak, és az olasz védelmi miniszterhelyetteshez intézték a kérdést, aki a Nunziatella egykori diákja volt: “Van bátorsága aláírni a Katonai Iskola megszüntetéséről szóló rendeletet, ahol a dicsőséges múltban, Ön maga is képzést kapott? Nos, a Nunziatella nem halhat meg!” Oliviero Prunas főparancsnok ezután így állt Umberto II király elé: “Felség, a Nunziatellának élnie kell!”
A kadétoktól a tanulmányok és a kiképzések mellett erkölcsi tartást is megkövetelnek. Sportképzésük rendkívül választékos: lovaglás, vívás, úszás, atlétika, ökölvívás, kosárlabda, röplabda is szerepel benne.
A Pizzofalcone negyed mindig is híres volt arról, hogy utcáin uniformist viselő tanulók sétálgatnak. Rendszerint több eseményen is megjelennek, de legfontosabb köztük a kadétavatás az új tanulók esküjével, november 18-án (a Nunziatella alapításának évfordulóján) a Piazza del Plebiscito téren.
A népszerű Bud Spencer édesapja, nagybátyja, nagyapja és dédapja is mind Nunziatella-növendékek voltak, így 2004-ben ő volt az egyik rangos öregdiák találkozó esemény meghívott vendége a Palazzo Realében.
Via Monte di Dio 14, NAPOLI
/PIZZOFALCONE/
A Pizzofalcone negyedben elhelyezkedő Palazzo Serra di Cassanót a genovai nemesi család, a Serra di Cassanók építtették.
A palotát a közeli Chiesa della Nunziatella templomon is dolgozó Ferdinando Sanfelice tervezte (1718-19 körül), aki híres volt Nápolyban az általa tervezett paloták sajátos lépcsőházairól (lásd Palazzo Sanfelice, Palazzo dello Spagnolo). A palota szomorú története, hogy a Via Egiziaca felőli régi kapuja, ami egyenesen a királyi palota felé nézett (a Plebiscito tér akkor még nem létezett), több mint 200 éve zárva tart. Luigi Serra di Cassano herceg záratta be, miután a Bourbon király, Ferdinando I di Borbone kivégeztette fiát, Gennarót az 1799-es felkelésben való részvétele miatt. A király elrendelte, hogy a kapukat soha többé ne nyissák ki. Jelenleg is a Via Monte di Dio felőli oldalsó bejáraton lehet csak bemenni a palotába.
Nehány boltív után a nyolcszögletű belső udvarba jutunk, ahonnan a monumentális lépcsőház nyílik.
Többi lépcsőházával ellentétben Sanfelice ide nem nyitott tereket tervezett, egymást keresztező lépcsőkkel, hanem zárt térben képzelt el két oldalsó irányból felfutó lépcsősort. Szinte vonzza a tekintetet a szürke piperno kő és az azt csipkeként díszítő fehér márvány kombinációja.
A palota a II. világháborúban megsérült egy bombatámadásban, de később Francesco Serra di Cassano herceg felújíttatta (1945-től).
1983-ban az Olasz Állam megvásárolta. Belsejében 40 szoba található, melyek most is őrzik az eredeti berendezéseket és dekorációkat, többek közt az előtér, a táncterem, a “Tükör terem” és a “Négy évszak terem” érdemel említést.
1770-ben a palota akkori bérlője, Lord William Hamilton itt fogadta az akkor 14 éves ifjú Mozartot, aki fiatal kora ellenére már akkor híres volt, és akit apja kísért el, aki a lord egyik régi barátja volt.
1787-ben szintén az ő vendégeként Goethe látogatott el a palotába, aki rajongott a rezidenciáért.
A Palazzo Serra di Cassano jelenleg a Filozófiai Tanulányok Intézetének ad otthont.
A II. világháború alatt a palota alatti pincét, ahol az építkezéshez szükséges nagy mennyiségű tufa kibányászása után barlangok találhatók, légvédelmi óvóhelyként használták. A Galleria Borbonica szervezésében lehetőség van egy vezetett túrára a Palazzo Serra di Cassano földalatti helyiségeibe (online foglalás szükséges) is. A Via delle Memorie nevű túra a Sanfelice lépcsők mellől indul, ahol először megnézzük az impozáns termeket, majd a II. világháborús emlékszobának berendezett helyiségből vezetőnkkel együtt lemegyünk a föld alá, ahol a barlang és a ciszternák találhatók. A Galleria Borbonica Via Domenico Morelli felőli kijáratához érkezve ér véget a túránk.
A Santa Lucia negyedben lévő Borgo Marinaro halásznegyede a Castel dell’Ovo körül alakult ki, ami a Megaride szigeten fekszik. Ez volt Nápoly első lakott területe, jóval azelőtt alapították meg itt Partenopét, mielőtt Róma egyáltalán létezett volna.
A híres vár körül ma is szép vitorlások, elegáns jachtok és halászhajók sorakoznak festői környezezet adva a helynek. A Powerboat Italia yachtkikötő az egyik legrégebbi nagy tengerészeti klub (cantiere nautico), akik hajókikötéssel, hajótárolással és mindenféle javítással foglalkoznak. Különböző privát hajótúrákat lehet foglalni, hogy beutazzuk velük Ischia, Procida és Capri szigetét vagy az Amalfi partot, esetleg naplementét vagy napfelkeltét nézzünk.
Már 130 éve itt van a Reale Yacht Club Canottieri Savoia székhelye is, akik büszkén hirdetik: “Santa Luciában születtünk” és számos látványos versenyt szerveznek az öbölben a vitorlások és az evezés szerelmeseinek, például a “Le Vele d’Epoca a Napoli”, a “Racing Regata” vagy a “Coppa dei Campioni”.
A Borgo Marinaro (tengerparti falu) területén a váron kívül pontosan 6 palazzo áll, mind kétemeletesek és van ami közülük a bookingon is megtalálható.
Legnagyobb az Il Transatlantico, ahol több szoba is van, egy egész komplexum, étteremmel együtt.
A palazzók közt egy kis piazzetta van, amit hangulatos bárok vesznek körül színes teraszokkal. Itt mindig lágy szél fúj és kellemes a hangulat egy aperitivóhoz vagy egy kávéhoz, hogy megpihenve szemléljük a tengert. Igazi oázis a városban!
A kikötő elsősorban halételeiről híres és három tradicionális étterméről: La Bersagliera, Ristorante Ciro és a Zi Teresa.
Gyertyafényes vacsora, ringatózó hajók, a tenger hullámainak csapkodása – mindez felejthetetlen hangulatot varázsol.
Ezért is járnak ide a helyiek, de a hírességek és a sportolók is, hogy itt ünnepeljenek születésnapokat, keresztelőket és esküvőket.
A Borgo Marinaro területén sokáig szórakoztatta varieté műsoraival a nápolyi közönséget a Belle Èpoque stílusában épült két mulató, a Santa Lucia és az Eldorado (az 1800-as évek legvégén). Ezzel együtt virágzott a cigarettacsempészet is, amit az 1990-es évek végén sikerült csak felszámolni. Sokáig küzdött ezzel Piedone is, akinek szintén volt egy ikonikus verekedéses jelenete a Zi Teresa étteremben.
A Borgo Marinaro a művészek gyűjtőhelye is, a kis bekötőhídon számos kézzel készített festményt, ékszert és szuvenírt találunk, és szinte mindig zene szól (egy helyi tehetség).
Lucio Dalla, a híres énekes is kapott itt egy emléktáblát, egy lépcsőt neveztek el róla.
Általában itt tanyázik a nápoly ikonikus arcát, Pulcinellát megformáló színész is. Az álarc mögé bújt szókimondó csibész a nápolyi folklór része már több mint 300 éve. Pár euróért fotózkodhatunk vele, ne hagyjuk ki!
A vár mellett egy rögtönzött strandot (Spiaggia di Borgo Marinaro) alakítottak ki a helyi nápolyi gyerekek, a “scugnizzók”, akik saltókat ugranak a vízbe. Forró nyári napokon ezek a városi strandok az egyetlen esélyük a lehűlésre.
A Borgo Marinaro közvetlen a Santa Lucia negyeddel van összekötve, amelynek tengerpartját a szállodasor foglalja el Nápoly legelegánsabb luxushoteleivel: Royal Continental, Grand Hotel Vesuvio, Grand Hotel Santa Lucia és a Hotel Excelsior.
És itt van Nápoly egyik legszebb kútja is, Fontana del Gigante, amit a Piazza del Plebiscitóról helyeztek ide a királyi palota mellől.
A grandiózus Piazza del Plebiscito téren felnézve a San Francesco di Paola templom mögötti dombra, megpillanthatjuk a Monte Echia csúcsán elhelyezkedő Pizzofalconét.
A tér melletti Via Gennaro Serra utcán elindulva jutunk fel ide. (Vagy a L’Ascensore di Chiaia lifttel, ami a Porta di Chiaiatól hoz fel ide.) A Pizzofalcone negyed főbb látványosságai: Basilica di Santa Maria degli Angeli a Pizzofalcone, Palazzo Serra di Cassano (ahol a Galleria Borbonica egyik bejárata van), a Nunziatella katonai akadémia és a Santa Maria Egiziaca a Pizzofalcone templom.
Innen kezdődik a Pizzofalcone katonai övezete (zona militare). Santa Severina grófja, Andrea Carafa építtetett itt először palotát (1512), a Palazzo Carafa di Santa Severinát, amihez gyönyörű panoráma, hatalmas kert, szökőkutak és függőciszternák tartoztak. Később a palota a spanyol katonák laktanyája lett, akiket a Spanyol negyedből költöztettek fel ide.
Mellette a katonáknak épített Chiesa dell’Immacolatella a Pizzofalcone templom áll meglehetősen rossz állapotban. A II. világháborúban bombatalálat érte, majd 1980-ban egy földrengést is átvészelt. Jelenleg elhagyatottan áll.
Mikor a katonák már nem fértek el, további bővítéseket hajtottak végre: Pedro Antonio de Aragón parancsára (1670) megépült a Gran Quartiere di Pizzofalcone hatalmas kaszárnyája, ami vörös színéről már messziről felismerhető.
Ma a Caserma della Polizia di Stato Nino Bixio (Nino Bixio állami rendőrség laktanyája) székel itt. A Palazzo Carafa pedig a Nápolyi Katonai Levéltárnak (Archivio di Stato) ad otthont. Itt forgatták az “I bastardi di Pizzofalcone” (2017) című sorozatot, ami a helyi rendőrök akciócsapatát mutatja be.
A vörös épületek előtt láthatjuk a Sito Archeologico di Monte Echiát vagyis a régészeti területet, ahol Lucullus pompás villájának maradványai állnak az i.e. I. századból – rendkívül elhanyagolt állapotban sajnos.
Mellette a Nápoly egyik legpazarabb kilátásával dicsekedő Belvedere di Pizzofalcone kilátóterasz látható, amiről ez a hely méltán lett híres (a leromlott állapotok ellenére).
Mögöttünk a Capodimonte hegy, balra a Vezúv, szemben a Sorrentói-félsziget és Capri, jobbra pedig a Posillipo domb villanegyede terül el.
A kilátó jelenleg felújítás alatt áll, a munkálatok részeként felújítják majd (egyszer) a liftet, ami 1920-ban épült és a Borgo Marinarival szemben lévő Santa Luciába, a Via Chiatamonéhoz vitt le. Két nagyon nagy kabinja volt, igazi technikai vívmánynak számított, de 1968-ban beázott és statikai problémák miatt bezárták.
A kilátó jobb oldalán kiemelkedik a tájból a Villa Ebe, a különleges 19. századi palota, amit Young tervezett, aki az innen levezető Rampe di Pizzofalcone utat is.
Hasonlatosan a Sant’Antonio kilátó kanyarjaihoz, itt is minden szegletből más-más csodálatos kilátás nyílik az öbölre.
Mikor leérünk, pont a Castel dell’Ovóval találjuk magunkat szemben.
Via Eldorado 3, NAPOLI
/BORGO MARINARO, LUNGOMARE/
A Castel dell’Ovo egyike Nápoly 7 kastélyának, egyben az első és legrégebbi. A Megaride szigeten emelkedik ki a tengerből, ahol a legenda szerint Partenope szirén testét partra vetette a víz, miután Odüsszeusz miatt bánatában a tengerbe vetette magát. Az ő nevét kapta az itt kialakult település: Partenope (i. e. 7. század). Ez volt az ősi Nápoly (Paleopolis) magja. Később innen terjeszkedtek a magasabb területek felé, és alapították meg “Neapolist” vagyis az “Új várost”.
A szigetet összekapcsolták a szárazfölddel és Lucullus (i.e. 117-i.e. 57) római patrícius (egykori hadvezér) egy gyönyörű palotát építtetett ide. A Villa di Lucullo hatalmas méreteivel kápráztatta el a helyieket. A Municipiótól egészen a Pizzofalcone dombig húzódott és a késő római kor végéig itt állt. Lucullus a nagy lakomáiról volt híres, és hogy a világon elsőként ő fektette le a gasztronómia alapjait. Udvarában hatalmas magánkönyvtár volt, amit bárki használhatott, kertjeit Kis-Ázsiából és Perzsiából hozatott fák és egzotikus növények díszítették, halastavakban termelték a friss halat, termálfürdőiben filozofálgattak a helyi patríciusokkal.
Később megjelentek itt a Konstantinápoly környékéről származó San Basilio (Szent Vazul) Rend szerzetesei, a “basilianik”, akik kolostort építettek itt. Hozzájuk csatlakozott a Santa Patrizia által alapított női rend is. A villát később a Castrum Lucullanum néven erőddé építik, melynek börtönében i.sz. 476-ban a Római Birodalom utolsó császára, Romulus Augustus raboskodott egészen haláláig, 511-ig. Odoacer záratta ide, aki elűzte Rómából.
1128 körül a normannokkal tovább épül az erőd-vár, majd az Anjouk alatt lesz belőle kastély. Az Aragóniaiak is előszeretettel használták.
A Castel dell’Ovo jelenleg a nápolyiak egyik kedvenc helye, a körülötte kialakult Borgo Marinaro halásznegyed nyáron tengeri szellőiről híres, gyakran járnak ide vacsorázni a La Bersagliera, a Zi Teresa vagy a Ristorante da Ciro nevű éttermekbe, ahol a legjobb tengeri fogásokat (és a legjobb Margheritát) készítik.
De itt vannak a legrégebbi nápolyi tengerészeti klubok (circoli nautici) is és a hangulatos bárok, ahol a nápolyiak elegáns hangulatukban aperitivóznak.
A forró nyári napokon a helyi kis “scugnizzók” (nápolyi csibészek) a vár fokáról ugrálnak az öbölbe, míg szüleik a csónakokban süttetik magukat. A Spiaggia di Borgo Marinaro egy amolyan rögtönzött városi strand a forgatagban.
A várba vezető hídon művészek árulják alkotásaikat, szinte mindig zene szól (egy helyi tehetség) vagy Pulcinella megformálója invitál minket egy közös fotóra.
A vár az egyik legmisztikusabb hely Nápolyban, Partenope szirén után itt van mindjárt a másik legenda, ami Vergiliushoz (i.e. 70-i.e. 19) kötődik: a költő-mágus egy kristálytartályba rejtett egy varázstojást (Uovo del Virgilio), amiben (-ahogy a tojas mindig is az életet szimbolizálta-) a város szíve és lelke volt benne. A tojást egy kalitkába (vasketrecbe) zárta, majd az épület alagsorában található titkos szobák egyikének mennyezetére akasztotta – és azt mondta: Nápoly népe addig lesz oltalom alatt, amíg az a tojás el nem törik. Nehéz zárakkal látták el a lelőhelyét, ami szigorúan titkos volt! Giovanna I d’Angio idejében történt, hogy egy rab megszökött a börtönből, és menekülés közben megsértette a tojást. A kastély azonnal remegni kezdett, hatalmas földrengés és cunami (1370) indult meg, a vár alatt lévő két sziklát összekötő boltív hatalmas robajjal beomlott… A királynő kénytelen volt bejelenteni, hogy lépéseket tett a tojás cseréjére, hogy megakadályozza a pánik terjedését a városban. A nép a legsúlyosabb katasztrófáktól tartott.
A “Colapesce” legendája szintén a Castel dell’Ovóhoz kötődik. Niccola Pesce a halászok fia volt, egy kisfiú, aki annyira ügyes volt a búvárkodásban, hogy csodájára jártak mindenfelől. Napjait a tenger mélyébe merülve töltötte. Amikor kibújt a mélységből, mesélt a rejtélyes lényekről és az ősi elsüllyedt épületekről. Federico II király, a Due Sicilie uralkodója is felfigyelt rá és felkérte, hogy a Castel dell’Ovo melletti tenger kincseit kezdje kutatni. Niccola elfogadta a király felkérését, és alapos feltárás után elmondta neki, hogy a víz alatt korallkertek vannak, amik kincseket rejtenek, elsüllyedt hajókat is látott emberi csontvázakkal és fegyverekkel. Egy másik alkalommal felfedezte a kastély alatti barlangokat, és egy marék drágakővel tért vissza. Egy nap azonban lemerült és soha nem látták többé… Azt mondják, lenyelte egy óriás hal, akinek gyomrában él most is… sokak szerint pedig hallá változott és itt kering a szomszédos tengerekben.
A legalsó szinten, ahogy belépünk a főkapun, Regina Giovanna I királynő börtöneit találjuk.
Egy emelettel feljebb találjuk a bizánci freskókkal ékesített San Salvatore templomot, amit a San Basilio rend szerzetesei alapítottak egykor. Hozzájuk csatlakozott a Santa Patrizia női rend is, akiknek kolostorát a celláikkal egy kicsit odébb találjuk meg. Közvetlen a Sala delle Colonne mellett.
A harmadik emeleten a vár fokáról és a Terrazza dei Cannoni tetőteraszáról mesebeli panoráma nyílik a városra és az öbölre. A romantikus nápolyiak szeretik innen nézni a naplementét.
Itt állt a Chiesa di San Pietro templom is, ami mára teljesen megsemmisült, megmaradtak viszont az Anjou loggiák (Loggiato Angioino) a kastély bal oldalán…
és az Aragóniai loggiák (Loggiato Aragonese) a jobb oldalon.
A belső terekben galériák vannak helyi művészek kiállításaival, valamint a konferenciákra és rendezvényekre kibérelhető Sala Italia, Sala della Sirena, Sala Antro di Virgilio, Sala Compagna, Sala Megaride és a Sale delle Carceri termek.
A vár legérdekesebb része minden kétséget kizáróan a Sala delle Colonne terem, ahol a Lucullus Villa romjai állnak, hengeres kőtömbökkel és oszlopokkal. Valószínűleg itt voltak a fényűző villa termálkomplexumai is. Tervezik, hogy újra megnyitják ezt a régészeti látványosságot a nagyközönség előtt.
Valószínűleg ezen a helyen élt Virgilio is a Megaride szigeten eltöltött 15 éve alatt. Nem véletlen, hogy a híres tojást a kastélyban helyezte el. Az itt székelő Istituto Italiano dei Castelli terméből nyílik az a középkori ciszterna, ahol meg lehet csodálni a titkos szobát Virgilio mágikus tojásával.
Ahol régen két felvonóhíd állt, ma egy kőhíd látja el a szerepet, hogy összekösse a várat a szárazfölddel, Nápoly tengerpartjának luxus sétányával, a Via Partenopéval, ahol a legrangosabb szállodák helyezkednek el.
Niccola Pesce egy kisfiú volt, akinek legendája körbelengi a mediterrán térséget. Mondják szicíliainak is, de természetesen a nápolyiak is magukénak vallják. Még Jules Verne is tesz róla említést.
Ez a kisfiú a halászok fia volt és annyira ügyes a búvárkodásban, hogy csodájára jártak mindenhonnan. Nicola napjait a tenger mélyébe merülve töltötte. Amikor kibújt a mélységből, mesélt a rejtélyes lényekről és az ősi elsüllyedt épületekről. Federico II király, a Due Sicilie uralkodója is felfigyelt rá, és úgy döntött, hogy próbára teszi: kidobott egy arany kupát egy hajóról és hívta a fiút, hogy keresse meg. Niccola visszahozta. A király ezúttal a koronáját dobta el még messzebbra. A fiú azt is visszaszerezte.
A király ezután felkérte, hogy a Castel dell’Ovo melletti tenger kincseit kezdje kutatni. Niccola elfogadta a király felkérését, és alapos feltárás után elmondta neki, hogy a lenti világ korallkertekből áll, amik kincseket rejtenek, elsüllyedt hajókat is látott emberi csontvázakkal és fegyverekkel. Egy másik alkalommal felfedezte a kastély alatti barlangokat, és egy marék drágakővel tért vissza.
Állítólag a király kérésére Szicília alá is beúszott, hogy megnézze, mi van alatta. Elmesélte a királynak, hogy az egész szigetet három hatalmas oszlop tartja a tenger mélyén, amik közül az egyik tele van repedésekkel és megrongálta az idő. A király arra kérte, hogy segítsen megmenteni a szigetet: találja meg, hogy hol rejtőzik az Etna lávája és valahogy javítsa meg azt az oszlopot.
“Colapesce” a titok nyomába eredt, járta a tenger fenekét, hogy megtudja a titkokat, illetve kincseket hozzon fel onnan, ám egyszer csak soha többé nem tért onnan vissza. Azt beszélik, hogy egy óriási hal falta fel, akinek gyomrában él, és néha, mikor egy part közelébe ér, tőrével kifeszíti a hal száját és rövid időre kimegy a szárazföldre. Mások szerint hallá változott és tovább él a tengerekben…
Az Anjou korban emléktáblát is szenteltek neki a nápolyiak, amit a Via Mezzocannone utca egyik palotájának falán találhatunk meg – ami a legenda szerint Niccola születési helye volt. (Eredetijét a Museo San Martino őrzi)
A legenda szerint anyja gyakran emlegette “Annyit úszol, hogy hallá fogsz változni!” A táblán pontosan ez látható: egy pikkelyekkel borított testű ember egy karddal. Ez lett a Sedile del Porto jele, akiknek itt volt a gyűlésterme.
Colapesce története annyira megihlette Benedetto Crocét, hogy “Storie e leggende napoletane” című könyvében megírta azt.
• FŐBEJÁRAT: Vico del Grottone 4, NAPOLI /PLEBISCITO/
• KALANDTÚRA BEJÁRATA: Via Domenico Morelli 61, NAPOLI /PIAZZA VITTORIA/
• EMLÉKTÚRA: Palazzo Serra di Cassano, Via Monte di Dio 14, NAPOLI /PIZZOFALCONE/
A Galleria Borbonica és a szomszédos barlangrendszerek a földalatti Nápoly semmihez sem hasonlítható élményét adják nekünk.
Ferdinando II di Borbone az 1848-as zavargások után azzal bízta meg Errico Alvino építészt (1853), hogy készítsen egy titkos földalatti folyosót, ami a Palazzo Realét összeköti a Piazza Vittorián lévő Bourbon-hadsereg állomáshelyével, ahonnan veszély esetén elmenekülhettek volna, és ahonnan a tenger is közel volt.
Két alagút készült egyik az egyik irányba haladóknak, a másik ellentétesen, a nevük “Strada Regia” és “Strada Regina” lettek. Az ásatások soha nem értek el a palotáig, mert az időközbeni Olasz egyesítés (1860) és a Bourbonok távozása miatt teljesen leálltak. Az alagút a Piazza Carolináig épült csak meg és sokáig kijárat nélkül maradt.
A II. világháborús bombázások alatt mintegy 5.000-10.000 nápolyi embernek adott menedéket a földalatti barlangrendszer és a ciszternák. Ekkor építettek több lejáratot is a Galleriába, többek közt egy csigalépcsőt a Piazza Carolináról, amit egy passzázzsal egybekötöttek a Prefettura épületével. A Nemzeti Légvédelmi Szövetség technikusai elektromos rendszerrel és illemhelyekkel látták el az alagutat, a szobák boltozatait fehérre meszelték, hogy elkerüljék a tufa szétesését és javítsák a terek fényességét.
Miután a háború után a lakosok elhagyták a menedéket, a Galleriát a városi bíróság lerakatnak használta. Ide szállítottak minden olyan tárgyat, ami a bombázások által lerombolt házakból megmaradt. A számos gépjármű és motorkerékpár mellett több szobrot is találtak, különböző korokból.
A Galleria Borbonica főbejáratát a Vico del Grottone 4 szám alatt találjuk a Piazza Plebiscito tér mögött /oldalsó bejárata: Via Domenico Morelli 61, a Piazza Vittoria felől/. Érdemes előre lefoglalni a túránkat (online itt), mert csúcsszezonban és eső esetén rengetegen vannak. Különféle utak közül választhatunk:
Percorso Standard (10€) – az alaptúra, ezt akár klausztrofóbiásoknak és gyerekeknek is ajánlják. Kb 1 óra, az út 60%-át kerekesszékesek is élvezhetik /kizárólag a Via Domenico Morelli 61 felőli oldalsó bejáraton át megközelítve/. Átkelve a Bolla vízvezetéken és a ciszternákon a II. világháborús menedékhelyre jutunk, ahol útközben számos korabeli tárgyat, veterán autókat, régi Vespa motorokat és hatalmas szobrokat csodálhatunk meg, amiket a szemét és törmelékhalmok alatt találtak meg.
Percorso Avventura (15€) – a kalandtúra, ami klausztrofóbiásoknak, szívbetegeknek és nagyon kicsiknek nem ajánlott. Bejárat kizárólag a Via Domenico Morelli 61-en keresztül! A kb 1,5 órás túra során azt az utat járhatjuk be, amit a ciszternák tisztítói, a “pozzarók”, vagyis a “kútkezelők” használtak egykor. Narancssárga sisakot viselve, lámpással a kezünkben lépünk be az egykori ciszternákba, majd egy 20 méter hosszú alagúton át a veterán autók termében kötünk ki, ahonnan egy másik ciszternába lépünk. Majd tutajra szállunk, hogy a vízvezetéket is megcsodálhassuk. Ugyanide visszaérkezve felmegyünk a Galleria Borbonicába, ahol utunk véget is ér.
Da van barlangász túra is (Percorso Speleo Light – 15€) kifejezetten szűk járatokban, ahol az új ásatásokat is megmutatják. Bejárat ugyaninnen.
Via delle Memorie (11€) – a Serra di Cassano palotából /Via Monte di Dio 14/ induló “emléktúra” P-SZO-V 11.00 és 16.00 órakor van és 1 óra 15 percig tart. Egy háborús emlékkiállítással kezdődik, amit a palota termeiben rendeztek be a menekültek hátrahagyott tárgyaiból. Ezután egyre mélyebbre ereszkedve a kőbányákat, majd két szép vízzel teli ciszternát nézhetünk meg. A Galleria Borbonica Via Domenico Morelli felőli kijáratához érkezve ér véget a túránk.
Érdekességként: számos filmet fogattak itt a Galleria Borbonica falai közt, többek közt a “Piedone, a zsaru” (1973) egyes jeleneteit Bud Spencerrel.
A nápolyi városkártyáknak két típusa létezik: a Napoli ArteCard a városon belülre, a Campania ArteCard pedig az egész régióra érvényes. Érdemes megvásárolni, ha múzeumlátogatást tervezünk (Pompeit és Ercolanót is beleértve), mert a közlekedési eszközök nagy részét is ingyen igénybe vehetjük vele. A kártya online felületen vásárolható, a boltokból szinte teljesen kiszorult!
A NAPOLI ArteCarddal szabadon használhatók a nápolyi közlekedési eszközök (buszok, metrók, funicolare, vonatok) a városhatáron belül, kivételt képez viszont a reptérről szállító Alibus. Továbbá ingyenes az első 3 tetszőlegesen választott nápolyi múzeum az alábbi listából, a többi múzeum pedig 50%-os kedvezménnyel látogatható. *Figyelj, mert először ahhoz kell menni, amit ingyenesnek szeretnél!!!
Museo Archeologico Nazionale di Napoli (MANN), Museo e Real Bosco di Capodimonte, Museo di Certosa di San Martino, Museo MADRE (Complesso Donnaregina), Palazzo Reale, Museo Diocesano di Napoli, Pio Monte della Misericordia, Museo Civico di Gaetano Filangeri, Museo Arte Religiosa Contemporanea (ARCA) & Complesso Monumentale di Santa Maria La Nova (egy jeggyel), Museo Civico di Castel Nuovo, Museo del Corallo Ascione, Fondazione PLART – Plastiche e Arte, Museo Pignatelli Cortes & Museo Duca di Martina & Castel Sant’Elmo (egy jeggyel), Museo del Mare di Napoli, Museo dell’Archivio Storico del Banco di Napoli, Gallerie d’Italia – Napoli
*Figyelem! 2023-tól a Galleria Borbonica és a Katakombák csak kedvezményesen látogathatók, ingyenesen már nem!
* Ellenőrizzétek a hivatalos honlapon (ITT) a diákokra vonatkozó szabályokat, mert nekik meg van szabva, melyik helyek ingyenesek és melyikeken 50%-os a jegyük! A 18 év alatti gyermekek ingyenesen mehetnek be minden múzeumba.
A CAMPANIA ArteCarddal szabadon használhatók a nápolyi közlekedési eszközök (buszok, metrók, villamosok, funicolare) valamint a campaniai buszok, vonatok és a Circumvesuviana, kivételt képez ez alól a reptéri Alibus, a SITA buszok Sorrento/Positano/Amalfi felé, az EAV busz ami Pompeiből a Vezúvra visz fel és a Campania Express vonat. Ingyenesen látogatható a fenti nápolyi és a következő campaniai múzeumok közül bármelyik 2 tetszőlegesen kiválasztva, illetve a többi is kedvezménnyel! *Figyelj, mert először ahhoz kell menni, amit ingyenesnek szeretnél!!!
Real Sito di Carditello, Museo Archeologico Nazionale “Marcello Gigante” di Buccino, Campi Flegrei múzeumai (Museo Archeologico dei Campi Flegrei in Castello di Baia & Parco Archeologico di Baia & Anfiteatro Flavio & Parco Archeologico di Cuma – egy jeggyel), Scavi di Pompei, Scavi di Ercolano, Scavi di Oplontis & Scavi di Stabia & Scavi di Boscoreale ed Antiquarium (egy jeggyel), Museo Archeologico Virtuale (MAV) di Ercolano, Villa Campolieto, Caserta és Capua múzeumai (Reggia di Caserta & Museo Archeologico dell’Antica Capua & Museo dei Gladiatori & Anfiteatro Campano & Mitreo – egy jeggyel), Museo Archeologico Nazionale di Paestum & Parco Archeologico di Paestum (egy jeggyel), Parco Archeologico di Elea Velia, Certosa di San Lorenzo di Padula, Grotte di Pertosa-Auletta, Casa Museo Joe Petrosino a Padula, Battistero San Giovanni in Fonte a Padula, Museo Civico Multimediale di Padula, Ravello múzeumai (Villa Rufolo & Museo del Duomo & Auditorium & Scavi del Monastero della S. S. Trinità – egy jeggyel), Benevento múzeumai (Area Archeologica del Teatro Romano di Benevento & Hortus Conclusus & Area Archeologica Arco del Sacramento & Museo Diocesano e percorso archeologico Ipogeo & Museo del Sannio & Museo Arcos & Museo dell’Arco di Traiano)
*Figyelem! A Gran Cono del Vesuviónál jelenleg nem tudjuk használni a kártyát!
A 7 napos CAMPANIA ArteCard nem tartalmaz ingyenes utazást, viszont a fent felsorolt múzeumok közül 5 látogatható vele ingyen, a többi kedvezménnyel. Ifjúsági kártya nincs, mert a múzeumokat 25 éves korig ingyen látogathatják a fiatalok. *Figyelj, mert először ahhoz kell menni, amit ingyenesnek szeretnél!!!
A 365 napos CAMPANIA ArteCard azoknak való, akik egész évben szeretnék élvezni a művészetet! Ezzel a kártyával nem vehetők igénybe a közlekedési eszközök, csak a múzeumokra korlátozódik, viszont exkluzív művészeti eseményeken is részt vehetünk vele!
1) Töltsd le az ArteCard applikációt!
2) Vásárold meg a kártyát/kártyákat online az applikáción keresztül!
3) Amikor kint vagy Nápolyban és használni kezdenéd a szolgáltatásokat, először aktiváld be a kártyát! Kattints az “ACTIVATE” gombra! Kapni fogsz két QR-kódot: egyik a közlekedési eszközökre, másik a múzeumokra lesz érvényes. A beaktiválás pillanatától elindul egy számláló, ami mutatja a visszamaradt időt, pl. ha hétfőn 11.00-kor aktiváltuk a 3 napos Napoli Cardunkat, az szerdán 23:59-kor fog lejárni. A számlálót leállítani nem lehet!
Javasoljuk, hogy a kártyádat nyisd meg, mielőtt lemész a metróhoz, mert a föld alatt jellemzően nincs térerő és nem tölt be az applikáció! Képernyőfotót pedig nem tudsz róla csinálni!
… avagy a gyakran feltett kérdések és válaszaik.
1) KÖZLEKEDÉS – Nápolyban mindig extra idővel kell számolni, ha közlekedünk! Kezeljük “délies lazasággal” a dolgot, éljünk úgy, mint a helyiek! Előbb-utóbb jön a busz, addig beszélgessünk és csodáljuk a tájat. Jegyet a buszvezetőnél is kapunk, kivéve a SITA buszt, arra felszállás előtt jegyet kell venni a helyi újságos bódéban. Nápolyi napijegy a belvárosban, ami minden járatra jó (többféle busztársaság van): BIGLIETTO GIORNALIERO “INTEGRATO” (5.10€). Hetijegy: NAPOLI ABBONAMENTO 7 GIORNI “INTEGRATO” (16€). A jegyek online is kaphatók az UnicoCampania applikáción keresztül. Gyerekeknek 6 éven alul ingyenes az utazás. A hajókra előre online jegyet nem tanácsos venni, mert bármi adódhat (erős szél, eső, viharok, fennakadások), ami miatt nem indul! Azt javaslom, hogy nézzétek ki a menetrendből, hogy melyikkel szeretnétek menni, majd menjetek oda az indulás előtt 20-30 perccel és akkor vegyetek jegyet. Mi így csináljuk. Fontos menetrendek linkjei:
2) NAPOLI ARTE CARD /CAMPANIA CARD – a városkártyák megvásárlásával ingyen utazhatsz (kivéve Alibus, SITA bus Sorrento/Positano/Amalfi felé, Campania Express és az EAV busz a Vezúvra) és múzeumokba is ingyen mehetsz be. (Figyelmesen olvasd el a leírást a kártyafajtákról!) Csak online verziója létezik (ITT), a turista irodákban már nem kapható!
3) POMPEI és ERCOLANO – nem kell előre online jegyet venni. Odamentek a pénztárba és vesztek. Hamar megy a sor. Idegenvezető ajánlott – a térségben Valkai Erzsébet és Kovács Ági az egyedüli hivatalos idegenvezető. Vagy keressétek a Saluti da Altavilla oldalon a barátainkat, Babit és nápolyi történész férjét, Renatót, akik szintén vállalnak alkalomszerűen vezetést. Ha nincs vezetőtök, segíthet az alábbi leírásom: Pompei Scavi, Ercolano Scavi.
4) VEZÚV – kétféleképp lehet feljutni. Vagy vesztek online jegyet (11€, de ez nagyon hamar elfogy, illetve felvásárolják az irodák), és a Circumvesuviana Pompei Scavi nevű megállójából vagy a Pompei vasútállomásról felmentek a helyi EAV busszal (3,6€/út MENETREND). Ez az olcsóbb megoldás, a probléma az vele, hogy oda kell érni időben (előtte-utána 30 percet lehet csak csúszni, és 1 órát fent lenni), illetve rossz idő esetén történő zárvatartás miatt sem térítik meg az előre megvett jegy árát. A másik megoldás, hogy a helyi szervezett Vesuvio Express tour-okkal mentek fel Pompei vagy Ercolano megállókból. Ez a kényelmesebb, de drágább megoldás: felvisznek busszal, adnak fent 50 percet és utána ugyanazzal a busszal lehoznak (35€ a komplett program). Figyelem! Ha saját autóval megyünk fel, vegyük figyelembe, hogy csakis az online megvett parkolójegyet fogadják el, amit a parkingvesuvio.it-n előzőleg megvásároltunk (ITT)! Nincs a Vezúvon internet.
5) SZÁLLÁSOK – a Bookingon keresgessetek szállást, az a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, főleg ha genius kedvezményetek is van. Nápolyt illetően ITT egy ajánló a környékekről, ami ajánlott és ami kerülendő.
6) ÉTTERMEK – bárhol egyetek, mindenhol finom kaját találtok! Ajánlásként egy Top 10 lista.
7) LÁTNIVALÓK – picit készüljetek fel előtte, és úgy menjetek Nápolyba! Ezt ajánlom, valamint hogy lazasággal csak élvezzétek a hangulatot, ha ott vagytok! Keveredjetek be a kis sikátorokba és beszélgessetek minél több emberrel! Hogy picit képben legyetek, nézzétek végig először a Napoli Top 100 listát!
8) AUTÓKÖLCSÖNZÉS – tippek Nápolyban és Sorrentóban
9) CSOMAGMEGŐRZŐ – a Garibaldi pályaudvaron
10) IDŐJÁRÁS – a nápolyi időjárás, ahogy a világon mindenhol, percről-percre változik, még az applikációk sem tudják követni. Jótanács viszont, hogy ne hozzunk ernyőt vagy esőkabátot, mert az utcán, ha esik, rögtön árulni kezdik 5€-ért.
Ha ezek után felmerült kérdésed, tedd fel nekünk! Szeretettel várunk a “Nápoly imádók” facebook csoportban!
Ⓜ️ Linea1 TOLEDO
Ⓜ️ Linea1 MUNICIPIO
A Quartieri Spagnoli vagy Spanyol negyed a Via Toledo nyugatra eső része a Vomero-domb felé.
Don Pedro De Toledo spanyol alkirály a városfalak kiszélesítésével létrehozta a Via Toledót és mellette egy új negyedet, amit a spanyol katonai helyőrségnek szánt, a nápolyi lakosság esetleges lázadásainak leverésére és a Nápolyon átvonuló katonák ideiglenes lakhelyéül. Egyúttal népi lakhelyül is szolgáltak a városfalak kiszélesítése után vidékről ideköltöző szegényebb lakosság számára.
A Giovanni Benincasa és Ferdinando Manlio által tervezett négyzetrácsos alaprajzú lakóházak egészen a Castel Sant’Elmo vár lábáig emelkednek.
A Spanyol negyed megalakulása óta, a népesség és az épületsűrűség magas aránya miatt, a bűnözés, a szerencsejáték és a prostitúció melegágya volt, a szórakozás fellegvára. Eredeti funkciójának elvesztése után is Nápoly nehézségekkel küzdő területe maradt. Itália egyesítése után egyre több kézműves bolt nyílt itt, a Via Toledo bevásárlóutcának köszönhetően.
2012-ben megnyílt a nápolyi Linea1 metró Toledo nevű állomása, amit a világ legszebb metróállomásának választottak. Ezután a Spanyol negyedben és környékén hatalmas turisztikai “bumm” következett be. Új boltok, hangulatos éttermek nyíltak, halpiacok és gyümölcsárusok költöztek a negyedbe. A folklór, amit sikerült itt megőrizni, az egész világról vonzza a turistákat, hogy lássák a színes zászlókkal és street artokkal borított negyedet, ami esténként nyitott szórakozóhellyé válik.
A tipikus nápolyi “bassókban” (barlanglakások) egykor egész családok laktak. Ma is megcsodálhatjuk, ahogy az icipici lakások elé kiülnek az idősek és a hömpölygő tömeg közt az utcán töltik az életüket. Sokszor belátni a teljesen kitárt ajtókon és ablakokon át a szobákba, ami nagyon egyszerűen van berendezve. De ez ne tévesszen meg senkit, manapság a nápolyi életérzés része itt lakni: kis lakás, ahová csak enni és aludni járnak haza, az egész napot sétálgatva töltik, a piazzákon találkoznak, a naplementét nézik a tengernél. Ahogy De Crescenzo is mondta: “Az “agorizálni” szó jól körülírja a nápolyiak jellemét, annyit tesz: lemenni a térre, hogy megtudjuk, mi hír járja, vagyis beszélgetni, vásárolni, összefutni a haverokkal, ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ember minden pontosabb elképzelés nélkül elmegy otthonról és addig csavarog a napon, amíg el nem érkezik az ebédidő; tehát úgy kapcsolódik ki, hogy beleolvad a gesztusokból, pillantásokból, zajokból összeálló, izzó emberi lávafolyamba. A külföldiek egyre csak ámulnak azon, hogy milyen sok helybéli sétál fel s alá az utcán.”
Igazi Nápoly szagot csak a Spagnoliban és Forcellában lehet érezni.”
Pietro Savastano /GOMORRA/
STREET ART NEGYED – a Spanyol negyedben szinte minden sarkon találunk street artokat, köztük Sophia Lorenről és más hírességekről, helyi színészekről, énekesekről és sportolókról. Fedezzük fel őket!
MURALES MARADONA /Via Emanuele De Deo 60/ – a híres Diego Armando Maradona szentélye
LARGO DEGLI ARTISTI & “L’ORO DI NAPOLI” STREET ART /Via Emanuele De Deo 60/ – a művésznegyed a Maradona-fal mellett, ahol minden híresebb nápolyi képviselteti magát.
LUCIANO DE CRESCENZO STREET ART /Via Emanuele De Deo és Vico Tre Re sarok/ – a mindig jókedvű nápolyi író és filmrendező emlékére
BUD SPENCER STREET ART /Vico Lungo Gelso és Vico Due Porte a Toledo kereszteződése/
TRATTORIA NENNELLA /Vico Teatro Nuovo/ – a hangos és nagyon nápolyi hangulatú étterem
“‘E SCUGNIZZ DE’ QUARTIER” – Bud Spencer & Sophia Loren Street Art /Largo Barracche/
CHIESA DELLA SANTISSIMA TRINITÀ DEGLI SPAGNOLI /Piazzetta Trinità degli Spagnoli 4/
CHIESA DI SANTA MARIA FRANCESCA DELLE CINQUE PIAGHE /Vico Tre Re a Toledo 13/ – a templom a híres székkel, ahová azoknak a nőknek kell ülnie, akik kisbabát szeretnének.
CHIESA DEI SANTI FRANCESCO E MATTEO /Vico Lungo S. Matteo 44/
“ZÁSZLÓS UTCA” /Vico Giardinetto/
“VICO TOTÒ” /Via Portacarrese a Montecalvario és Vico Lungo Montecalvario kereszteződése/
SANTA MARIA DELLA CONCORDIA /Piazzetta Concordia 2/
CHIESA DI SANTA MARIA DELLE MERCEDE A MONTECALVARIO /Vico Due Porte a Toledo/
“VICOLO DELL’AMORE” /Vico Santa Maria delle Grazie a Toledo/ – a szerelmesek utcája
CHIESA DI SANTA MARIA DELLA CONCEZIONE A MONTECALVARIO /Via Concezione a Montecalvario 22/
CHIESA DI SANTA MARIA OGNI BENE AI SETTE DOLORI /Via Francesco Girardi 59/
PARCO DEI QUARTIERI SPAGNOLI /Via Francesco Girardi/
COMPLESSO DELLA SANTISSIMA TRINITÀ DELLE MONACHE /Vico Trinità delle Monache 8/
CROCE A CARIATI /Vico Croce a Cariati/ – a kolera és a katasztrófák emlékére állíttatott kereszt festői panorámával a Spanyol negyedre
Via San Carlo 15, NAPOLI
/TOLEDO/
A Galleria Nápoly újjáépítésének egyik alapköve volt (1887-1891), és Umberto I olasz királynak ajánlották az 1884-es kolerajárványban tanúsított nagylelkű jelenlétéért.
Ezt a területet már a 16. században is a nagy forgalom miatt ismerték. Párhuzamos kis utcák szövevénye volt a Via Toledo és a Castel Nuovo között. Ezek a sikátorok rossz hírnévnek örvendtek, mivel kocsmák és bordélyházak szegélyezték. (Lásd Giambattista Basile: “Le muse napolitane” c. művében.) A 19. századra a rossz higiéniai körülmények a tetőfokra hágtak, 1835 és 1884 között kilenc kolerajárvány volt ezen a területen. Ezután elkezdődött a kormányzati beavatkozás, vagyis a “Risanamento” projekt. A területre kiírt pályázatot Emanuele Rocco építész nyerte meg, aki a milánói Galleria Vittorio Emanuele II mintájára egy kereszt alapú passzázst tervezett meg. A nyolszögletű központi teret 4 passzázs vette körül, melyeknek bejáratai a Via Toledóra, a Santa Brigida templomra és a Via Giuseppe Verdire nyíltak, főbejárata a San Carlo Operaházra nézett. Az ünnepélyes átadásra 1890. november 19-én került sor.
A Galleria főbejáratának homlokzatán többek közt a négy évszak, valamint a négy kontinens szobra áll. Az árkád alatti mennyezeten több kerek tondo is van, melyek Diana, Kronosz, Vénusz, Jupiter, Merkúr és Juno istenségeket ábrázolják. A többi bejárat felett Nápoly vezető kerületeinek emblémái láthatók (Seggio del Popolo).
A Galleria tetejét fém- és üvegkupola fedi. Nyolc árkádjában nyolc szárnyas női alak áll, akik egy-egy lámpást tartanak. A köztük lévő félköríves ablakok tetején a Dávid-csillag valójában két egymásba fordított háromszög, ami a Szabadkőművesek szimbóluma, mivel a Galleria kezdetektől fogva a nápolyi szabadkőműves páholy történelmi székhelye volt.
A kupola alatt négy palazzo helyezkedik el, melyeknek bejárata a központi nyolcszög felől közelíthető meg. A bejáratok feletti stukkók témája mind a zenével kapcsolatos.
A Galleria palazzói üzleteknek és kávézóknak adnak otthont, harmadik emeletén magánlakosztályok, hotelek és több B&B lakás is van. A kupola alatti padlózaton a csillagjegyeket láthatjuk.
Az üzletek közt találjuk a postát is (Poste italiane), ahol akár egy képeslapot is feladhatunk. Ezen kívül divatüzletek, kesztyű- és kalapboltok, Sephora kozmetikumok, ajándékboltok, McDonald’s és a La Sfogliatella Mary, ahol sokak szerint Nápoly legjobb sfogliatellája kapható. Az Euronics áruházban a lakásfelszerelés mellett jegyeket is vehetünk a Napoli meccsekre a Stadio Diego Armando Maradonába!
Érdekesség, hogy a Galleria alatt létezik egy másik, ugyanilyen kereszt alakú helyiség, ami egykor a Salone Margheritának és a Belle Époque színháznak adott helyet, ahol több mint húsz éven át a nápolyiak mulattak éjszakánként, olyan személyiségeket fogadva, mint Matilde Serao, Salvatore Di Giacomo, Gabriele D’Annunzio vagy Ferdinando Russo.
A Galleriát úgy tervezték, hogy monumentális alkotás legyen, akárcsak az őt körülvevő épületek: a San Carlo, a Maschio Angioino, a Palazzo Reale vagy a Piazza Plebiscito. Már a kezdetektől alapvető kereskedelmi központ lett, köszönhetően annak, hogy a “struscio” utcái veszik körül: a Via Toledo, a Via Santa Brigida és a közeli Via Medina. 1896-ban itt nyitották meg a város első moziját, mely egyben Itália egyik első mozija is volt. Itt mutatták be a Lumière fivérek első mozgó-filmjeit! Melyek természetesen Nápolyról szóltak…..
Itt kerestek némi aprópénzt közel 50 éven át a “sciusciàk” vagyis a város cipőtisztítói (nevük a “shoe shiner” kifejezésből ered). A városi sikkhez tartozott, hogy Nápoly elegáns urai itt fényesíttették a cipőiket tisztára, hogy szépen csillogjanak. Ezzel kapcsolatban nézzétek meg Vittorio De Sica “Sciuscià” című filmjét.
Piazza del Plebiscito, NAPOLI
/PLEBISCITO/
A Napoleon-korszakban Gioacchino Muratnak köszönhetően Nápolyban megszületett a legnagyobb nyílt tér, a későbbi Piazza del Plebiscito. A Palazzo Reale előtti téren a korábbi kolostorok lebontásával Murat megépíttette a Foro Gioacchinót, vagyis a félköríves árkádsort, melynek közepére egy Napoleont dicsőítő Pantheont szánt. A munkálatok épp csak az oszlopsor megépítéséig jutottak, mikor Murat és Napoleon uralmának vége lett Nápolyban. Visszatért a régi király, Ferdinando I di Borbone, aki átkeresztelte az új helyet Foro Ferdinandeo-ra, a Pantheon épületéből pedig templomot csináltatott római mintára. A később bazilikává avatott szentélyt San Francesco di Paolának ajánlotta, aki segített neki visszatérni a trónra, és akinek itt álló kolostorát (Santo Spirito) Murat leromboltatta.
Az építési munkálatokkal Pietro Bianchit bízták meg, aki neoklasszicista stílusban megalkotta a római Pantheon hasonmását. Nem teljes másolat volt ez, mert a méretek nem stimmeltek, a király parancsára a kupola nem lehetett magasabb a királyi palota épületénél! És két kisebb kupola is került a nagy mellé. A templom belseje szintén a Pantheont idézi, csak jóval egyszerűbb. Néhány szent szobrát láthatjuk körben. A templom érdekessége, hogy itt volt az első fordított oltár Nápolyban.
A bejárati timpanonon egy felirat hirdeti, hogy a templomot San Francesco di Paolának szentelték és Ferdinando I di Borbone építtette. A timpanon tetejének két szélén San Francesco di Paola és San Ferdinando di Castiglia szentek állnak, középen pedig a Vallást megtestesítő szimbolikus nőalak. A kolonnádsor tetején a 7 Erény szobra áll.
A templom kapuján jeleneteket láthatunk a templom névadó szentjének életéből. Az átriumból két oldalsó kápolna nyílik, mindkettőt kupola fedi. A baloldali a Purgatóriumi lelkeknek (Anime del Purgatorio) van szentelve Luca Giordano “Sant’Onofrio” és Paolo de Matteis “Trinità” (Szentháromság) című festményeivel. A jobboldali kápolna az Oltáriszentség (Santissimo Sacramento) tiszteletére állíttatott. Fő kincse az oltár mögötti festmény San Francesco di Paoláról és egy Caravaggio másolat, a “Deposizione nel Sepolcro” (Krisztus behelyezése a sírba).
Az átrium után a bazilika kerek központi terébe lépünk. A 34 méter átmérőjű kupolát, mely a Pantheon másolata, Bourbon liliomok díszítik. Teteje nem nyitott, hanem egy apró üvegkupola fedi a központi oculus-t. Az 53 méter magas kupolát 34 korinthoszi oszlop tartja, és egy kerek karzat veszi körül, ahol fülkéket alakítottak ki a királyi családnak. Az ünnepségeken ők itt vettek részt.
A 3 baloldali kápolnában három képet láthatunk: “Morte di Sant’Andrea d’Avellino” (Avellinói Szent András halála), “Immacolata” (Szeplőtelen Szűzmária), valamint a “Transito di San Giuseppe” (Szent József átutazása). A 3 jobboldali kápolnában az “Ultima comunione di San Ferdinando di Castiglia”, a “San Francesco di Paola” és a “San Nicola da Tolentino” képeket láthatjuk, amiket San Francesco di Paola életéből vett jelenetek díszítenek kétoldalt.
A templomot 8 szent szobra veszi körbe, a bejárattól balra indulva: Sant’Atanasio, Sant’Agostino, San Marco, San Giovanni, San Matteo, San Luca, Sant’Ambrogio és San Giovanni Crisostomo.
A főoltár az apszis alatt helyezkedik el, és a Santi Apostoli templomból hozták át ide, hogy impozánsabb helyen állhasson. Féldrágakövek díszítik, Ferdinando Fuga készítette. Két oldalán két egyiptomi oszlop áll, amit kandelábernek használnak (a Santi Severino e Sossio templomból jöttek). Az oltár mögötti festmény San Francesco di Paolát ábrázolja, amint újraéleszti az ifjú Alessandrót.
Piazza Museo 19, NAPOLI
/MUSEO/
A Museo Archeologico Nazionale di Napoli (MANN) vagyis a Nápolyi Régészeti Múzeum a Palazzo degli Studiban, vagyis a tanulmányok palotájában székel, amit eredetileg királyi lovardának építettek Pedro Téllez-Girón spanyol alkirály idején (1586). 1616-ban Pedro Fernandez de Castro ide költözteti az egyetemet a San Domenico Maggiore kolostorából. Az épületet ezután egyre bővítették és szépítették, még Ferdinando Sanfelice (keleti szárny, 1742) és Ferdinando Fuga (1777) is dolgozott rajta. Ferdinando I di Borbone király az egyetemet átköltözteti a Murat által kiűzött jezsuiták megüresedett kolostorába, a Casa del Salvatoréba (Via Mezzocannone).
Úgy dönt, hogy egy nagy múzeumot hoz létre itt és ide hozatja a nagyanyjától örökölt Farnese-kollekciót és a Portici palota Ercolanói gyűjteményét (1816). Csillagászati obszervatórium beépítését is javasolták az épületbe (1791), amihez az északkeleti részen egy magas tornyot kellett volna építeni, ám a munkálatok nem folytatódtak, mert a talaj megsüllyedt. Az egyetlen, amit a csillagvizsgáló projektből megvalósítottak, az az impozáns napóra a Salone della Meridiana padlózatán.
Gran Salone della Meridiana – a termen átfutó 27 m hosszú meridián vonal a napórával, a szélrózsával és két oldalán a 12 állatövi jegy festett medallionjaival együtt a csillagvizsgáló megépítésének alapköve volt. Mai napig működik. A délnyugati sarokhoz közeli falból egy kis lyukon át beszűrődik a déli nap sugara, ami 11.45 és 12.30 között megvilágítja egyik oldalon az évet, másik oldalon a hónapot, amiben járunk. Ebben a teremben állították ki a múzeum talán legértékesebb szobrát, a Farnese Atlaszt (II. század). Az óriás a hátán tartja a mennyboltot, az akkoriban ismert zodiákus jelek legkomplettebb ábrázolásával. A tetőboltozat freskóját Pietro Bardellino készítette (1781), és a királyi párt, Ferdinando I di Borbonét és Maria Carolinát ábrázolja, mint a művészetek pártfogóit. A király elve az volt, hogy az alkotások, ha nem állítják ki és nincs, aki megcsodálja őket, elsorvadnak. Eredetileg a Farnese könyvtár volt itt, amit 1925-ben a Palazzo Realéba költöztettek.
Ferdinando I projektje a különböző magok egyértelmű szétválasztását célozta meg. A nyugati udvar körül a Museo Hercolanese, a keleti oldal körül a Farnese Képgalléria kapott helyet, míg a magasföldszinti szobákat egyrészt a Farnese könyvtárnak, másrészt az Accademia di Belle Arti művészeti tevékenységének alakították ki. 1786-88 közt Ferdinando I a pápa nagy tiltakozása ellenére idehozatja Rómából nagyanyja, Farnese Erzsébet örökségét, a Farnese-gyűjteményt a nagyrészt II. századi római szobrokkal. A múzeumot tovább bővítik. 1816-ban hivatalosan is megnyílik a “Real Museo Borbonico”, melynek megnyitójára Antonio Canova egy szobrot készít Ferdinando I di Borbonéról, melyet a múzeum monumentális lépcsőházában helyeznek el. A II. világháborús bombázásokat az épület viszonylag sérülés nélkül átvészelte, köszönhetően annak, hogy tetejére egy figyelmeztető jelet festettek, valamint az akkori direktor Amedeo Maiuri karizmájának, aki bár el volt törve a lába, személyesen elbarikádozta magát a múzeumban, hogy megakadályozza akár a támadók, akár a szövetségesek bejutását az épületbe. Egyedül azt engedte meg nekik, hogy az előtér egyes helyiségeiben a háborús gyógyszerek és orvosi segédeszközök depója legyen. A műalkotásokat kimenekítette, amiket nem tudott mozdítani, azokat becsomagolta és homokzsákokkal rakta körbe.
A nápolyi MANN az egyik leggazdagabb régészeti múzeum a világon. Elsősorban az értékes Pompeiből és Ercolanóból való műtárgyak miatt. És a gazdag egyiptomi, etruszk, görög, római gyűjtemény miatt. Egy különleges erotikus kiállítás is helyet kapott a Gabinetto segretóban.
Leghíresebb tárgyak: a Farnese Hercules, a Farnese Atlas és a Farnese Bika (és más híres szobrok másolatai, melyek egykor például a Caracalla Termében álltak, Rómában), az ercolanói Villa dei Papiri összes lelete, valamint a Nagy Sándor mozaik a Faun házából, Pompeiből.
A múzeum két belső udvarral rendelkezik, ezek adják a fényt a termeknek. Ezekben a romantikus kertekben, a Giardino delle Fontanében és a Giardino delle Cameliében, amiket szökőkutak, padok és pergolák díszítenek, egykor szintén szobrok voltak kiállítva. Ma is megtekinthetők azok a történelmi pálmák, amik a kertek építésekor, az 1900-as évek elején lettek ültetve.
Újdonság, hogy a múzeum mögött lévő felújított hátsó kertbe, a Giardino della Vanellába is be lehet menni, amit idén adtak át a nagyközönségnek.
Emelett időszakos kiállításokat is vannak, mint a “gladiátorok“, “antik fegyverek”, “görög mellszobrok”, “Cumae, Pithecusae és Neapolis”, a “Vezúv térség ételei és ízei” (pompei és ercolanói ételek maradványai). A raktárakban lévő tárgyak háromszor annyi mennyiségűek, mint a kiállítottak, ezért különböző terveket eszelnek ki, többek közt a világ egyik legnagyobb régészeti múzeumának létrehozását a jelenleg használaton kívül lévő Albergo dei Poveri palota épületében, melynek neve “Louvres Partenepeo” lenne.
A múzeumhoz szervesen kapcsolódik a Museo metrómegálló aluljárójában kiállított “Stazione Neapolis” című kiállítás, ami a metró építése során a föld alatt talált régészeti leletekből áll.
Valamint a MANN társmúzeuma, a Museo Archeologico di Campi Flegrei, ami a Castello di Baiában kapott helyet, és a Campi Flegrei térségben talált kincseket őrzi.
Ⓜ️ Linea1 TOLEDO
Ⓜ️ Linea1 MUNICIPIO
A Piazza del Plebiscito (régebben Largo di Palazzo) Nápoly legnagyobb tere a királyi Nápoly területén, a Piazza del Trieste e Trento tér és a San Carlo Operaház szomszédságában.
Ezen a helyen már 1600-ban is egy kisebb nyílt tér létezett, ahová Fernando Ruiz de Castro spanyol alkirály felépíttette az Alkirályi Palotát, azaz a Palazzo Reale elődjét. A palota előtti tér kialakításához felszámolták a Santo Spirito, a Santa Croce és a San Luigi kolostorok földjének egy részét. A Largo di Palazzo névre keresztelt apró tér hamar a város létfontosságú központjává vált. A döntéshozatalé és a mozgalmas udvari életé. Az arisztokrácia szintén itt telepedett le.
Az alkirályok idejében került ide az impozáns Fontana del Gigante kút (ma a tengerparton áll) és a Gigante di Palazzo, azaz Nápoly “beszélő szobra”, ahol a nép játékosan és olykor szemtelenül üzent a királynak.
A téren mindenféle mulatságokat és játékokat tartottak, karnevál idején például egy hatalmas fákkal ellátott papírmasé szigetet építettek a térre egy oszloppal vagy később apró villával a tetején, ez volt az “albero della cuccagna”. Az akadálypályát jól beszappanozták, hogy nehezebb legyen feljutni, a csúcson pedig mindenféle húsok, gyakran nagy ökrök, borjak, élő csirkék, sonkák, sajtok, gyönyörű női és férfi ruhák és kincsek várták a bátor jelentkezőket, akik az ágyuúk eldörrenése után megrohamozták a szigetet és igyekeztek minél több holmit elkapni. A játék olykor tragédiával vagy halálesettel is végződött. Eredeti célja a húsvét előtti 40 napos böjtöt (quaresima) megelőző dorbézolás volt.
A tér mai formáját Gioacchino Muratnak köszönhetjük, aki monumentális álmot valósított meg, létrehozta Nápoly legnagyobb terét. Az 1809-es törvény, mely kiűzte a szerzetesrendeket a városból, lehetővé tette, hogy a megürült kolostorok területét beolvassza és a Largo di Palazzo teret háromszorosára növessze. Murat a teret nagy felvonulásokhoz és fesztiválokhoz terveztette. Leopoldo Laperuta és Antonio De Simone nápolyi építészekkel megépíttette a királyi palotával szemben a Foro Gioacchinót, azaz a két félköríves dór oszlopsort és az ikerpalotákat: az Államminiszterek Palotáját és a Külügyminiszteri Palotát. A két köríves árkádsor a római Szent Péter Bazilika kolonádjait idézi. Murat egy olyan fórumot álmodott meg ide, ami a Pizzofalcone domb adottságait kihasználva, egy kolonnádokkal díszített természetes Amfiteátrumként terül el a királyi palota előtt.
Az oszlopsorok közepére egy Pantheont képzelt el Napoleon dicsőítésére, a tér közepére szintén Napoleon lovasszobrát tervezték kiállítani.
Ferdinando I di Borbone visszatérésével az eredeti terveket módosították. A Foro Gioacchinót Foro Ferdinandeo-ra keresztelték, a kerek középső épületben pedig a király parancsára templomot emeltek San Francesco di Paola emlékére. A templomot Pietro Bianchi építész tervezte, aki két lovasszobrot is rendelt a bejárat elé a két Bourbon királyról, Carlo III di Borbonéról és Ferdinando I di Borbonéról (apáról és fiáról), melyeket a híres itáliai szobrász, Canova készített el. Az árkádsort pedig 8 egyiptomi oroszlánszoborral egészíttette ki. Az új teret 1846-ban avatták fel.
A tér a mai Piazza del Plebiscito nevét az 1860. október 21-én megtartott népszavazásról (plebiscito) kapta, ahol a Két Szicíliai Királyságot Itáliához csatolták.
1885-ben a téren felállítottak egy impozáns szökőkutat, melynek vízsugara napokig 30 méteres sugárral ontotta a vizet. Felavatásán Umberto I király és felesége, Margherita is részt vettek. A szökőkutat később lebontották.
1963-tól a teret köztéri parkolóvá alakították, hogy megbírkózzanak a városban elszaporodó autók áradatával. Egészen a G7-csúcsig így volt ez, mikoris a teret visszaadták a közönségnek (1994). Azóta rendezvények és ünnepségek helyszíne, itt tartják a karnevált, a katonai akadémia új növendékeinek avatását és olyan hírességek koncertjeit, mint Pino Daniele, Gigi d’Alessio, Bruce Sringsteen vagy a szilveszteri koncertek.
A bazilika alatt nemrég egy új földalatti Ipogeo-t tártak fel. A gombaboltozattal alátámasztott kör alakú helyiség körül alagutak és folyosók vannak. Eredeti funkcióját egyelőre még vizsgálják, talán a Bourbon királyok temetkezési helye lehetett.
Murat eredeti elképzelése az volt, hogy a királyi palotával szemben lévő nyomornegyedet (Pizzofalcone lejtői) eltűntesse, impozáns kilátást biztosítva az uralkodóknak, akik kinéznek a palota ablakán. A tér két oldalán lévő két épület tükörképe egymásnak. A tenger felőli a Palazzo Salerno, mely ma katonai parancsnokság, a Bourbon időkben a hadsereg elit alakulatának szállása, illetve John Acton, a királyi haditengerészet parancsnokának székhelye volt. A másik épület a Prefettura palotája, melynek erkélyén fogadta a nép üdvözletét Garibaldi 1860-as bevonulásakor, Itália egyesítésekor.
A prefettura épületének másik oldalán, a Piazza Trieste e Trento tér felé található Nápoly nagy történelmi kávéháza, az 1860-ban épült Gran Caffé Gambrinus. Vele pont szemben, a Palazzo Reale oldalsó szárnyában találjuk a világhírű Teatro San Carlo operaházat.
A tér mögött van a Galleria Borbonica bejárata, amely ma is megtekinthető. Ez egy föld alatti titkos alagút volt, amit Ferdinando II di Borbone király építtetett (1853), hogy összekösse a palotát a Piazza Vittorián lévő Bourbon-hadsereg állomáshelyével, ahonnan veszély esetén elmenekülhettek volna. A projekt teljesen sosem fejeződött be.
A Piazza del Plebiscitóhoz két nápolyi játék is kapcsolódik, az első a nápolyi királyok szobraihoz kötődik, a másik pedig egy lehetetlen küldetés: a “csukott szemmel átkelés”.
Tisztázzuk az elején, hogy Nápoly egy gyönyörű város. Nem “Dél szemetesládája” vagy “Afrika”, ahogy sokan gondolják. Nápolyi bloggerként szívemen viselem a gazdag történelmi múlt, a szép helyek, a kultúra és a hamisítatlan “Nápolyi hangulat” megmutatását. De ahogy a világ minden nagyvárosában, Nápolyban is vannak kevésbé dekoratív helyek, amiket jobb, ha elkerülünk. Fontosnak tartom ezek bemutatását is – még akkor is, ha tudom, hogy sokaknak semmi bajuk ezekkel a környékekkel, nagyobb az ingerküszöbük, vagy szeretik az adrenalin löketeket -, mert ezek elkerülésével egész más képet alakíthatunk ki magunknak Nápolyról. Íme a helyek:
1) GARIBALDI – Elsősorban ilyen gócpont a Stazione Centrale központi pályaudvar környéke a Piazza Garibaldin. Mint ahogy a legtöbb pályaudvar környéke a világon, ez is zsúfolt, koszos és sokan alszanak az utcán. Nápolyban gyakorlatilag ez a színesbőrűek tere. Nappal sem kellemes itt átsétálni, de éjszaka kerüljük el! Rettegni nem kell, általában semmi nincs, de itt megszállni csak kényelmi szempontokból ajánlatos, aki például a Circumvesuvianával akarja meglátogatni Pompeit, Ercolanót, Sorrentót vagy az Amalfi-partot. Arra jó lehet. Figyeljünk még arra, hogy az északi részen van egy kis piac a Supermercato di Mahmood Asmat környékén /Via Alessandro Poerio – Via Alfonso d’Aragona kereszteződése/ – ezt végképp kerüljük el, papírdoboz halmok és bűzölgő szemét az utcán, arabok és afrikaiak kereskednek itt. Viszonylag ajánlott a Corso Garibaldi főút teljes szakasza, itt elég nagy a forgalom ahhoz, hogy ne történjen semmi.
2) PORTA CAPUANA – a pályaudvartól északra lévő terület a Porta Capuanáig – és annak környéke – Nápoly egyik felújításra váró negyede. Jelenleg amit láthatunk az a szemét, a máladozó vakolat és a döglött patkányok. Egy jövőbeli projekt keretében viszont teljes egészében megújítanák a tér környékét, amit zöldövezetté alakítanának játszóterekkel és parkkal. Várjuk!
3) FORCELLA – a Gomorrából is híres-hírhedt nápolyi Forcella negyed mai napig a bűnözés melegágya. Talán éppen ezért is olyan látogatott manapság! Amíg a Da Michele pizzériában várjuk a pizzánkat, körülnézhetünk egy kicsit, hogy megérezzük a hely atmoszféráját.
4) PIAZZA NAZIONALE – a pályaudvartól a Centro Direzionale negyed felé találjuk a Piazza Nazionalét, ami a drogosok tanyája. A játszóteret hiába újították fel, rövid időn belül ismét lerongálódott és graffitik “díszítik”.
5) POGGIOREALE – a nápolyi börtön, a Carcere di Poggioreale /Via Nuova Poggioreale 167/ szintén itt van ezen a környéken.
6) PIAZZA MERCATO – a kompkikötő környékén található Piazza Mercato már rég nem a piacnak ad helyet, hanem az enyészetnek. Mellette a bazilika kolostorában nyitott hajléktalan szálló csak fokozza a gondot.
7) VIA NUOVA MARINA – a Mercato tér alatt futó tengerparti út, ahová a Corso Garibaldi torkollik a kikötő területe. A Via Nuova Marina szakasza innentől egészen a Molo Beverellóig Nápoly egyik nagyon csúnya része. Kikötői “csöves” hangulat jellemzi, fekszenek az utcán, üvegek és szemét, de egyszer egy komplett macskatetemet is láttunk szétbomlani a kerítésen, ki tudja, mióta állt ott, már a bordája is kilátszott (bocsánat).
Ellenben viszont jó hír, hogy Nápoly sok “veszélyesnek” titulált negyedéből időközben hangulatos hely lett. Ilyen például a Spanyol negyed, vagyis a Quartieri Spagnoli, ahol a legszuperebb éjszakai élet folyik manapság! A bárokból zene szól, állva elfogyaszthatunk egy aperitivót vagy vacsorázhatunk az isteni kis éttermekben, melyek a szűk utcákban várnak.
A szállásfoglalást egyébként én ide ajánlom a Spanyol negyed, Piazza Plebiscito, Via Toledo környékére, mert itt van a királyi Nápoly, a legtöbb látnivaló, a tengerpart és a turista kikötő is, ahonnan Caprira, Ischiára, Procidára, Sorrentóba, Salernóba vagy az Amalfi-partra kirándulhatunk.
A másik jó hely a CENTRO STORICO lehet, a Via dei Tribunali vagy a Spaccanapoli utcái, ahol a történelmi belváros forgatagába csöppenhetünk, rengeteg jó étteremmel, street fooddal és látnivalóval.
Nem rossz környék a Mergellina, Posillipo, Vomero környéke sem, csak számoljunk vele, hogy innen a látnivalókhoz vagy a kikötőhöz jó 30-40 perc eljutni. Erre egyébként abszolút ajánlom egy taxi leintését, ami 15-25 euróért elvisz városon belül szinte bárhová.
Buon viaggio!
A “Gomorra” című sorozat nagy sikeréhez a jól megválasztott helyszínek és az atmoszféra is hozzájárultak. Lássuk a kultikus nápolyi helyszíneket, ahol a filmet forgatták!
A Gomorra főszereplője maga Scampia. Nem egy háttér, hanem a sztár.”
Roberto Saviano
A Velák, vagyis a vitorla alakú házak Scampia jellegzetes épületei. A sorozat az itteni bűnbandák életét mutatja be, élükön Don Pietróval. A “Vitorlák” a sorozat szimbólumává váltak, több száz turista kereste már fel őket. /Le Vele, SCAMPIA/
Donna Imma Scampia jellegzetes parkjánál sétáltatja a kutyáját /Parco di Ciro Esposito, SCAMPIA/
Nem az erősé a győzelem, hanem azé, aki tud várni.”
Donna Imma
A Savastanók villája, valóságban Torre Annunziatában van és egy igazi bűnözőtől, Francesco Gallo maffiafőnöktől vették bérbe a forgatásra, a bérleti díjat a börtönbe juttatták be neki. A mögötte lévő épületeket utólag szerkesztették a háttérbe, hogy úgy tűnjön, Scampiában vannak. /Parco Penniniello, TORRE ANNUNZIATA/
A Piazza Garibaldin lévő Hotel Mignont*** és különösen Ciro szobáját a forgatás után elözönlötték a sorozat rajongói /Hotel Mignon, Corso Novara 7, NAPOLI/
I/1 – Ciro és Attilio egy kanna benzint töltenek a kúton /Agip, Via Galileo Ferraris, NAPOLI/
I/1 – Tűz Conte anyjának házában /Via Arenaccia, NAPOLI/
I/1 A bár, ahová Ciro és Attilio a tűz után mennek. Az épületeket itt is studiomunkával készítették mögé, hogy úgy tűnjön, Scampiában vannak /Extravagance, Viale Kennedy 10, NAPOLI/
I/1 – Ciro csapdát állít Contenak /Stazione Circumvesuviana, Via Selva, SAN VITALIANO/
I/1 – Ciro a háztetőn sír Attilio halála után /Via G. Nappi, SAN VITALIANO/
I/2 – Don Pietro a tengerpartra megy beszélni Nunziatával, hogy valami nem stimmel /Spiaggia di Licola/
I/2 – Ciro Esposito emlékpark Scampiában a következő felirattal: “Quando la felicità non la vedi, cercala dentro” (Amikor a boldogságot nem találod, keresd magadban) /Parco di Ciro Esposito, SCAMPIA/
I/2 – Don Pietro a Posillipo negyedben üzleti ebéden az ügyvéddel /Ristorante Reginella, Via Posillipo 45a, POSILLIPO/
I/12 – Ciro a kislánya egyik előadására megy, ahol lövöldözés tör ki Genny és közte /Teatro Sanità – Chiesa dell’Immacolata e San Vincenzo, Via San Vincenzo 1, SANITÀ/
I/4 – Don Pietro és később Scianel a börtönben /Carcere Poggioreale, NAPOLI/
II/1 – Scampia és Secondigliano, őrszemek a tetőkön /Tetto di Lotto U, SCAMPIA/
II/1 – Ciro elmegy Salvatore Contéhoz /Via dello Scirocco, POGGIOREALE/
II/1 – Maria Rita biciklizik a játszótéren, Ciróék régi házánál /Via della Bussola, SAN PIETRO A PATIERNO/
II/1 – Donna Imma ajándéka, az új szobor. Még ma is áll. /Case dei Puffi, Lotto P, SCAMPIA/
II/1 – Ciro megöli a biztonsági őröket a Circumvesuviana Vesuvio állomásán /Stazione della Circumvesuviana di Vesuvio/
II/1 – Ciroék új háza a tengerparton /Via Alice, LICOLA/
II/1 – Ciro megtámadja a páncélautót /Via Argine, NAPOLI/
II/2 – Genny az elásott gyémántokért megy /Viale Piedimonte d’Alife, SCAMPIA/
II/3 – Conte születésnapját ünnepli /Villa La Posada, LICOLA/
II/3 – Conte az anyaföldjén /MINORI/
II/3 – Conte a templomba megy az ünnepre /Basilica di Santa Trofimena, MINORI/
II/3 – a Conte klán a szobrok belsejében csempészi a drogot /Worldgarden Ametrano, Via Passanti, BOSCOREALE/
II/4 – Patrizia válaszol Malammo ajánlatára, elfogadja, hogy Don Pietro bizalmi embere lesz /Via Vicinale Palazziello, SOCCAVO/
II/4 – Malammo megmutatja Patriziának Don Pietro rejtekhelyét /Torre Veronica, SCAMPIA/
II/4 – Patrizia és Malammore elkísérik Don Pietrót /Via Argine, NAPOLI/
II/5 – Malammore nem jut be a házba az őrszemektől /Parco delle Rose, Lotto N, SCAMPIA/
II/6 – Ciro és o’Cardillo jelenete /Parco Castello, Lotto N1, SCAMPIA/
II/6 – szétlövik Malammo házát /Parco delle Rose, Lotto N, SCAMPIA/
II/8 – Ciro és testvére, Rosario utolsó találkozása /Cimitero di Portici/
II – az étterem, melynek tengerpartján a vacsora után Ciro megöli Deborát /Kora Pool & Beach, Via Miliscola 181, POZZUOLI/
II – Ciro megöli Don Pietrót /Cimitero Poggioreale Nuovissimo, NAPOLI/
III/11 – A föld alatti templomban találkoznak a szövetség tagjai /Chiesa Santa Maria delle Anima del Purgatorio, Via dei Tibunali 39, NAPOLI/
III – Patrizia és Michelangelo megesküsznek, a menyasszonyt Gennaro kíséri az oltárhoz /Collegiata di Santa Maria Maddalena, ATRANI, Costiera Amalfitana/
III – A Levanték háza /NOLA, VILLA LITERNO vagy AFRAGOLA/
III – a Posillipo partjainál is gyakran feltűnik Gennaro /POSILLIPO, NAPOLI/
III – a Centro Direzionale negyedbe többször is járnak a szereplők ügyvédhez, de Kékvér bandája is feltűnik itt /Centro Direzionale, NAPOLI/
III – Enzo szerint a legjobb pizzeria Forcellában, a Porta San Gennaronal /Antica Pizzeria Capasso, Via Porta San Gennaro 2, NAPOLI/
Igazi Nápoly szagot csak a Spagnoliban és Forcellában lehet érezni.”
Pietro Savastano
III – a Forcella negyed Enzo bandájának székhelye, gyakran feltűnik a tipikus San Gennaro street art is /Via Duomo, NAPOLI/
III – a forcellai fiuk végigmotoroznak a városon és a tengerparton /Lungomare Caracciolo, NAPOLI/
III – Forcella egyik palazzojában él Enzo Sangueblù
III – Patrizia a Galleria Umberto tetőteraszán tárgyal /Galleria Umberto, NAPOLI/
III – a történelmi Palazzo Sanfelicében is felbukkan Gennaro /Palazzo Sanfelice, Via Sanità 2, SANITÀ, NAPOLI/
III – Marechiaro tengerparti teraszán egy elsőáldozás zajlik, amit egy lövöldözés zavar meg /MARECHIARO, NAPOLI/
III – Ciro visszatér ide a temetőbe bosszúért /Cimitero di Chiaiano/
III – egy nápolyi mólóról Cirot, Sangueblùt és Gennát egy motorcsónak viszi a nyílt vízre, ahol a sorsdöntő esemény bekövetkezik /Rotonda Nazario Sauro, Lungomare di NAPOLI/
A Gomorrában a tenger gyakran egy fontos karakter. Nem kevés döntő fontosságú, érzelmekkel teli jelenetnek voltam része. A tenger előtt is vettünk fel érzelmekkel teli jeleneteket, köztük a sorozat legerősebbjeit is. A tenger főszereplő sok jelenetben.”
Azzurra
Nápolyi palazzók
V/1 – A Stazione Centrale és a Centro Direzionale alatt lévő utcarész a parkolóval /Parcheggio di Centro Direzionale, NAPOLI/
V/1 – a lakótelep, ahol Angelo és Luciana él és ahol a teraszról ez a kilátás nyílik, több kisgyereket ábrázoló Street arttal, melyek a helyi gyerekek álmait mutatják /Parco dei Murales, Parco di Merola, PONTICELLI/
V/1 – Azzurra a tengerparton sétál Pietróval, Gennaro csak messziről egy kocsiból nézheti őket /Rotonda Diaz, Lungomare di NAPOLI/
V/4 – Gennaro új lakása, ahol az arénaszerű parkban az épületek közt játszóteret rendeznek be Pietrónak és ahol Gennát egyik este a következő üzenet fogadja: “L’Immortale è tornato” vagyis “A Halhatatlan visszatért”. /Complesso residenziale di Piazza Grande, zona Ponti Rossi, NAPOLI/
V/4 – Azzurra az uszodába megy Pietróért, ahol csak nagy nehezen találja meg /Piscina Acquachiara, FRULLONE/
V – Vomero éjjel Gennaro és Azzurra jelenete
A Roberto Saviano azonos című dokumentumregénye alapján írt nagysikerű “Gomorra” című filmsorozatot Stefano Sollima rendezte (2014-21). Az öt évadot megélt sorozat a nápolyi maffia életét mutatja be. Saviano végig jelen volt a forgatáson és a kéziratok megírásánál. Dokumentum pontossággal dolgoztak, a szereplők felvették az igazi karaktereket. Egy nagyon fontos szempontot tartottak mindvégig szem előtt: a karakterek olykor keveredhetnek, de csak olyasmit tehetnek, ami a valóságban is megtörtént! Lehet, hogy nem Nápolyban, nem pontosan olyan formában, nem pont akkor, de valahol meg kellett történnie.
Érdekesség, hogy a sorozat eredetileg a Casalesi klánról szólt volna (a filmben a Levanték), de amikor a helyszíneket bejárták, hogy kiválasszák a forgatási helyeket, Scampiába érve rögtön tudták, hogy megtalálták a film igazi helyszínét. Így átírták a forgatókönyvet és a Secondiglianói klán életének bemutatásába kezdtek. Pietro Savastano karakterét a valóságos bandavezér, Paolo di Lauro, “a láthatatlan főnök” ihlette, aki mindig diszkréciójáról és arról volt híres, hogy anélkül tudott irányítani a háttérből, hogy leleplezte volna magát. Emberei Misso és Raffaele Cutolo voltak. A hatalmat fia, Cosimo di Lauro (Gennaro Savastano) vette át, akit végül 2005 szeptemberében fogtak el. Itt kezdődött Nápoly egyik legerősebb Camorra bandájának felbomlása. Ciro karaktere egy mix, egyrészt a secondiglianói Case Celesti egykori főnöke, Gennaro Marino, másrészt a Gelsomina Verde elrablásáért felelős Ugo de Lucia, harmadrészt a “halhatatlanként” elhíresült Domenico Gargiulo ihlette, aki többször megszökött különféle csapdák elől.
Igazi unikum, ahogyan a Gomorrában a valóságot ábrázoljuk. Segítségünkre voltak a bíró által megerősített dokumentumok, a telefonlehallgatások felhasználásával pedig gyakorlatilag készen is voltak a film párbeszédei.”
Stefano Sollima (rendező)
“A hitelesség kedvéért a helyszínen kellett forgatnunk, nem stúdióban, tűpontosnak kellett lennünk a nyelvezettől a kosztümökig és a helyszínekig. Példának okáért a használt nyelv nem nápolyi volt, hanem scampiai dialektus, az úgynevezett “scampiese”, ami azóta a filmnek köszönhetően elhíresült.”
A sorozat két jóbarát, Ciro di Marzio (Marco D’Amore) és Gennaro Savastano (Salvatore Esposito) életét mutatja be a Camorra árnyékában. A Savastano klán élén Pietro Savastano (Fortunato Cerlino), az erőskezű secondiglianói maffiafőnök áll, akinek Ciro dolgozik. Genny, Pietro és Immacolata (Maria Pia Calzone) fia egy éretlen kamasz, jobban érdekli a bulizás és a csajozás, mint a család ügyei.
Ám a klán meggyengülni látszik, mert egy áruló került a rendszerbe. Pietro börtönbe kerül, helyét többen próbálják átvenni: először Donna Imma, majd Ciro, végül a Hondurasba küldött és megerősödve visszatérő Gennaro áll a klán élére. Donna Imma halála után Pietro Savastano megszökik a börtönből és visszatér. Zecchinetta, Malammo és a banda többi tagja már várják. Ciro háborút szít és a család ellen fordul. Feláldozza saját feleségét, Deborát is. Miután a kislányát is megölik, csak a bosszú hajtja. Gennaro összejön Azzurrával (Ivana Lotito) a római nagyfőnök lányával.
A második évad Pietro nagy visszatérési kísérletéről szól, miközben szálak kötődnek közte és Patrizia (Cristiana Dell’Anna) közt. Ciro tesz pontot a dolog végére és megöli őt. Éppen akkor, amikor Gennaro és Azzurra fia megszületik.
A harmadik évadban Ciro abbahagy mindent ami a mafiához kötődik, és Bulgáriába megy. Migránsok behozatalával foglalkozik. Nem akar senkivel barátkozni. Egy nap megérkezik pár földije Nápolyból… Így kerül kapcsolatba Kékvérrel, a Forcellai banda vezérével. Miután úgy dönt, visszatér Nápolyba, megkeresi őket. Avitabile szétvereti Gennarót és megfosztva családjától kidobatja nincstelenül Secondiglianóban. Genny és Ciro újra egymásra találnak. Avitabilét megölik, Gennaro visszakapja a családját. Cirót egy veszekedés közben lelövi Gennaro, teste a vízbe zuhan.
GENNA’: Mit tennél, ha visszamehetnél, Cirù?
CIRO: Mindent, amit egykoron. Még az érted való önfeláldozást is!”
A negyedik évadban Azzurra kérésére Gennaro abbahagyja a harcot és visszavonul, hogy családi életet élhessen Azzurrával és Pietróval. A kábítószerből szerzett pénzből Dél-Olaszország legnagyobb repterét akarja megépíteni. A bandát innentől Patrizia vezeti, aki a casertai Michelangelóban találja meg élete párját. A casertai klán azonban megkavarja körülöttük a levegőt. Gennaro visszatérni kényszerül. Megöli a szerelmespárt.
A következő évad előtt feltétlen meg kell nézni a “Halhatatlan” (L’Immortale) című kiegészítő részt, ami egy külön mozifilm lett! Bővebben hamarosan ITT!
Ötödik évad: Ciro életben van. Gennaro felkeresi őt Rigában. Ciro az oroszokkal üzletel és új beszerzőkre van szüksége. Nápolyban nagy az elégedetlenség, Gennaro kénytelen újra átvenni az irányítást, hogy családját békében tudja. Azzurra azzal vádolja hogy olyan lett mint az apja, Secondigliano rabja. Ciro visszatér Rigából. Újból ellenségek lesznek Gennaroval, aki maga alá akarja kényszeríteni. Kékvér megörül Ciro visszatérésének és örök hűséget esküszik, hogy élete árán is megvédi. Iszonyatos és brutális kivégzés kezdődik, hogy Genna megbűntesse az árulókat: kivégzi (agyonveri) Kékvért is. Ciro elrabolja Gennarót, Azzurrát és a kis Pietrót, hogy a tengerparton végleg leszámoljon velük…. a végső jelenetre senki sem számít.
A karakterek mesteri felépítése a filmsorozat egyik kulcsa. A gyenge és zöldfülű Gennyből erős kezű és kegyetlen bandavezérré érő Gennaro Savastano, aki boldogan örül trónörököse, a kis Pietro születésének, majd az utolsó évadban őrjöngő fenevaddá változva a falat kaparja, mikor egyetlen gyenge pontjává pont ez válik. És ettől teljesen összeomlik. Ciro karaktere a vezetői babérokra törő fiatal scugnizzóból (utcagyerek – nápolyiul) egy teljesen kiégett, bosszúálló figurává fejlődik, akinek semmi sem szent azután, hogy elvesztette szeretteit, feleségét és kislányát. A film tanulsága csak az utolsó részig nézve érthető meg: a vagány maffiózó élet mindig magában hordozza a veszélyt, a főhősök folyamatosan haladnak a végkifejlet felé, a vég elkerülhetetlen.
Fel akartuk falni a világot, de a világ falt fel minket.”
Gennaro szavai az utolsó jelenetek egyikében
A szomszédos bandák vezetői is mind egyedi karakterek: Salvatore Conte (Marco Palvetti) a spanyol területekkel is bíró nápolyi selyemfiú, Scianel (Cristina Donadio) az egyetlen női bandavezér női sofőrökkel és testőrökkel, Sangueblù (Arturo Muselli) a forcellai alvilág vezetője, Donna Nunzia (Nunzia Schiano) az elkeseredett özvegy, Monaciello, Avitabile, Michelangelo Levante.
Az alakításhoz sokat tett hozzá Susanna Mastroianni, a costumista, aki a színészeket öktöztette. Egyedi “maffia stílust” alakított ki a szereplőknek. Fekete bőrdzsekik, karakteres hajviseletek, ékszerek. Donna Imma még pizsamájához is magassarkú papucsot húzott, és kutyáját is csak abban sétáltatta. Patrizia szintén.
Gennaro és Ciro ruházata karakterük fejlődésével egyenes arányban változik, a tinédzserkortól az érett korig.
Gennaro a lila melegítőből szép lassan áttér a maffiás fekete bőrszerkókra, később pedig az ingekre és öltönyökre, amint szakít a piszkos ügyekkel és üzletemberré válik. A film végefelé ismét feketében láthatjuk, amint visszakeveredik a nápolyi bűnbandák körébe.
A ruhák mellett a lakberendezés is “maffia stílusú”. Az aranykeretes ágyaktól az aranyszélű tükörig és tévéig, a bordó és sötét színű kárpitokig mindent a színpadias spanyolos-nápolyi giccs jegyében rendeztek be. A film jeleneteiben szereplő bútorok forgalmazói ma így hirdetik magukat: “a Gomorra stílusú bútorok áruháza”.
A filmhez sokat tett Mokadelik zenéje, és a filmben elhangzó dalok, mint a “Nuje vulimme ‘na speranza” (NTO’ & Lucariello), “Ancora noi” (Alessio), “Turnamme a fa pace” (Raffaello), “E chiammalo” (Anthony), “Sott’ e cupert” (Tony Colombo), “Nun passa maje” (Francesco da Vinci), “Tutto apposto” (Ivan Granatino) “L’addore forte d’o mare” (Ivan Granatino) és Franco Ricciardi számai: “‘A storia ‘e Maria”, “Capisce a me”, “Uommene”, “Ammore senza core” és a “Madama Blu”.
A Gomorra óriási sikereket ért el, 170 ország vette meg a vetítési jogokat, az egyik legnézettebb sorozat lett a világon.
Senki nem számolt ezzel a hihetetlen sikerrel. Senki nem gondolta volna, hogy egy jelenség lesz belőle.”
Stefano Sollima (rendező)
Ugyanakkor számos olasz politikus, köztük Nápoly egykori polgármestere, Luigi de Magistris, a maffiaellenes bírók, államügyészek és maga a nápolyi nép is kritizálta, mondván, hogy a film népszerűsíti a gengszter életmódot, “megfertőzi a fiatalok agyát, lelkét és szívét”. A sorozat utolsó részeinek vetítésével azonban, mikor a bűnözők elnyerték méltó jutalmukat, ezek a hangok is alábbhagytak.
A “Gomorra nyomában” című cikkem hamarosan itt lesz elérhető, ahol Scampiát és a kultikus helyeket nézhetitek majd meg.
Aeroporto di Capodichino, NAPOLI
Nemrégiben új kapszula hotel épült a nápolyi repülőtéren. A főbejárattól jobbra, a parkolók után találjuk.
A kapszula hotel lényege, hogy ha egy óra pihenésre vágysz, vársz valakire vagy egy csatlakozásra, esetleg itt ragadtál és kellene egy gyors megoldás, egy csöppnyi helyiségben 4 négyzetméteren pihenhetsz egyet teljes csendben, de akár egy éjszakára is kiveheted.
Minden kapszula szoba egyszemélyes, smart tévével, ingyen wifivel, légkondival és hőmérséklet-szabályozóval felszerelt.
Cipőtartó és lehajtható kis asztalka is van.
A folyosó végén pedig közös zuhanyzók. A törölközőért pár eurót fizetni kell.
24 órás recepció.
A folyosón kávégépek vannak és kis asztalok székekkel, ahová kiülhetünk a laptopunkkal.
Ára minimum 1 órára 10€, egy éjszakára 30-35€. 18 év alatti vendégeket nem fogadnak. A kapszula hotel a bookingon is megtalálható Bed&Boarding néven.
Largo San Martino, Via Tito Angelini 22, NAPOLI
/VOMERO/
🚡 Funiculare Centrale (PIAZZA FUGA)
🚡 Funiculare Montesanto (VIA MORGHEN)
🚡 Funiculare Chiaia (CIMAROSA)
A nápolyi Castel Sant’Elmo különlegessége, hogy az egyetlen hatágú csillag formájú kastély a világon. Egyes tudósok szerint ez lehetővé tette a vár védőinek, hogy minden irányból lőhessenek. Mások szerint az alkímiának tulajdonítható: a víz elem egyesülését ábrázolja a tűz elemmel, vagyis a kozmikus egyensúlyt szimbolizálja.
A Vomero-hegy tetején Carlo I d’Angio egy megfigyelőtornyot építtet (1272), amit Belforte néven emlegettek. Roberto d’Angio egy erőd építésével bízza meg Tino di Camainót, aki a nehéz terep ellenére felhúzza a sziklák tetejére az új várat, amit az itt található Sant’Erasmo (később “Eramo”, “Ermo”, majd “Elmo”) szentélyről neveznek el (1329). Közvetlen mellé a király fia, Carlo di Calabria herceg megalapítja a Certosa di San Martino karthauzi kolostort.
Don Pedro De Toledo alkirály 1537-47 közt nagy átalakításba kezdett: a vár csillag alaprajzú lett és hat bástyával egészült ki, ennek a zseniális formának, és az őt körülvevő szikláknak köszöhetően gyakorlatilag bevehetetlen volt. Az akkori haditechnika egy mesterpéldánya. 1587-ben egy villámcsapás, mely a puskaporos hordóba csapott, hatalmasat robbanva az erőd nagy részét elpusztította és 150 ember halálát okozta. Összedőlt a Sant’Eremo templom, a várnagy lakhelye és a katonai kaszárnyák nagy része. A rekonstrukciót Domenico Fontana végezte el (1599-1610 közt).
1647-ben a Masaniello-felkeléskor az alkirály ide menekült a felkelők elől. 1799-ben értelmiségiek egy csoportja elfoglalta az erődöt és kikiáltották a II Nápolyi Köztársaságot.
A 19. században börtönként működött, majd 1980-ban az épületet felújították és onnantól múzeumnak ad helyet.
A Piazza d’Armiról, vagyis a kastély tetőteraszáról hihetetlen, 360 fokos kilátás nyílik a városra és a Certosa di San Martino kolostorra, mely a kastély lábainál hever, valamint a távoli Vezúvra és a Nápolyi-öbölre.
Korlátját körben Braille-írással díszítették, mely információkat tartalmaz a városról és Campaniáról. “Follow the shape” a neve és Paolo Puddu alkotta.
A tetőteraszra lifttel is fel lehet menni, közvetlen a biglietteria mellől.
További látnivalók: a remete barlang, a börtönök, a Torre del Castellano (várnagy tornya) és a Sant’Erasmo kistemplom, melynek hatalmas óralapját bicska alakú mutatók díszítik.
A tetőteraszon több helyütt óriás szobrokat, sisakokat és fém tárgyakat láthatunk, ami a modern kiállítás része.
A Sant’Elmo erőd ma fesztiváloknak és különféle rendezvényeknek a helyszíne, és egy állandó kiállítás is látható itt a kortárs művészek alkotásaiból.
Egy legenda szerint a kastély szobáiban egy fehér ruhás, vidám és játékos szellem bolyong, aki előszeretettel ijesztegeti a járókelőket. A pincékből pedig folyamatos hangok és kínzó sikolyok hallatszanak, a szél játéka vagy a börtönben meghalt áldozatok lelke… ki tudja? Mindenesetre a jegykezelők csak párosával indulnak el a szokásos ellenőrző körútra zárás után.
Duomo di Napoli, Via Duomo 147, NAPOLI
/DUOMO/
A nápolyi Duomo földalatti kápolnájába, a Cappella del Succorpóba a főoltár előtti presbiterio részből lehet lemenni egy ovális lépcsősoron át.
Az eredetileg kriptaként épült kápolnát a San Gennaro ereklyék őrzésére építették és Oliviero Carafa bíboros rendelte meg. Pontosan abban az évben (1497), amikor a San Gennaro ereklyéket visszahozták Monteverginéből, ahol 831 óta őrizték őket. Ide a dómba helyezték el, ahol már a vérét és a fej-ereklyéjét tartották.
Néhányak szerint a Duomo nagy apszisa alatti elhelyezkedése miatt meglehetősen összetett projektet Bramante készítette, aki épp a városban volt akkoriban Oliviero Carafa bíboros meghívására. Mások teljes egészében Tommaso Malvito szobrásznak tulajdonítják, aki a mű végső alkotásairól gondoskodott.
Oliviero Carafa bíboros imádkozó szobra díszíti a teret.
A szobor az apszis felé néz, ahol a San Gennaro ereklyéket találjuk, melyeket az oltárba helyezett longobárd terrakotta tartóban őriznek.
A kápolnát 10 márvány oszlop osztja fel három részre, a mennyezeten 18 kazettában mellszobrok láthatók: a Madonna a gyermekkel, San Pietro, San Paolo, a négy evangélista, a város doktorai és nápoly hét védőszentje angyalokkal.
A teljesen fehér környezetben az egyetlen kronomatikus árnyalatot a padló képviseli.
Mindkét oldalt öt-öt kis beugró van oltárral, itt kellett volna elhelyezni a székesegyház védőszentjeinek ereklyéit, de Carafa bíboros halála nem tette lehetővé a megvalósítást.
A kápolnát a 19. század végén restauráltatta a Carafa család egyik tagja, akik ma is birtokolják. A bronzajtókon láthatók a címereik és az emblémájuk.
Duomo di Napoli, Via Duomo 147, NAPOLI
/DUOMO/
A Reale Cappella del Tesoro di San Gennaro a Nápoly védőszentjének szentelt kápolna a Duomóban. Itt helyezték el a vérével teli két ampullát és a fejereklyéjét.
San Gennarónak az egész világon közel 25 millió hívője van. Évente háromszor, nagy ünnepség keretében “megismétlik a csodát”, és a szent vére folyékonnyá válik, amelyről azt tartják, hogy szerencsét hoz a városra. A “csoda” alkalmankénti elmaradása pedig nagy csapás előjele! A vércsodáról később itt olvashattok.
A kápolna az 1526-os pestis után készült, a hálás hívek adományából. Francesco Grimaldi építész remek munkája.
A kápolna nem a bazilika fennhatósága alá tartozik, hanem Nápoly városáé. Annak idején a kincsek védelmére alakult a Sedile vezetőinek egyesülete, a “Deputazione”, akik védték a kincseket és megszervezték a kápolna építését. Királyok és királynők jártak ide imádkozni a szenthez.
1) CANCELLO DI COSIMO FANZAGO – a kovácsoltvas kaput Cosimo Fanzago készítette (1665) San Gennaro mellszobrával és a következő felirattal: “San Gennarónak, a város védelmezőjének, aki megvédi Nápolyt az éhínségtől, háborútól, a pestistől és a Vezúv kitörésétől.” A kapu egy titkot is rejt, nevezetesen: ha egy fém tárggyal rákoppintunk az egyik rácsra, zenét játszik nekünk. Ugyanis az egész kapu valójában egy hatalmas xilofon, amin játszani lehet.
A legtöbb képet és a freskókat Domenichino készítette, majd halála után Giovanni Lanfranco dolgozott a kápolnán. Majd a nápolyi Massimo Stanzione festő és a spanyol Jusepe de Ribera.
2) 1. KÉP – Domenichino: “Betegek, akik meggyógyultak a Szent lámpásának olajától” (Infermi guariti con l’olio della lampada del Santo, 1640)
3) 2. KÉP, A BALOLDALI OLTÁR FELETT – Domenichino: “San Gennaro lefejezése” (Decollazione di San Gennaro, 1640)
4) 3. KÉP – Domenichino: “Egy halott ember feltámasztása” (Resurrezione di un morto, 1640)
5) BUSTO RELIQUIARIO DI SAN GENNARO – San Gennaro relikvia-mellszobrát francia ötvösmesterek készítették Carlo II d’Angio ajándékaként a szent lefejezésének ezer éves évfordulójára, 1305-ben. Ezüstből és aranyból készült és drágakövekkel van borítva.
Az Anjouk címerei díszítik. Belsejében tartják a koponyacsont ereklyéit. Vállát selyem és aranyszövésű palást borítja, fejét mítra díszíti. 1712-ben a Deputazione úgy döntött, hogy egy mítrát rendel a szobornak, az elkészült remekmű 3694 darab gyémántot, rubint és smaragdot tartalmazott, egy igazi remekmű, ami mai napig a világ legdrágább kincsei közé tartozik (a museóban őrzik). A mellszobrot minden este a főoltáron lévő ezüst széfbe helyezik és ott védik.
6) ALTARE MAGGIORE – a főoltár Francesco Solimena műve (1667). Az oltárkő egyben San Gennaro sírhelye is (koporsója), melyet ezüst dombormű díszít a szent ereklyéinek mentéséről Monte Verginéből Nápolyba (Traslazione delle reliquie del santo da Monte Vergine a Napoli) – Giovan Domenico Vinaccia műve (1695).
A San Gennaro vérével teli két fiolát az oltár mögötti kétajtós ezüst szekrényben őrzik. A szekrényhez két kulcs van: egyik az érseknél, másik a Deputazione tagjainál. Csak akkor nyílik ki, ha mindketten egyszerre nyitják, egyik a másik nélkül nem tudja kivenni. A vérrel teli fiolák csodálatos módon megmenekültek a földrengés alkalmával is (1688), amikor összedőlt a campanile és a templom homlokzata.
A szekrény feletti fülkékben San Gennaro látható, aki kezével megállítja a Vezúvot, a pestist és a földrengéseket. Mellette kétoldalt San Pietro és San Paolo láthatók. Velük együtt összesen 21 szobor látható a kápolnában a nápolyt védő szentekről. Ezek a következők, sorrendben balra az oltártól a bejárat felé haladva: Sant’Andrea d’Avellino, San Domenico, Sant’Atanasio, Sant’Aspreno, San Francesco Saverio, Sant’Antonio da Padova, San Nicola. A főoltártól jobbra haladva pedig: Sant’Agrippino, Sant’Agnello, San Tommaso d’Aquino, Sant’Eufebio, San Severo, Santa Patrizia, előttük San Giacomo della Marca és San Francesco di Paola, a jobb oltárnál Santa Teresa és a bejáratnál San Gaetano.
És természetesen a Madonna Assunta csillagos glóriával ábrázolt alakja, ami szintén színezüstből készült, a baloldali oltárnál.
7) 4. KÉP – Domenichino: “Betegek a Szent sírjánál” (Infermi presso la tomba del santo, 1640)
8) 5. KÉP, A JOBBOLDALI OLTÁR FELETT – Jusepe de Ribera: “San Gennaro sértetlenül emelkedik ki a kemencéből” (San Gennaro esce illeso della fornace, 1646)
9) 6. KÉP – Domenichino: “Egy megszállott nő felszabadítása” (Liberazione di una ossessa, 1640)
10) CUPOLA – a kupola mennyezetfreskója Giovanni Lanfranco szédítő alkotása, az “Il Paradiso” (1643). Középen Istent ábrázolja, körben a bibliai személyek és a szentek szédítő forgataga. Krisztus áldást osztva, előtte San Gennaro térdre borulva, másik oldalon a Szűzanya.
A lunettákban és a csúcsokon Domenichino “San Gennaro történeteit” (Storie di San Gennaro) örökítette meg (1631-33). A freskók a következő jeleneteket ábrázolják: “San Gennaro megállítja a lávát” (San Gennaro che ferma la lava), “San Gennaro a Pozzuoli Anfiteatróban” (San Gennaro nell’Anfiteatro di Pozzuoli), “San Gennaro találkozása Krisztussal a mennyei dicsőségben” (L’incontro di San Gennaro con Cristo nella Gloria Celeste), “Krisztus megparancsolja San Gennarónak, hogy védje meg Nápolyt” (Cristo ordina a San Gennaro di difendere Napoli).
Az oltár két oldalán két orgona van, melyek közül a baloldali a legöregebb orgona Nápolyban, mely még működik (1649).
11) PASSAGGETTO – a főoltár mellett jobbra nyílik egy folyosó, ami a sekrestyébe vezet, onnan a Cappella della Concenzionéba, majd a Museo del Tesoro di San Gennaróba.
12) SACRESTIA – a sekrestyében látható Luca Giordano mennyezetfreskója “San Gennaro in gloria eseguito”, és Krisztus életének történetei a falakon.
13) CAPPELLA DELLA CONCEZIONE – a Fogantatási kápolnában 54 mellszoborot találunk ezüstből, a város szentjeinek relikviáit, köztük több Lorenzo Vaccaro, Giuseppe Sanmartino és Andrea Falcone munkája.
14) MUSEO DEL TESORO DI SAN GENNARO – a múzeum San Gennaro egyedülálló kincseit mutatja be (ITT).
Duomo di Napoli, Via Duomo 147, NAPOLI
/DUOMO/
A Battistero di San Giovanni in Fonte a nápolyi Duomóban található és a Basilica di Santa Restitutából nyílik. Ez Nápoly és az egész nyugati világ legrégebbi keresztelőkápolnája. Legalább egy generációval megelőzi a római San Giovanni in Laternót. A keresztelőkápolnák mindig nagy titkokat őriztek, nem sokat találtak belőlük a világban, így igazi rejtélynek számítanak a régészek számára.
A keresztelőkápolnát valamikor a 4. században építették San Severo püspök alatt. Lejjebb van a templom szintjétől, lépcső vezet le ide. A bejárata nem itt volt, hanem a helyiség végében, ahol a nagy kapu most is látható.
A kápolna négyszögletes alaprajzú (7,6 m) de a mennyezete le van sarkítva, hogy egy nyolcszögletű kupolává váljon. Az egyedülálló szerkezet építészetében keleti elemeket mutat és megőrizte a kortárs mozaikok egy részét, mely a legbecsesebb a máig ismertek között. A mozaikok továbbá olyan kidolgozásúak, amilyennel sem Róma, sem Ravello nem dicsekedhet egyenrangúként.
A kupola alatt, a padlózatba süllyesztve található a keresztelő szertartásokhoz használt medence, melyet úgy használtak, hogy az illető bement a vízbe, hogy térdig bemerült, majd fejére vizet öntöttek. Felnézett és látta azokat a rendkívüli mozaikjeleneteket, amelyek egy misztikus és szent világba vezették be.
A kupola türkiz színű mozaikkal van borítva és tele van arany csillagokkal, mintha az égbolt lenne. Középen a kereszt Krisztus monogramjával és az alfa meg az omega jeleivel.
Körülötte bibliai jelenetekkel, melyek egy része sajnos megsemmisült, így csak feltevések vannak, hogy az egyes jelenetek mit ábrázolnak. 1️⃣ “Cristo e la Samaritana al pozzo” (Krisztus és a Szamáriai asszony a kútnál) és a 2️⃣ “Le nozze di Cana” (Kánai mennyegző).
3️⃣ “Il battesimo di Gesù” (Jézus megkeresztelése) – csak egy darabja maradt fent egy szandál nélküli lábbal és egy vizesen átlátszó tunikával, ebből feltételezik a jelenetet.
4️⃣ “Traditio legis” (A törvény átadása).
5️⃣ “Gesù cammina sulle acque” (Jézus vizen járása) 6️⃣ “La pesca miracolosa” (A csodás halfogás).
7️⃣ “Le pie donne al sepolcro” (Jámbor asszonyok a sírnál)
Négy sarkán a 4 evangélista szimbóluma: a sas, a szárnyas bika, az angyal és a szárnyas oroszlán (San Marco).
Az ablakok mellett ábrázolt személyek az apostolok, helyi mártírok vagy szentek lehetnek.
A terem egykor teljes egészében mozaikkal volt borítva, mely nem maradt fent.
Ezt a rendkívüli jelentőségű emlékművet nemrég tették láthatóvá, évekig tartó fontos restaurálás után. Belépés a keresztelőkápolnába: 2€.
Duomo di Napoli, Via Duomo 147, NAPOLI
/DUOMO/
A Basilica di Santa Restituta a nápolyi Duomóval egybeépített őskeresztény templom, mely minden bizonnyal egy itt álló Apolló szentély helyére épült az I. században. Mikor Jézus halála után Szent Péter Nápolyban járt téríteni, saját maga szentelte fel Sant’Asprenót a város első püspökévé, és megparancsolta neki ennek a templomnak a megépítését.
Majd 334-ben Constantino császár utasítására Zosimo nápolyi püspök keresztelőkápolnát és mellé új templomot építtet, amit Santa Stefaniának szentelnek. Egy tűzvész után átalakítják és a templomot Santa Restitutának szentelik, akinek az ereklyéit idehozzák (8. század). Santa Restituta egy keresztény afrikai nő volt, akit a legenda szerint a tenger közepén egy lángoló hajóban magára hagytak és csodával határos módon a tűz kioltódott és a nő partot ért Ischia szigetén. (A “restituta” szó hazatértet, visszatértet jelent.) A Santa Restituta bazilika köré 1272-ben Carlo I d’Angio felépítteti Nápoly új székesegyházát, a Duomót, beolvasztva a templom körül épült különböző vallási épületeket.
A bazilika korinthoszi oszlopai még az eredeti templomból maradtak fent.
Földrengés után, a 16. században restaurálták a templomot, innen megőrizte a padlózatát. Később barokk díszekkel és stukkókkal díszítik, valamint Arcangelo Guglielmelli freskóival (1688).
A mennyezeten Giuseppe Simonelli gyönyörű freskója látható, az “Arrivo a Ischia del corpo di Santa Restituta”, amit Luca Giordano restaurált. A képen Santa Restituta megérkezése látható Ischia szigetére, akinek hajóját a Madonna védelmezi San Gennaróval, angyalok seregével és Partenope szirénnel együtt.
A főoltár körüli stukkó-drapériát az angyalokkal Arcangelo Guglielmelli, Bartolomeo Ghetti és Lorenzo Vaccaro készítette, keretezve Nicola Vaccaro “Gloria del Salvatore” (A megváltó dicsősége) című apokaliptikus képét.
A 18 kerek tondo az árkádok közt Krisztus, a Szűzanya és az Apostolok freskóit őrzi, Francesco di Mura műve.
Az apszis központi freskója, a “Cristo in trono” Krisztust ábrázolja a trónon angyalokkal körülvéve. Alatta az oltár mögötti falon egy festmény, a “Madonna in trono fra i santi Michele e Restituta” látható, melyen a Madonna trónol Mihály Arkangyallal és Santa Restitutával körülvéve.
A baloldali 5. kápolna apszismozaikja, a “Madonna in trono col Bambino fra i santi Gennaro e Restituta” a templom legértékesebb műemléke, mely különlegesen jó állapotban maradt fent az Anjou időkből. A Madonnát láthatjuk rajta, amint a trónon ül a gyermek Jézussal a karján, mellettük San Gennaro és Santa Restituta. Lello da Orvieto festő és mozaikművész munkája (1322). Az itt lévő barokk oltár őrzi Santa Restituta ereklyéit.
Ezen kívül egy nagyon ősi festményt láthatunk San Gennaróról, ahol megállítja a Vezúvot (jobboldali 5. kápolna baloldali képe) és egy másikat (4. kápolna) Szent Péter nápolyi prédikációjáról (Predicazione di San Pietro Apostolo a Napoli).
A belső homlokzat karzatán egy 1750-ből származó orgona van, mely köré Arcangelo Guglielmelli festett hamis perspektívákat.
Alatta, a bejárattól balra van egy síremlék, amit Giuseppe Sanmartino készített Alessio Simmaco Mazzocchi hercegnek, a nápolyi archeológiai iskola alapítójának. A kápolnák többnyire nemesi családok sírjait rejtik: Da Gennaro, Polverino, De Rossi, Forma. És egy keresztet, amit egy születésétől fogva vak hívő készített adományként a templomnak.
A jobboldali 6. utolsó kápolnában római szarkofágok és 14. századi síremlékek után a Battistero di San Giovanni in Fonte keresztelőkápolnába jutunk (ITT), ami az egész nyugati világ legrégebbi keresztelőkápolnájaként van számon tartva.
A Scavi archeologi lejárata a 7. kápolnából nyílik balra. A régi görög falak maradványait találhatjuk itt, amik az Apolló szentélyből maradtak (opus reticulatum), valamint egy domus, egy kocsma, és termalfürdők nyomait, egy vízgyűjtőt és egy 12 méter hosszú római utat lávakövekkel kirakva.
Nápoly megalapítói a Magna Grecia területéről – a Khalkhidiké-félszigetről – érkező görög telepesek voltak, akiknek megtetszett a partszakasz, ami jól védhető volt, kikötőre és halászatra is lehetőség volt, vulkanikus fekete földjei pedig gazdagon termőek voltak. Először Pithecusae-t (a mai Ischia szigetét) gyarmatosították (i.e. 775), majd kb 25 év múlva, terjeszkedve a szárazföld felé megalapítják első városukat Cumae-t (i.e. 750), a legrégebbi görög kolóniát Olaszországban.
Cumae messzi földön híres volt jósdájáról, mely a Delphoi jósda mellett a másik nagy központ volt abban az időben. Királyok, államfők és hadvezérek jártak ide, hogy nyomasztó kérdéseikre választ kapjanak. A Cumai Sibilla falavelekre írt üzenetekből jósolt, és transzba esve nyilatkoztatta ki válaszait. A zarándokoknak sokszor hetekig is várakozni kellett, míg bejutottak a jósnőhöz, ezt az időt a barlang körül felépített Apollo, Zeusz és Jupiter szentélyekben töltötték imádkozással és megtisztulással. A barlang mellett volt a titokzatos folyosó, a Grotta di Cocceio, amely összekötötte a barlangot a Lago d’Averno tóval. A legenda szerint ezen át vezette el a Sibilla Vergiliust az Alvilág kapujához.
A görög mitológiák szerint itt Nápolyban próbálták meg elcsábítani Odüsszeuszt szerelmes énekükkel a szépséges szirének. Ennek emlékét egy öböl és egy szikla neve is őrzi: a Baia delle Sirene Massa Lubrensében található, a Scoglio delle Sirene pedig Caprin. Gyakran emlegetik a szirének lakhelyéül a Neranói természetvédelmi területet is.
A bánatában meghalt Partenope szirénről nevezik el a cumaiak azt a kicsinyke félszigetet (Megaride), amit a nápolyi partok felé terjeszkedve először benépesítenek (i.e. 680). Innen először kelet felé foglalnak újabb partszakaszt, Puteoli (mai Pozzuoli) öbölben (i.e. 528), majd egy magasabb partszakaszt választanak, ahol megalapítják az “új várost”, Neapolist (i.e. 475. december 21-én).
Neapolis egyike lesz a Magna Grecia fővárosainak. Kikötője a mediterrán térség fő kikötőjévé fejlődik. Falakkal veszik körbe a várost, hogy megvédjék a támadásoktól. Ezek a görög falak olyan híresen erősek voltak, hogy a későbbi gót és bizánci támadók semmilyen módon nem tudták bevenni őket. Az építkezéshez az i.e. 6-5.sz.-ban a szürke tufát (tufo grigio), az i.e. 4.sz.-tól a sárga tufát (tufo giallo) használták. A város határai akkoriban a mai Piazza Cavour – Piazza Bellini – Piazza Nicola Amore – Castel Capuano által határolt részen voltak. A görög falak nyomait megtalálhatjuk a Mura Greche romoknál a Piazza Bellinin és a Cippo a Forcellánál. Valószínűleg a következő részeken futott végig: Via Foria – Piazza Cavour – Rampe Maria Longo – Larghetto Sant’Aniello a Caponapoli – Piazzetta Sant’Andrea delle Dame – Via Costantinopoli – Piazza Bellini – Piazza San Domenico Maggiore – Via Mezzocannone mindkét oldalán – Università – Rampe di San Marcellino – Via Arte della Lana – Archivio di Stato – Piazza Nicola Amore – Corso Umberto északi oldala – Piazza Calenda – Via Pietro Colletta – Castel Capuano – Vico Santa Sofia – Via Foria.
A Caponapoli domb és a Via Anticaglia szakasz volt a görög Akropolisz, a város legmagasabb pontján, ahonnan szép kilátás nyílt a tengerre és a városra, és ahol mindig friss levegő fújt. A környéken több falszakaszt is találtak, valamint Apollo, Diana és Demetre istenek szentélyeit és szobrait. A város felvette a tipikus görög polisz jellegzetességeit, rácsos elrendezésű házakkal és decumanókkal (sugárutakkal), nyilvános épületekkel, színházzal, kúriákkal. A város egykori közösségi területét, az agórát és a piacteret, vagyis a macellumot a Piazza San Gaetano alatt találták meg (Neapolis Sotterrata).
A görög városkapuk a következők voltak: vízszintesen a Decumano Superiore két végén: Porta Romana és Porta Carbonara, a Decumano Maggiore végeinél: Porta Puteolana és Porta Campana (később Porta Capuana), és a Decumano Inferiore mentén: a Piazza San Domenicónál a Porta Cumana és a Porta Furcillensis (vagy Herculanensis, később Porta del Cannavaro). Függőlegesen pedig: északon a Porta San Gennaro és a Via Mezzocannonén a Porta Ventosa (vagy Licinia, a scirocco szélről nevezték el).
A görögök Puteoliból (Pozzuoli) és Pithecusae (Ischia) szigetéről irányították az etruszkokkal való kereskedelmet. Ischián találták meg Nestor kelyhét, ami rendkívül fontos lelet, mert az Európai kontinens legelső betűit lehet felfedezni rajta. A főníciaiak alfabétája a görög szigetvilág közvetítésével, megszépült formában itt vert gyökeret a kontinensen, ez volt az úgynevezett küméi ábécé.
A görögök ismerték Capri szigetét is, amit a “kecskék szigetének”, vagyis Kapréai-nak neveztek el. Ők alapították az első települést az egykori Pompei helyén és további görög nyomokat találunk Paestumban (Poseidonia) és Palinuróban is.
Az első letelepedések kronológiája:
Via Duomo 147, NAPOLI
/DUOMO/
A Duomo Nápoly fő székesegyháza, és a vallási élet fő központja. Carlo I d’Angio király kezdi építtetni (1272), egy itt álló Apolló szentély alapjaira.
Már az I. században Sant’Aspreno, Nápoly első püspöke építtetett itt vallási komplexumot. Az történt ugyanis, hogy Szent Péter apostol átutazóban Nápolyban járt, és az volt a kérése, hogy építsenek fel itt egy szentélyt Jézusra emlékezve. Ő maga szentelte fel saját kezűleg az első püspököt, Asprenót. Ez volt tehát az első keresztény templomok egyike. Később ide épült a San Giovanni in Fonte keresztelőkápolna San Severo püspök alatt. 334-ben pedig hozzáépült a Basilica di Santa Restituta. 1272-ben megkezdődött az egész vallási központ egybeépítése, kibővítve más kápolnákkal és az új templombelsővel, valamint az érseki palotával. Carlo I d’Angio parancsára, aki számos új palota, az új királyi vár (Castel Nuovo) és a Duomo építésével kezdte meg Nápoly felvirágoztatását és igazi fővárossá tételét. Fia, Carlo II d’Angio és Roberto d’Angio alatt is épült. 1322-ben Filomarino bíboros lebontatja a dóm előtti szabadtéren álló lovasszobrot, a szobor körüli hiedelmek és szokások miatt, miszerint Vergilius olyan varázslatot tett rá, amitől a beteg lovak, ha megkerültették velük a szobrot, meggyógyultak. A lovat a legenda szerint a dóm harangjaiba olvasztották bele, történetéről itt olvashatsz egy érdekességet.
Megépül a kripta is, vagyis az alagsorban található Cappella del Succorpo, Tommaso Malvito dekorációival (1497-1506). 1526-ban a hívek adományából megépítik a Cappella del Tesoro di San Gennarót, hálául a város szentjének, aki megállította a pestist. 1644-ben az Assuntának, vagyis a Nagyboldogasszonynak szentelik a Duomót. Az 1688-as földrengés után barokk stílusban felújítják a templomot, 1732-ben újjáépítik az apszist. 1868-ban, mikor a Via Duomót kiszélesítik, új árkádok épülnek a Dóm előtti tér két oldalán. Az új, neogótikus homlokzatot Errico Alvino készítette (1877-1905). A II. világháborús bombázások során görög-római és középkori maradványokra bukkantak.
HOMLOKZAT – A templom a 17. században egy földrengésben megsérült és barokk stílusban újjáépítették. Neogótikus homlokzatát Errico Alvino készítette el (1877-1905).
Fent egy vak rózsaablakban az áldást osztó Krisztus szobra áll. A további mellszobrok Costantino császárt és Stefano I püspököt ábrázolják (a templom megépíttetőit) valamint Santa Restitutát és San Gennarót. A bejárat két oldalán Tino di Camaino két oroszlán szobra fekszik. A 15. századi kapu eredeti állapotában megmaradt. A felette lévő lunettában Mária látható a gyermekkel, San Pietróval (aki a szentély építését elrendelte), San Gennaróval és Minutolo kardinálissal. Fölötte a csúcsban a Madonna megkoronázása látható.
Magyar vonatkozás a Duomo főhomlokzatán, a legelőkelőbb helyeken (és a templomban még többhelyütt) az egyesített magyar Árpád-házi és Anjou címer látható. Feltétlen keressük meg.
BELSŐ HOMLOKZAT – A bejárat felett belül egy fontos háromalakos szoborcsoport Domenico Fontanától: Carlo I d’Angio, Clemenza d’Asburgo és Carlo Martello síremléke. Ők voltak Károly Róbert magyar-Anjou királyunk szülei és dédapja. Nézzétek a “HUNGARIA” feliratot!
TEMPLOMBELSŐ – A templom belseje 100 méter hosszú, három hajóját 16 pillér választja el, amit 110 gránit oszlop tart. A falakon Luca Giordano művei láthatók a nápolyi szentekről (Santi patroni di Napoli), apostolokról (apostoli), papokról (padri) és egyháztanítókról (dottori). Az oszlopokon pedig Nápoly első 16 érsekének mellszobra.
MENNYEZET – A fakazettás mennyezeten öt művet láthatunk. Fabrizio Santafede: “Natività” (Születés) és “Epifania”. Girolamo Imparato: “Visita a Sant’Elisabetta” (Angyali jelenés Szent Erzsébetnek) és “Presentazione al tempio” (Bemutatás a templomban). Vincenzo da Forlì: “Annunciazione” (Angyali üdvözlet).
FŐOLTÁR – Fő szobra az “Assunta in gloria” márványszobor, Pietro Bracci szobrász műve (1739), aki a római Trevi-kút szobrait is készítette. A művet a vatikáni Bernini szobor, a “Gloria” ihlette.
A körülötte lévő egykori gótikus ablakokat megnagyobbították, hogy több fény jusson be az apszis területére. A kórust a tribünre helyezték át. Az oltár mögött vannak elhelyezve Sant’Agrippino, Sant’Acuzio és Sant’Eutiche relikviái. Fölöttük a román kori kereszt az 1200-as évekből való.
A kupola freskója San Gennarót és Sant’Agrippinót ábrázolja, akik megvédik Nápolyt a szaracénektől. Angyalokkal körülvéve az ő mellszobraik láthatók kétoldalt is.
SUCCORPO – a San Gennaro ereklyéit őrző kripta. Bővebben ITT.
Az oltártól balra a kereszthajóban az orgona ajtajait egykor díszítő Giorgio Vasari festmények láthatók a falon: egyik oldalon a születési jelenet, másikon Nápoly hét szent patrónusa. Felettük a magasban a másik orgonát díszítő képek Luca Giordanótól: “Gábriel Arkangyal” és az “Angyali üdvözlet”.
Sekrestye (Cappella San Ludovico) – a főoltártól balra található a sekrestye, mely egykor az Anjouk szentté avatott fiának, San Ludovico d’Angiónak volt a kápolnája. Ma itt öltözik át a püspök, mielőtt a szentmisét megtartja. Az oltáron a Madonna látható két oldalán San Gennaróval és Sant’Agnellóval, valamint egy értékes elefántcsont feszület (17. század). Fent egy gyönyörű freskó San Gennaróról, amint a Szentháromsághoz imádkozik, hogy védeje meg Nápolyt a csapásoktól (részben megrongálódott).
Az oltártól közvetlen jobbra a következő kápolnák láthatók a kereszthajóban:
1) Cappella di San Lorenzo – a belső homlokzaton Lello Orvieto festménye, a “L’albero di Jesse” (Jesse fája) látható, az oltáron pedig egy 17. századi triptichon Szent Erzsébet látogatásáról San Nicola és Santa Restituta társaságában.
A következő kápolna előtt síremlékeket látunk és Francesco Solimena képét: “Szent György, amint megöli a sárkányt”.
2) Cappella Capece Galeota vagy Sant’Anastasio vagy Santissimo Sacramento – a magas központi ablak az eredeti gótikus építészet nyomait őrzi. A felújítások során egy 3. századi szarkofág került elő. A Galeota család temetkezési helye volt, sírhelyeik Lorenzo Vaccaro és Cosimo Fanzago munkái. A falakon körben Sant’Atanasio élete látható.
3) Cappella Sant’Aspreno – Nápoly első püspökének szentelt kápolna, akit maga Szent Péter apostol keresztelt meg és kért meg a templom elődjének felépítésére. Gótikus ablaka és ívei még eredeti építészeti elemek, a vakolat mögött napvilágra került a szent életét ábrázoló 14. századi freskóciklus. A szent ereklyéit az oltár egyik fülkéjében őrzik.
4) Cappella Capece Minutolo – a teljes egészében fehér márványból épült gótikus kápolnát Minutolo bíborosnak és családjának szentelték. A freskókat többek közt Giotto festette, míg a “Szent Péter keresztrefeszítése” Cimabue kezének alkotása. Ehhez a kápolnához kötődik Boccaccio egyik története a “Dekameronból”, mikor két rabló a Minutolo bíboros sírhelyében rejtőzik el.
5) Cappella dell’Assunta – Perugino festményének, az “Assuntának” a kápolnája. A festményen a Madonna tíz angyallal van körülvéve, alatta apostolok és szentek, köztük San Gennaro. Egykor ez volt a Duomo főoltár képe, a mostani Madonna szobor helyett.
6) Cappella dell’Annunziata – Nicola Maria Rossi “Annunziata” nevű képéről híres. A falakon látható freskók a 15. századból származnak.
7) Cappella della Maddalena – Nicola Vaccaro 17. századi “Maddalena” című képéről nevezték el a kápolnát.
A kereszthajó jobboldali sarkában egy síremléket láthatunk angyalokkal, amit Giuseppe Sanmartino készített Antonio Sersale kardinálisnak.
A mennyezeten keresztben Fabrizio Santafede freskói: a “Pünkösd” (Pentecoste), a “Feltámadás” (Resurrezione) és a “Mennybemenetel” (Assunzione) látható. Valamint Girolamo Imparato két műve: a “Jézus megjelenése az Apostoloknak” (Apparizione di Gesù agli apostoli) és “Mária megjelenése” (Apparizione di Maria). Végül Luca Giordano és Francesco Solimena szentjei (“Santi”).
A Duomo két nagyon fontos részt őriz: a 4. századi Santa Restituta őskeresztény templomot a San Giovanni in Fonte keresztelőkápolnával. Továbbá itt van a Cappella del Tesoro di San Gennaro, a város patrónusának szentelt templom. Vérereklyéjéről és csodájáról itt olvashattok.
A templom mindkét oldalon 5-5 kápolnával rendelkezik. Baloldali kápolnák (a bejárattól indulva):
1) Il tesoro vecchio – a bejárattól rögtön balra lévő kápolna, itt őrizték régebben San Gennaro vérét. Az oltárt most egy festmény díszíti Jézus születéséről (Fabrizio Santafede műve).
2) Cappella Filomarino vagy S. Maria Francesca delle Cinque Piaghe – eredetileg a Filomarino család kápolnája volt, majd 1847-ben, Santa Maria Francesca delle Cinque Piaghe szentté avatása után neki szentelték. Az oltárt az ő relikviái díszítik, valamint egy festmény és az életéről szóló epigráfiák.
3) Cappella di San Teodoro – egy reneszánsz árkád alatt megyünk be. Az oltáron “Szent Tamás hitetlensége” (Incredulità di San Tommaso, 1573). Alatta Krisztus levétele a keresztről dombormű (16. század). Érdekesség, hogy itt található – bár egy festett ajtóval elfedve – mindazon szegényeknek, idegeneknek és ismeretleneknek szentelt síremlék, akiknek nem volt pénzük temetésre.
4) Basilica di Santa Restituta & Battistero di San Giovanni in Fonte (ITT) – az eredeti templom, ami a bazilika ősi magját képezte, a keresztelőkápolnával együtt, köréjük épült fel a kibővített Duomo. Érdekesség: ez nyugati világ legrégebbi fennmaradt keresztelőkápolnája.
Síremlékek – számunkra a dóm legfontosabb része. A Santa Restituta bejárata mellett áll ugyanis Andrea d’Ungheria, vagyis Magyarországi András herceg sírja. Aki Károly Róbert királyunk fia volt, és a két Anjou-ágat egyesíteni érkezett Nápolyba, hogy elvegye Giovanna I királynőt. Rejtélyes és tragikus haláláról ITT olvashattok. A többi síremlék grófoké és bíborosoké.
5) Cappella Brancaccio – Casertai kőből származó szép homlokzata van, kétoldalt Pietro Bernini szobraival: San Pietro és San Paolo. Az ovális kupola alatt belül az oltáron “Jézus megkeresztelése” látható, Francesco Curia festménye.
6) Cappella di Santa Maria Maddalena vagy Cappella Seripando – belül egy gótikus lándzsaablakkal és San Gennaro szobrával, ami eredetileg a Succorpo rész oltárát díszítette. A kápolnát sokáig fehérre meszelték, majd egyszer a vakolat leválását követően egy 1320-ból származó freskóra bukkantak, melyen Mihály Arkangyal látható és Szent Péter Apostol, aki arra a legendára emlékeztet minket, mikor a galileai szent halászt, Asprenót Nápoly első püspökévé szentelte. A Seripandók temetkezési helye ez a kápolna.
ORGONA – a szószék felett helyezkedik el a város legnagyobb orgonája. Az eredetit 1549-ben készítették és később ikertestvérét is elhelyezték vele szemben. Majd új orgonák készültek, s az eredetieket a Santa Maria La Nova templomba szállították, ahol ma is megtekinthetőek.
A baloldalon a második árkád alatt egy érdekesség, egy barokk stílusú keresztelőkút áll lépcsősorral körbevéve. Az egyiptomi bazaltmedence kupolával van fedve, amit négy oszlop tart. A szobor Jézus megkeresztelését ábrázolja.
Jobboldali kápolnák (a bejárattól indulva):
1) Cappella di San Nicola – A San Nicola festmény Paolo de Matteis műve (1695). Kétoldalt a szent életének története látható Santolo Cirillótól.
2) Cappella del Crocifisso vagy Cappella dell’Addolorata – a kápolna domborműves homlokzatán a halott Krisztus levétele látható a keresztről, Cosimo Fanzago munkája. A főoltáron egy 12. századi fa feszület látható. Kétoldalt pedig két festmény: “Jézus a kertben” és “Jézus a kereszt súlya alatt”. Ezen kívül két síremlék a Caracciolo család tagjainak, Tino di Camaino műve. A kápolna egy különleges képet is őriz a “Vergine Addolorata” (Fájdalmas Szűz) címmel, ami egy nőé volt, aki egy napon észrevette, hogy a kép verejtékezni kezdett.
3) Cappella del Tesoro di San Gennaro – a város patrónusának, San Gennarónak a vérereklyéjét őrzik itt. A kápolna a Duomo egyik fő attrakciója San Gennaro kincseivel együtt. Bővebben itt olvashattok róla.
4) Cappella delle Reliquie vagy Spirito Santo vagy Galluccio – a térségből származó szentek relikviáit őrzik itt (például San Cesario di Terracina fogereklyéjét), melyek elhagyatott templokból lettek összegyűjtve. 16. századi fa szekrényben, vitrin mögött láthatók. Az elülső részben pedig a szentek és életük történetei láthatók. Az oltár felett egy kép Andrea Malinconicótól: “A Szentlélek alászállása az Apostolokra” (17. század).
5) Cappella dei Santi Tiburzio e Susanna vagy Cappella Carbone – A két Diocletianus idejében mártírhalált halt szent tiszteletére szentelt kápolna nagy részét a gótikus stílusban megépített Carbone kardinális síremléke foglalja el (1405). A három Erény szobra tartja a szarkofágot, a kardinálist unokái veszik körül és családtagjai, valamint a ciszterciták, ferencesek és a klarisszák rendjeinek tagjai.
A Duomo új szenzációja, hogy fel lehet menni a tetőteraszára! A sekrestyéből egy lift visz fel minket 40 méter magasságba, ahol 360 fokos panorámában gyönyörködhetünk a város felett, a San Gennaro kápolna kupolája és a dóm homlokzata pedig karnyújtásnyira van tőlünk.
Largo San Martino 5, NAPOLI
/VOMERO/
A Certosa di San Martino kolostor Nápoly egyik legelőkelőbb helyén, az impozáns Vomero-hegy tetején áll, közvetlen a Castel Sant’Elmo szomszédságában.
Carlo di Calabria herceg, Roberto d’Angio király fia alapította a kolostort a karthauzi szerzeteseknek, melyet a francia szentről, Tours-i San Martinóról nevezett el (1325). Az építéssel Tino di Camainót bízta meg (1325). A sotterranea részben ma is látható az épségben fennmaradt eredeti gótikus épületmag.
Folyamatosan bővítették, majd 1581-ben egy nagy átalakításon esett keresztül. Barokk díszítésekkel Cosimo Fanzago látta el (1623-56), később Nicola Tagliacozzi Canale folytatja a díszítéseket, melyek már a rokokó felé hajlanak (1723). Ekkor épül hozzá a Cappella della Maddalena kápolna, a Refettorio és a Chiostrino, a freskókat a legnevesebb művészek készítik: Luca Giordano, Francesco Solimena, Domenico Antonio Vaccaro, Jusepe de Ribera és Francesco De Mura.
A kolostort az 1799-es forradalom idején a franciák elfoglalják, és elűzik a karthauziakat, akiket azzal vádolnak, hogy a forradalmárok mellé álltak. 1812-1831 között katonai célokra használták a komplexumot, ez volt a Casa degli Invalidi di Guerra. 1836-ban néhány szerzetes visszatért az épületbe, amit hivatalosan is múzeummá nyilvánítottak (1866). Ma a Certosa di San Martino Nápoly és az egész régió egyik legjelentősebb múzeuma, a Régészeti Múzeum után.
Itt található Luca Giordano leghíresebb mennyezetfreskója, az “Il Trionfo di Giuditta” (Judit megdicsőülése). Már önmagában ezért megéri feljönni ide, mivel a freskó Nápoly legszebb műalkotásainak TOP10 listáján is szerepel. A Cappella del Tesoro Nuovo mennyezetén találjuk meg.
A kolostorban berendezett múzeum porcelánok, festmények és szobrok gyűjteményét mutatja be. Itt található a híres Tavola Strozzi festmény, ami szinte egy korabeli fénykép a városról, az 1400-as évek Nápolyáról. A mű eredetileg a firenzei Strozzi-ház birtokában volt, majd a város megvásárolta tőlük és itt állította ki. Ezen kívül látható egy tájképgyűjtemény is, melynek segítségével végigkövetherjük Nápoly városának fejlődését az évszázadok alatt.
Itt található az a terrakotta szoborvázlat is, amit Antonio Corradini készített, mikor parancsot kapott a “Lefátyolozott Krisztus” megalkotására. Sajnos csak a tervekig jutott, mert hirtelen meghalt. A művet végül Giuseppe Sanmartino fejezte be, akinek egy különleges alkotása is megtekinthető itt: egy szobor Assisi Szent Ferencről.
Pietro Bernini leghíresebb szobrai a nápolyi időszakból.
Megcsodálhatjuk Olaszország legnagyobb betlehem-gyűjteményét, melynek alapját a betlehemgyűjtő ügyvéd, Cuciniello saját betleheme képezi, amit a múzeumnak ajándékozott (1879). Két évig készült és egy egész városi jelenetet mutat be a legapróbb részletekig. A művet világszinten ismerik és jegyzik, mint a legkomplexebb betlehem-jelenetet. A betlehem érkezése után lett népszerű a múzeum, ami vonzotta a nápolyiakat, akik addig csak a szép kilátás miatt jöttek fel ide a hegyre.
A Sezione teatrale a színházi különlegességeket gyűjtötte össze 1901-től kezdve: színházi díszletek, Pulcinella álarca, a híresebb színészek mellszobrai és korabeli kosztümök a Teatro San Carlóból.
Egy különleges hajókiállítás három csónakot mutat be a királyi tengerészet gyűjteményéből: a 24 evezős aranyberakásos Lancia, arany szirénekkel díszítve Carlo III di Borbone tulajdona volt, és a hajók Rolls Royce-ának mondják. Mellette látható egy török Caicco és Umberto I király 14 evezős Lancia-ja.
A templom, az ebédlő (Refettorio) és a szerzetesek patikája (Spezieria) után tekintsük meg a két kolostorkertet.
A Chiostro Procuratoriban egy hintókiállítást láthatunk.
A Chiostro Grande területén pedig egy szép teraszos kertet. Itt található a szerzetesek temetője is, melynek barokk korlátja csontokkal és koponyákkal van kidekorálva. A mondás úgy tartotta, ha ide egy szerzetes bejött, többé nem ment ki innen (mert eltemetve is itt lett).
A függőkertből nyílik a város talán legszebb panorámapontja (TOP10), egész Nápolyt átölelő képeket készíthetünk innen a magasból. Elengedhetetlen azok számára, akik először járnak a városban.
Nápoly olyan város, ahol az emberek remekül ötvözik a vallást a mindennapokkal. Jó példa erre az egyik legelterjedtebb kifejezésük, az “‘A Madonna t’accumpagna”, vagyis “A Madonna elkísér”. Eredetének történetét Luciano De Crescenzo meséli el “Fosse ‘a Madonna!” című írásában.
Az 1700-as évek második felében Ferdinando I di Borbone király úgy döntött, hogy mesterséges világítást hoz létre, hogy szembeszálljon a banditákkal és felvegye a harcot a Nápoly utcáin uralkodó sötétséggel és bűnözéssel.
Ezért a Palazzo Reale környékén és a legfontosabb utcákban lámpásokat kezdtek felszerelni. Ez azonban nem oldotta meg a többi terület problémáját. Ekkor Gregorio Maria Rocco atya egy javaslatot terjesztett a király elé: “Fenség, adjon nekem engedélyt a város megvilágítására! És legyen nyugodt, megígérem, hogy a kincstárnak nem kerül majd egy dukátjába se!” Ferdinando I engedélyt adott neki. Az atya fogott egy festményt a Madonnáról, amit a közeli Santo Spirito kolostor pincéjében talált, és több száz színes másolatot készíttetett róla. Nápolyszerte elhelyezte őket az utcákon lévő kis fogadalmi szentélyekbe és így szólt: “Nápolyiak, a Madonna, aki az utcátokban van, ugyanolyan, mint a többi nápolyi utcában. De mostantól, ha igazán szeretitek a sajátotokat, mindig tartsátok kivilágítva!”
Mindegyik városrész vállalta, hogy a Madonnák mellett elhelyezett olajlámpások folyamatos világításáról gondoskodik, így éjszaka is fényt kaptak Nápoly sötét utcái. Valahányszor valaki átlépte otthona küszöbét és elhagyta a házat, az anyák és a feleségek így köszöntek el tőle: “Va’, ‘a Madonna t’accumpagna!” (Menj, a Madonna majd elkísér!)
A Festa del Carmine Nápoly egyik nagy nyári ünnepe, mely két napig tart. Július 15-én és 16-án évszázadok óta hatalmas ünnepséget rendeznek a Piazza del Carminén, a Santa Maria del Carmine bazilika előtti kis téren, mely a Piazza Mercatóhoz tartozik.
Kihozzák a Madonna Brunát, szentképüket és ünnepi körmenet közepette körbehordozzák a Mercato negyeden. A téren régen kenyeret, süteményt és ételt osztogattak a népnek, manapság inkább tarallit és torronét adnak, de finom falatok várnak a különböző bódéknál is, amiket a piactéren állítanak fel. A nép egész nap táncol és énekel. Első nap estéjén kezdetét veszi az úgynevezett incendio al Campanile (tűz a harangtoronyban), mikor a város legmagasabb épületét, a 75 méter magas toronyot tűzijátékok fénye borítja be, emlékezve az 1781-es tűzesetre, mikor megrongálódott és majdnem teljesen megsemmisült.
A fényshow pontosan 22.00 órakor kezdődik, mikor kihúnynak a környék fényei és kezdetét veszi a műsor. Egy “sorece” (egér) nevű rakéta indul el a bazilika melletti egyik teraszról, és elérve a harangokat, lángra lobbantja az egész tornyot. Színes tűzijáték-eső borít be mindent.
A pirotechnikai bemutató legvégén kigyullad a Campanile tetején lévő kereszt, ami csak akkor alszik el, mikor egy fényes csillag kíséretében a Madonna képe lassan-lassan, egyre magasabbra emelkedve megszelídíti és eloltja a lángokat.
Másnap a nápolyiak a templom és a karmeliták védőszentjét, Madonna del Carmelót ünneplik, a templomban óránként misét tartanak.
Piazza del Carmine 2, NAPOLI
/MERCATO/
A Basilica del Carmine Maggiore Nápoly egyik legnagyobb és leghíresebb bazilikája, mely Roberto d’Angio megrendelésére készült, és évszázadokig a Castello del Carmine királyi palotához tartozott. Jelenlegi homlokzatát 1766-ban kapta, miután a földrengések és felkelések után felújították és a nápolyi barokk gyöngyszeme lett.
A kármeliták a szaracénok elől menekülve érkeztek Palesztínából Nápolyba (1283), hajón magukkal hozva a Monte Carmelóról azt a barnabőrű Madonna képet, melyet Madonna Bruna (Barna Madonna) néven tiszteltek. Kaptak egy helyet, a Santa Maria della Grotticiella kápolnát, ahol szentképüket őrizhették, mellé kolostort építettek. 1301-ben Roberto d’Angio új templomot építtet a régi helyén, a kápolna a sotterranea részbe kerül, a templom alá. A Madonna képét a gyermek Jézussal felhozzák és az oltár fölött lévő főhelyre teszik.
A képet a jubileumi pápai ünnepségekre Rómába vitték egy keresztre erősítva (1500). Az út során az ereklye csodákat tett, betegek gyógyultak meg, a pápa áldását adta rá. Visszatérve Nápolyba Ferrante I d’Aragona kiállíttatta a Madonnát a templomban, és betegek tömege jött zarándoklatra. Egy fény tört be a templomba, megvilágítva a Madonna alakját, és a teremben minden ember meggyógyult. Ezt a csodát ábrázolja a mennyezeti kazetták közt elhelyezett Madonna szobor.
Itt található egy másik ereklye is, a Crocifisso miracoloso, vagyis az a kereszt a Krisztus szoborral, mely mikor bombatalálat érte a templomot, csodával határos módon lehajtotta a fejét, hogy elkerülje az ágyúgolyót. Azóta több vészhelyzetben is segítette a várost: a pestis (1656) és az 1688-as földrengés idején. Minden év december 26-tól nyolc napig látható, illetve amikor nagy veszélyben a segítségét kérik (például a 2020-as Covid járvány idején).
A templom eredetileg gótikus stílusban épült, melyből néhány keresztboltozatát megőrizte, majd barokk díszítést kapott, ami a rokokó felé hajlik (Nicola Tagliacozzi Canale). A főoltár Carlo III di Borbone kívánságára készült a legdrágább ékkövekkel kirakva, mely Cosimo Fanzago műve, akárcsak a két oldalsó kápolnasor, melyeket virágos ívekkel és angyalfejekkel dekorált ki. A freskók és festmények egy része Francesco Solimena műve. A templomban őrzik továbbá a Piazza Mercatón lefejezett Corradino és Masaniello földi maradványait is.
Ebben a templomban volt Totò temetése (1967) is, azonban őt nem itt, hanem a Santa Maria del Pianto temetőben helyezték örök nyugalomra.
A templomhoz tartozó kolostor ma hajléktalanok menhelye, napi 300 adag ételt osztanak itt szét, orvosi segítséget, átöltözést és zuhanyzást kínálnak.
Festa del Carmine – minden évben a Madonna del Carmine napján megemlékeznek az egykori harangláb vesztét okozó hatalmas tűzvészről (1781), a Campanile aznap este fényárban fürdik, majd hatalmas ünnepléssel, pirotechnikai bemutatókkal és tűzijátékkal zárják az ünnepet. Ez a torony egyébként Nápoly legmagasabb tornya, 75 méter magas és mindenhonnan látni a városban. Megőrizte eredeti jellegét, jón, dór és korintoszi oszlopait, tetejének színes majolika borítását.
Piazza Mercato 288, NAPOLI
/MERCATO/
A Piazza Mercatón álló Santa Croce e Purgatorio al Mercato két templom összeolvadásából született. A Santa Croce arról az oszlopról kapta a nevét, melyet egy gótikus kereszt díszített, s melyet Corradino kivégzésének helyére állítottak a piactéren. Köré 1351-ben kápolnát építettek. A Purgatorio pedig az 1656-os pestisjárvány 47.000 áldozatának állított emléket, akiknek itt volt tömegsírja a téren.
1781-ben a piactéren tűz ütött ki, az itt álló bódék mind leégtek, az épületek pedig megrongálódtak. Ezután a két templomot egybeépítve újították fel.
Homlokzatán négy fülkében San Gennaro, Sant’Eligio, San Pietro és San Paolo látható, zöld majolika kupolája már messziről is látható.
A templom látványossága az a farönk, amin Corradinót lefejezték, s amit azóta is őriznek. A körülötte lévő festményeket, például Luca Giordano alkotását, a Castel Nuovo múzeumába vitték.
A II. világháború és az irpinai földrengés (1980) tovább rongálta az épület állapotát, ami a bezárásához vezetett.
Via Sant’Eligio 1, NAPOLI
/MERCATO/
A Sant’Eligio Maggiore 1270-ben az első Anjouk által emeltetett templom volt, Carlo I d’Angio építtette meg a mellette álló kolostorral és kórházzal együtt. A kolostor később iskola lett, ahol a fiatal lányokat képezték ki ápolókká.
A templomot a francia szenteknek ajánlották, elsősorban Sant’Eligio-nak. A nápolyiak közt is népszerű volt a szent, az ő segítségét kérték a beteg lovak meggyógyításában, melyeket a templom elé vittek megáldatni. Amikor meggyógyultak, hálaajándékként a ló patkóit a bejáratra szegezték. Ez egyfajta babonás rítus volt, ahogy az ősi időkben Vergilius bronz lovát kerültették meg a beteg lovakkal a Duomo előtt, hogy meggyógyuljanak. Született is egy mondás erről: “Haie purtal’ i ferri a San Aloia”, ami az egyén haszontalan állapotára utal.
Belseje gyönyörű letisztult, a francia gótika jeleit viseli.
Hangulata a régi időket idézi, mikoris Giovanna I d’Angio idejében (egész Giovanna II idejéig) Anjou áldás alatt állt a szentély.
Bejárata kissé eldugott a piactér felől tekintve, de magas harangtornyát és az Arco Sant’Eligio kis órával ellátott boltívét messziről látni. Egy titkot is rejt magában. Keressük meg az öregember és a fiatal lány pici arcképét az óra alatt, Benedetto Croce történetéből. Antonello Caracciolo az idős nemes ember beleszeretett a szép fiatal lányba, aki nem akart hozzámenni, ezért a férfi bebörtönöztette a lány apját, és a kiengedésért cserébe a kezét kérte. A lány segítségül hívta a királynőt, Isabella d’Aragonát (Ferdinando III d’Aragona lányát) és a nemest végül lefejezték.
Az óra 1943-ban egy kikötőben álló, robbanóanyagokat szállító hajó felrobbanásától megállt. Nemrég, a ‘90-es években indították újra.
Via San Giovanni a Mare 9, NAPOLI
/MERCATO/
A San Giovanni a Mare Nápoly egyetlen normann kori temploma. Amalfiból hívtak építészeket az oszlopok kialakításához (bizánci és arab hatás).
A későbbi Máltai lovagrend elődei alapították, az itt álló kórház mellé, a Szentföldről érkező zarándokoknak itt kellett eltölteni a karantén időszakot, mielőtt beléptek a városba.
San Giovanni Battistának, azaz Keresztelő Szent Jánosnak ajánlották, akinek vérével egy ereklyét őriztek itt. A vért, ami csodálatos módon megolvadt, átszállították a San Gregorio Armeno templomba, ahol ünnepnapján, június 24-e körül hajtja végre csodáját. Nápoly 52 szentjeinek egyike volt és tartozott hozzá egy ősi rítus. Június 23-án éjjel és 24-ére virradó reggel a Festa di San Giovanni Battista keretein belül pogány szertartás vette kezdetét, miszerint férfiak és nők talpig fehérbe öltözve fáklyákkal a kezükben körmenetre indultak a templomhoz, aminek talapzatát akkoriban a tenger mosta. A szobor előtt tisztelegve megismételték a keresztelő-jelenetet, azaz megmerítkeztek a habokban (bagno nudi al chiaro di luna), majd nagy ünneplés és tánc következett.
A másik rítus a scioglimento del “Chiummo”, azaz az ólom (piombo) olvasztás volt, amit Holdfénynél csináltak a fiatal lányoknak, akik férjet akartak találni. Az öntött ólmot vízben lehűtötték, és formájából jósoltak (molibdomanzia).
A bejárati átriumban találjuk a Partenope szirént ábrázoló szobrot, a “Capa ‘e Napulét” (Nápoly feje). A szobrot a piac területén végzett ásatások során találták, eredetijét a Palazzo San Giacomóban, a Városházán őrzik. Másolatát ide helyezték.
Egykor a templomot tenger vette körül és ma is az utcaszint alatt fekszik, eredeti helyén, ezért jó néhány lépcsőt le kell mennünk a bejárattól. Nehéz megtalálni, de belépve egy időutazásban lehet részünk.
Piazza Carlo III 1, NAPOLI
Carlo III di Borbone király nem véletlen volt a nápolyiak kedvence, uralkodásának egyik alapgondolata ugyanis az volt: ha a nép jól van, a királyság is jól fog működni.
Ezért kórházakat, szociális és közintézményeket hozott létre, 1751-ben elkezdte a Real Albergo dei Poverit, a “szegények szállodáját” építeni, mely a palermói Albergo dei Poveri mintájára készült, mely remekül működött Szicíliában. Az eredeti tervek szerint kb 8000 szegény, hontalan, csellengő, süketnéma és bevándorló kapott volna itt szállást, melyet önellátó intézménynek szánt.
Egyike volt a kor legnagyobb építkezéseinek Európában (100 ezer négyzetméter). Építése közben azonban olyan váratlan járványok törtek ki, mint a vitaminhiány miatt kialakuló skorbut, beriberi, pestis. A drága orvosi szerek hiánya miatt rengeteg ember halt meg, hamarosan nem tudták már őket hova temetni. Ezt az égető kérdést sürgősen meg kellett oldani, ugyanis évekkel ezelőtt a kolerát is az okozta, hogy a szegények mindenfelé temetkeztek, semmilyen szabályt sem tartva be. Így a király sürgősebbnek érezte, hogy Ferdinando Fugát átvezényelje a Cimitero delle 366 Fosse köztemető építésére (1762). A palota ezután sosem fejeződött már be. Az épület kihasználatlan maradt, pedig ez, amit láthatunk, csak egy része volt annak, amit terveztek. Ferdinando I di Borbone már jelentősen lecsökkentette az eredeti terveket.
A palazzo szélessége 600 méter lett volna, ebből végül csak 354 méter valósult meg, s az öt udvar helyett csak három készült el, a két szélsőt törölték. Hátrafelé a falai 135 méteresek, összesen 400 szobát tartalmaz. A 3 udvarból egy a férfiaké, egy a nőké volt – egyébként is különválasztva éltek a házban -, az utolsó udvar pedig a fogatoknak volt fenntartva. A középső részen egy kápolna is helyet kapott: a Cappella di Monte dei Poveri (1763), melynek oltárát Luca Giordano műve díszíti.
A jótékonysági intézmény egyik célja a város biztonságának megőrzése volt. Az iparosodás hatalmas fellendülésével, mely itt kivételesen nagy léptékkel mutatkozott, Nápoly az “újjászülető város modellje” lett. Ám nem csak az ipari, hanem a szociális területeken is így volt ez, begyűjtötték és az Albergo dei Poveribe költöztették a munkanélkülieket, utcán élőket és a fiatalkorú bűnözőket, akiknek külön épületszárnyban volt saját ügyeikkel foglalkozó bírósága. Elindult a fogvatartottak taníttatása, a munka terápiás hatásának alkalmazása. Őket és az intézmény másik részébe kerülő Santa Casa dell’Annunziata árvaház lakóit (1802) olyan mesterségekre tanították, amivel később önállóvá tehették őket. 1838-tól itt kapott helyet a Scuola di Musica zeneiskola, ahol híres tanárok oktattak, majd később a süketnémák iskolája is.
Érdekesség, hogy az első motoros mosógépet éppen itt tesztelték az Albergo dei Poveriben (1851), mely egyszerre akár 1000 ing és 2000 lepedő kimosására is képes volt.
1857-ben az intézet 5000 embert foglalkoztatott, tanított, ám nem mentek jól a dolgok, mert kisebb lopások, prostitúció alakult ki, és a pénzügyi támogatások hiánya miatt csökkenni kezdett az életszínvonal.
A további években az épületben a fiatalkorúak átnevelő központján kívül mozi, kamaraszínház, szerelőműhelyek, tornaterem is működött, valamint a tűzoltóság különítménye és a városi levéltár. 1938-ban a Nemzetközi Kriminológiai Kongresszusnak adott helyet a palota.
1980-ben egy földrengés miatt a jobb szárny összeomlott. A felújítási munkálatok, mivel ez Európa második legnagyobb épülete, meghaladják a nápolyi költségvetést, ezért az Olasz Kulturális minisztérium segítségét kérték a projektre, mely a tervek szerint lehetne például egy hatalmas múzeumkomplexum is, “Louvres Partenopeo” névvel.
Via Nuova Marina, NAPOLI
/MERCATO-PORTO/
A Castello del Carmine egyike volt a “hét nagy nápolyi kastélynak”, amik egykor a város falain belül álltak. Carlo III di Durazzo építtette közvetlen a tengerpartra, hogy kivédje a tenger felől érkező támadásokat (1382). Az erődszerű vár nem királyi rezidenciaként épült, hanem katonai célokra. Nem voltak benne szalonok és kényelmes királyi bútorok, csak az irányításhoz szükséges helyiségek, a hadvezérek lakrészei és a börtön. Méretre hatalmas volt, egybe volt építve a Santa Maria del Carmine templommal, annak kolostorával, és a Campanilével. A vár falai maga a városfalak voltak, és ezek a falak kiértek egészen a tengerig. Az eredeti terv szerint két bástyából állt és a magasított Torrione di Sperone őrtoronyból, melyeket robosztus és erős városfal kötött össze.
Itt zajlott Luigi II d’Angio és Ladislao di Durazzo csatája (1386). A Későbbi Alfonso I d’Aragona is beavatkozott a csatába az Anjouk oldalán, de így sem sikerült megtartani a Királyságot, ami a Durazzók kezébe került.
1484-94 közt “Ferrante” I d’Aragona kibővíti a városfalakat, a Castello Carmine körül. Az új aragón várfal 21 őrtoronnyal épült meg és 4 kapun keresztül lehetett belépni a városba. Ma már csak 14 torony található szerte a városban, kapuból pedig csak a Porta Capuana és a Porta Nolana maradtak meg.
A palotába közvetlen a templom melletti városfalon át lehetett bemenni, a Porta del Carmine kapun keresztül, amit hívtak Portanovának, a Sedile di Portanova negyedről és Porta del Mercatónak is, a közeli piactérről. Mint a többi városkaput, ezt is Mattia Preti freskója díszítette (ma a Museo San Martino őrzi), és két tornya volt: Fedelissima és Vittoria. Később sajnos lebontották ezt a kaput (1864), mivel funkcióját vesztette. Történetét, akárcsak az erődét és a kolostorét titokzatosság övezi, mivel elveszett az összes korabeli dokumentum. A komplexumot végül a tengerparti út megépítése és a városrendezés (“Rettifilo”) miatt 1906-ban lebontják.
A Castello del Carmine egyedüli maradványa egy kicsike faldarab a Via Nuova Marina sétányon és a két hatalmas bástya, a Brava és a Spinella (vagy Trono).
Piazza Enrico de Nicola 74, NAPOLI
/PORTA CAPUANA/
A Castel Capuano Nápoly hét régi kastélyának egyike, másodikként épült a Castel dell’Ovo után. Nevét onnan kapta, hogy a Porta Capuanánál állt, az antik városkapunál, ahonnan Capuába vezetett az út.
Az első erődöt ezen a helyen Ruggiero il Normanno fia, Guglielmo I “il Malo” építtette (1160), egyben királyi rezidencia is volt. Federico II tovább bővíttette és kényelmesebbé tette, hogy tényleg királyi rezidencia legyen belőle (1231). Az Anjouk megjelenésével elkezdték építeni az új erődöt, a Castel Nuovót (1279-82), ez lett az új impozáns otthonuk. A Castel Capuano továbbra is tartózkodási hely maradt, Nápoly Anjou királyai hol a Castel Nuovóban, hol a Castel dell’Ovóban, hol itt laktak, és fenntartották azoknak az illusztris vendégeknek is, mint amilyen Petrarca is volt, aki itt lakott 1370-ben, míg Nápolyban tartózkodott. Regina Giovanna I uralkodása alatt felújították (1414-1435 közt), mert Lajos ezt is megrongálta. A pompás Castel Nuovo fényűzése mellett ebben a palotában tartják Carlo III di Durazzo esküvőjét, majd fia, Ladislao di Durazzo ide teszi át királyi székhelyét. Húga Giovanna II pedig itt lel menedékre Alfonso I d’Aragona elől (1414-35).
Később az aragóniai időszakban Alfonso I “il Magnanimo” belefog a csarnokok, a loggiák és a kert díszítésébe. Fia, “Ferrante” I d’Aragona idején éli a Castel Capuano virágkorát. Giuliano da Maiano építész megépíti a Porta Capuanát (1484), a Villa Poggio Realét és a Villa Duchescát (1487), melyek a palotával együtt uralták ezt a negyedet. A spanyol alkirályok alatt a királyi rezidenciák kihasználatlanság miatt hanyatlásnak indulnak, végül Don Pedro de Toledo bírósági épületet csinál belőle, ide összpontosítva az összes igazságszolgáltatási szervet. Innen a környék neve: Vicaria. A drasztikus változtatásokat Ferdinando Manlio és Giovanni Benincasa végzi (1537): a kerteket megszüntetik és beépítik, az alagsort börtönné alakítják jól felszerelt kínzókamrákkal, megépítik a Cappella di Sommariát és létrehozzák a Bibliotecát. Később a Sacro Regio Consiglio (Szent Királyi Tanács) további három terme lett kidekorálva mennyezetfreskókkal (1608).
Ferdinando II di Borbone alatt (1856-58 közt) új homlokzatot kapott. Az erkélyeket ablakokká alakították, az utcaszintet megemelték, emiatt eltűntek a földszint árkádjai, az épület mindhárom oldalát gyalogos járdával vették körbe. A lovak itatására szolgáló Fontana del Formiello kutat meghagyták. A környéken végzett ásatások során egy régi temető nyomaira bukkantak itt és egy még régebbi római kori Gymnasiumra.
A kapu egy belső udvarra nyílik, melyet dór oszlopok vesznek körül. Itt gyűlt össze az ítéletre váró tömeg, lépcsők vezetnek a döntéshozó termekbe.
Első terem a Salone della Corte d’Appello, melynek mennyezetét egy 18. századi freskó uralja a Királyság tartományainak allegóriáiról. A Sala dei Bustiban (mellszobrok terme) a nápolyi bíróság leghíresebb jogászainak mellszobra látható, a falakon itt is a 12 tartományt ábrázolják a nőalakok, a mennyezetfreskó három jelenete pedig az Igazság dicsőítését. Ez volt régen az épület magja, a Camera della Sommaria, ma ünnepélyes események helyszíne.
Innen a Cappella della Sommariába léphetünk.
A jelenlegi könyvtárnak (Biblioteca) helyet adó terem régen a Nagy Tanács (Gran Consiglio) terme volt. Itt ítélték meg azokat a hazafiakat is, akik a Ferdinando II elleni felkelést gerjesztették (1848).
A Városi Bíróság mára a Centro Direzionale negyedbe költözött, így az épület jelenleg komplett restaurálás alatt van, melynek végén hamarosan megnyitják a nagyközönség elött.
Piazza del Plebiscito 1, NAPOLI
/PLEBISCITO/
A Nápolyi Palazzo Reale egy olyan palota, ami megépítését követően több mint száz évig király nélkül maradt… A spanyol alkirályaival kormányoztató Filippo II d’Asburgo király, megkoronázását megünneplendő, 1600-ban látogatást tervezett Nápolyba. Helytartója, Fernando Ruiz de Castro alkirály gyorsan parancsba adta, hogy építsenek egy királyi palotát, mely méltó lesz a fogadására. A munkálatokkal a nagynevű Domenico Fontanát bízta meg. A látogatás végül meghiúsult és a palota hosszú évekre csupán az alkirályok palotájaként (palazzo vicereale) működött.
A Bourbonok megérkezésével (1734) Carlo III di Borbone nagyszabású átépítésbe kezd. Kedvenc építésze, Luigi Vanvitelli segítségével kibővítteti a palotát a déli front mentén, a belső tereket átszervezi, új berendezést és dekorációt kapnak a lakosztályok, két új udvart alakíttat ki és létrehozza a Vezúvra néző függőkerteket is. 1737-ben megalapítja az oldalsó szárnyhoz csatolt Teatro San Carlót, ami a világ első operaháza volt.
A Napóleoni időszakban Gioacchino Murat és felesége, Carolina Bonaparte használja a palotát lakhelyül. A királyné francia bútorokkal és berendezési tárgyakkal gazdagítja a palotát. Ferdinando I di Borbone visszatérésével (1816) kezdetét veszi a Regno delle Due Sicilie királysága. A palota jelenlegi kinézetét Gaetano Genovesének köszönheti, akit egy tűzvész (1837) után bíznak meg, hogy a rekonstrukciókat elvégezze. Lebontja az egykori palazzo vicerealét (a Piazza Trieste e Trento tér mai helyén), megépíti a Díszlépcsőt, neoklasszicista stílusban felújíttatja a királyi lakosztályokat és az etikett termeket, a privát lakosztályokat pedig a második emeletre költözteti.
A Királyi Palota vörös épülete hatalmas területen fekszik, legszebb látványt a tenger felől nézve nyújtja. A Bourbonokra jellemző impozáns méretével, mely a hatalmat szimbolizálja, ámulatba ejti a látogatót. Egyike volt azon négy palotának, amiket a Bourbon királyok használtak lakóhelyként (a többi három: Capodimonte, Caserta, Portici). A királyi udvar a 18. században Casertába költözik, mert védhetőbb területre volt szükségük, mint a tengeri támadásoknak kitett nápolyi kikötő. Így a palota üresen maradt. Az Olasz Egyesítés után a Savoyai királyok szintén ragaszkodtak a Palazzo Realéhoz, Umberto I olasz király és felesége, Margherita itt rendezkednek be esküvőjük után (1868), és itt születik meg következő évben kisfiuk, a trónörökös Vittorio Emanuele III. A II. világháború alatt súlyos bombatámadás éri a San Carlo területét, amit az angol-amerikai szövetségesek jóléti klubként használtak. A tető teljesen beszakad, megsemmisítve az eredeti mennyezetet. A Palazzo Reale nemrég nyitott meg újra, egyre több lakrész látogatható teljes pompájában felújítva. A palota kertjei ingyenesen látogathatók 9.00 órától napnyugtáig.
A palotát körülvevő Romantikus Kert (Giardino romantico) eredetileg a Castel Nuovóhoz tartozott, majd lekerítették, szobrokkal és szökőkutakkal díszítették és az új királyi palotához csatolták. Területe egyre csökkent, mikor megkezdődött a keleti szárny bővítése, és ide került a királyi lovarda, az istállók és a porcelángyár is. Jelenlegi kinézetét Gaetano Genovesének köszönheti, aki egy híres botanikust bízott meg az Angol Kert építésével. A sétányt tölgyfák szegélyezik egészen a Biblioteca Nazionale bejáratáig.
A park új kovácsoltvas kaput is kapott, amit az a két bronz ló vesz körül, amit I. Miklós orosz cár ajándékozott Ferdinando II di Borbone királynak itt tartózkodása emlékére (1845).
A San Carlo Operaház szomszédságában álló, Piazza Trieste e Trentóra néző Giardino Italia egy apró zárt kert, melynek dísze az ovális virágágyás közepén elhelyezett “Itália” című szobor, melynek nőalakja az Itáliai-félsziget egyesítését szimbolizálja.
A palota talán legszebb része a Függőkert (Giardino pensile). Az Ana Fernandez de Cordoba spanyol alkirályné szobáinak otthont adó épületszárnyat kötötte össze a terasszal és a kilátóval (Belvedere). 1734-ben Carlo III di Borbone parancsára a teraszt kibővítik, szökőkutakkal, mellszobrokkal és virágágyásokkal dekorálják. Később pergolás sétányokat és lugasokat is kapott. A citrusok és rózsák közt csodálatos kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre a távoli Vezúvval, a Sorrentói-félszigettel és Caprival. Ezzel ez lett Nápoly egyik új panorámapontja.
A Cortile del Belvedere a kilátóteraszhoz vezető udvar, ablakai a kikötőre és az Arsenaléra néznek, amivel a Rampa del Gigante kötötte össze.
A fogatok udvara (Cortile delle carrozze), ahol egykor a lovaskocsik parkoltak. A hosszúkás tér közepén egy kút áll. Innen nyílik az ún. Sala Dorica, ahol az időszakos kiállításokat láthatjuk.
A Palazzo Reale főbejáratát a Piazza del Plebiscito tér felől találjuk. 169 méter hosszú impozáns homlokzatát Domenico Fontana tervei szerint eredetileg árkádok díszítették, hogy az emberek rossz idő esetén is tudjanak itt sétálni. Később – statikai okok miatt – Vanvitelli befalaztatja őket (1753), majd Umberto I király parancsára Nápoly nyolc legnagyobb királyának szobra kerül ide (1888). /A szobrokról és a hozzá kapcsolódó anekdotáról itt olvashattok./ Az épület tetejét egy óratorony díszíti, a két hasonló szélső ornamentika ma már nem látható. A balkon tetején a dinasztiák címerei láthatók, innen szónokolt egykor a király. A bejárat melletti két őrkabin a Bourbon időkben került ide.
A palota kovácsoltvas főbejáratán át a Díszudvarba (Cortile d’Onore) jutunk, melyet dupla loggiasor vesz körbe.
Innen nyílik a barokk lépcsőház a gyönyörű Díszlépcsővel (Scalone d’Onore), amit Montesquieu 1729-ben egyenesen “a világ legszebb lépcsősorának” nevezett. Francesco Antonio Picchiatti építette (1651-1666) eredetileg piperno kőből, majd az 1840-es évek restaurálása során Gaetano Genovese álmodta meg újra hófehér márványból. Új, neoklasszicista dekorációval látta el, mennyezetén különféle faragott motívumok láthatók, köztük Nápoly jelképe, az ágaskodó ló, a Bourbon liliomok és Szicília ősi jelképe, a Trinacria, utalva a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyságra. A négy szobor az Erőt, az Igazságosságot, a Kegyelmet és a Mértékletességet szimbolizálja.
Kevesen tudják, hogy Hamupipőke (Cenerentola) történetét a Palazzo Reale lépcsősora ihlette meg. Giambattista Basile ide álmodta meg a jelenetet, mikor elveszíti az üvegcipellőt. Innen vette át később a történetet Charles Perrault, a Grimm testvérek és végül Walt Disney.
Az első termet eredetileg Ferdinando Fuga építész Maria Carolina és Ferdinando I di Borbone esküvőjének alkalmából (1768) tervezte. Ez volt a Salone delle Feste, amit később Udvari Színházzá 1️⃣ (Teatro di Corte) alakítottak (1778). Fehér falakkal és arany díszítésekkel, Minerva, Apollo és Mercurio szobraival és a 9 múzsával, melyek az akkusztika miatt papírmaséból készültek. 400 fő befogadására volt alkalmas ez a magánszínház, mely királyi páhollyal is rendelkezett. A mennyezetfreskókat a bombázások megsemmisítették, ezért új stílusban felújították őket.
A királyi lakosztályok sorát az Etikett termek 2️⃣/4️⃣/5️⃣ (Appartamento dell’Etichetta) nyitják meg, ezek vezetnek el a Trónteremig. Elsőként a Diplomáciai terembe lépünk 2️⃣ (Sala Diplomatica), ahol a küldöttségek várakoztak, hogy a király elé járulhassanak. Piros mintás tapétája csak másolat, mivel az eredeti megsérült a bombázások alatt. Mennyezetfreskója optikai csalódás, az oszlopokkal és egyéb perspektíva-játékokkal úgy tűnik, hogy sokkal magasabban van, mint valójában. A terem pompája, az arany faragások, intarziák, festmények és drapériák, bronz csillárok a királyi pár nagyságát reprezentálják. Keleties motívumokkal díszített ajtói párducokat, pávákat, darukat és pálmaleveleket ábrázolnak.
Ebből a helyiségből tudott a király a balkonra jutni, mikor szónokolt a néphez.
A neoklasszikus szalont 3️⃣ (Saletta neoclassica) a királyi esküvőket ábrázoló festményekkel dekorálták. Az egyik díszfülkében egy szép szárnyas nimfa szobra látható márványból.
A második etikett szalon 4️⃣ az alkirályi időszak eredeti mennyezetfreskójával dicsekedhet, mely a spanyol Alfonso király Nápolyba való bevonulását ábrázolja. A helyiség empire stílusú bútorait a Murat család hozta a palotába. A kínai vázák I. Miklós orosz cár ajándékai.
A harmadik etikett szalont 5️⃣ a nápolyi manufaktúrák értékes gobelinjei díszítik. A bútorok barokk és neorokokó stílusúak. A Francia porcelánvázák bibliai figurákat és pompei táncosokat ábrázolnak, a két virágmotívumos pedig a Sèvres manufakturában készült.
Az impozáns, vörös tapétájú királyi Tróntermet 6️⃣ (Sala del Trono) az aranyozott trón uralja, melyen Nápoly utolsó királya, Francesco II di Borbone ült egykor. Karfáján oroszlánok láthatók, tetején egy nagy sas. Fent a mennyezeten 12 nőalak a Regno delle Due Sicilie 12 Bourbon tartományát szimbolizálja.
A Tábornoki folyosó 7️⃣ (Passetto del Generale) a Trónteremből nyílik, szintén neoklasszicista stílusban lett berendezve, dísze egy Psyché szobor, mely egykor Carolina Bonaparte tulajdona volt. A berendezés egy angol zsámolyból áll, oroszlán lábakkal és arany kagylódíszítéssel.
A Nagykövetek szalonja 8️⃣ (Sala degli Ambasciatori) nagyértékű faliszőnyegeiről híres, a bútorok közt pedig van egy empire stílusú szekrény, amin két Napóleon korabeli óra található. Mennyezete 14 kazettára van osztva és a spanyol királyi ház dicsőségét mutatja be, valamint Ferrante d’Aragona király életét.
A Maria Cristina di Savoia szalon 9️⃣ Ferdinando II di Borbone első feleségéről lett elnevezve, aki akkor halt meg, mikor világra hozta a jövőbeli királyt, Francesco II di Borbonét. Az egykori királyné szentté avatása jelenleg folyamatban van, magán Oratóriumát 🔟 a kis oltárral szintén itt találjuk.
A Gran Capitano szalonban 1️⃣1️⃣ (Sala del Gran Capitano) nézzünk fel a mennyezetre, és csodáljuk meg a freskókat Nápoly meghódításáról. A spanyol csapatokat az a Gonzalo Fernández de Córdoba vezette, akit Gran Capitanónak hívtak és aki az első spanyol alkirály lett. Ha ügyesek vagyunk, felfedezhetjük a képen Caravaggiót, akit a festő, Battistello Caracciolo tisztelete jeléül festett a képre. A falakon lévő további festmények a Farnese-gyűjtemény darabjai, a gobelin a király egykori hálószobájából való. A bútorok XIV. Lajos stílusúak, és nápolyi mesterek faragták őket.
A neogótikus stílusú Flamandok szalonjában 1️⃣2️⃣ (Sala dei Fiamminghi) a flamand festők műveinek gyűjteménye látható. A berendezési tárgyak közül kiemelkedik Charles Clay zenegépe 1730-ból.
A Király Dolgozószobája 1️⃣3️⃣ (Studio del Re) az íróasztalon kívül egy fontos bútordarabot őriz, mely eredetileg a római Quirinale palota számára készült, majd Gioacchino Muratnak ajándékozták, aki idehozta.
A hivatalos királyi lakosztályokat a Testőrök terme 2️⃣9️⃣ zárja. Innen a tengerre néző szárny kezdődik a királyné lakosztályaival és a függőkerttel.
A királyné szobájába egy díszes előszalonon 2️⃣5️⃣ át lehet bejutni, amit egy apró passzázs 2️⃣6️⃣ köt össze a lakrésszel: itt láthatjuk Antonio Vaccaro mennyezetfreskóját “Allegoria dell’Unione Matrimoniale” címmel, amit Maria Amalia és Carlo III di Borbone esküvője alkalmából festett (1738). A falon lévő festmények irodalmi témájúak: Dante poklát ábrázolják és Tassót Sorrentóban. A bútorok közt van egy sorrentói intarziával készített asztal is.
Maria Amalia magánszobája 2️⃣7️⃣ a passzázzsal és a hálószobával kapcsolódik. A mennyezetet Nicola Maria Rossi festette ki, boldog gyermekáldást kívánva. Innen nyílik a Boudoir is 3️⃣4️⃣, amit szintén Antonio Vaccaro dekorált ki. Falait kínai akvarell képek díszítik, melyek a rizs- és selyemgyártásról, porcelánkészítésről szólnak, s talán egy album formájában érkeztek Cantonból a 18. században. Egykori berendezéseiből a fésülködőasztal és a toalett maradt meg, valamint az ovális gránit-márvány íróasztal és a királyi írószerszámok. Maria Amalia királyné hálószobája 1️⃣4️⃣ (Salotto IV) még az eredeti 18. századi mennyezetfreskót is őrzi, aranyszínű galambokkal és ámorokkal. A falakat Antonio Vaccaro és Luca Giordano festményei díszítik.
A királyné sárga szalonja 1️⃣5️⃣ (Salotto III) jelenleg a 16-19. század tájképfestőinek gyűjteményét őrzi. A neoklasszicista kandalló a híres pompei Nagy Sándor-mozaik mintájával van díszítve.
Don Quijote szalon 2️⃣4️⃣ (Sala di Don Chisciotte) a lovag történetének 18 festményével.
Az előszalonban 2️⃣3️⃣ a tájképeken kívül megcsodálhatjuk Maria Carolina királyné olvasó szerkezetét (1792), mely egyszerre 8 könyv egyidejű olvasását tette lehetővé. A szerkezetet egy hajtókarral lehetett működtetni.
A királyné rózsaszín szalonja 1️⃣6️⃣ (Salotto II) megőrizte eredeti 18. századi mennyezeti dekorációját és fehér-arany rokokó stílusú stukkó-díszítését. A helyiség két Luca Giordano festménnyel is dicsekedhet. A bútorokat a Savoyai-dinasztia idején hozták ide.
A királyné utolsó szalonjában 1️⃣7️⃣ (Salotto I) Mattia Preti és Spadarino festményeit állították ki. Van még itt egy szép francia óra is, melyet Stuart Mária porcelán szobra díszít (1840). A hozzá tartozó előszalonban 1️⃣8️⃣ az értékes Farnese-gyűjtemény eredeti festményei találhatók.
A Csendéletek szalonja 1️⃣9️⃣ (Sala delle Nature Morte) a csendéleteknek van szentelve, spanyol-flamand festők műveivel.
A szárny utolsó része, a kupolás kis kerti helyiség 2️⃣0️⃣ (Vestibolo a esedra) a függőkertből nyílik, és közös találkozási helyül szolgált az Etikett terem látogatói és a királyné számára. Egy belső lépcsőház is összekötötte őket. A helyiséget római szobrok másolataival díszítették és van egy patinás, aranyozott asztal is márványlappal, melyet az ercolanói villák padlózatának mintái ihlettek.
A Galleria 2️⃣1️⃣ terem már a hátsó szárnyban van és a Cortile delle Carrozze udvarra néz. Neoklasszikus tükrök, a francia időkből származó bútorok és 19. századi porcelánok díszítik. A Herkules szalon 2️⃣2️⃣ (Salone d’Ercole) onnan kapta a nevét, hogy egykor itt volt kiállítva a Farnese-kollekció szobrainak másolata, többek közt a Farnese Hercules is. Később bálteremmé alakították, és elnyerte mai kinézetét. Falait a királyi gyárakban készített gobelinek díszítik, melyek Amor és Psyché történetét mesélik el. A berendezési tárgyak közül figyelemre méltó az az óra, ami Atlaszt ábrázolja a földgömbbel, valamint a Homéroszt ábrázoló Sèvres-váza, amit Francesco I di Borbone kapott ajándékba (1830).
A Palota kápolnáját 3️⃣0️⃣ (Cappella Palatina) Francesco Antonio Picchiatti építette (1643-tól). A mennyezeten Mária mennybemenetele látható, körben a falakon pedig Jézus és Mária életének története. A kápolna Nápoly egyik legszebb betlehemét őrzi.
A Galleria del Tempo egy új kiállítás, mely az egykori Bourbon istállók (Scuderie Borboniche) helyén találunk meg. A digitális kiállítás Nápoly 2000 éves történelmét mutatja be az ókori görögöktől napjainkig.
A Palazzo Reale hosszú keleti szárnyában, a királyi hercegek egykori lakrészeiben kapott helyet a Biblioteca Nazionale is, mely Itália egyik legfontosabb történelmi könyvtára (1927). A Teatro San Carlo operaház pedig – ugyan ma külön funkcionál -, de egykor szerves része volt a palotának, és a királyi pár privát folyosón keresztül vonult be a páholyba.
… avagy amit ne hagyjunk ki, ha Nápolyban járunk!
1) Fontana del Nettuno /PIAZZA MUNICIPIO/
2) Fontana del Gigante /LUNGOMARE, Via Partenope/
3) Fontana del Sebeto /LUNGOMARE, Via Caracciolo & Via Posillipo/
4) Fontana della Sirena /PIAZZA SANNAZZARO/
5) Fontana del Gesù e la Samaritana /CHIOSTRO DI SAN GREGORIO ARMENO/
Stazione Centrale Garibaldi, NAPOLI
/PIAZZA GARIBALDI/
A Garibaldi nápolyi vasútállomáson található ez a csomagmegőrző, amit azoknak ajánlok, akik szeretnék a cuccaikat valahol letenni, míg sétálgatnak, kirándulnak. KiPoint a neve és a Poste Italiane (olasz posta) működteti.
Ha a pályaudvar főbejáratán bementek, balkéz felől lesz a folyosó legvégén, az üzletek után. 7.00-20.00 óráig van nyitva, mellékelem az árakat is:
Piazza Vanvitelli, NAPOLI
/VOMERO/
A VANVITELLI állomás szintén Nápoly művészeti metrómegállói közé tartozik, a “Stazioni dell’Arte” része, azaz kortárs művészeti galéria is egyben.
Az átriumban Giulio Paolini “Off limits” (Határokon túl) című installációját láthatjuk. Egy nagy szikla igyekszik áttörni az üvegbörtönt, amiben van.
A két oldalsó folyosó egyikén végig Vettor Pisani “Oriente e Occidente” (Kelet és Nyugat) című szürreális és titokzatos alkotása látható. Látszólagos összevisszaságát Sigmund Freud szavai magyarázzák meg, miszerint az alvilág sötétjéből a fénybe vezet az utazás.
A másik folyosón Nápoly város építészetéről készült két fotósorozat látható Olivo Barbieritől és Gabriele Basilicótól.
Az alsó emelet mennyezetén Mario Merz látványos kék neonspirálja bontakozik ki, ami a “Fibonacci sorozat” geometriai ábrázolása. A szemközti falon lévő őskori állatok szintén az alkotáshoz tartoznak. A művész 1969 óta használja műveiben a 13. századi pisai matematikus számsorozatát, melyben minden számjegy az előző két szám összege, és az organikus növekedési folyamatok jelképeként értelmezi a világra.
Az oldalsó falakon kétoldalt két hatalmas acél csillag látható, melyek a “Le stelle che siano di buon auspicio per un felice viaggio” (Csillagok, amik legyenek jó előjelek egy szerencsés utazáshoz) címet kapták tervezőjüktől, Gilberto Zoriótól.
Gregorio Botta “I pozzi” (A kutak) című különleges alkotása a Garibaldi és Piscinola irányok szétválásánál található, és arra invitálja a nézőt, hogy nézzen le a nyolc kútszerű henger mélyére, ahol apró kiállítások láthatók.
Végül lent a peronoknál Isabella Ducrot két nagy színes üvegmozaikját láthatjuk “Cuma” és “Capo Miseno” címmel. Nápoly két misztikus és mitológikus helyéről.
Piazza Quattro Giornate, NAPOLI
/VOMERO/
A QUATTRO GIORNATE megálló megépítésével új arculatot kapott a Piazza Quattro Giornale is. A park a szobrokkal új találkozóhelyet kínál a Stadio Collana szomszédságában. Az állomás része a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállóknak, és a náci megszállás alól való felkelésre emlékezik, amit a fiatalok “Négy Napjának” (Quattro Giornate) neveznek.
Az átriumban Nino Longobardi domborművei és festményei, amiket a nápolyi ellenállás mozgalma ihletett.
A mozgólépcsőnél látható a “Guerrieri” (Harcosok) című alkotás, mely őskori harcosaival arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az ősi agresszió bármikor készen áll arra, hogy új formában újraéledjen.
A középső szinten láthatjuk a “Caccia primitiva” (Primitív vadászat) című művet, melyet ha balról nézünk, egy futó vadászt látunk, ha meg jobbról, akkor egy szökött szarvast.
Még tovább lefelé láthatók a következő alkotások: “Anime migranti” (Migráns lelkek) egy ősi motívumot ábrázoló kép, középen egy hatalmas repedéssel. A szerző szavaival “minél jobban ereszkedünk bele a tudattalanba, annál inkább nő a bizonytalanságunk és kerülnek elő a kollektív, ősi emlékek és álmok”.
Baldo Diodato gyűrött alumíniumlemez szobra “Exit” címmel.
Anna Sargenti “Know that the struggle is cruel” (Tudd, hogy a küzdelem kegyetlen) című alkotása, melyet egy híres tangó-páros ihletett. A képen táncuk jelenetei keverednek a Quattro Giornate itteni óvóhelyén talált tárgyakkal.
A peronról felfelé vezető másik mozgólépcső alkotásai: Umberto Manzo 3 nagy, vasgerendákkal falra rögzített vitrinje, amikben újságcikkek, rajzok és fotók őrzik az emlékeket. A mű készítője önéletrajzi alkotásnak tartja a képet.
Maurizo Cannavacciuo egy festménye “Amore contronatura” (Természetellenes szerelem) címmel. A színes, mozaikszerű képet közelebbről megnézve egy őzbak és egy férfi profilja rajzolódik ki.
És Betty Bee gigantikus képe egy üveg vitrinben raboskodó lányról.
Végül a kijáratnál a “Combattenti” (Harcolók) Marisa Albanesétől. Négy fehér női szobor, melyeket a Quattro Giornate női ellenállóinak tiszteletére készítettek. Alatta egy latin mondat olvasható: “Éjszaka járunk, és íme tűz emészt minket”. Utalva a lepkékre, akiket a tűz fénye vonz, aztán megégetődnek, s egyben a harcolók szenvedélyére is, akik nagylelkűen néznek szembe a veszéllyel.
Via Galileo Ferraris 121, NAPOLI
/CENTRO DIREZIONALE/
A CENTRO DIREZIONALE az egyik új megálló lesz a nápolyi “Stazioni dell’Arte” művészeti megállók közt, mely a Garibaldi meghosszabbításaként a repülőtér felé halad majd.
A modern Centro Direzionale üzleti negyedben, Nápoly felhőkarcolói közt helyet kapó metróállomás felszíni burkolata egy hatalmas, fából készült szerkezet lesz. Ezzel kívánják ellensúlyozni a beton és az üveg hidegségét a területen.
Az állomás tetejét a tervek szerint Nápoly mágusa, Vergilius képmása díszítette volna. Az alkotás csak a magasból, a Centro Direzionale felhőkarcolóinak felsőbb emeleteiről vagy repülőről lett volna látható. Ez most úgy néz ki, a finanszírozási gondok miatt egyelőre nem valósulhat meg.
Aeroporto di Capodichino, NAPOLI
/AEROPORTO/
Nápoly lesz az egyik első olyan város a világon, ahol közvetlen metró-kapcsolat lesz a repülőtér, a pályaudvar (Garibaldi) és a kikötő (Municipio) között. A CAPODICHINO-AEROPORTO állomás munkálatai jelenleg is folynak, az átadást 2024-re tervezik.
A repülőtér előtti szakasz is új megjelenést kap, fedett passzázsokkal és egy nagy parkolóval egészül ki.
A projekt Richard Rogers építész munkája és egy nagy kerek tető jellemzi, amely lehetővé teszi, hogy felülről természetes fény érje el a mély központi aknát, ahová liftek és körfolyosó vezetnek majd le.
A Capodichino repteret három új megálló követi: a Poggioreale (a temetővel szemben), a Tribunale és a Centro Direzionale (mindkettő az üzleti negyedben). Majd a Garibaldi felé becsatlakozik a Linea 1 vonalba.
Új arculatot kap a PISCINOLA-SCAMPIA megálló, része lesz a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállóknak, s ezzel együtt rendbehozzák a felszíni teret is. Nemcsak új kivilágítást kap, hanem egy új projekt indul el, ami szépséget és tisztaságot hoz az egész területre. Az állomás arra a térre néz, ahol Jorit két nagy falfestménye látható: Angela Davis aktivista és Pier Paolo Pasolini író-rendező portréja.
Az állomás területén lévő “Arti tutte in viaggio” című kiállítás 14 életnagyságú fekete-fehér portrét mutat be nápoly nagy énekeseiről és zeneszerzőiről, akik mind a tenger felől jönnek felénk a képeken.
Pino Daniele, Enzo Avitabile, Enrico Caruso, Lina Sastri, James Senese, Teresa De Sio, Eugenio Bennato, Gragnaniello, Raiz, Meg, Di Bella és a többiek.
A képeket hanginstalláció kíséri, amiket a 14 énekes dalaiból válogatott össze Desirée Klain.
Az átjárók az Aversába tartó vonatok peronjával kötik össze az állomást.
Via Salvator Rosa, NAPOLI
/AVVOCATA/
A SALVATOR ROSA megállót ugyanaz az építész, Atelier Mendini tervezte, aki a Materdei-t. Mindkét megálló a “Stazione dell’Arte” nápolyi művészeti metrómegállók része, amik tulajdonképpen önálló múzeumokként funkcionálnak.
Az állomást körülvevő tér is átalkult, miután megtalálták itt egy antik római híd régészeti maradványait és egy neoklasszikus kápolnát. A teraszos elrendezésű park egy szép színes játszóteret is kapott.
Egy kicsit odébb Mimmo Paladino hatalmas “Mano” (Kéz) című alkotása látható, tenyerén egy óralappal, ami a múló időt szimbolizálja. A lezárt ajtó alatta a halál küszöbére utal, mellyel átlépünk az örökkévalóságba.
Az állomás másik bejáratánál egy szimbolikus nápolyi emlékmű áll, melynek négy oldalán a Vezúv látható és különböző legendás történetei.
Nem messze tőle Pulcinella “Eccomi qui” (Itt vagyok) című szobra szemléli a horizontot a magasból. Lello Esposito készítette, aki a Centro Storicoban lévő Pulcinella mellszobrot is. A mögötte álló palazzóban lakott Giovanni Capurro, az “O Sole Mio” szerzője. A falakon lévő arany napsugár-esővel rá emlékeznek.
A metró oldalsó kijáratánál a falakon a “Napoli città madre” (Nápoly anyaváros) című mű földalatti misztikus lényeit láthatjuk vörös és fekete háttérrel körülvéve.
A mozgólépcső fölé emelt vörös függöny olyan hatást kelt mintha színházba lépnénk be, a “Napoli” című alkotás azt mutatja, hogy Nápoly olyan, mintha folyton egy nagy színházban lennénk.
Mellette áll egy háromdimenziós virág, amit az átrium fénye világít meg.
A peronok szintjén egy fantasztikus mű: négy Cinqecento kissé elrozsdásodva és paplannal letakarva. A következő címet kapta: “‘A subway è cchiù sicura” (A metró biztonságosabb), mely azt az üzenetet hordozza, hogy jobb a metró az autónál. Biztonságosabb és környezetbarátabb.
Az egyik peronon a “C’est la crapule” című alkotást láthatjuk, amit Arthur Rimbaud egy verse, az “Il fabbro” (A kovács) ihletett. A kép dinamizmusát a vonatok mozgása fokozza.
A másik peronon pedig a “Tondi in mosaico” (Kerek mozaikok) láthatók virágokkal és csendéletekkel.
Piazza Scipione Ammirato, NAPOLI
/MATERDEI/
A MATERDEI megállót ugyanaz az Atelier Mendini tervezte, aki a Salvator Rosa megállót. Az állomás szintén része a “Stazione dell’Arte” művészeti metrómegállóknak. 2012-ben a Daily Telegraph a Toledo állomást választotta Európa legszebb metróállomásának, ugyanezen a versenyen a Materdei akkor 13. lett. A Materdei metró megépítésével a felszíni Piazza Scipione tér is új, színes megjelenést kapott, zöld területtel, padokkal látták el és sétálóövezetté alakították. Itt kapott helyet a “Carpe diem” (Ragadd meg a pillanatot) című humoros alkotás, amin egy japán koi ponty lenyeli egy kék ruhás férfi fejét.
Az állomás átriumában zöld és sárga színek uralkodnak, a fény a tetőablakon át áramlik be, amit Sandro Chia “Bagnanti” (Fürdőzők) című monumentális mozaikja ölel körül.
Az alsó szintekre vezető lépcsősor felett egy nagy tengeri jelenet mozaikja látható mindenféle tengeri kreatúrával, helyi “scugnizzókkal” (nápolyi csibészek) és Pulcinellával. Címe: “Spulcinellando, Sguazzando, Scugnizzando”.
A mozgólépcső alján hat aprólékosan megmunkált fa panellemezen a fény különböző játékát mutatják be, ami a központi magból indul ki.
Az egész központi folyosót a színes “Wall drawnings” (Falrajzok) című alkotás díszíti minimal art stílusban.
Mindkét peronon a kortárs művészek színes munkái jelennek meg háttérként, kiemelendő közülük a “Dodici ritratti fondamentali” (Tizenkét alapvető portré) című, amelyen az 1900-as évek nagy filozófusai, művészei és színészei kaptak helyet, többek közt Totò is.
Piazza Enrico De Nicola, NAPOLI
/PORTA CAPUANA/
A San Gennaro emlékmű a Santa Caterina a Formiello templom kertjében van, a Castel Capuano és a Porta Capuana között.
A Tesoro di San Gennaro társaság rendelte meg és finanszírozta, megköszönvén San Gennaro védelmét a városra. Az emlékművet Nápoly leghíresebb építésze, Ferdinando Sanfelice tervezte meg, a kivitelezést pedig Lorenzo Vaccaróra bízták (1706), aki csak a timpanonon lévő két kis angyalt tudta elkészíteni, mert időközben meggyilkolták. Fia, Domenico Antonio Vaccaro fejezte be 1708-ban.
A fogadalmi szentélyt nemrég hozták helyre, miután állapota kissé megromlott. Pótolták a három letörött ujját is, amivel megállította a lávafolyamot. A nápolyiak úgy mesélik, hogy akkor törtek le az ujjak, mikor egy környékbeli férfi odament a szoborhoz, és szidalmazni kezdte a szentet, majd alá vetette magát. Erre az istenkáromlásra San Gennaro keze hirtelen letört, és egyenesen a férfi szájára esett, hogy elhallgattassa őt. Ezért is mondja a nép, hogy San Gennaro minden lát, mindent hall és mindenkinek válaszol.
Via Alcide de Gasperi 65, NAPOLI
/PORTO/
A város egyik utolsó obeliszkje a kikötő bejárata előtt áll, a Santa Maria di Portosalvo templom mellett.
Az Obelisco di Portosalvo a Bourbon-restauráció emlékére emelt oszlop, mely a Bourbonok győzelmeit szimbolizálja a Partenopei Köztársaság felett. A nápolyiakban kétes érzéseket kelt az emelvény, mivel szerették ugyan a Bourbonokat, de csúnya jelenet volt Nápoly történetében, mikor lázadásukat Masaniello vezetésével keményen leverték. Erre a jelenetre emlékeztet ez az oszlop, amit azért állíttatott Ferdinando I di Borbone király, hogy soha ne felejtse el a nép, hogy hol a helye.
Az emlékmű, melynek tetején egy kereszt van, fekete vulkanikus kőből és fehér márványból készült. Obeliszk alakja van, melynek 4 oldalán 4 szent ábrázolás van, akik fontosak Nápolynak: San Gennaro, a Portosalvói Madonna, Sant’Antonio és San Francesco di Paola. Utóbbi elveszett. A medallionok pedig Krisztus szenvedésére emlékeztetnek: a töviskoszorú, valamint a kalapács, a lándzsa és a kereszt szalaggal átkötve illetve Veronika fátyla. A negyedik ebből is elveszett sajnos.
/MANN - Museo Archeologico Nazionale di Napoli/
A szobor, amit ma a Museo Archeologico (MANN) kertjében őriznek, majdnem kétszáz éven át Nápoly szimbóluma volt. A “Gigante” (Óriás) nem csak titáni méretére utalt, hanem a helyre is, ahol találták, a Masseria del Gigante birtokon, ahol a cumai fórum Capitoliumának ősi maradványait feltárták. A szobor Jupiter istent ábrázolja és majdnem 2000 éves (i.sz. I. század végén születhetett). Hármas szoborcsoportot alkotott Minervával és Junóval. Egyik kezében jogarát tartotta, másik kezét pedig előrenyújtotta.
A szobrot 1668-ban Don Pedro Antonio de Aragón spanyol alkirály parancsára hozatták Nápolyba, és a Palazzo Vicereale (mai Palazzo Reale) mellett helyezték el, a Fontana del Gigante kúttal együtt. Új kezeket és lábakat kapott, talapzatára egy sas került és a spanyol király hosszú magasztalása. A szobor a király hatalmát, katonai erejét testesítette meg, s innentől a Santa Lucia felé vezető út is a Salita al Gigante nevet viselte.
A hatalmas Óriás szobra, mely a “beszélő szobor” (statua parlante) nevet kapta, hamarosan a nép hangja lett. A furfangos nápolyiak itt, a palota mellett tudatták lázadásaikat az udvarral és a királlyal szemben. Így találtak módot arra, hogy hallassák a hangukat.
Így lett az Óriás szobra az Nápolynak, ami Velencének a Rialto púposa (il Gobbo di Rialto) vagy Rómának Pasqualino szobra. Az a hely, ahová a hatóságok elleni szatírákat ragasztották. A polgárok a szobor mögé bújva kigúnyolták az uralkodók munkáját, vicces történeteket meséltek róluk. A királyok természetesen nem nézték ezt jó szemmel, és őrszemet állítottak a szobor mellé. De a nápolyiak nem álltak le. Egyik nap, mikor a már említett spanyol alkirály, Pedro Antonio de Aragón a kikötőből Spanyolországi otthonába vitette a Fontana dei Quattro del Molo kutat, a következő papíros állt a Gigante szobron:
“Ó, Óriás gazember, elpusztítottad a Quattro del Molo-t?
Én? Nem én voltam, az alkirály lopta el!”
Majd Alois Thomas Raimund di Harrach alkirály következett (1730), akit így vett szájára a nép:
“Lássuk, mit csinál Harrach grófja? Eszik, iszik és kakál.”
“Amíg ti a fekáliát eszitek, addig a király a Casatiellót.”
Vagyis arra utaltak, hogy az alkirály csak magára és a szükségleteire gondol, a népre nem. Aztán megérkezett Luis de la Cerda alkirály, aki gondolta, hogy elejét veszi a problémának, és 8000 arany scudót ajánlott annak, aki nyomravezeti a szatírikus irományok szerzőjét illetően. Másnap új üzenetet hozott a “beszélő szobor”:
“80 000 arany scudo annak, aki az alkirály fejét elhozza a piactérre.”
Később Giuseppe Bonaparte úgy vetett véget az Óriás uralmának, hogy egyszerűen felszólította embereit, döntsék le a szobrot. Másnap reggel a talapzaton megtalálták a végrendeletét:
“A fejet az Államtanácsra, a karokat a miniszterekre, a gyomrot a kamarásokra, a lábakat a tábornokokra, minden mást, ami megmarad Giuseppe királyra hagyok.”
Nyilván mindenki megértette, milyen más “részt” kapott a király hálából…
A nápolyi legendák részét alkotja, hogy mikor a szobor előtt állunk, az beszélni kezd hozzánk. Figyeljünk jól, hogy meghalljuk, mit üzen!
Via S. Giovanni a Mare 9, NAPOLI
/MERCATO/
A “Capa ‘e Napule” (Nápoly feje) Nápoly egyik legtitokzatosabb szobra a “beszélő” Gigante szoborral és Nilóval, azaz a “Corpo di Napoli” (Nápoly teste) szoborral együtt. Ez a hellenisztikus női arcot ábrázoló hatalmas mellszobor mindig becsben volt tartva a nép által. Az Anticaglia (Decumano Superiore) térségben, Nápoly legrégebbi részén találták (1594 körül) és sokáig a Piazza Mercatón volt kiállítva, a nép mindennapjaihoz tartozott.
Közmondás is született róla. Ha a helyiek azt akarják mondani, hogy valakinek nagy vagy jelentős feje, haja, arca van, azt mondják: “Me pare donna Marianna ‘a Capa ‘e Napule” vagyis “Donna Mariannának tűnik, Nápoly fejének.”
A titokzatos szoborban Partenope szirént, Nápoly városának mesés alapítóját látják, és mint ilyet, a város védelmezőjének tartják. A francia forradalom idején (1799) ráragadt a Marianna név is, mint a forradalom jelképe, mert a piactéren őt is forradalmi zászlókba burkolták és fejére piros sapkát tettek, ezért vannak akik még mindig Donna Mariannának hívják.
A szobor eredetijét a Palazzo San Giacomóba vitték, a nápolyi városháza (Municipio) épületébe, ahol a folyosót díszíti. Egy másolatot pedig eredeti helyéhez közel, a Piazza Mercatón lévő normann templomban, a San Giovanni a Maréban helyezték el, hogy mindenki láthassa.
Via Nilo 26 (Piazzetta Nilo), NAPOLI
/SPACCANAPOLI/
Nílus istenséget az egyiptomi kereskedők tisztelték, ők hozták kultuszát a városba. A szobor a római időkből (i.sz. 2-3. sz.) való. Abban az időben egy csapat egyiptomi telepedett le itt, akik Alexandriából jövő kereskedők voltak. Róluk nevezték el ezt a negyedet “Nilo”-nak (azaz Nílusnak). Felállítottak maguknak egy szobrot is, ami az istenségüket, Nilót ábrázolja.
Később, a 12. század folyamán fej nélkül találták meg a szobrot és sokáig – mivel nem tudták beazonosítani – Partenope testének gondolták, aki gyermekeit (a puttókat) eteti. Elkezdték “‘O Cuorpo ‘e Napule”-nek, “Nápoly testének” nevezni, a helyet pedig Largo di Corpo di Napolinak. Később visszaeredeztették a Nilo nevet a “Seggio di Nilo”-ból, ahogy a negyedet hívták, és rájöttek a szobor kilétére. 1657-ben kiegészítették a hiányzó részekkel és egy szakállas fejjel, majd talapzatra állították a művet.
A szoboregyüttesen az istenség egy szfinxre támaszkodik és a Nílus bőségére utalva egy bőségszarut tart a kezében. Az angyal-putto a mellkasán valószínűleg a Nílus mellékágait szimbolizálja. Az egykori háromból ma már csak egy maradt, ellopták őket ugyanúgy, ahogy a Nilo lábainál fekvő krokodilfejet is. Nagy szenzáció volt viszont, hogy a szfinx előkerült, mikor épp az ausztriai feketepiacon próbálták értékesíteni. 2014-ben nagy csinnadratta keretében átadták a felújított szobrot, ami immár a szfinx-szel is kiegészült.
A “Corpo di Napoli” tehát része Nápoly legendáinak, ahogy a “Capa di Napoli” (Nápoly feje) szobor is, ami Partenopét ábrázolja.
1) DUOMO DI NAPOLI – Nápoly városának fő székesegyháza. Belsejében egy 4. századi keresztelőkápolnát rejt, ami az egész nyugati világ egyik legrégebbije volt
2) SANTA CHIARA – a ferencesek és klarisszák kolostora a majolika díszítésű udvarral Nápoly talán legnagyobb művészeti attrakciója
3) SANT’ANNA DEI LOMBARDI – “Nápoly Sixtusi kápolnája” a Vasari által festett freskókkal
4) BASILICA DELL’INCORONATA MADRE DEL BUON CONSIGLIO – a vatikáni Szent Péter székesegyház másolata, úgy is hívják: “La piccola San Pietro”. Még a Pietà másolata is megtalálható benne.
5) SAN FRANCESCO DI PAOLA – a római Pantheon másolata is megtalálható Nápolyban, így a híveknek nem kellett egészen Rómáig zarándokolniuk.
Piazza San Domenico Maggiore, NAPOLI
/SPACCANAPOLI, CENTRO STORICO/
A San Domenico Maggiore templom előtt, a tér közepén áll San Domenico oszlopa, amit az 1656-os pestisjárvány emlékére emeltek. Az oszlop tetejét San Domenico bronz szobra díszíti. Ez a Guglia di San Gennaro után a második “nagy Nápolyt védő szobor”, később még kettő épült San Gaetano és Szűz Mária (Immacolata) tiszteletére.
A pestis, mely 1656-ban Nápoly lakosságának 60 %-át kiírtotta, és egész Dél-Itália demográfiáját drasztikusan megváltoztatta, nagy ijedelemre adott okot. Nem maradt más, mint a város másik nagy szentjébe, az Aragóniai uralkodók védelmezőjébe, San Domenicóba vetett hit.
Elhatározták, hogy oltalmát kérik a városra és ennek jelképeként oszlopot emelnek neki. A munkálatokat még a pestis évében 1656-ban megkezdték, egymás után dolgoztak rajta Nápoly szobrászainak legjelentősebb képviselői: Cosimo Fanzago (a négyből három oszlopot ő tervezett meg), Francesco Antonio Picchiatti, Lorenzo Vaccaro és fia, Domenico Antonio Vaccaro, egészen 1737-ig. A szobrot a tetejére csak 1747-ben teszik (ismeretlen szerző műve). A munkálatok azért is tartottak majd’ 50 évig, mert a környéken közben előkerültek a Porta Cumana egykori régészeti maradványai.
Kb 26 méter magas és talapzatán két mellszobrot is láthatunk Partenope szirénről. Ezen kívül a spanyol király, az alkirályok és Nápoly címerét.
A dominikánus szentek medallionjai később kerültek rá, ahogy az őket körülvevő angyalok is. Felfelé haladva a következő dominikánus szerzetesek képei díszítik: San Pio V, Sant’Agnese, San Vincenzo Ferrer, Santa Margherita, San Giacinto, San Pietro Martire, San Ludovico, San Raimondo, Santa Rosa da Lima, San Tommaso d’Aquino, Sant’Antonio és Santa Caterina.
A szobor körüli fehér csillagmintázat, ami a fekete kőburkolatból előemelkedik, szintén figyelemfelkeltő hatású.
Piazza Cardinale Sisto Riario Sforza, NAPOLI
/VIA TRIBUNALI, CENTRO STORICO/
A Via dei Tribunaliról nyílik ez a kis tér, ahová egykor a Duomo oldalsó bejárata nyílott. Ide állították fel azt a monumentális San Gennaro oszlopot, amit hálából készíttetett Nápoly népe, miután a szent megvédte a várost az 1631-es vulkánkitöréstől.
A Guglia vagy Obelisco di San Gennaro az első oszlop volt a négy közül (Immacolata, San Domenico, San Gaetano), amiket a város védőszentjeinek építettek.
A jón mintákkal gazdagon díszített 24 méter magas oszlop talapzatán megtaláljuk a várost alapító Partenope szirént is.
San Gennaro bronz szobrát (Tommaso Montani műve) angyalok veszik körbe, akik a botját, a mítráját, a stóláját és az ampulláit fogják.
1631-ben sötétség borította el az eget, a Vezúv köveket és füstöt kezdett köpni, forró iszap és hamuval kevert láva tört ki a vulkánból és már majdnem elérte a város kapuit. Nem maradt más hátra, mint a San Gennaróba vetett hit. A püspök vezetésével a San Gennaro szoborral az élükön a nép megindult a Vezúv felé és imádkoztak. A láva lelassult, majd teljesen visszahúzódott. Hálából a szentnek ezt az oszlopot emelték, hogy továbbra is védelmezze a várost.
2021-től hosszú szünet után újra nyitva tart Bagnoli ingyenes szabadstrandja, a “Marina di Bacoli”. Az erősen leromlott állapotban lévő strandot sokak örömére új homokkal borították, majd sétautakkal, zuhanyzókkal, vécével és öltözőkkel látták el. Egy új bár is nyitott itt.
A nápolyiak sokat küzdöttek a strand újranyitásáért és tényleg minden erejüket bevetették, viszont a hely jelenleg még mindig nem rendelkezik fürdőengedéllyel, így csak napozni lehet, fürdeni nem! Remélhetőleg hamarosan nekiállnak a tengerfenék tisztításának is és újra használható lesz.
Parco Virgiliano a Piedigrotta, NAPOLI
Ⓜ️ Linea 2, MERGELLINA
A Crypta Neapolitana egyike a Vergilius-féle mágiáknak Nápolyban. A költőmágus, aki a Posillipón lakott, és Epikurosz tanait hallgatta, hamarosan mágus iskolát nyitott, ahol varázslásra tanította a tanítványait. Ki ne ismerné a Castel dell’Ovo tojás-legendáját? “Vergilius tükröződő átkát” a Gaiolánál? Vagy a bronz ló nyerítését, amiből a Duomo harangjait öntötték?
Íme egy újabb legenda, ami Vergiliushoz kötődik. Augustus császár idejében alagutat akartak ásni a hegy gyomrában, hogy lerövidítsék az utat a két városrész, a mai Fuorigrotta és Mergellina között. A Crypta Neapolitana – melyet a világ egyik legrégebbi passzázsaként tartanak számon – Vergilius varázserejének köszönhetően mindössze egyetlen éjszaka alatt elkészült, ami csak egy módon lehetséges, hogy démonok segítségét kérte. A 705 méter hosszú barlagot a kemény tufakőből kifaragni egyenesen csodának számított.
A grottának, mely ma a Parco Vergiliano a Piedigrotta park része, ma is sokan a csodájára járnak, többek közt Goethe és Márai Sándor, aki a Posillipón lakott jó négy évig. Később a barlangról nevezték el a két nápolyi negyedet, amit összeköt: Piedigrotta (“a barlang lábánál”) és Fuorigrotta (“a barlang végénél”).
A grotta jelenleg zárva van, míg fel nem újítják. A Fuorigrottai oldalról lehet csak egy rövid részen látogatni a Via di Grotta Vecchia felől.
Salita della Grotta 20, NAPOLI
Ⓜ️ Linea 2, MERGELLINA
A Parco Vergiliano egy apró kulturális park a Mergellina vasútállomás és a Santa Maria a Piedigrotta templom között. Nem összetévesztendő a Posillipo végén lévő panorámateraszos hatalmas Parco Virgilianóval.
A park bejáratához közel van Giacomo Leopardi sírja, aki 1837-ben a nagy kolerajárvány idején halt meg. A faragott fehér márvány síremlék egy kis boltíves szentély előcsarnokában áll és a költő neve van rávésve.
A parkot Vergilius születésének kétezer éves évfordulójára készítették (1930), és az összes általa leírt növényt meghonosították benne.
A terület, mely egy gazdag villa része volt, Vergilius antik síremléke köré épült, ami egy Kr.e. I. századból való kőépítmény.
Egy Leopardi vers található itt márványtáblába vésve, amit Vergiliusnak írt.
A síremlék magassága furcsa lehet, de vegyük figyelembe, hogy az akkori utcaszint jóval magasabban volt a mainál. Alfonso d’Aragona csökkentetette le az 1400-as években a Crypta Neapolitana átépítése miatt. Ezt az antik római alagutat, mely Piedigrottát köti össze Fuorigrottával, Vergilius egy mágikus műveként tartják számon (bővebben itt).
A 705 méter hosszú barlang jelenleg zárva van, amíg fel nem újítják.
Viale Virgilio, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, 622, 640, C21, C31
A Parco Virgiliano Nápoly egyik hatalmas szabadidőparkja és panorámapontja – nem keverendő össze a Parco Vergiliano a Piedigrottával, ahol Vergilius sírja van.
Ez a park zárja le a Posillipo negyedet, varázslatos kilátást biztosítva a sziklaszirtről.
A Parco Virgiliano valójában egy 92.000 nm-es sportlétesítmény focipályával, ezer főt befogadó atlétikai centrummal, játszótérrel, amfiteátrummal, szép teraszokkal és hangulatos sétányokkal.
Különféle növényfajták illatai között sétálhatunk: tölgyek, olajfák, mandulafenyők, mirtuszok és rozmaringok.
A parkban két híresség szobrát is megtaláljuk: Simón Bolívarét és Mahatma Gandhiét.
A park 1931-ben nyitott, a fasiszta időkben, mikor neve még Parco della Vittoria vagy Parco della Bellezza volt. Később a költőmágusnak, Vergiliusnak ajánlották, aki annyira szerette Nápolyt.
A Grand Tour nevű kulturális utazások idejében rengeteg hírességet inspirált a park és annak panorámája, ezért elnevezték “Il parco letterario”-nak, azaz irodalmi parknak. Többek közt Goethe és a magyar Márai Sándor is nagy rajongója volt, aki napi szinten látogatta a parkot, sőt, nápolyi regényének, a “San Gennaro vérének” egyik kulcsjelenetét is ide tette.
A park legszélső kiszögellésében, a Terrazza panoramicán 360 fokos panorámát láthatunk: a Vezúv, a Nápolyi-öböl és a Posillipo, lent a Trentaremi-öböl és a Punta Cavallo patkóalakú krátermaradványa, szemben, ahogy Márai mondja “karnyújtásnyira” Nisida szigete, majd Bagnoli kikötője és tengerpartja a fémgyárral, a távolban Pozzuoli, Baia, Bacoli, a Capo Miseno és a Procida–Ischia szigetcsoport. Csendes időben Capri is tisztán látható.
Még a helyiek is rendszeres programnak tartják ide kijönni és megnézni a naplementét, mikor ezer színben játszik az égbolt, a kéktől a narancsba és a rózsaszínbe megy át, majd lilává változik, miközben a sirályok köröznek a fejünk felett.
Via Marechiaro 90, NAPOLI /POSILLIPO/
A Villa Imperiale egy rendezvényház a Marechiarón. Esküvők és partyk kedvelt helyszíne a festői táj miatt.
Rendezvénytermei és panorámaterasza a Vezúvra néznek…
Ezen kívül belső olimpiai méretű úszómedencével rendelkezik.
A hozzá tartozó mesebeli kis öböl pedig a villa strandrésze, a Lido Villa Imperiale.
Via Marechiaro 115, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, MARECHIARO
A Bagno Ideal tulajdonosainak másik nagy fürdőkomplexuma az Il Gabbiano, a Marechiaro halásznegyedben.
A Gaiola természetvédelmi park közelében lévő strandja elnyerte a világ egyik legjobb vízminősítését (Certificato ISO 13009:2015), így a legjobbak közé emelkedett.
Saját medencével rendelkezik, melyet tengervízzel töltöttek fel. Körülötte napozóterasz van nyugágyakkal és székekkel. Valamint bistro, bár és étterem könnyű nyári ételekkel.
A létesítmény lépcsős elrendezésű és teraszain napozók találhatók, mediterrán növények és a fenyők alatt játszótér.
Este rendezvényeket és zenés programokat tartanak itt, vagy esküvőket.
Discesa Marechiaro, NAPOLI /POSILLIPO/
A Lido delle Rose a Marechiaro egyik strandja Posillipo festői környezetében.
A mólóra épült strand napozóágyakkal van tele és egy kis bárban fogyaszthatunk apró salátákat, snackeket. Plusz szervízdíjért az ágyhoz is kihozzák.
A víz kristálytiszta, sziklás.
Egy lépcsőn át merülhetünk bele.
Discesa Coroglio 36, NAPOLI /POSILIPPO/
🚍 140, COROGLIO
A Gaiola parktól a Trentaremi-öbölig terjedő természetvédelmi és régészeti terület neve Parco Archeologico del Pausilypon, és bejárata az impozáns Grotta di Seianón, a 700 méter hosszú római kori alagúton keresztül vezet.
Itt építtetett villát Augustus császár egyik leghűségesebb felszabadítottjának, Publio Vedio Pollione lovagnak (Kr.e. I. század). És valószínű, hogy annak halála után ő maga is használta, mint császári rezidenciát.
A varázslatos panorámájú egykori villa maradványai ma a régészeti park részét képezik a színházzal és az odeionnal együtt. A tengerfenéken jó néhány méter mélyen jól láthatók kikötők, nimfeumok, sétányok és halastavak maradványai és haltenyésztő tartályai.
Erről a villáról kapta nevét a mai Posillipo-domb (Pausilypon jelentése: “a nyugalom szigete, menekülés a gondok elől”).
Nemsokára elözönlötték a területet a római szenátorok, akik szintén itt akartak házat építeni a császári rezidencia mellett. Termálfürdőkkel és szép kertekkel díszített villákkal fényűzővé tették a sziklaszakaszt, mely igazi nyaraló-paradicsommá változott.
Ennek az időszaknak ugyancsak maradványa a Gaiola vízalatti antik világa és a Marechiaro mellett lévő Palazzo degli Spiriti.
Castel dell’Ovo, NAPOLI /LUNGOMARE/
A Castel dell’Ovo melletti kis kikötő, amelyet nyáron fürdésre használnak a leleményes helyiek.
A helyi scugnizzók (csibészek) a vár fokáról ugrálnak a vízbe, a hűs habokba.
Ez a rész sekély és homokos ugyan, de tele van kövekkel és romokkal a víz alatt, ezért ne próbáljuk utánuk csinálni.
Via Tito Lucrezio Caro 22, NAPOLI /POSILLIPO/
A Baia di Trentaremi a Parco Virgiliano teraszáról jól látható festői szépségű öböl a Punta Cavallo ősi kráterével, a Posillipo hegyfok lábainál. A Gaiola parktól Nisida szigetéig terjed és olyan ősi római nyomokat őriz, mint a Pausilypon archeologiai park az antik színházzal.
Márai Sándor, aki minden nap sétát tett a Parco Virgilianóban, így emlékezik a helyről Naplójában: “…látom az ulyssesi sziklafokot a Posillipo tövében: olyan ez a sziklakép, mint egy vasmacska egyik kunkorodó íve. Ezen a horgonyon akadt fenn Ulysses hajója, itt kezdődött valami, amit később így neveztek: nyugati civilizáció.”
Kajakkal tudjuk megközelíteni. Csodáljuk meg nyolc különböző barlangját, melyek közül kettő, a Grotta del Tuono és a Grotta di Acampora a “Casa rossával” csónakkal behajózható, a többi elsüllyedt az itteni földmozgásoknak köszönhetően.
A helyiek régen az itteni tufatömbök kibányászásából és eladásából éltek, innen is a név: egy rakomány tufakő 30 tarenibe (trenta tareni) került, ami idővel “trentaremi”-vé alakult.
Kavicsos partjain érdemes fürdeni és búvárkodni a kristálytiszta vízben. A Trentaremi ma a természetvédelmi terület része, ahol megcsodálhatjuk a tengeri csillagokat, úszó polipokat, és a színes tengeralatti világot a halrajokkal.
Discesa Marechiaro, NAPOLI
/POSILLIPO/
🚍140 MARECHIARO
Marechiaro kis halásznegyede Nápoly egyik tipikus helye. A Santa Maria del Faro templom köré épült, melyet ókori római maradványok díszítenek belül, ahogy egész Posillipo területét. Egyes dokumentumok szerint Ízisz temploma állt itt. Nevét az egykor itt álló világítótoronyról kapta, ami a hajósoknak mutatta az utat.
Nevét (mare chiaro azaz tiszta tenger) nem átlátszóságáról kapta, hanem csendességéről.
Ebben a kis halásznegyedben született a híres dal, a “Marechiare”, amit a híres költő, Salvatore di Giacomo írt egy Carulì nevű lányhoz, miközben felnézett a kis ablakra, melynek párkányán egy szegfű állt. Az étterem tulajdonosát is megkérdezték, aki elmesélte az igaz történetet: miszerint Carolina az ő nagyapjának első felesége volt, aki mindig mosolygott, de belül szomorú volt, mert nem született gyermeke és fiatalon meghalt. A nagyapa, Carmine Cotugno elmesélte ezt a történetet barátjának, Salvatore di Giacomónak, aki megírta a verset. És így világhírűvé tette a kis helyet.
A “Fenestellát” vagyis a kis ablakot ma is látni, ahová azóta is mindenap friss szegfűt tesznek ki. Egy tábla emlékezik meg a híres dalról, ami a “canzone napoletano” (nápolyi dal) egyik szimbóluma lett. Eddig közel 200 verset és dal szedtek össze, ami a Marechiaróról született vagy megemlítik benne.
“Quanno spónta la luna a Marechiare
Pure li pisce nce fanno a ll’ammore
Se revòtano ll’onne de lu mare
Pe’ la priézza cágnano culore
Quanno spónta la luna a Marechiare
A Marechiare ce sta na fenesta
La passiona mia nce tuzzuléa
Nu garofano addora ‘int ‘a na testa
Passa ll’acqua pe’ sotto e murmuléa
A Marechiare nce sta na fenesta
A Marechiare, a Marechiare nce sta na fenesta
Chi dice ca li stelle só lucente
Nun sape st’uocchie ca tu tiene ‘nfronte
Sti ddoje stelle li ssaccio i’ sulamente
Dint’ a lu core ne tengo li ppónte
Chi dice ca li stelle só lucente
Scétate, Carulí, ca ll’aria è doce
Quanno maje tantu tiempo aggi’ aspettato
P’accumpagná li suone cu la voce
Stasera na chitarra aggi’ purtato
Scétate, Carulí, ca ll’aria è doce
Scétate, ah scétate, scétate Carulí, ca ll’aria è doce”
A Marechiaro az 1960-as évektől a Dolce Vita egyik kultikus helye lett, miután hírességek kezdtek ide járni. Kis éttermek nyitottak, amik híresen szép panorámájukkal vonzották a tömegeket. Ahogy a dal is mondja “mikor a nap lemegy a Marechiarón” varázslatot láthatunk: a tenger, a csónakok és a sziklamóló felett lilás és narancsos színben megy le a Nap és adja át helyét a Holdnak, ami megvilágítja a Vezúv csúcsait. Nápoly egyik legszebb panorámája.
Ma több étterem is áll itt és a kis kikötőt saját házi oltárral is ellátták. A Madonna védelmezi a hajósokat itt. Ha nem sajnáljuk a pénzt, együnk meg egy halvacsorát a Fenestella vagy a Cicciotto nevű étteremben. Csokornyakkendős pincérek szolgálnak ki, a naplemente pedig páratlan és nagyon romantikus.
A kis negyed minden zugából különböző panorámás képeket készíthetünk. Az ide vezető Discesa Marechiaro sétány a villanegyeden keresztül visz minket. Sportolók, sztárok és hírességek laknak itt.
A kis negyednek három strandja is van, a Lido delle Rose, a medencés Il Gabbiano és az ingyenes Lido Marechiaro, ahová kis csónakosok visznek át 5€-ért. A tengeren gyalog átsétálni – bár karnyújtásnyi távolságra van – nagyon veszélyes és tilos, mert tele van üvegszilánkkal a tenger feneke. Onnan kajakkal vagy csónakkal a Scoglione sziklákhoz jutunk, majd a Palazzo degli Spiritihez, az elhagyatott kastélyhoz, ami Posillipo másik misztikus helye.
Discesa Marechiaro, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, MARECHIARO
A Marechiaro stéges strandja, ami kristálytiszta zöld vizéről híres.
A strand picike, nagy kövek vannak, viszont egy kényelmes napozóterasz tartozik hozzá. Valamint a Lido bárja.
A Marechiaróról az a szokás, hogy csónakosok átvisznek 5€-ért, mert annyira üvegszilánkos és törmelékes a tenger alja a part és a lido között, hogy veszélyes az átkelés (hiába van karnyújtásnyira).
Calata Ponticello a Marechiaro 80, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, MARECHIARO
A Palazzo degli Spiriti a Posillipo egyik misztikus helye a sok közül. Az elhagyatott szellem-palota a Lido Marechiaro strandról érhető el. Itt van a nagy napozószikla, a Scoglione is.
Guglielmo Bechi, a király egyik mérnöke, az Accademia di Belle Arti titkára fedezte fel a helyet 1840-ben. Eredetileg Augustus császár építtette a közeli Pausilypon villa részeként, egy felszabadított rabszolgájának, Publio Vedio Pollionénak, de az is lehet, hogy utána ő maga is használta.
A házat hamarosan “Domus praestigiarum”-nak, azaz “a boszorkányság házának” kezdték hívni, mert a legenda szerint ősi szellemek lakják. Ma is kísérteties légkör veszi körül, a Marechiaro halászai már többször látni véltek itt egy citerás alakot, aki latin nyelven versel vagy bús hangon énekel. Sokan Vergiliusnak vélik, mert mindenki tudja, hogy neki a közeli Gaiolánál volt mágus-iskolája…
A ház, amit Villarosának vagy Villa di Virgiliónak is hívnak, az I. században épült Pausilypon régészeti park területén található, és az is felmerült, hogy murénák tenyésztésére használták és víz borította.
Nyáron a Villa degli Spiriti sajnos minden értéke ellenére az akrobatikus merülések ugródeszkájává vált.
Via Mergellina-Via Posillipo, NAPOLI
A Fontana del Sebeto kútnál lévő kis strand, ahol véget ér a Via Mergellina és kezdődik a Via Posillipo.
A Spiaggietta di Sermoneta nem túl tiszta vizű, nem is hivatalos strand, mégis sokan szeretik, akik csak megmártózni szeretnének a hőségben.
Partja homokos, de vigyázni kell a sziklákkal és a közeli csónakokkal, amiket itt javítanak a halászok.
Van viszont egy lapos napozóterasz kősziklából, ahol a helyiek színes és hangos életet élnek. Nézni is öröm őket.
Discesa di Via Ferdinando Russo 21, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, VIA POSILLIPO
A Volpicelli Beach a Via Posillipóról a Discesa di Via Ferdinando Russo hosszú sétányán leereszkedve érhető el virágillatú kertek és régi nemesi villák közt. Vagy csónakkal a tenger felől.
A Villa Volpicelli egy tengeri palota volt, amit 1600-ban építettek valószínűleg Pietro Santacroce részére. A Bourbon időkben laktanya volt és katonai célokra használták, mint erőd és megfigyelőtorony szerepel a térképeken. Ezután Raffaele Volpicelli vette meg (1884), aki szépen felújította és kertjét is rendbetette. Tipikus tornyaival, vörös színével és apró kikötőjével kiemelkedik a tájból, festőivé teszi ezt az öblöt.
A villa napjainkban egy népszerű olasz szappanopera, az “Un posto al Sole” forgatási helyszíne (1999-től megy a Rai-on).
Az itteni Giuseppone a mare nevű étteremben és a kis bárban (Bar del Mare) kávézhatunk, aperitivezhetünk vagy vacsorázhatunk a festői naplementében gyönyörködve. Az öbölben ki is köthetünk, ha csónakkal érkezünk, illetve pár euróért idehozathatjuk magunkat a Castel dell’Ovótól, a Rotonda di Nazario Sauróról, a Mergellináról vagy a Marechiaróról.
Strandocskája (Volpicelli Beach/Spiaggia di Riva Fiorita) az antik Volpicelli torony lábainál egy hosszú sziklamólóval van leválasztva a nyílt víztől. Használata ingyenes. Picike ugyan, de homokos partja miatt ideális kisgyerekkel is, illetve azoknak, akik szeretnek a sziklákról a vízbe ugrálni.
Via Posillipo 68, NAPOLI /POSILLIPO/
🚍 140, VIA SANTO STRATO (utána le a Discesa Rocce Verdin)
A Villa Fattorusso privát strandját zöld vize miatt Baia della Rocce Verdinek, vagyis “a zöld sziklák öblének” nevezik.
A víz itt kristálytiszta, csillogó és a napfény által smaragdzöld színűre festett.
A villához két medence is tartozik sós tengervízzel, napozóterasszal, nyugágyakkal, koktélokkal, büfével és étteremmel.
Este ugyanezen a helyen diszkó van.
A házasulandó fiatalok kedvenc esküvői helyszíne ez. Főleg mert a villa szobáit is ki lehet venni. Erről bővebben a honlapjukon tájékozódjatok.
Via Caracciolo-Via Partenope (Piazza Vittoria), Lungomare di NAPOLI
Ez a hely a “törött oszlopról” (colonna spezzata) kapta a nevét, amit Nápoly tengerpartján a Via Caracciolo és a Via Partenope találkozásánál állítottak fel a Lissa-i csatában tengerbe veszett áldozatokért.
Az oszlop közel 2000 éves lehet, mert Néró római színházából (Teatro di Nerone), a Via Anticagliáról hozták ide. Ezelőtt állt már a San Paolo Maggiore oldalkapuja mellett és az Archeológiai múzeumban is. Az elkészített márvány alapra pénzhiány miatt végül nem új oszlopot készítettek, hanem ezt az antik darabot állították fel (1914).
Az itteni “strand” egy tengerbe nyúló köralakú szigetecske csupán az oszlop lábainál.
Homokos és kavicsos, mint a Mappatella, “Mappatella 2”-nek is nevezik. Szintén mindig zsúfolt.
A helyiek megmerülés és lehűlés céljából használják, nem szépséges vize miatt. Célszerű lehet itt is fürdőcipőt felvenni az üvegszilánkok és törmelékek miatt.
Via Partenope-Via Nazario Sauro, Lungomare di NAPOLI
A Rotonda di Nazario Sauro egy tengerbe nyúló félkör alakú kis szigetecske a Lungomare kezdetén, a Castel dell’Ovo előtt, pontosan az Umberto I katona szobornál.
Eredetileg a csónakosoké volt, és ma is télen-nyáron itt javítgatják a kis bárkáikat, könnyen fuvart is szerezhetünk pár euróért a közeli Posilippóra.
Köréjük nyáron fürdőzők telepednek, és megtelik a hely élettel. Akik Nápolyban maradtak – és nem egy tengerparton töltik a szabadságukat – leszaladnak ide és megmártóznak a hűs vízben. Igazi nyári kavalkád alakul ki.
Napoznak a sziklákon, lábukat a vízbe lógatják. A gyerekek folyamatosan ugrálnak a tengerbe, átúsznak a szomszédos sziklákra. A mammák hozzák az ételt, a férfiak a Peronit. Hangosan beszélgetnek.
Mint Nápoly legtöbb “strandja”, nem túl tiszta a vize és nem fürdőzésre lett kitalálva. Fürdőcipő ajánlott hozzá és a sziklák alapos ismerete.
Este a naplementét a közeli Tarallis bódénál leülve nézhetjük, amikor ismét hangulatot vált a hely. Jönnek a korzózók, elegáns ruhákban Aperolt kortyolgatnak, miközben az ég rózsaszínből narancssárgába vált, aztán kékbe és lilába. Lassan feljön a Hold a Vezúv felett. Az ilyen teátrális naplementék kötelező programok Nápolyban, nemcsak a turistáknak, de a helyieknek is.
… avagy amit ne hagyj ki, ha Nápolyban jársz!
1) Napfelkeltét nézni a Sant’Antonio kilátóban!
2) Meginni egy igazi caffè napoletanót, és megkóstolni a sfogliatellát, a babàt meg a többi helyi édességet!
3) Végigmenni a Lungomarén és panorámafotót készíteni!
4) Szerencsehozó Cornót ajándékozni barátaidnak a San Gregorio Armenóban és megnézni a nápolyi betlehemeket!
5) Végigmenni a Spaccanapolin, megnézni a Spanyol negyedet és a Galleria Umbertót!
6) Megcsodálni a Cristo Velatót!
7) Fotózkodni a Santa Chiara kolostorban és megkeresni a cicás majolikát!
8) Enni egy eredeti pizza napoletanát, amit itt készítenek a világon legjobban!
9) Megnézni a Duomót és megkeresni benne Magyarországi András herceg sírját!
10) Megnézni a naplementét a Parco Virgilianóban!
… de még annyi minden van itt! Nápoly egy csodákkal teli hely! Nézzétek a további ajánlásokat itt: NAPOLI TOP100!
Centro Storico, NAPOLI
A Piazza Monteoliveto egy aprócska tér a Spaccanapoli végében, a Piazza del Gesù-tól sréhen lefelé. Rögtön megismerjük majd, mert a tér közepén áll a Fontana di Monteoliveto kút, Carluccio, a gyermekkirály szobrával.
A tér a nevét az itt álló templomról és az Olivetano-rendiek kolostoregyütteséről kapta, mely négy kolostorával akkora volt, mint egy egész városkerület. Mára a templom maradt csak meg belőle: az időközben átkeresztelt Sant’Anna dei Lombardi, amit “Nápoly Sixtusi kápolnájának” is neveznek, mivel Vasari csodálatos mennyezetfreskóját lehet itt megtekinteni. A helyet “piccola Firenzének” (Egy cseppnyi Firenzének) is hívják, mert toszkán mesterek alkották a templomegyüttest, a helyi firenzei kolóniák kérésére, és a Strozzi-ház finanszírozására. Belépve valóban egy kicsit Firenzében érezhetjük magunkat.
A kolostoregyüttest azóta felszámolták, jelenleg egyik részében a postahivatal székel, másik (nagyobbik) részében pedig a Carabinieri.
Itt a téren láthatjuk még az Orsinik egyik palotáját, a szintén toszkán reneszánsz stílusban épült Palazzo Gravinát, ahol jelenleg a nápolyi egyetem építészeti fakultása működik. Érdekessége, hogy volt francia főhadiszállás és postahivatal is, itt kezdett dolgozni Matilde Serao, mielőtt híres író lett belőle.
Az Anjou-uralom után az Aragóniai-házzal több mint negyedévezredre beköltözött a spanyol szellem Nápolyba. Átformálta és megadta neki mai karakterét.
Alfonso I d’Aragona és spanyol kormányzata magával hozta a hispán feudalizmust. A főurakra támaszkodtak, a népet megvetették, a város megtelt szerencsét kereső, követelőző spanyolokkal, akik birtokukba vették az udvari tisztségek javát.
Alfonso “il Magnanimo” olyan udvart akart a Castel Nuovóban, ami felveszi a versenyt a firenzei Mediciek és Lorenzo “il Magnifico” palotájával. A vár bejárata feletti híres diadalívet (Arco di Trionfo di Alfonso) is ő építtette, mely a város egyik legszebb reneszánsz emléke. Az ő bevonulását ábrázolja Nápolyba.
Valószínű nyílt lázadás tört volna ki, ha fia, Ferdinando “Ferrante” I d’Aragona nem honosít meg másféle, egészségesebb szellemet. Hosszú uralkodása alatt népszerű politikusnak bizonyult, megszerezte a köznép rokonszenvét, hozzáidomult a nápolyi kisnép lelkéhez. Sokat épített, a várost új fallal vette körbe.
Uralkodása alatt figyelemreméltó gazdasági és művészeti fejlődésen ment keresztül a város. Olyan művészek alkottak itt, mint Jacopo Sannazaro, Lorenzo Valli és Pietro Summonte. Ő építteti a Porta Capuanát, a Villa Poggio Realét és a Villa Duchescát, amik a Castel Capuano köré rendeződve a spanyol udvar magját adják. Tipikus spanyol templomok épülnek: a Sant’Angelo a Nilo és az egész negyedet kitevő kolostorokkal rendelkező Sant’Anna dei Lombardi templom. Ferrante megvédi a várost az Anjouk többszörös támadásától.
Innen, a nápolyi Aragóniai-házból származott Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége, aki a ragyogó udvar szokásait magával hozta, és megadta a budai és a visegrádi rezidenciáknak a dél-olasz (spanyol szálakkal átszőtt) atmoszféráját. Beatrix – Mátyás halála és második házasságának meghiúsulása után – 1501-ben visszatért Nápolyba, és itt élte végig a trónváltozásokat, rokonainak pusztulását. A hagyományok szerint a “három özvegy királyné” kolostorában fejezte be sorsfordulatokban gazdag életét (1508).
Ferrante korszakának lezárulta után fia, Alfonso II d’Aragona követi a trónon, aki mindössze egy évet uralkodik, majd lemond fia, Ferdinando “Ferrandino” II d’Aragona javára, akinek váratlan megbetegedése halállal végződik és 29 évesen meghal. Utódjául nagybátyja, Federico IV d’Aragona lép a trónra.
Majd újból dinasztikus harcok törtek ki, Nápoly spanyol és francia vetélkedések kereszttüzébe került. Ez már az egyesült Hispánia nagy korszaka volt; Ferdinando “il Cattolico” III d’Aragona (Katolikus Ferdinand) 1503-ban felvette Nápoly királyának címét, és hadvezérét, Gonsalo Fernandez de Cordobát, azaz a “Nagy Kapitányt” küldte Nápolyba, hogy a franciabarát főnemességgel szemben – a kisnépre támaszkodva – biztosítsa az Aragón-ház uralmát. Halála után lánya, Giovanna “la Pazza” III d’Aragona veszi át a koronát, aki beházasodik a Habsburg-dinasztiába. Fia, Carlo V már mint spanyol-Habsburg uralkodó lép Nápoly trónjára. Innen számolják a Spanyol alkirályok korszakát.
1) NEAPOLIS – az eredeti város maradványai, avagy város a város alatt
2) KORINTOSZI OSZLOPOK – az I. századból, a San Paolo Maggiore templom előtt
3) CAMPANILE – i. sz. 900 környékéről, a Santa Maria Maggiore della Pietrasanta előtt
4) SAN CARMINIELLO AI MANNESI – egy római kori domus maradványai (I.sz.) freskókkal borított teremmel, a szolgálók szobáival és termálmedencékkel. Találtak egy Mitra szentélyt is, melynek freskója teljes szépségében megmaradt.
5) CIPPO A FORCELLA – a város egyik legrégebbi antik kapujának maradványa, az i.e. 6.sz.-ból.
6) TEATRO ROMANO – egy római kori színház maradványai, ahol Germanicusról szóló darabokat játszottak, állandó teltházzal. 5000 fő befogadására volt képes. Mellette állt a fedett tetejű Odeon, ahol zenei darabokat játszottak. A színház és az alatta lévő öltözők megtekinthetők a Napoli Sotterranea túra keretén belül.
7) MURA GRECHE – ez egykori görög falak maradványai i. e. 5-4. századból
8) VÁROSKAPUK – az egykori város kapui
Piazza Nicola Amore, NAPOLI
/DUOMO, CORSO UMBERTO/
Majdnem 20 év várakozás után végre megnyitott a DUOMO metróállomás a Piazza Nicola Amore téren. A design Massimiliano Fuksas műve és a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállók közé tartozik. Az építkezést hosszú időre le kellett állítani, mert egy Augustus korabeli templom maradványaira bukkantak a föld alatt.
Évekig a Municipio területén talált öt római kori hajót feltáró ásatásokat tartották Nápoly legnagyobb felfedezésének, mely közel 3000 kiváló minőségű antik tárgyat juttatott vissza a városba. Nos, a Duomo megálló ásatásai során találtak úgy tűnik felülírják ezt.
Az itt talált Tempio (templom) egy fehér márványból készült, magas emelvényen álló szentély volt, fehér korinthoszi oszlopokkal. Valószínűleg Augustus császárnak szentelték, az ő szobra állhatott belül és a császári családé. A templomot egy oszlopos árkádsor vette körül, mely alatt furcsa márványtáblákat találtak… Az “Isolimpiai versenyek” kategóriái és a győztesek neve volt rávésve!
Képzelhető a régészek meglepetése, mikor rájöttek, mit találtak. Köztudott volt ugyanis, hogy a görögországi Olimpiában a játékszabályok között volt egy rész a nápolyi játékok szabályzatairól (“i regoli dei giochi per i napoletani”) és említést tettek egy szentélyről is, amit “il Tempio dei Giochi Isolimpici” (az Isolimpiai Játékok temploma) néven ismertek. Augustus császár Apollónak szenteltette és Neapolisban volt. Mikor a nápolyi építkezés során tényleg rábukkantak erre a helyre és a templomra, rögtön tudták, hogy az egész történelmet megváltoztató jelentőségű leletet találtak. Kiderült tehát, hogy már a görögországi Olimpiák előtt is létezett egy játék itt Nápolyban “Isolimpiai játékok” néven, melyet a görögök láttak és átvettek.
A nápolyi játékokat Augustus tiszteletére tartották, négyévente. Hatalmas tömegeket vonzott a mediterrán térségből, akárcsak a mai Olimpiai Játékok. A versenyszámok közt szerepelt a gerelyhajítás, diszkoszvetés, távolugrás, stadionfutás, öttusa, birkózás, ökölvívás, fegyverkezési és lovasverseny, valamint a négylovas és kétlovas szekérverseny. Neapolisban – a többi országtól eltérően – a versenyek nemcsak sportban, hanem a művészetekben is folytak: színészi, retorikai és énekverseny is volt. Valószínűleg ennek kultúráját is magukkal vitték a görögök Olimpiába.
Az itteni “olimpiai fellegvár” úgy tűnik hatalmas területet ölelt fel, a Museótól a Porta Nolanáig feltételezik, de az ásatások még nem értek véget. A Duomo metro alatt talált Tempio (szentély) mellett állt a Gymnasium csarnoka, ahol a birkózás és a fegyverkezési versenyek lehettek (Castel Capuano környéke). Az ásatásból mozaikpadlók, szobrok, márványoszlopok és sok különféle tárgy került elő. A császár és a nép a gymnasium előtti portico (oszlopos előcsarnok) lépcsőiről nézte a versenyt, ez volt a kilátó. Innen nyílt a Stadion, az ovális atlétikai csarnok a futópályával, mely a mai Corso Umberto vonalát követhette. Elért egészen a Municipio-Portosalvo szakaszig, ahol feltételeznek egy “Tumulo della Sirena” nevű vallási épületet, ahonnan a verseny indult annak idején. A Mercato mai területén pedig az Ippodromo (lóversenypálya) terült el, ahol a fogathajtó versenyek lehettek.
A nemrég megnyílt állomás hamarosan modern üvegkupolával ellátott tetőt kap, mely az aluljáróba vezeti a természetes fényt. Ezáltal a feltárt leletek – többek közt a tempio is – láthatók lesznek majd felülről is. Cél a mindenki számára nyitott múzeum.
A folyosó LED fényei végigkövetik majd a nap szakaszainak változását, a napfelkelte világoskékjétől a tűző nap sárgáján át a napnyugta pinkes-lilás-narancssárgájáig, folyamatos kontaktusban léve a külvilággal.
Egyelőre csupán a peronokra vezető folyosókat lehet használni, de a későbbiekben igazi múzeummá alakítják a helyet. További látványtervek az új összekötő részről:
Cím: Piazza Municipio, NAPOLI
/MUNICIPIO/
Az új MUNICIPIO megálló egy földalatti csomópont lesz, ahol egyesül a Linea 1 és Linea 6 metróvonal. Valamint összekötő folyosó a kikötőben lévő Stazione Marittima és a Palazzo Municipio között.
A metró területén a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállók kortárs kiállítási tárgyai mellett bemutatásra kerülnek majd azok a kivételes régészeti leletek is, melyek az állomás építése során kerültek elő. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb régészeti kutatása folyt itt, melynek során az antik Neapolis egyik kikötőjére bukkantak Augustus-korabeli mólókkal. A kikötőben öt római hajót találtak, melyek egyenként 15 méter hosszúak, és áruk vagy élelmiszerek szállítására használták őket. Valószínűleg ingáztak a kikötő és a tengerre érkező nagyobb hajók közt. A római korból származó roncsok megtalálása nem mindennapi dolog, s az, hogy ezek a hajótestek különösen jó állapotban maradtak fent, a világon egyedülállóvá teszik a felfedezést. Közel 3000 értékes műtárgy került vissza a városba ennek köszönhetően.
Ezen kívül újabb két aragón torony került elő a Castel Nuovo körül: a Torre del Molo és a Torre dell’Incoronata. Utóbbi már látható is a nagyközönség számára, közvetlen a bejáratnál.
Az átrium passzázsának teljes hosszában videoinstalláció látható a Nápolyi-öbölről és a Vezúvról.
A folyosón tovább Mimmo Jodice hat fotóját láthatjuk, ahol nápolyi szobrok érzéseit próbálta meg visszaadni.
A metrómegálló fehér-fekete letisztult modern belseje keveredik az antik falmaradványok időtállóságával. Idővel tervezik a többi lelet kiállítását is: kikötői és halász tárgyak, amfórák, edények. A munkálatok jelenleg is folynak.
Cím: Piazza Dante, NAPOLI
/DANTE/
A DANTE állomást is Gae Aulenti készítette, mint a híres milánói teret és itt Nápolyban több állomást is, melyek mind a “Stazione dell’Arte” művészeti metrómegállók részei.
Az állomás belsejét nagy fehér üveglapok borítják és a kortárs művészet alkotásait mutatja be. Az átriumban Carlo Alfano két műve látható, a “Luce grigio” (Szürke fény), ahol az életből a halálba való átmenet jelenik meg a művész kirajzolódó profilképével.
És a “Frammenti di un autoritratto anonimo” (Egy névtelen önarckép töredékei) című mű, ahol a hang szimbólumokká átalakítása lett ábrázolva. A csendből előtör az írás és a kommunikáció nehézségei.
Az alsó szintre vezető lépcső felett lett elhelyezve Joseph Kosuth alkotása, a “Queste cose visibili” (Ezek a látható dolgok), azaz Dante néhány verssora a “Convivio”-ból neoncsővel megvilágítva.
Az alsó emelet falát majdnem teljes szakaszon a “Senza titolo”, azaz a “Cím nélkül” című mű foglalja el Jannis Kounellistől. Egy nagy acélburkolatú felületen sínekhez hasonló gerendák mögé különféle tárgyakat, több pár férfi és női cipőt, játékvonatot, felöltőt és egy kalapot illesztett a művész. Ezek a darabok felirat nélkül is mesélnek.
Tovább ereszkedve a peron felé, a mozgólépcső feletti gyönyörű “Intermediterraneo” című mű valójában két tükörre festett installáció a Földközi-tengerről, ahonnan az európai civilizáció ered.
Végül az egész falat betöltő mozaikhoz, az “Universo senza bombe, regno dei fiori, sette angeli rossi” (Univerzum bombák nélkül, a virágok királysága, hét piros angyal) című alkotáshoz érkezünk, mellyel Nicola De Maria az egyetemes szeretetet szerette volna kifejezni.
Cím: Piazza Garibaldi, NAPOLI
/GARIBALDI/
A GARIBALDI megálló szintén része a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállóknak. A munkálatokat a francia építész, Dominique Perrault végezte. A projekt része volt a Piazza Garibaldi teljes átalakítása is, melyet két részre osztottak. Északi részén pihenőpark, játszótér és zöldövezet valósult meg, a déli részen pedig egy hatalmas, fákat imitáló acélszerkezettel borított aluljáró részt alakítottak ki a téren, melyben a Galleria Commerciale bevásárlóközpont kapott helyet.
Az állomás belsejében egy egységes teret alakítottak ki tükrökkel, acélfelületekkel és egymást átszelő, felfüggesztett mozgólépcsőkkel, melyeket LED-világítással láttak el. Az átlátszó üvegfelületeknek köszönhetően a természetes fény lejut egészen az állomás aljára, 40 méteres mélységig.
Az acél fémes és futurisztikus hidegségével csak a néhány helyen megjelenő narancssárga részletek állnak kontrasztban.
A helyszín a nemzetközi designer, Michelangelo Pistoletto két művének ad otthont. A “Stazione” (Állomás) és az “I viaggiatori” (Az utazók) installációk az érkezési és az indulási oldalakon találhatók a peron előtti utolsó mozgólépcsők fölött.
Az acél tükörpaneleken szitanyomással készült képeket láthatunk az utasokról, várakozókról vagy bámészkodókról. A kép folyton változik, mivel keveredik a valósággal így a szerző szavaival élve: “a művészetet és az életet összekötő ajtóvá” válik.
A peronokon szintén folytatódnak a futurisztikus elemek, a fehér, a sárga és a piros kiemelésével.
Marcello D’Orta tanító könyvéből, az “Én, reméljük, megúszom“-ból készült film (1992). Marcello D’Orta kezdő tanárként helyettesítésre érkezik Nápolyba. Végül 3 évig marad.
Nápoly egyik legszegényebb kerületében, Corzanóban (fantázianév, valójában Secondiglianóban és Arzanóban tanított) nagy a szegénység, mindennapos a kábítószerkereskedelem. A nápolyi gyerekek egyharmada nem jár iskolába. Sokan dolgozni kényszerülnek, hogy a család ne haljon éhen.
Az új tanítónak ebben a közegben kell elérnie, hogy a gyerekeket visszacsábítsa az iskolába. Megreformálja hát a rendszert és játszva tanít, színi előadásokat rendeznek, sétákra indulnak, lazábbra veszik a tanár-diák viszonyt.
Sikerül is bandát kovácsolni az osztályból és elnyerni a gyerekek bizalmát. Sokszor még családi ügyekben is a tanító segít.
Még a kis bandafőnök, Raffaele is megtörik idővel, és hűségéről biztosítja a tanárt.
Édes kis igaz történet a nápolyi elemista diákokról és csupaszív tanárukról, Marcello D’Ortáról.
Az azóta kiadott könyvek a nápolyi gyerekek szórakoztató dolgozatairól hatalmas best sellerek lettek, így D’Orta tanárúr vágya teljesült, és felfigyeltek a mély szegénységben élő nápolyi kisgyerekekre.
A filmet rendezte: Lina Wertmüller. Főszerepben Paolo Villaggio és a gyerekek: Adriano Pantaleo (Vincenzino), Ciro Esposito (Raffaele), Maria Esposito (Rosinella), Luigi Lastorina (Totò), Mario Bianco (Nicola), Francesco Borutto (Peppinello), Anna Rita D’Anzio (Lucietta), Dario Esposito (Gennarino), Carmela Pecoraro (Tommasina), Antonio Scotto di Frega (Mimmuccio), Ivano Salazaro (Giovanni), Salvatore Terracciano (Salvatore), Marco Troncone (Giustino), Maria Troncone (Flora).
A Piazza del Plebiscitón állva, a Palazzo Reale királyi palota főbejáratának homlokzatán láthatjuk a nagy nápolyi királyokat, kis falmélyedésekbe beillesztve. A szobrok Umberto I király kérésére készültek (1888).
Mindegyik nagy dinasztia képviselteti magát, 8 szobrot alkotva.
1) RUGGERO II IL NORMANNO – a normann időszak nagy királya
2) FEDERICO II – a Hohenstauf dinasztia kiemelkedő uralkodója, aki a Nápolyi Egyetem megalakításán kívül számos újítást vezetett be és elkezdte Nápoly újjáépítését. A kultúrában és az oktatásban hatalmas szerepe volt.
3) CARLO I D’ANGIO – az Anjouk első királya, aki a Castel Nuovo építésével megkezdte a város királyi felvirágoztatását, művészeket hív az udvarba és az irodalom is fellendül. A nápolyi udvar híres lesz.
4) ALFONSO D’ARAGONA – az Aragóniai-ház nagy királya, akik felvirágoztatták a reneszánsz Nápolyt.
5) CARLO V – a spanyol király uralkodása alatt alkirályok irányították Nápolyt, ő maga csak egyszer járt itt.
6) CARLO III DI BORBONE – a nápolyiak által legjobban szeretett király. Nápoly második felvirágoztatását élte meg az uralma alatt. Többek között Királyi palotát építtet Porticiben és támogatja a Pompei körüli ásatásokat is.
7) GIOACCHINO MURAT – a Napóleon korszakban ő volt Nápoly királya, számos dolgot eltörölt, viszont megreformálta a haditengerészetet és a hadsereget. Megépíttette a Piazza del Plebiscitót.
8) VITTORIO EMANUELE II – valójában nem Nápoly királya volt, hanem az egyesült Itália első királya. Ezt a nápolyiak nem nézték olyan jó szemmel.
Plusz a 8 szobor kiegészül további kettővel, melyek szemben állnak velük, a Piazza del Plebiscito tér közepén. Nápoly két imádott királya, apa és fia: CARLO III DI BORBONE és FERDINANDO I DI BORBONE. Mindkettő Antonio Canova munkája.
Két híres nápolyi játék is kapcsolódik a szobrokhoz, a “Ki pisilt a földre?” és a “Csukott szemmel átkelés” a szobrok közt. Olvassatok róluk rájuk kattintva!
Marcello D’Orta pályakezdőként első munkáját Nápoly egyik legszegényebb kerületében, Secondiglianóban kapja, a kisiskolások új tanára lesz. Ebben a kerületben, amihez a Scampia negyedet is hozzácsatolták, a legnagyobb a nyomor. Tolvajbandák, kábítószerkereskedelem, melybe gyakran a kiskorúakat is bevonják. Innen kerül ki a legtöbb iskolakerülő, akiknek gyakran családjuk fennmaradásáért dolgozni kell menni.
Marcello D’Orta új tanárként elhatározza, hogy megreformálja az iskolát, annak olyannak kell lennie innentől, ahová a gyerekek nem rettegni jönnek, hanem megnyugodni, játszva tanulni – ha már otthon láthatóan sok a gond. Ezeket a gyerekeket meg akarja menteni, visszarántani a szakadék széléről, és biztonságosabb terepre helyezni. Meg kell kedveltetni velük az iskolát, fantáziájukat, kreativitásukat ki kell bontakoztatni, eljátszani a tananyagot, sokat járni a szabadba. Hamarosan a gyerekek is megkedvelik és közösséget alkotnak vele. Az iskolakerülők is visszatalálnak az osztályba.
Marcello D’Orta elhatározza, hogy a cserfes szájú és eredeti humorú nápolyi gyerekek dolgozataiból könyvet ad ki. Még az olyan kényes témákat is feszegeti, mint a szerelem, szexualitás vagy a maffia.
Néhány megjelent kötete: Io speriamo che me lo cavo (1990, Én,reméljük, megúszom), Dio ci ha creato gratis (1992, Isten ingyér teremtett bennünket), Romeo e Giulietta si sfidanzarono dal basso (1993, Rómeó alulról jegyezte el Júliát), I nonni se non ci fossero bisognerebbe inventarli (1994, Ha nem volna nagyapám, ki kéne találni), Il maestro sgarrupato: il tema della mia vita (1996, A lestrapált tanítóóó), Maradona è meglio ‘e Pelé: i bambini di Napoli giudicano il “pibe de oro” (2002), Nero napoletano: viaggio tra i misteri e le leggende di Napoli (2003), Nessun porco è signorina (2008, Disznóból nem lesz grófkisasszony), Aboliamo la scuola (2010), ‘A voce d’e creature: la Camorra nei temi dei bambini di Napoli (2012), Cuore di Napoli: viaggio sentimentale tra i vicoli e i bassi della città (2013), La Madonna fece un guaio con l’angelo (2014).
A könyvekkel hatalmas sikert ért el, sok közülük bestseller lett, belőlük filmet is forgattak “Io speriamo che me la cavo” címmel (1992). Marcello D’Orta évekkel később elhagyta Nápolyt és fájó szívvel itthagyta a gyerekeket, akikre így emlékezik: “Hogy mi lett velük? Nem tudom. Üstökösként rohantam át az életükön, de azért volt egy időszak, amikor mindennap találkoztunk, s egyikük véletlenül papának szólított.”
A Piazza del Plebiscito teréhez két játék is kötődik. Egyik a “Ki pisilt a földre?”, másik a “Csukott szemmel átkelés” (“traversata cieca”).
A játék Regina Margherita királynőtől származik, aki megengedte elítéltjeinek, hogy havonta egyszer, egy általa kijelölt napon, a Piazza del Plebiscito téren próbát tegyenek, hogy megváltsák szabadságukat. Bekötötték a szemüket, és a Palazzo Reale kapujából indulva át kellett kelniük a téren álló két lovasszobor között. De soha senkinek sem sikerült a mutatvány a királynő “átka” miatt.
A téren ma is látni fiatalokat, akik próbálják megtörni a varázslatot, de az “átok” úgy tűnik, ma is él. Senkinek sem sikerül megtenni a 170 méteres szakaszt egyenesen. Valahogy mindig a Caffè Gambrinus vagy a Via Cesario Console felé találják magukat. A küldetés valami különleges módon “misteriosamente difficile”, és egyike Nápoly nagy rejtélyeinek.
A Piazza Plebiscitón egy nagyon aranyos nápolyi játékra hívnám fel a figyelmet.
A Királyi Palota (Palazzo Reale) falában, kis bemélyedésekben, Nápoly királyainak szobrait láthatjuk. Sorrendben: Ruggero II il Normanno, Federico II, Carlo I d’Angio, Alfonso d’Aragona, Carlo V, Carlo III di Borbone, Gioacchino Murat és Vittorio Emanuele II.
Az elkészült szobrokat és mozdulataikat sosem magyarázta meg senki, ezért a vicces nápolyiak kitaláltak egy történetet.
Eszerint Carlo V rámutat egy pocsolyára a földön és kérdezi: “Ki pisilt a földre?” (Chi ha fatto pipì per terra?).
Carlo III válaszol: “Én nem tudok róla semmit.” (Io non ne so niente.)
Mire Gioacchino Murat visszavág: “Én voltam, na és?” (Sono stato io e allora?)
Ennél a pontnál közbelép Vittorio Emanuele II és drasztikusan kirántja a kardját: “Akkor levágom neked!” (Ora te lo taglio!)
A helyiek és mindenki imádja ezt a történetet, kérdezz csak meg egy helybélit. Aztán jöhet a következő kihívás, a “csukott szemmel átkelés” a Piazza del Plebiscitón.
Bökös Borbála, fiatal magyar írónő történelmi regénye, a Chiara, második helyezett lett az Atlantic Press női regénypályázatán.
A történet Nápolyban játszódik, ahová Chiara, a mesterien kinevelt tolvajlány megérkezik. Egyetlen rokonához, Giancarlo di Volpéhoz viszik, aki a nápolyi udvarnál szolgál. Nagybátyja bevezeti a Castel Nuovo világába, és Johanna hercegnő udvarhölgye lesz. Chiara magyar felmenőkkel is rendelkezik, de jobbnak látja, ha egy szót sem szól erről az udvarban.
Még a hajón Nápoly felé megismerkedik egy fiatal fiúval, Váradi Péterrel, aki titokban szintén a nápolyi udvarba igyekszik, hogy András herceg nevelője legyen.
Különös gyilkosság történik a városban, az egyik nemesember lányát brutális módon meggyilkolják. Kezét-lábát levágják, majd visszavarrják. Szivét gondos kezekkel kiszedik. Váradi Péter, akiről kiderül, hogy a johanniták titkos lovagja, a visegrádi udvar parancsára nyomozni kezd, hogy elkapja a Beavatottat. A nyomozáshoz Chiara segítségére lesz szükség. Okos észjárására és jártasságára a királyi udvarban. A két hasonlóan ravasz és fegyverforgatásban ügyes fiatal, hol külön-külön, hol együtt ered nyomába a gyilkosnak, miközben az árva kis Chiara családra talál végre.
A regény helyszíne a Castel Nuovo, a történelmi belváros, a Piazza Mercato és a Santa Maria del Carmine templom, valamint a Nápoly alatt meghúzódó Sotterranea rész.
A fordulatokkal teli könyv mind a 381 oldalát élveztem, az utolsó 80 oldalnál majd’ kiugrott a szivem a helyéről. Lélegzetvisszafojtva olvastam. Aki kalandos, izgalmas történelmi utazásra vágyik, ne hagyja ki! Nagyon fogja élvezni és talán időről-időre újra előveszi ezt a könyvet. Az a gyanúm, hogy lesz folytatása..
Hogyan született a mindenki által ismert “Caruso” dal? A története nagyon érdekes.
Lucio Dalla, a dal szerzője, épp Capri és Sorrento közt vitorlázott, egyik őt kísérő énekesével, mikor a motor tengelye elszakad. Vitorláztak néhány mérföldet, majd Lucio felhívta egy barátját, a Hotel Excelsior Vittoria tulajdonosát, aki a sorrentói kikötőbe vontatta őket. Amíg a csónakot javították, barátja felajánlotta neki a szálloda azon lakosztályát (ma “Suite Caruso” a neve), ahol a híres Enrico Caruso operaénekes töltötte életének utolsó időszakát. Luciót magával ragadták az érzelmek, még a zongora is ott állt, melyen a nagy tenor játszott. Még aznap este elment a “La Scogliera” bárba, ahol a barista elmondta, hogy a nagynénje volt Caruso szobalánya. Tőle tudta meg a romantikus történetet, miszerint az operaénekes, akinek mellhártyagyulladás következtében megoperálták bal tüdejét, lábadozás közben szenvedélyesen beleszeretett egy fiatal lányba, akinek énekórákat adott. Amikor érezte, hogy itt a vége, és meg fog halni (ez nem teljesen igaz, mert Caruso Nápolyban halt meg, a Hotel Vesuvióban, miközben Rómába utazott volna újabb kezelésre), kivitette a zongorát a teraszra, és olyan hangosan kezdett énekelni, hogy az egész Sorrentói-öbölben hallani lehetett. Lucio Dalla megihletődött a történet által, és ugyanazon a teraszon ülve, még aznap este megszületett a dal, amit a történet inspirált.
“Qui dove il mare luccica
E tira forte il vento
Su una vecchia terrazza
Davanti al Golfo di Surriento
Un uomo abbraccia una ragazza
Dopo che aveva pianto
Poi si schiarisce la voce
E ricomincia il canto
Te voglio bene assaje
Ma tanto tanto bene sai
È una catena ormai
Che scioglie il sangue dint’ ‘e ‘vvene sai
Vide le luci in mezzo al mare
Pensò alle notti là in America
Ma erano solo le lampare
Nella bianca scia di un’elica
Sentì il dolore nella musica
Si alzò dal pianoforte
Ma quando vide la luna uscire da una nuvola
Gli sembrò più dolce anche la morte
Guardò negli occhi la ragazza
Quelli occhi verdi come il mare
Poi all’improvviso uscì una lacrima
E lui credette di affogare
Te voglio bene assaje
Ma tanto tanto bene sai
È una catena ormai
Che scioglie il sangue dint’…”
Vagyis a Sorrentói-öbölben, ahol csillog a tenger és fúj a szél, egy régi teraszon egy férfi átölel egy lányt, miután sírt. Aztán megköszörüli a torkát és elkezdi a dalát. “Annyira szeretlek, annyira nagyon. Ez egy olyan kötődés, ami megolvasztja véremet belül.” Nézte a tengert és az amerikai éjszakákra gondolt, beindult egy kis motoros hajó és ő felállt a zongorától. Nézte a Holdat, majd a lány zöld szemeibe nézett, amik olyanok voltak, mint a tenger. Kicsordult egy könnycsepp, de próbálta elnyelni. Az operában megjátszhatják magukat, de egy szempár, ami ilyen közelről és ilyen igazul néz rád, azoktól elfelejted a szavakat. És minden kicsivé vált, még azok az éjszakák is Amerikában. Megfordult és látta az életét, igen, az élet hamarosan véget ér, de nem törődött vele, sőt, boldognak érezte magát és újra énekelni kezdte a dalát…. “Te voglio bene assaje…”
Lucio Dalla valószínűleg maga sem gondolta, hogy dala, melyet az az este ihletett a sorrentói teraszon, az olasz és nápolyi dalok klasszikusává válik.
1986-ban publikálta, azonnal hatalmas sikert aratott. A “Carusót” azóta rengetegen elénekelték hatalmas sikerrel, többek közt Luciano Pavarotti (az első pop szám volt, amit elénekelt), Andrea Bocelli, Al Bano, a Ricchi e Poveri, Pino Daniele, Julio Iglesias és sokan mások.
Ma a 10 leghíresebb olasz dal listáján másodikként tartják számon, a Domenico Modugno által írt “Volare” után.
A Carosello Napoletano (Nápolyi körhinta) Carlo Ponti egyik filmje, mely még születésének évében elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját (1954). Természetesen felesége, Sophia Loren is játszik a filmben, olyan hírességek mellett, mint Tina Pica és Paolo Stoppa, a főszereplő.
Egy igazi nápolyi film, amiben minden benne van! Pulcinella története, aki “nem halhat meg”, ezért átadja a stafétabotot fiának, mielőtt meghal.
Halászok, matrózok, szaracénok, kalózok, mesélők és komédiások, emigrálók, szegények és sokgyerekes családok.
Varieté, Caffè Gambrinus és a nápolyi elit. Teatro San Carlo, smorfia, presepe, tamburello, tarantella… minden van, ami nápolyi.
A film a történelem korszakain is átível. A szaracénoktól és halászoktól a spanyol és francia uralmon át az angol és amerikai katonák fennhatóságáig. Háttérben a gyönyörű Nápoly, a tenger és a Vezúv, a Gambrinus és a Marechiaro.
A filmben csaknem az összes nagy nápolyi dal megszólal, mint a “Mala Femmena”, a “Comme facette mammetta”, az “O sole mio”, a “Funiculì, funiculà”, a “Santa Lucia”, az “‘O surdato ‘nnammurato” és a “Quanno spunta ‘a luna ‘a Marechiaro”.
Egy felejthetetlen és fergeteges nápolyi musical táncosokkal, hangulatos dalokkal, kosztümökkel. Sophia Loren egyik legelső sikere, ami Firenzében, Rómában és a határokon túl is elismeréseket kapott.
Pulcinella, a Nápoly szimbólumaként ismert kedves bohóc, valójában egy campaniai jelmezes, a Commedia dell’arte egyik alakja.
Elődje, az antik római színházakban játszó Maccus volt, aki hasonló hosszú orrot és fehér zubbonyt viselt (kr.e.4.sz). A Pulcinella nevet az 1500-as évek második felétől kezdték használni. A szó egyrészt a “piccolo pulcio” (“pulcinella”, azaz “kiscsirke”) szóból ered, a csőrszerű orra utalva. Másrészt Puccio d’Aniello acerrai parasztfiú nevéből (nápolyiul “Pulecenella”), aki a vándorszínészek közé állt. Jellegzetes vonásaiból Silvio Fiorillo, a Commedia dell’Arte egyik nevettetője alkotta meg Pulcinella karakterét.
És mivel a komédia műfaja Nápolyból indult el, az egész világon ismertté vált. Olyan karaktereket inspirált, mint az angol Mr. Punch, a francia Polichinelle, a német Kasper, az orosz Petruska vagy a magyar Paprikajancsi.
A Pulcinellát alakítók közt a leghíresebb, a “Pulcinellák királya” Antonio Petito (1822-1876) volt, egy színészcsalád gyermeke, akinek apja maga is játszotta Pulcinella szerepét, és egyik előadáson, a Teatro San Carlino színpadán adta át fiának a fehér inget, hogy folytassa ezután ő a szerepet (1853), mert “Pulcinella soha nem halhat meg.” A Carosello Napoletano c. film örökítette meg ezt a jelenetet.
Antonio kissé átformálta Pulcinella szerepét, szerethetőbbé és szórakoztatóbbá tette. Naívságát ravaszsággá változtatta és a maszkját is karaktetesebbre cserélte, megnövelte a jelentékeny kampós orrot, sajátos mimikát és nyelvezetet kapott. A tipikus nápolyi embert jelképezte, aki a bajban is mindig megtalálja a megoldást, irónikus mosolyával felülemelkedik a problémákon. Soha nem adja fel.
Pulcinella nem bolond, hanem nagyon is intelligens és ravasz. Találékony és bátor, a bolondját járatja mindenkivel. Sokat fecseg és egyetlen titkot sem bír magában tartani, mindig a legalkalmatlanabb pillanatban fecsegi ki azokat. Erről nápolyi közmondás is született “ Il segreto di Pulcinella”, vagyis olyan “titok”, amit már mindenki tud.
Az édes semmittevés egyetlen feladata. Nem fél senkitől és semmitől. Folyton éhes, egy tál makaróniért mindenre képes: lopni, hazudni, elpáholni valakit. Ahogy ő mondja: “Én egy folyton éhes alak vagyok, fehérben és maszkban. Nápoly a hazám, ahol tökéletes a spaghetti az ám. Otthonom a dalok földje és a makaróni vidéke. A püfölés szakértője vagyok: amennyit kapok, annyit vissza is adok.”
Pulcinella beceneve a “Cucurucù” volt, és amikor így hívták, el kellett járjon egy kakasszerű táncot a színpadon. Barátja a bergamói Arlecchino (Harlekin), szerelme pedig Colombina, a szép táncoslány volt.
Antonio tanítványa később a híres Eduardo Scarpetta lett, és ő vitte tovább – hatalmas sikerrel – Pulcinellát a színpadon. Fia, Eduardo De Filippo is eljátszotta néhányszor a szerepet, apja tiszteletére.
Mára a bábszínházak emblematikus figurája lett, és míg nálunk Paprikajancsi püföli az ellenséget, addig Nápolyban Pulcinella szórakoztatja a legkisebbeket.
Alakjával rengeteg helyen találkozhatunk a városban, legfőképp a Centro Storicóban, ahol szobrával fotózkodhatunk, vagy megvásárolhatjuk kicsinyített mását a Via San Gregorio Armeno standjainál. Továbbiakról olvass itt!
Ⓜ️ METRO Linea 1
Via Toledo, NAPOLI
/TOLEDO/
A TOLEDO megálló a Linea 1 metróvonalhoz tartozik, és a “Stazioni dell’Arte” művészeti metrómegállók egyik állomása, mely világhírnevet szerzett Nápolynak. 2012. szeptember 17-én adták át és még ebben az évben a Daily Telegraph az “Év legszebb európai metróállomásának” választotta. Ehhez a CNN is csatlakozott. 2013-ban elnyerte az Emirates Leaf nemzetközi díját is, mint “Az év középülete”.
2015-ben “A földalatti építkezések Oscarját” nyerte el az International Tunneling Associationtől, olyan városokat legyőzve, mint Sydney és Jeruzsálem.
Robert Wilson “Relative light” címmel álmodott meg ide egy víz alatti világot, mely egy fénysugár áttörését ábrázolja a tengerben. A fény valóban a felszínről tör be ide és állandóan változó színű ledekkel van megvilágítva. A mozgólépcső ezen pontján kell felnézni és innen élvezhető a leginkább a látvány – mondja az alkotó. Körben a falakon mozaikcsempék vannak a kék szín minden árnyalatában. A tengeri témajú mozgólépcsőt gyakran “galleria del mare” néven emlegetik a helyiek. Varázslatos hatása van.
Innen a peronig egy folyosó vezet, melynek animált panelei a hullámzó tengert ábrázolják. Szintén Bob Wilson munkája, “By the sea… you and me” (Te és én… a tengernél) címmel.
Az állomás félemeletén az aragón falmaradványok mellett William Kentridge nápolyi hangulatú mozaikfala látható “Ferrovia Centrale per la città di Napoli, 1906” (Központi vasút Nápoly városának, 1906) címmel. A képen San Gennaro vezeti a népet a zene ritmusára. A védőszentet Nápoly történelmének megelevenedett figurái követik. Mögöttük a város térképe, pontosan a régebbi Linea 2-es metró vonala látható, ami 1906-ban kezdett el épülni.
William Kentridge “Bonifica dei quartieri bassi di Napoli in relazione alla ferrovia metropolitana, 1884” (Nápoly szegénynegyedeinek felszámolása a metróépítés kapcsán, 1884-ben) című másik mozaikját az állomás másik mozgólépcsőjének tetején találjuk. Egy családot ábrázol, amint bútorokkal megrakott, tipikus nápolyi kézi taligájukkal költözködnek. Mellettük egy pompei stílusú cica van. Háttérben a nápolyi metró híres első projektje látható. Ez a rész a mozgólépcsővel okkersárga fényben úszik, utalva a nápolyi tufa jellegzetes színére.
A kijáratokat összekötő folyosón Oliviero Toscani “Razza Umana” (Emberi faj) című fotómontázsa látható, a világ minden tájáról összeválogatott színes arcképekkel, köztük néhány hírességgel. “Megörökítettük az emberiség arcát” – kommentálja a szerző.
A kijáratokhoz vezető folyosókon a további művek láthatók: Shirin Neshat színházi ihletettségű alkotása “Il teatro è vita. La vita è teatro – Non chiedere dove è andato l’amore” (A színház az élet. Az élet színház – Ne kérdezd hová lett a szerelem) címmel, mellyel a közeli Teatro Nuovóra utal.
Valamint az “Il Volo” (A repülés) című alkotás, melyen boldog, nevető emberek szárnyalnak az égen madárrajokkal és repülőgépekkel együtt.
És az “Engiadina” című alkotás, mely a svájci Engadine-völgyet ábrázolja, ahová Nietzsche is járt. A Vietriből származó mozaikkövekkel kirakott alkotást táncosok serege veszi körbe, melyet a Kréta szigetén talált ókori minószi korszak táncosképei ihlettek.
Az új Toledo állomással együtt a felső utcaszakaszt is át kellett alakítani. A munkálatokat William Kentridge “Cavaliere di Toledo” (Toledo lovagja) című szobrának felavatásával fejezték be 2012. december 15-én.
A Via Diaz és a Via Toledo közötti téren (a lovasszobortól nem messze) van az az üvegtáblákkal borított tető, mely a fényt adja az állomás fő attrakciójához, a tengeri világhoz.
További három, kék és okker csempével borított tetőablak pedig az aluljárószint mozgólépcsőinél domináló színeket: a kéket és az okkersárgát juttatja le a mélybe.
Via dei Tribunali 39, NAPOLI
/CENTRO STORICO/
A Santa Maria delle Anime del Purgatorio ad Arco templomot egy nemesi család építtette a szegény családok temetkezési helyéül 1616-ban.
A templom belseje egy Luca Giordano képet is őriz, de az alsó szinten lévő Ipogeo rész rejti az igazi varázslatot.
Itt találhatók ugyanis az anonim sírok, melyek közül számosnak saját története van.
A leghíresebb Lucia, a fányolos menyasszony koponyája, akihez a nápolyi lányok azért járnak imádkozni, hogy férjet találjanak. Ha sikerült, visszatérnek hozzá és virágot, pénzt hoznak neki hálából. Sokan a jegygyűrűjüket teszik oda a koponyája mellé, vagy szerelmesük fényképét.
Mindegyik koponyának megvan a története, melyet a hívek szőttek köréjük, és hozzájuk járnak imádkozni. Sokuknak már fényes a koponyája a simogatásoktól.
A templom sajátossága az “anime pezzentelle” szokás, vagyis a koponyák örökbefogadása, melyről itt olvashattok.
A templom előtt, a Via dei Tribunalin két bronz koponya van kitéve, jelezve a hely szellemiségét és ezt az egyedi szokást. Simogassuk meg őket mi is! Mögöttük az alagsorba, a koponyákhoz lelátó ablakot virágokkal tűzdelik körbe. A hömpölygő város zsivaja pedig leszűrődik egész a névtelen sírokig.
A nápolyiak tényleg hihetetlenek! Van egy olyan szokásuk, amitől tátva marad a szánk!
Nápolyt mindig is a mágia és a misztériumok varázslatos hangulata ölelte körbe, kezdve a Küméi Szibillától egészen Vergiliusig… Ez a népi hagyomány, az “anime pezzentelle” azonban tényleg egyedi és máig nagyon is élő dolog.
A szokást úgy fordíthatnánk, hogy “a koponyák örökbe fogadása”. Elsősorban a Via dei Tribunalin lévő Santa Maria delle Anime del Purgatorio ad Arco templomban űzik, de a Fontanelle temetőben is van ilyen.
A babonások hazavisznek egyet a templom számos koponyájából, melyet szentként tisztelnek és nagy becsben tartanak. Tisztogatják, simogatják, imádkoznak a Purgatóriumban lévő lelkükért, és ezért cserébe egy kérést intéznek hozzájuk.
A koponyák gyakran segítenek álmukban meglátni a jövendőt vagy a heti lottószámokat.
Ha a koponya nem válik be – azaz nem teljesítette az elvárt feladatait -, vissza lehet vinni a templomba. Itt büntetésből a fal felé fordítják, egészen addig, míg egy napon meg nem találja következő örökbefogadóját.
A templom előtt kihelyezett koponyák ezt a kultuszt mutatják. Meg kell őket simogatni és lehet kérni valamit tőlük.
Via Caracciolo, Lungomare NAPOLI
Spiaggia di Rotonda Diaz, vagy ahogy a helyiek hívják: Lido Mappatella strand. A nápolyiak kedvenc helye a Rotonda Diaznál, ahol a városban maradtak csobbanhatnak egyet a nyári hőségben.
Kis homokos strand a tengerparti sziklák közt, ahol 2016-tól fürdésre alkalmassá tették a területet. Itt minden nyáron tusolót és vécét működtetnek.
Napernyő és ágyak nincsenek, azt a helyiek hoznak magukkal vagy a sziklákra telepszenek napozni.
A szabadstrand homokos partja lassan mélyülő, és egy sziklamóló véd a hullámzásoktól.
Kiskutyák kergetik a sirályokat, gyerekek építenek homokvárat, a tenger sós illata messzire érződik.
És hogy honnan a “Mappatella” név? A szellemes nápolyiak nevezték el azokról a kis batyukról, melyeket az emberek hoznak magukkal: törölköző, fürdőruha, elemózsia. A törölköző takarásában óvatosan átöltöznek, majd az összecsomózott csomagocskákat ledobják a zsúfolt strandon. Nápolyiul ezeket a csomagocskákat “mappata”-nak vagy inkább “mappatella”-nal hívják.
Luciano De Crescenzo sajátos hangvételű könyve a Trójai háborúról íródott. A nápolyi író és történész olyan könnyed stílusban adja vissza a mitológiai történetet, hogy még a legkisebbek is megértsék, sőt, humoros részein kacagva nevetnek fel. Luciano De Crescenzo korábbi műveiből ismert humora, a Görög filozófia rendhagyó története és előadásai a görög istenek szerelmi életéről és hőstetteikről már sok nápolyi diákot megnevettettek. Ezúttal az egyik leghíresebb történetet, a Trójai háborút meséli el Helena, szerelmem, Helena (Elena, Elena, amore mio, 1991) című könyvében.
A könyvet egy betekintéssel kezdi, miszerint a nápolyi gyerekek nem indiánosdit játszottak gyerekkorukban, hanem folyton a görögök és trójaiak összecsapását játszották el, például a Villa Comunaléban, a Vittoria tér és a Cassa Armonica közötti részen. “Az említett épület földszintjén a festett üvegablakok ez alkalomból mind egy szálig oda lettek”, ahogy a 4c-sek a 4b-seket aprították fakardjukkal, kezükben a “halál Trója szülötteire” feliratú szemétládafedelekkel.
Senki sem akart a felszarvazott Menelaosz lenni – “pedig ha belegondolok, épp nekem kellett volna magamra vállalnom a hálátlan feladatot, ugyanis nemrégiben dobott egy 3a-s lány, Ceravolo Elena, akinek még a neve is megvolt hozzá, hogy eljátssza a házasságtörő asszony szerepét” – írja De Crescenzo.
Ezeknek a játékoknak az emlékére meséli el a történetet, egykori szerelmének így ajánlva: “Helena, szerelmem, Helena! Neked ajánlom ezt a könyvet, remélve, és félve is tőle, hogy találkozunk még.”
A könyvet, a magyar diákok örömére, magyarra is lefordították, így bárki elolvashatja Akhilleusz történetét, aki nevetni szeretne egy nagyot.
Sophia Loren, a tűzrőlpattant nápolyi színésznő Sofia Villani Scicolone néven látta meg a napvilágot (1934. szeptember 20) Rómában, de Nápoly egyik szegény negyedében, Pozzuoliban nőtt fel. Olyan sovány volt, hogy csak “piszkafának” nevezték, de szeme szikrákat szórt már akkor is. Benevezett egy nápolyi szépségversenyre, ahol függönyből varrt ruhájával második helyezett lett.
A család a modellkarrier reményében Rómába költözött. Sofia állást szerzett a Cinecittàban mint statiszta, egy magazin pedig modellnek szerződtette, Sofia Lazzaróra változtatva a nevét.
Carlo Pontival egy próbafelvétel során találkozott. A producer azonnal beleszeretett, és elhatározta, hogy híres színésznőt csinál belőle. Nevét egy svéd színésznő, Martha Toren nevének megváltoztatásával Sophia Lorenné alakítják.
Első igazi főszerepe az “Aida” (1953) volt, de igazi sikerét Vittorio De Sica filmje, a “L’Oro di Napoli” (Nápoly aranya, 1954) hozta meg neki. Következő sikerét szintén vele érte el a “Pane, amore e …” (Kenyér, szerelem és …, 1955) című filmmel, melyben Gina Lollobrigida helyett kérték fel.
Nem sokkal később megismerkedik Marcello Mastroiannival, akivel imádtak együtt játszani, és ketten együtt Vittorio De Sica kedvenc párosává váltak. Marcellóval 12 filmben szerepeltek együtt, egy életre tartó barátság bontakozott ki közöttük.
Carlo Pontival Amerikába költöznek, hogy a filmgyártás fellegvárában is megmutassák Sophia tehetségét. Amikor arra akarták rávenni, hogy plasztikáztassa az arcát (hihetetlen de a hosszú orrát és a túlságosan telt ajkait kritizálták!), annyit mondott: “Ha nem tetszem, inkább visszamegyek Pozzuoliba!”
1957-ben megismerkedik Cary Granttel, aki beleszeret és megkéri a kezét. Carlo Ponti, aki eddig hezitált, azonnal beadja a válópert, felbontja házasságát, és elveszi Sophiát. (Házasságukat csak évekkel később érvényesítik.)
Amerikában olyan hírességekkel játszott, mint Charlton Heston (El Cid, 1961), Clark Gable (Nápolyban kezdődött, 1960), Paul Newman (Lady L, 1965), Gregory Peck (Arabesque, 1966), Marlon Brando (The Countess from Hong Kong, 1967), Richard Burton (The Voyage, 1974).
A hollywoodi szuperprodukciók ellenére legnagyobb sikerét egy olasz filmmel aratja. Vittorio De Sica kéri fel az anyaszerepre a “La Ciociara” (Egy asszony meg a lánya, 1960) című filmben. Alakításáért Oscar díjat kap (legjobb női alakítás). És további 21 nemzetközi trófeát.
Három nagy alakítása volt még ezen kívül, mindháromban Marcello Mastroianni partnereként: “Ieri, oggi, domani” (Tegnap, ma, holnap, 1963), “Matrimonio all’italiana” (Házasság olasz módra, 1964) és a “Girasoli” (Napraforgók, 1970).
Olyan különleges híresség, akit a szakma is imádott, magánéletében hűséges feleség volt és odaadó anya. Carlo Pontival két fiúk született, Carlo és Edoardo. Carlo fia egy magyar hegedűművésznőt vett el, Mészáros Andreát, esküvőjük Budapesten a Bazilikában volt (2004).
Karrierjét egy adócsalási per próbálta keresztbe törni, de Sophia dívaként vonult a börtönbe is, és példaértékű emberként töltötte le a kiszabott büntetést.
Unokáit a magyar, az olasz és az angol nyelv mellett nápolyiul is megtanítja, mert azt akarja, hogy értsék őt, mikor beszél. “Nem olasz vagyok, hanem nápolyi. És az egy másik dolog” – mondta, és a nápolyiak szívébe lopta magát egy életre.
Sophia nagy rajongója az SSC Napoli futballcsapatnak. 2007 májusában, mikor a csapat harmadik volt a Serie B-ben, egy sztriptízt ajánlott fel a Gazzetta dello Sportnak, ha a csapat nyer.
Portréival, képeivel lépten-nyomon találkozunk a Spanyol Negyedben és egész Nápolyban, ahova Sophia rendszeresen visszajár.
Jelenleg is a Dolce & Gabbana modellje 86 évesen. Ő az egyedüli ma is élő női színésznő az úgynevezett “Golden Age” sztárjai közül.
Ő maga azt vallja, mindent a büszkeségének köszönhet. És a spaghettinek!
2014-ben önéletrajzi könyvet adott ki “Tegnap, ma, holnap” (Ieri, oggi, domani. La mia vita”) címmel.
“Sophia Loren nyomában” című cikkemet itt olvashatjátok.
1950 Cuori sul mare (Sofia Scicolone néven)
1950 Il voto (Sofia Scicolone néven)
•1950 Tototarzan (Sofia Lazzaro néven)
•1950 Le sei mogli di Barbablù (Sofia Lazzaro néven)
•1950 Luci del Varietà (Sofia Lazzaro néven)
1951 Lebbra bianca (Sofia Lazzaro néven)
1951 Io sono il Capataz (Sophia Lazzaro néven)
1951 Milano miliardaria (Sofia Scicolone néven)
1951 Quo Vadis
1951 Il padrone del vapore (Sophia Lazzaro néven)
1951 Il mago per forza (Sofia Lazzaro néven)
•1951 Eru lui, sì, sì! (Sofia Lazzaro néven)
1951 Anna (Sofia Lazzaro néven)
1952 È arrivato l’accordatore (Sofia Lazzaro néven
1952 Il sogno di Zorro (Sofia Lazzaro néven
1952 La favorita (Sofia Lazzaro néven
1952 La tratta delle bianche (Sofia Lazzaro néven
1953 Africa sotto i mari
•1953 Aida
•1953 Ci troviamo in galleria
•1953 La domenica della buona gente
•1953 Un giorno in pretura
•1954 Carosello napoletano
1954 Il paese dei campanelli
•1954 Due notti con Cleopatra
1954 Tempi nostri
•1954 Miseria e nobiltà
•1954 Pellegrini d’amore
•1954 Attila
•1954 L’Oro di Napoli
•1954 Peccato che sia una canaglia
•1954 La donna del fiume
•1955 Il segno di Venere
•1955 La bella mugnaia
•1955 Pane, amore e…
•1956 La fortuna di essere donna
•1957 Il ragazzo sul delfino
1957 Orgoglio e passione
•1957 Timbuctù
•1958 Desiderio sotto gli olmi
1958 La chiave
1958 Orchidea nera
1958 Un marito per Cinzia
1959 Quel tipo di donna
1960 Il diavolo in calzoncini rosa
1960 Olympia - A Breath of Scandal
•1960 La baia di Napoli
•1960 La miliardaria
•1960 La ciociara
•1961 El Cid
•1961 Madame Sans-Gêne
•1962 Boccaccio ‘70
•1962 Il coltello nella piaga
•1962 I sequestrati di Altona
•1963 Ieri, oggi, domani
•1964 Matrimonio all’italiana
•1964 La caduta dell’Impero Romano
1965 Operazione Crossbow
1965 Lady L
•1966 Judith
•1966 Arabesque
•1967 La contessa di Hong Kong
•1967 C’era una volta
1967 Questi fantasmi
•1969 I girasoli
•1970 La moglie del prete
•1971 La mortadella
•1972 Bianco, rosso e…
1972 L'uomo della Mancha
•1974 Il viaggio
1974 L'accusa è: violenza carnale e omicidio
1974 Breve incontro
1975 La pupa del gangster
•1976 Cassandra Crossing
•1977 Una giornata particolare
1978 Angela
1978 Véres föld - Fatto di sangue fra due uomini per causa di una vedova – si sospettano moventi politici
1978 Obiettivo “Brass”
•1984 Bocca da fuoco
1984 Qualcosa di biondo
1986 Madre coraggio
1988 Mamma Lucia (sorozat)
1990 Sabato, domenica e lunedi
1994 Divatdiktátorok (Prêt-à-Porter)
1997 Soleil
2002 Cuore estranei - fia Edoardo Ponti rendezte
2001 Francesca e Nunziata (tévéfilm)
2004 Peperoni ripieni e pesci in faccia
2004 La terra del ritorno
2009 Nine
2010 La mia casa è piena di specchi (tévéfilm)
2013 La voce umana - fia Edoardo Ponti rendezte
•2020 La vita davanti a sè - fia Edoardo Ponti rendezte
Via Santa Maria del Pianto, NAPOLI
/POGGIOREALE/
A Cimitero Poggioreale, vagyis Nápoly fő temetője helyén eredetileg a Villa Poggio Reale állt itt, Ferrante I d’Aragona király nyári rezidenciája, mely vadászatra szánt erdőkkel volt körülvéve, és szépen rendezett kertjei leértek egészen a tengerig.
Hatalmas mesterséges medence vette körül, melyeket sétányok osztottak három részre. Két medencében halastó működött, a középsőben pedig egy mesterséges napozóterasszal ellátott fürdőmedence volt. Itt egy aragóniai címerekkel ellátott oszlopot állítottak fel, ahonnan vízsugarakkal frissítették a közelben tartózkodókat. A lépcső tetején szellős árkádokkal épített loggia biztosított árnyékot, tetején verandával. Itt rendezték a királyi vacsorákat, ahol a vendégeket elkápráztatta a mesebeli kilátás a Nápolyi-öbölre. A kortársak így definiálták a palotát: “Paradiso in terra” (földi Paradicsom). A villa később, a várost sújtó lepra után sajnos elnéptelenedett.
Gioacchino Murat parancsára építettek belőle temetőt (1837). Eredetileg kapucinus kolostor működött benne, később az egyházmegyéé lett.
A temető-komplexum eredeti magja a Cimitero Monumentale. A szegények negyede a Cimitero della Pietà, a hírességek részlege a Quadrilatero degli Uomini Illustri, például Benedetto Croce nyugszik itt vagy Luigi Settembrini, vagy Donizetti.
Az új rész a Cimitero Nuovissimo, mely 1936-tól működik. Valamint ide költöztették az angol temetőt (Cimitero Inglesi della Dogana) és a zsidó temetőt (Cimitero Ebraici). Ahol a sztárok kriptái vannak (Caruso, Totò) az a Santa Maria del Pianto rész, ahol a templom is van.
Érdekesség, hogy itt a Nuovissimo részben forgatták a “Gomorra” c. sorozat egyik kulcsjelenetét is, amikor Ciro lelövi Don Pietrót.
Egyike a három fő utcának, melyek teljes egészében átszelték Neapolis városát a görög időkben, mikor is decumanókra, azaz főutcákra volt osztva a város, a görög városépítési szabályok szerint.
A mai Centro Storico (történelmi belváros) északi részén elhelyezkedő utca volt a görög Akropolisz helyszíne. A város legmagasabb pontján, a Caponapoli nevű dombon, ahonnan szép kilátás nyílt a tengerre és a városra, és ahol mindig friss levegő fújt.
Az utcákon haladva több helyen ókori romokat találunk, itt volt az antik római színház, a Teatro Romano di Neapolis is, melynek romjai átvezetnek egészen a Via dei Tribunalira az antik vízvezetékekhez, a Napoli Sotterranea föld alatti világához.
A Decumano Superiore később a város legnagyobb kolostoregyüttesének otthonává vált. Hat kolostor állt itt egykor. A San Giovanni Battista delle Monache, a Santa Maria della Sapienza, a Sant’Andrea delle Dame, a Santa Maria Regina Coeli, a Santa Maria delle Grazie a Caponapoli és a Santa Maria di Gerusalemme.
A Sant’Aniello a Caponapoli templomban ma is megcsodálhatjuk az antik romokat, a templom közepén.
A gyógyíthatatlan betegek kórháza (Ospedale degli Incurabili) a 14. század óta áll itt, ebben gyógyított Giuseppe Moscati, a szegények orvosa, akit szentté avattak. Épületében ma múzeumokat találunk.
A Gesù delle Monache a klarisszák rendjének kolostora volt, az Ágoston-rendieké pedig a San Giuseppe dei Ruffi. A római kori Mercurio szentély helyére épült Santi Apostoli templom a nápolyi líceumé lett.
A város északi kapuja a Porta San Gennarónál volt, mely a város legrégebbi kapuja.
A Decumano Superiore a Via Conte di Ruvo-Via Sapienza-Via Pisanelli-Via Anticaglia-Piazzetta S. Giuseppe dei Ruffi-Via Donnaregina-Via Santi Apostoli utcákon át vezet. A Vico Purgatorio és a Via San Paolo utcáknál boltívekkel.
Discesa Gaiola, Posillipo, NAPOLI
/POSILLIPO/
A Marechiaro és a Parco Virgiliano között helyezkedik el a Parco Sommerso della Gaiola természetvédelmi terület.
A helyiek kedvenc sétánya, a gyönyörű Discesa Gaiola vezet le a főútról idáig, lépcsőkkel ereszkedve lefelé, kis házak között.
Partját Assisi Szent Ferenc szobra díszíti, aki a halászok védelmezője volt.
A belépéshez a kapunál elkérik a személyi igazolványt, mert ez természetvédelmi terület. Naponta 10.00-16.00 óráig van nyitva, hétfőnként zárva van, erre figyeljünk! Fürödni csak a kijelölt partszakaszokon szabad, és csak a megengedett órákban, 100 főre limitált létszámban. Így tudják csak garantálni a víz tisztaságát és az élővilág épségét. Területén tilos a halászat és a motoros hajózás.
Átlátszó aljú csónakkal felfedezhetjük a régi idők görög és római nyomait a víz alatt, és a védett növény- és állatfajok sokaságát a kristálytiszta öbölben, ezen a Víz alatti Természetvédelmi Területen. Búvárkodni és kajakozni is lehet.
A sziget mellett, félig elsüllyedve a tengerben egy római épület vált láthatóvá, amit “La scuola di Virgiliónak” (Vergilius iskolájának) hívtak. Itt volt a poéta székhelye, itt tanította mágikus művészetekre a követőit. Évszázadok óta hiszik, hogy a helynek spirituális energiái vannak. Egy városi legenda szerint a tenger tükröződése is el van átkozva itt, ha éjszaka belenézünk. (“Vergilius átkának” nevezik a jelenséget.)
A szemben lévő Gaiola-sziget csupán néhány karcsapásnyira van a parttól (30m). Két sziklából áll, melyeket egy természetes híd köt össze.
Eredetileg egy kis templom állt itt, majd a 19. században építettek ide egy villát, ami rossz nyelvek szerint el van átkozva. Tulajdonosait sorra érték a sorscsapások. Az 1920-as években Swiss Hans Braunt holtan találták, egy szőnyegbe tekerve. Felesége a tengerbe fulladt, mikor a villát a szárazfölddel összekötő felvonó leszakadt.
German Otto Grunback szívrohamban halt meg a villában. A gyógyszerész Maurice-Yves Sandoz öngyilkosságot követett el. A FIAT vezetőjének, Gianni Agnellinek a fia öngyilkos lett, másik örököse, az unokaöccse pedig rákos. J. Paul Getty multimilliárdos unokáját elrabolták. Utolsó tulajdonosa, Gianpasquale Grappone börtönbe került. Most Campania régió tulajdonában van, és jó ideje lakatlan.
A helyi krónika azt mondja, néhány pénzhamisító hamis arany és ezüst érméket ásott el itt a romok közt, majd hogy megvédjék vagyonukat, azt agyalták ki, elterjesztik, hogy a villát szellemek lakják. Fehér leplekkel és fáklyákkal színlelték az ablakokban, mintha igazi szellemek lennének bent. Szerencsére rövid ideig tartott ez a borzongató eset. Mára egy csodás panorámás, kulturális és művészeti hely.
Via Mezzocannone 8, NAPOLI
/UNIVERSITÀ/
Gioacchino Murat alapítja 1813-ban ezt az Állattani múzeumot, a nápolyi egyetemen.
A gyűjtemény alapját a Bourbonok tulajdonában lévő állatok alkotják, amit magángyűjtemények megvásárlásával bővítettek.
Csaknem az összes mediterrán rovarfaj összegyűjtve megtalálható itt. Helyi és egzotikus állatfajták kitömve.
Valamint olyan kihalt állatfajok, mint a berber oroszlán.
Két nagy látványossága van. Egy hatalmas bálna csontváza, melyet a mediterrán térségben találtak.
És annak az elefántnak a csontváza, melyet Carlo III di Borbone kapott ajándékba az ottomán szultántól (1742). Ez egy nagyon különleges elefánt volt, számos kiállításon megcsodálhatták, sőt, a Teatro San Carlóban is részt vett egyszer egy darabban (1743).
Largo S. Marcellino 10, Chiostro Santi Marcellino e Festo, NAPOLI
/UNIVERSITÀ/
1932-ben alapította az Università, áthozva a fosszíliákat a Museo Mineralogiából (az Ásványtani múzeumból), ezzel külön Őslénytani kiállítást létrehozva.
Számos gyűjtemény mutatkozik be halak, emlősök, hüllők fosszíliáival, azaz kövekben megmaradt lenyomataival.
Legnagyobb látványossága az Észak-Amerikából kapott hatalmas dinoszaurusz csontváz, melyet egy gyönyörű majolika padlózat fölé függesztettek fel. Valószínűleg a világ egyik legnagyobb példánya: 8,5 méter hosszú és 3 méter magas.
Ezen kívül láthatók még dínótojások, dínókoponyák és mindenki kedvence: “Ciro”, a scipionyx dínó.
Via Mezzocannone 8, NAPOLI
/UNIVERSITÀ/
1881-ben alapították az Università antropológiai (embertani) múzeumát, mely az egyetem kolostorának kertjében kapott helyet.
Az intézmény egyben akadémiai tanulmányi központ is.
Ritkaságszámba menő, körülbelül 11-12 ezer éves csontleleteket mutat be állatokról, múmiákról és koponyákról. Van egy kr.e. 700-ból származó múmia is.
Valamint korabeli kőszerszámok, fegyverek és régészeti leletek találhatók itt Dél-Olaszországból.
A múzeum olyan kincsekkel is büszkélkedhet, melyeket a II. Trójai ásatásokról kapott Nápoly, Heinrich Schliemann-tól (1879).
Via Mezzocannone 8, NAPOLI
/UNIVERSITÀ/
Az Università Federico II fizikusainak köszönhető a kiállítás, mely Carlo III di Borbone udvari tárgyaiból alakult meg. A Capodimonte palotából hozták őket ide az egyetem épületébe.
Később Ferdinando I di Borbone és Gioacchino Murat tárgyaival bővült. Az uralkodók mindig igyekeztek magukat körülvenni a kor legmagasabb szintű tudósaival és fizikusaival, ezért a legmodernebb tárgyakkal voltak felszerelve.
A Nunziatella Katonai Főiskola is adományozott a múzeumnak gépeiből és műszereiből.
És hogy kiegészítsék a kiállítást, megvásárolták hozzá a nagy fizikus, Macedonio Melloni gyűjteményét is.
Nagyítók, objektív lencse, iránytűk, tükrök, morse távíró, kondenzátoros elektroszkóp, galvanométer, gőzmozdony modell és csillagvizsgáló eszközök vannak kiállítva.
A kiállítás részét képezik olyan oktatási ösvények, mint az “Elektromosság a görögöktől egészen Faraday-ig” vagy az “Optika születése”.
Corso Umberto I 40, NAPOLI
/CORSO UMBERTO/
Az università Corso Umberto I-n lévő főépületének (Sede Centrale) bejáratát két szfinx őrzi (oroszlán testtel és szárnyakkal, női fejjel).
Az épület homlokzatán a felső timpanonban Federico II király látható a Magna Curia, vagyis a királyi tanács tudósai között.
A belső térben Federico II normann király szobrát láthatjuk, aki az egyetemet megálmodta és megalapította (1224).
Innen a Scalone della Minerván (Minerva nagy lépcsőjén) át jutunk be a régi kolostorépületbe.
A kolostornak két udvara van, egyiken a hírességek szobrait láthatjuk. Tommaso D’Aquino, Giordano Bruno, Gianbattista Vico, Giacomo Leopardi, Luigi Settembrini, Luigi Palmieri, stb.
Az épületegyüttesben találjuk az egyetemi könyvtárat és a Római Jog, a Római Tudományok Történelme, a Természettudományok és a Kísérleti Biológia tanszékeket és laboratóriumaikat. Valamint a következő múzeumokat:
Via Mezzocannone 8, NAPOLI
/UNIVERSITÀ/
Nagy kiváltságnak örvend ez a kiállítás, hiszen ez Itália legelső ásványtani múzeuma. Ferdinando I di Borbone alapította 1801-ben. Most az egyetemen található.
Nagyságuk és szépségük miatt igazi ritkaságok az itt található ásványok.
30.000 különféle ásvány, melyet a királyi időkben gyűjtöttek össze a világ minden tájáról.
Különleges kövei vannak a Vezúvról, melyek egyedülállóak a világon.
Campania területéről tufa és meteorit gyűjtemények láthatók.
Egyedülálló az Óriás kristályok gyűjteménye, például egy madagaszkári 482 kilós kvarckristály, melyet Carlo III di Borbonénak adományoztak (1740).
Dél-Olasz Dolce Vita 